Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző IV/8.

Francia Nagydíj, Paul Ricard

2018. június 23. - F1 Hierro

Kissé rendhagyó epizódja következik a sorozatnak, hiszen a Francia Nagydíj egy évtized, a Le Castellet-i Paul Ricard pálya pedig 28 év után tér vissza a versenynaptárba. Így itteni nagydíjrészvételről a jelenlegi pilótáknak nem lehetnek emlékeik, legfeljebb a rutinosabbaknak a Francia Nagydíjakról Magny-Cours-ban, illetve a Paul Ricard-ról más kategóriákban (itt viszont furcsa módon inkább fiatalok lehetnek előnyben).
Francia Nagydíjat két versenyző nyert az aktív pilóták közül: Fernando Alonso és Kimi Räikkönen egy-egy alkalommal. Előbbi kellemes szájízzel térhetett vissza Franciaországba, hiszen előző hétvégén szintén az országban versenyzett, és nyerte meg a legendás Le Mans-i 24 órás versenyt. (Most azonban visszazökkenhetett a Forma-1-es valóságba, a Q1-ben kiesve az időmérőn.) Az előző Francia Nagydíj győztese, Felipe Massa már visszavonult. Most az élmezőny pilótáinak itt lehet az alkalom, hogy bővítsék azon nagydíjak és pályák körét, ahol már nyertek. Kinek sikerül majd?

Hamilton

Két Francia Nagydíjon indult korábban, még Magny-Cours-ban, McLaren–Mercedesszel. 2007-ben harmadik lett. 2008-ban tíz hely hátrasorolást hozott magával a Kanadai Nagydíjon a boxkijáratnál okozott baleset miatt. Így 13. helyről rajtolt, a futamot tizedik helyen zárta.

Vandoorne

A Forma Renault 2.0 Európa-kupában 2011-ben és 2012-ben 2×2 futamon indult a pályán. Előbbi hétvégén ötödik és hatodik helyezést ért el, utóbbin az első futamot megnyerte, a másikon második lett. 2013-ban a WSR 3.5-ös kategóriájában a hétvége első futamán második lett, a másikon kiesett.

Ricciardo

A WSR-ben a 3.5-ös kategóriában 2011-ben az itteni hétvégén hatodik és második helyezést ért el.

Vettel

A pályán nem versenyzett még. Eddigi egyetlen Francia Nagydíja 2008-ban Magny-Cours-ban volt, Toro Rossóval a 12. helyen végzett.

Räikkönen

Neki van a mezőnyből a legnagyobb rutinja a Francia Nagydíjon – csakhogy nem a jelenlegi pályán, hanem Magny-Cours-ban. 2011-ben Sauber–Petronasszal hetedik helyen végzett, ami még nem ért pontot. 2002-ben már McLaren–Mercedesszel indult, és a szezonja egyik legemlékezetesebb versenyét produkálta: egy ideig élen állt, de aztán egy kis kicsúszás miatt második lett (ami így is abban az évben és addigi karrierje során a legjobb helyezését jelentette). 2003-ban negyedik, 2004-ben hetedik helyen végzett. 2005-ben motorcsere miatt tíz hellyel hátrébb sorolták, 13. rajtkockából indult, ahonnan a második helyre jött fel. 2006-ban ötödik lett. 2007-ben a Ferrari színeiben sikerült megnyernie a versenyt. 2008-ban élről indulva a kipufogócső problémáival küszködve második helyen végzett.

Grosjean

2010-ben a GT1-es világbajnokságban a kvalifikációs és a bajnoki futamon is hetedik lett Thomas Mutsch társaként.

Eddigi Forma–1-es szezonjaiban még nem volt Francia Nagydíj.

Ericsson

Nem versenyzett még a pályán.

Gasly

Hazai pilóta, alacsonyabb kategóriákban már járt a pályán. 2011-ben a francia Forma–4 záró hétvégéjének mindkét futamát megnyerte. A Forma Renault 2.0 Európa-kupában 2012-ben mindkét futamon kiesett, 2013-ban az elsőn győzött, a másikon ötödik lett. 2014-ben már a WSR 3.5-ös kategóriájában két második helyezést ért el.

Pérez

Nem versenyzett még a pályán és nem volt még Francia Nagydíja.

Alonso

A Paul Ricard pályán még nem versenyzett, korábbi Francia Nagydíjai Magny-Cours-ban voltak. 2001-ben Minardival motorhiba miatt kiállt, a megtett táv miatt 17. helyezettnek rangsorolták. 2003-ban már a hazai csapat, a Renault színeiben indult, de ismét motorhiba vetett véget a versenyének. 2004-ben élről indulva második lett. 2005-ben szintén megszerezte a pole-t, és ezúttal a futamot is megnyerte. 2006-ban második lett azévi riválisa, Michael Schumacher mögött. 2007-ben McLaren–Mercedesszel tizedik helyről indult, miután a Q3-ban váltóhiba miatt nem tudott mért kört futni. A futamon hetedik helyen végzett.

Leclerc

Még nem versenyzett a pályán (2014-ben a Forma Renault 2.0 Európa-kupa versenynaptárában szerepelt ugyan, de az itteni hétvégét kihagyta).

Stroll

2016-ban a Forma–3 Európa-bajnokság nyitó hétvégéjén az első futamot megnyerte, a másodikon kiesett, a harmadikon ötödik lett.

Magnussen

2011-ben a brit Forma–3 külhoni hétvégéjén a három futamból kettőn negyedik lett, a harmadikon kiesett. 2012-ben és 2013-ban a WSR-ben 2×2 futamon indult a pályán, a 2013-as hétvége második futamát sikerült megnyernie.

Hülkenberg

Nem versenyzett még a pályán.

Hartley

A WSR-ben 2011-ben a 3.5-ös kategóriájában a hétvége első futamán harmadik helyezést ért el. 2013-ban Jonathan Hirschi társaként megnyerte az európai Le Mans-széria zárófutamát.

Ocon

A harmadik hazai versenyző a mezőnyben. 2012-ben és 2013-ban a Forma Renault 2.0 Európa-kupában 2×2 futamon indult a pályán. Mindkét évben a hétvége második futama sikerült jobban: 2012-ben harmadik lett, 2013-ban győzött. A hétvégék első futamán mindkétszer kilencedik helyen végzett. 2014-ben indult a WSR 3.5-ös kategóriájában az itteni hétvégén, pontot nem szerzett.

Verstappen

Nem versenyzett még a pályán.

Szirotkin

A WSR-ben 2014-ben a 3.5-ös kategóriában

Sainz

A Forma Renault 2.0 Európa-kupában 2011-ban harmadik és második helyezést ért el. A WSR 3.5-ös kategóriájában 2013-ban és 2014-ben 2×2 futamon indult a pályán, utóbbi hétvégén mindkét futamot megnyerte.

Bottas

2010-ben a Forma–3 Euroszéria nyitó hétvégéjén kilencedik és hatodik helyen végzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr2414067373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása