Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző II/6.

Monacói Nagydíj, Monte Carlo

2016. május 28. - F1 Hierro

Monte Carlo, a Forma-1-es világbajnokság klasszikus helyszíneinek egyike, a maga összehasonlíthatatlan adottságaival. Az itt szerzett győzelemnek külön értéke van. A jelenlegi mezőny valamennyi világbajnokának sikerült már Monacói Nagydíjat nyernie, ám a legtöbb győzelmet nem ők mondhatják magukénak, hanem az utóbbi három futamot sorozatban uraló Nico Rosberg. Igaz, ezek közül a tavalyi győzelme vihart kavart a csapaton belül, Lewis Hamilton rosszul időzített kerékcseréje miatt. Mivel az idei szezont Rosberg kezdte jobban, a címvédőt egyébként is fűtheti a visszavágás. Mihez vezethet ezen a szűk pályán, miután két hete Barcelonában már kiütötték egymást? Esetleg okozhat újra meglepetést a Red Bull? Vagy végre összejön valami a Ferrarinak?

Hamilton

2005-ben a Forma–3-ban mindkét futamot élről indulva nyerte, majd 2006-ban a GP2-es versenyt is.

2007-ben, első Forma–1-es évében második lett a mclarenes csapattárs Alonso mögött (sorozatban negyedszer elérve ezt a helyezést), egyes vélemények szerint csak a csapatsorrend miatt nem győzhetett. Egy évvel később már meglett a diadal. Azt követően viszont sokáig nem sikerült Monacóban dobogóra állnia. 2009-ben öthelyes rajtbüntetést kapott engedély nélküli váltócsere miatt, így 12. helyen végzett a versenyen. 2010-ben ötödik lett. 2011-ben két büntetést is kapott, az egyiket Massával, a másikat Pastor Maldonadóval való ütközéséért, de utóbbi nem befolyásolta a helyezését, hatodikként végzett. 2012-ben ötödik helyen végzett. 2013-ban Mercedesszel negyedik lett, majd tavalyelőtt második helye révén felállhatott a pódiumra. Tavaly élről indult, de a futamon a csapata elszámította magát, amikor a virtuális safety car alatt boxba hívta, így végül harmadik helyen végzett. .

Ricciardo

A WSR-ben kétszer indult a pályán, a 3,5-ös kategóriában 2010-ben és 2011-ben egyaránt élről indulva győzött.

A Forma–1-ben 2011-ben a Toro Rosso csütörtöki – ne feledjük, Monacóban vagyunk! - tesztpilótája volt. A nagydíjon elsőként 2012-ben állt rajthoz, a kormánymű hibája miatt kiállni kényszerült. 2013-ban ismét kiesett, ezúttal amiatt, hogy az alagútból kijövet Grosjean belehajtott. Tavalyelőtt Red Bull-lal a dobogó harmadik fokára állhatott. Tavaly leggyorsabb kört futva ötödik lett.

Vettel

Első alkalommal 2005-ben, a Forma-3 Euroszéria állomásán indult Monte Carlóban, de egyik futamon produkált jelentős eredményt. A WSR-ben 2007-ben második helyezést ért el.

Első Forma-1-es Monacói Nagydíján 2008-ban a Torro Rosso pilótájaként pontokat szerzett ötödik helyével. 2009-ben már Red Bull-pilótaként kicsúszott. Utána két dobogó következett: 2010-ben második lett csapattársa, Mark Webber mögött, 2011-ben pedig megnyerte a versenyt. A 2012-es futamon negyedik lett, majd 2013-ban újra dobogóra állhatott másodikként. Tavalyelőtt a turbó problémái miatt kiállni kényszerült. Tavaly Ferrarival másodikként beférkőzött a két Mercedes közé.

Rosberg

A Forma–1 előtt a GP2-ben indult Monte-Carlóban 2005-ben, az akkor még egyfutamos hétvégén harmadik lett.

A Forma–1-es Monacói Nagydíjon a williamses éveiben csak 2009-ben szerzett pontot, akkor hatodik lett, előtte két kiesés (2006, 2008) és egy 12. hely (2007) a mérleg. A Mercedes színeiben 2010-ben hetedik, 2011-ben 11. lett. Azóta viszont mindig ott volt a dobogón: 2012-ben második lett, 2013-ban pedig harminc évvel Keke itteni diadala után sikerült győznie, majd tavaly ismételhetett. Utóbbira némi árnyékot vetett, hogy az időmérőn élen állva elvétett egy kanyart, ami miatt sárga zászló alatt ért véget az edzés, így senki sem veszélyeztethette, emiatt felmerült a szándékosság, de nem sikerült bizonyítani. Tavaly sorozatban harmadjára nyert Monacóban (bár ehhez kellett Hamilton rosszul időzített kerékcseréje), ezt előtte csak Graham Hill, Alain Prost, Ayrton Senna mondhatta el magáról.

Räikkönen

Első monacói versenyén 2001-ben Sauber–Petronasszal tizedik lett (amiért nem járt még pont). Egy évvel később McLaren–Mercedesszel indulva kiesett, miután Rubens Barrichello belerohant. 2003-ban a dobogó második fokára állhatott. 2004-ben motorhiba miatt ismét kiesett, aztán 2005-ben élről indulva megnyerte a futamot, jelezve, hogy Alonso mellett ő is igényt tart a világbajnoki címre. 2006-ban újabb kiesés következett (ezúttal kigyulladt az autója), majd 2007-ben immár Ferrarival nyolcadik helyen végzett. 2008-ban a futam negatív hőse lett: az alagútból kijövet ütközött Adrian Sutillal, aki kiesett, míg ő maga kilencedikként végzett (pontot nem kapott). 2009-ben harmadik lett, amivel csapata azévi első dobogóját érte el.

Lotusszal 2012-ben kilencedik, 2013-ban pedig a Pérezzel való ütközés miatti defekt után visszazárkózva tizedik lett. Ezzel a pontmentéssel egyúttal az akkori pontszerző szériáját is folytatta (ami később rekordhosszúságúra nyúlt). Tavalyelőtt Ferrarival övé volt a leggyorsabb kör, ám a versenyben mindössze 12. helyre futotta. Tavaly hatodik lett.

Grosjean

A GP2-ben 3×2 futamon vett részt a pályán (2008, 2009, 2011), 2009-ben a hosszú futamot megnyerte (mesterhármassal), 2011-ben a sprintfutamon harmadik lett.

Első két Forma–1-es Monacói Nagydíján a Lotus színeiben egyaránt ütközés miatt esett ki: 2012-ben a rajt után; 2013-ban azt követően, hogy az alagútból kijövet nekiment Ricciardónak, ami miatt a következő versenyre tízhelyes hátrasorolással büntették. Tavalyelőtt nyolcadikként sikerült pontokat szereznie. Tavaly 12. helyen végzett.

Ericsson

A GP2-ben 2010-től 2013-ig indult a pályán, legjobban a 2012-es hétvégéje sikerült: a hosszú versenyen második lett, a sprinten negyedik.

Tavalyelőtt Caterhammel a bokszutcából indulhatott, miután az időmérő első szakaszában ütközött Massával. A futamon bemutatkozó éve legjobb eredményét produkálva 11. lett. Tavaly Sauberrel 13. helyen végzett.

Pérez

A GP2-ben 2009-ben és 2010-ben versenyzett a pályán – utóbbi évben a hosszú versenyt megnyerte, a sprintfutamon hatodik lett.

2011-ben a Sauber pilótájaként balesetet szenvedett az időmérőn, így nem tudott rajthoz állni. Emiatt 2012-ben indulhatott itt először Forma–1-es futamon, leggyorsabb kört futott, de csak 11. helyezést ért el. 2013-ban McLaren–Mercedesszel több látványos pillanatot produkált, egyes vetélytársai panaszkodtak is agresszív stílusa miatt, de nem kapott büntetést. A versenyt nem sikerült befejeznie, de 6 kör hátránnyal 16.-nak jegyezték. Tavalyelőtt Force Indiával Buttonnal ütközve kiesett az első körben. Tavaly hetedikként szerezte első monacói Forma–1-es pontjait.

Nasr

A GP2-ben 2012-től 2014-ig indult a pályán. Egyetlen dobogóját a tavalyelőtti hosszú futamon érte el harmadik helyével, 2013-ban pedig mindkét futamon negyedik lett.

A tavalyi versenyen kilencedik helyezést ért el.

Alonso

Először 2000-ben versenyzett a pályán a Forma–3000-ben, leggyorsabb kör futva nyolcadik helyen végzett (akkoriban abban a szériában nem ért pontot).

A Forma–1-es nagydíjon 2001-ben Minardival váltóhiba miatt kiesett. Következő alkalommal 2003-ban indult, akkor Renault-val ötödik lett. 2004-ben kiesett, miután sikertelenül próbálta Ralf Schumachert megelőzni az alagútban. 2005-ben negyedik lett (ez volt abban az évben az első alkalom, hogy nem állt dobogóra). 2006-ban élről indulva győzött, majd egy évre rá McLaren–Mercedesszel megismételte sikerét, bár utóbbinak kissé kellemetlen mellékízt adott a „gyanú”, hogy a csapattárs Hamiltont nem engedték előzéssel próbálkozni. Újra Renault-pilótaként 2008-ban tizedik (nem pontszerző), 2009-ben hetedik helyen végzett. A Ferrarival 2010-ben hatodik, a következő két évben pedig dobogós lett: 2011-ben második (kihasználva, hogy kereket cserélhetett a piros zászló alatt), 2012-ben harmadik. 2013-ban hetedik, tavalyelőtt negyedik helyen végzett. Tavaly a McLaren–Honda váltóhibája miatt feladni kényszerült a futamot.

