Papír-vb

Konstruktőri múltidéző V/4.

Azeri Nagydíj, Baku

2019. április 28. - F1 Hierro

Az eddigi három bakui versenyen (egy Európa és két Azeri Nagydíj) két csapat osztozik a győzelmeken: kétszer a Mercedes, a kettő között a Red Bull. A tavalyi verseny viszont a mélypont volt utóbbi számára: a két versenyzője kiütötte egymást. A Mercedesnek felemásan alakult a futam, Valtteri Bottas élen állva defektet kapott, a győzelmet viszont Lewis Hamilton örökölte meg tőle. A Ferrarinak eddig két második helyezés a legjobbja a pályán (három éve Sebastian Vettel, tavaly Kimi Räikkönen), az utóbbi két verseny viszont inkább negatív szempontból vált emlékezetessé számukra, Vettel hibái miatt. Egyelőre az idei időmérő sem túl jól alakult, ezúttal Charles Leclerc törte össze az autóját a Q2-ben, Vettel pedig az esélylatolgatások ellenére nem került az első sorba. Amilyen fordulatokat azonban hozhat a futam, még reménykedhetnek ők is. A kisebb csapatok közül a Williamsnek itt volt két éve az utolsó dobogója, idén azonban már egy pontszerzésnek is örülnének, főleg, hogy pénteken és szombaton az ág is húzta őket (George Russell egy csatornafedéllel járt szerencsétlenül, míg szombaton Robert Kubica hibázott). A Racing Point viszont bízhat a meglepetésben, Sergio Pérez ugyanis a még Force Indiaként működő csapat színeiben kétszer is állt már itt a pódiumon.

Mercedes

A 2016-os Európa Nagydíjon a két versenyző számára ellenkező előjellel alakult a hétvége. Nico Rosberg megszerezte a pole pozíciót, a futamot zavartalanul megnyerte, végig vezetve, és leggyorsabb kört is futott, ez volt pályafutása második Grand Chelem-je Szocsi után. Hamilton viszont tizedik helyről rajtolhatott, miután a Q3-nak véget vetett, amikor odacsapta az autóját és eltört a felfüggesztése. A futamon, ahol a hibrid rendszerrel akadt problémáit rádiós segítség nélkül volt kénytelen megoldani, ötödik helyen végzett. Tavalyelőtt az első sorból indultak. Hamiltonnak sikerült eljönnie a rajtnál, Bottas viszont ütközött Kimivel és defektet kapott, körhátrányban a mezőny végére került. Mégis sikerült visszahoznia magát, olyannyira, hogy az utolsó pillanatban Strollt megelőzve megszerezte a második helyet. Hamilton, aki kétszer is összekoccant Vettellel, a meglazult nyaktámasz miatt boxkiállásra kényszerült, végül ötödik helyig jött vissza a végére. Tavaly Hamilton és Bottas a 2-3. helyről indultak. A második biztonsági autós fázis után Bottas élen állt, Hamilton a harmadik helyen haladt. Vettel rosszul sikerült előzési kísérlete után Hamilton feljött a második helyre, majd Bottas defektet kapott és kiesett. Így Hamilton győzött, Bottast a megtett táv miatt 14. helyezettnek jegyezték.

Ferrari

2016-ban a két pilóta a második sort foglalta el a rajtrácson. A kerékcserék után Kimi második helyen állt, de előbb időbüntetést kapott, majd további problémái akadtak, így maga elé engedte Vettelt, akinek sikerült megtartania a második helyet, míg Kimi végül negyedikként zárta a futamot. Tavalyelőtt szintén a második sorból indultak. Kimi a rajt után ütközött Bottasszal, ami miatt visszaesett. Később is viszontagságosan alakult a versenye: a Force Indiák ütközése után törmelékre hajtott, de a félbeszakítás alatt helyrerakták az autóját. Azonban tiltott helyen szerelték, így áthajtásos büntetést kapott, majd később ki is állt. Vettel Hamilton mögött haladt a második helyen, amikor hátulról belement a szerinte „féktesztelő” riválisába, majd bosszúból oldalról is ráhúzott, ami miatt 10 másodperc stop-and-gót kapott, de a kényszerűségből boxba álló Hamilton elé jött vissza, és előtte is marad, negyedik lett a futamon. Tavaly Vettel élről indult, Kimi a hatodik helyről. A Red Bullok ütközése miatti biztonsági autós fázis után Vettel második helyen állt a két Mercedes között. Bottast megpróbálta megelőzni, de elfékezte magát, így visszaesett. Bottas defektje után Kimi második, Vettel negyedik lett.

Red Bull

2016-ban Ricciardo az első sorból rajtolhatott, de korán kihívták kerékcserére, ami után még egyszer jönnie kellett, végül hetedik lett a futamon, míg Verstappen mögötte végzett nyolcadikként. Tavalyelőtt az ötödik helyről induló Verstappen műszaki probléma miatt kiállt. A tizedik helyről induló Ricciardo a futam elején kiállt a boxba, miután törmeléket szedett fel, de sikerült felzárkóznia, a piros zászló utáni újraindításkor megelőzte a két Williamset, ekkor harmadik volt, majd Hamilton boxkiállása és Vettel büntetése után élre állt és meg is nyerte a versenyt, ami az istálló első diadala volt a szezon során. Tavaly Ricciardo és Verstappen a a negyedik helyért keményen csatázott, aminek során össze is értek, míg a 40. körben be nem következett a csapatvezetők rémálma: a két versenyző kiütötte egymást.

Renault

2016-ban Magnussen és Jolyon Palmer a 14-15. helyen végeztek, egyaránt körhátránnyal. Tavalyelőtt Palmer nem tudott mért kört futni az időmérőn, de engedék elrajtolni. Hét kör után azonban motorhibával kiállt. Hülkenberg a hatodik helyről esett ki, miután a falnak menve megsérült a jobb első kerékfelfüggesztése. Tavaly Hülkenberg falnak ütközve kiesett, Sainz tavalyi legjobbját produkálva ötödik helyezést ért el.

Haas

2016-ban Grosjean a 13., Esteban Gutiérrez a 16. helyen végzett, mindketten körhátránnyal. Tavalyelőtt Magnussen hetedikként szerzett pontokat, a futam során volt egy szép kettős előzése is Felipe Massa és Hülkenberg ellen. Grosjean 13. lett. Tavaly Magnussen 13. helyen végzett, Grosjean falnak ütközve kiesett.

McLaren

2016-ban Fernando Alonso váltóhiba miatt feladta a futamot, Jenson Button a 11. helyen végzett, de nem volt esélye a pontszerző helyre. Tavaly Alonso és Stoffel Vandoorne mindketten tetemes rajtbüntetést halmoztak fel az erőforrás elemeinek cseréje miatt, bár ez gyakorlatban nem sokat jelentett mások büntetései miatt (na meg azért, mert már nem volt hova hátrébb sorolni őket). Alonso jó versenyt futva kilencedik, Vandoorne 12. lett. Tavaly Renault-motorral sikerült a kettős pontszerzés: Alonso, aki az első körben Szirotkinnal ütközve defektet kapott, a hetedik helyre tudott feljönni; Vandoorne kilencedik lett.

Racing Point

Az előd Force India színeiben Pérez a 2016-os futamon remekelt: előbb második helyen végzett az időmérőn, bár váltócsere miatt öt hellyel hátrébbról indult, ahonnan a futam végére sikerült feljönnie a harmadik helyre, így dobogóra állhatott. Tavalyelőtt viszont Pérez és Esteban Ocon a biztonsági autós szakaszt követően egymással ütköztek, mindkettejük autója megsérült, de a piros zászlós leállás után újra tudtak indulni. Pérez autóját azonban nem megfelelő helyen szerelték, így áthajtásos büntetést kapott, majd kiállt. Ocon hatodik lett. Tavaly a negyedik sorból indultak. Péreznek ismét sikerült a harmadik helyezés, Ocon az első körben Kimivel ütközött.

Alfa Romeo

A Sauber legjobb bakui eredménye Leclerc tavalyi hatodik helyezése volt. Marcus Ericsson 11. helyezettként épphogy lecsúszott a pontról.

Toro Rosso

2016-ban Kvjat a hatodik helyről rajtolhatott, de a futamot ő és Sainz is a felfüggesztés problémái miatt feladta. Tavalyelőtt Kvjat és Sainz majdnem ütköztek a futam elején, Sainz megpördülés árán kerülte el. Kvjat hamar kiállni kényszerült, ráadásul olyan helyen, ahol útban volt, így safety car fázist okozott. Sainz végül a pontszerző nyolcadik helyen zárt. Tavaly Brendon Hartley 107%-on kívüli időt ment, engedték indulni. Utolsóelőtti rajtkockából indulva tizedik lett, míg Gasly 12. helyen végzett.

Williams

2016-ban Bottas hatodik, Massa tizedik lett. Két rekord is a csapathoz fűződött a hétvégén: az időmérőn Bottas nem hivatalosan mért csúcssebessége, a futamon pedig a kerékcsere gyorsasága Massa autóján. A tavalyelőtti hétvége a szezon csúcspontja lett a csapat számára. Stroll és Massa 8-9. helyről indultak. Massa feljött a harmadik helyig, Vettelt is szorongatva. A piros zászló utáni repülőrajtot 3-4. helyről várták, de Ricciardo mindkettejüket megelőzte. Massa a felfüggesztés sérülése miatt kiesett, Stroll viszont Vettel büntetése és Hamilton boxkiállása után második helyen találta magát. Bár az utolsó pillanatban Bottas megelőzte, így is önmaga első és eddig egyetlen dobogójának örülhetett. Tavaly Stroll nyolcadik lett, Szergej Szirotkin a rajt után Alonsóval ütközve kiesett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr214790860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.