Massa

Első monacói versenyén 2002-ben Sauber–Petronasszal kiesett, miután a gumifalnak csapódott a St. Devote-ban. 2004-ben ötödik lett, 2005-ben viszont kilencedikként lecsúszott a pontszerzésről, elsősorban amiatt, hogy csapattársa, Jacques Villeneuve elvitte a „Rottenbiller utcába” (idézet Palik Lászlótól). Ferrarival 2006-ban ismét csak kilencedik lett, majd 2007-ben megszerezte első monacói dobogóját a két McLaren mögött. A következő évben élről indulva ezt a helyezést megismételte. Ezt két negyedik hely követte 2009-ben és 2010-ben. 2011-ben itt volt a Hamilton elleni különcsatájanak az egyik felvonása, ami után kiesett. A 2012-es versenyen hatodik lett. 2013-ban a felfüggesztés hibája miatt kiesett. Tavalyelőtt Williamsszel hetedik lett. A tavalyi hétvégéje nem sikerült jól, az időmérőn a 14. helyet szerezte meg, a versenyen Maldonadóval ütközött, szárnyat kellett cserélnie, végül 15. lett.

Magnussen

A WSR 3.5-ös géposztályában 2012-ben kiesett, 2013-ban negyedik lett.

Tavalyelőtt McLaren–Mercedesszel tizedikként szerzett egy pontot.

Gutiérrez

2011-ben és 2012-ben GP2-ben indult a pályán, legjobb eredménye a 2012-es sprintfutamon elért nyolcadik hely.

A 2013-as nagydíjon Sauberrel 13. helyen végzett, tavalyelőtt kiállni kényszerült, miután a Rascasse-ban megsérült a felfüggesztése.

Button

Első Monacói Nagydíján (2000) a Williams–BMW motorhibája miatt esett ki. A következő évben Benetton–Renault-val hetedik lett (akkor még nem járt ezért pont), 2002-ben gyári Renault-val versenyezve ütközött Olivier Panisszal. 2003-ban a BAR–Hondával balesetet szenvedett az edzésen, így el sem indulhatott. 2004-ben aztán meglett az első monacói dobogója: második helyezést ért el. 2005-ben megint nem vehetett részt a versenyen, ezúttal csapata eltiltása miatt. A gyári hondás éveiben mindháromszor 11.-ként futott be. 2009-ben a Brawn GP színeiben élről indulva megnyerte a futamot (emlékezetes momentum volt, amikor a verseny után rossz helyre állt be és futnia kellett a dobogóhoz).

A McLaren–Mercedesszel 2010-ben motorhiba miatt kiesett, 2011-ben harmadik helyezést ért el (hátrányosan érintette a piros zászlós fázis, ami alatt Vettel és Alonso kereket cserélhetett). A 2012-es versenye nem sikerült fényesen, csak 13 helyről rajtolhatott, a gyengébb csapatok versenyzőivel kellett küzdenie. A Heikki Kovalainennel való ütközés után ki is állt, csak a megtett táv miatt könyvelték el 16.-nak. A következő két évben egyaránt hatodik lett. Tavaly nyolcadikként megszerezte az újjászületett McLaren–Honda együttműködés első pontjait.

Kvjat

A tavalyelőtti futamon a Toro Rosso műszaki hibája miatt kiállni kényszerült. Tavaly Red Bull-lal negyedik helyezést ért el.

Hülkenberg

A GP2-ben 2009-ben indult a pályán, a hosszú versenyen ötödik, a sprinten harmadik lett. 

A Forma–1-es nagydíjon 2010-ben a Williams színeiben a rajt után kiesett ütközés miatt. Egy év kihagyás után 2012-ben Force Indiával nyolcadikként pontokat szerzett. 2013-ban Sauberrel 11.-ként lecsúszott a pontszerzésről. Tavalyelőtt újra Force Indiával sikerült ötödik helyezést elérnie. Tavaly 11. helyen végzett.

Palmer

Az utóbbi négy évben a GP2-ben indult Monacóban, a 2012-es sprintet és a tavalyi hosszú futamot megnyerte.

Verstappen

Tavaly a Toro Rosso színeiben kiesett a Grosjeannal szembeni elrontott előzési kísérlet után, amivel előbb virtuális, majd valódi safety cart tett szükségessé.

Sainz

A WSR-ben 2013-ban hatodik, tavalyelőtt negyedik lett.

A tavalyi nagydíjon tizedik helyezést ért el.

Bottas

A monacói versenyei eddig nem sikerültek túl jól: 2013-ban 12. lett, tavalyelőtt motorhiba miatt feladta, tavaly 14. helyen végzett.

Haryanto

A GP2-ben versenyzett a pályán az utóbbi négy évben, legjobban a tavalyelőtti hétvége sikerült, a hosszú futamon hetedik, a sprinten harmadik helyezést ért el.

Wehrlein

Első monacói versenye lesz, korábban nem indult olyan sorozatban, amely ellátogat a pályára.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr28754116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása