Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző V/6.

Monacói Nagydíj, Monte Carlo

2019. május 24. - F1 Hierro

A Monacói Nagydíjak története még a Forma-1-es világbajnokságot megelőző időkre, egészen 1929-ig nyúlik vissza. A verseny szerepelt már az első világbajnoki szezon programjában, Juan Manuel Fangio nyerte az Alfa Romeo színeiben. Egy rövidebb kihagyás után 1955 óta kirobbanthatatlan a versenynaptárból. A Monacói Nagydíjak legsikeresebb versenyzője Ayrton Senna hat győzelemmel, amiből ötöt sorozatban ért el, a McLaren pilótájaként, akár bajnokesélyes volt az autója, akár nem. Ő is hozzájárult ahhoz, hogy a csapatok között a McLaren a legsikeresebb Monte Carlóban 15 győzelmével, amiből az utolsó 2008-ban szerezte Lewis Hamilton. A verseny és az istálló múltjához képes talán kevésnek tűnhet, hogy a Ferrari eddig kilencszer nyert Monacóban (ebből kettőt a héten elhunyt Niki Lauda révén), utoljára két évvel ezelőtt, amit 16 év várakozás előzött meg. Érdemes még megemlíteni, hogy mindkét csapatnak itt volt a bemutatkozó futama is a világbajnokságban. A Mercedesnek 2013-tól 2016-ig volt négyes győzelmi sorozata a pályán - érdekes módon ebből csak egyet nyert Hamilton, a másik három győzelem Nico Rosbergé volt. A Red Bull szintén négyszer nyert Monacói Nagydíjat, az évtized elején sorozatban háromszor (náluk meg Mark Webber nyert kétszer, Sebastian Vettel egyszer), majd tavaly Daniel Ricciardo győzött. A Williams háromszor, a Renault kétszer (plusz kétszer még Benettonként) nyert Monacóban.

Az elmúlt három évben három különböző csapat nyerte meg a versenyt - feltehetően idén is köztük dől el, de vajon meg lehet állítani a Mercedest?

Mercedes

A Juan Manuel Fangióval fémjelzett sikerkorszak idején nem sikerült nyerniük Monacóban: 1954-ben nem rendezték meg a versenyt, 1955-ben pedig egyedül ezen a futamon nem győztek (az Indy 500-at nem számítva, ahol nem is indultak): Fangio váltóhiba miatt állt ki, Stirling Moss hatalmas körhátránnyal kilencedik lett.

A jogelőd Brawn GP 2009-ben kettős győzelmet aratott Jenson Button, Rubens Barrichello sorrendben.

A visszatérés után Rosberg 2010-ben hetedikként szerzett pontot, Michael Schumacher akkor 12. helyen végzett, míg 2011-ben Rosberg 11. lett, Schumacher kiesett. 2012-ben Schumacher élen végzett az időmérőn, de a barcelonai karambol miatt öt hellyel hátrasorolták, a versenyen pedig kiesett; Rosberg viszont a dobogó második fokára állhatott. 2013-ban Rosberg megszerezte a gyári Mercedes első itteni győzelmét, Hamilton negyedik lett. 2014-ben Rosberg újra nyert, Hamiltonnal együtt ezúttal kettős győzelem lett. 2015-ben Hamiltonnak állt a zászló, de a virtuális safety car alatti kerékcsere vége harmadik hely lett, a futamot sorozatban harmadjára Rosberg nyerte. 2016-ban itt volt az egyetlen futam, ahol nem szerezték meg a pole pozíciót: Rosberg második, Hamilton harmadik helyről indult. A futamon Rosbergnek végig problémái voltak, ezért amikor látszott, hogy feltartja Hamiltont, a csapat elengedésre utasította. Hamilton ezután faragott a hátrányából, majd a jól megválasztott gumistratégiának és a Red Bull bokszutcai baklövésének köszönhetően élre is állt, és kivédekezte Ricciardo támadását, ezzel sorozatban a negyedik Mercedes-győzelmet szerezte a pályán, saját magának pedig azévi első diadalát. Rosberg végül hetedik helyre tudta bevinni az autót. Tavalyelőtt Bottas negyedik, a sárga zászló alatt véget érő Q2 miatt 13. helyről induló Hamilton hetedik lett. Tavaly Hamilton harmadik, Bottas ötödik lett.

Ferrari

Az 1950-es Monacói Nagydíj jelentős mérföldkő a Scuderia történelmében, ez volt ugyanis az első világbajnoki futamuk. Alberto Ascari révén rögtön egy második hellyel tették le a névjegyüket. Ezután négy évig nem szerepelt a világbajnokság programjában Monte Carlo, majd 1955 diadalt hozott: Maurice Trintignant győzelmével megtörte a Mercedes akkori sikersorozatát. Ezután többször is dobogón végeztek, kettős dobogókra is volt példa, de hosszú ideig kellett várni, hogy valaki újra a tetejére álljon. Az 1967-es futamon tragédia érte a csapatot: Lorenzo Bandini meghalt, miután autója kigyulladt. 1975-ben Niki Lauda hozta az újabb Monte Carló-i diadalt, egy évvel később megismételte, Clay Regazzoni kettős győzelemmé egészítette ki. 1977-ben a dobogó két oldalán végeztek a pilóták: Lauda második, Carlos Reutemann harmadik lett. 1979-ben Jody Scheckternek sikerült nyernie, két évvel később pedig Gilles Villeneuve itt szerezte meg a csapat első turbós győzelmét. Utána megint hosszú várakozás következett a pályán. 1982-ben Didier Pironi második lett, 1984-ben René Arnoux harmadik (miután a Tyrrell eredményeit törölték), 1985-ben Michele Alboreto második, 1987-ben szintén ő lett harmadik, akárcsak 1988-ban, amikor csapattársa, Gerhard Berger is ott volt a dobogón másodikként.

1991-ben és 1993-ban Jean Alesi harmadik helyen végzett, 1994-ben és 1995-ben Gerhard Berger hozta ezt a helyezést. Aztán 1997-ben az időjárás-jelentésekre alapozott taktikának köszönhetően Michael Schumacher győzött az esős futamon, Eddie Irvine harmadik lett. 1998-ban Schumachernek nem sikerült jól a verseny, az Alexander Wurz elleni adok-kapok miatt hosszú javításra kellett kiállni, pontzónán kívül ért célba. Irvine viszont megismételte dobogós helyezését. 1999-ben jó rajt után sikerült kettős győzelmet aratniuk, Schumacher, Irvine sorrendben. 2000-ben Schumacher műszaki hiba miatt kiesett, Barrichello viszont második lett; 2001-ben pedig újabb kettős siker következett, ismét a brazil pilótával a második fokon. Azóta viszont nem sikerült itt nyerniük.

2002-ben Schumacher második, 2003-ban harmadik lett, Barrichello előbbi évben, hetedik, utóbbi futamon nyolcadik. 2004-ben Schumacher kiesett, ezzel öt győztes futam után tört meg az év eleji sikerszériája (valamint a Ferrari nyolcfutamos győzelmi sorozata), míg Rubinho harmadik lett. 2005-ben Schumacher és Barrichello 7-8. helyen végeztek. 2006-ban Schumacher autózta a pole pozíciót érő időt, de az edzés végi keresztbeállása miatt hátrasorolták, ötödiknek sikerült feljönnie a végére, Felipe Massa kilencedikként nem szerzett pontot.

2007-ben és 2008-ban Massa egyaránt harmadik lett, míg Kimi előbbi alkalommal nyolcadik, utóbbi futamon pedig ütközött Adrian Sutillal, ami után kilencediknek futott be. 2009-ben Kimi hozta a harmadik helyet, a Scuderia azévi első dobogóját szerezve, Massa előtt. 2010-ben Massa megint negyedik, Alonso hatodik helyen végzett. A következő két évben Alonso hozott dobogós helyezéseket: előbb második, 2012-ben harmadik lett, míg Massa 2011-ben a Hamiltonnal való ütközés után kiesett, 2012-ben hatodik helyen végzett. 2013-ban Alonso hetedik lett, Massa kiesett. 2014-ben Alonso negyedik, míg Kimi mindössze 12. lett. 2015-ben Vettel második, Kimi hatodik helyen futott be. 2016-ban nem sikerült a dobogó, Vettel negyedik lett, Kimi kiesett, miután az első szárnya letört a szalagkorlátnak való ütközés után. Tavalyelőtt az első sorból rajtolhattak, Kimi szerezte meg a pole-t Vettel előtt. A kerékcserék után felcserélődött a sorrend, így végül Vettel nyerte a futamot, Kimi második helye pedig a 2010-es Német Nagydíj óta az első kettős győzelmet jelentette a Scuderiának. Tavaly Vettel második, Kimi negyedik lett.

Red Bull

Az első Monacói Nagydíjuk 2005-ben kettős kieséssel ért véget, David Coulthard és Vitantonio Liuzzi is ütköztek. 2006-ban Coulthard harmadik lett, megszerezve a csapat történetének első dobogóját. Az eredményhirdetésnek megadta a módját: Superman-köpenyt viselt. Christian Klien váltóhiba miatt kiállt. 2007-ben a Coulthard–Mark Webber duó pont nélkül zárt. Webber 2008-ban negyedikként, 2009-ben ötödikként szerzett pontokat, míg csapattársa, előbb Coulthard, utóbb Vettel kicsúszott. Az ezt követő három évben uralták a futamot: 2010-ben Webber szerezte a csapat első itteni győzelmét, ami Vettellel együtt rögtön kettős siker volt. 2011-ben Vettel győzött, Webber negyedik lett; 2012-ben fordított szereposztással ismét Webber győzött, Vettel lett negyedik. 2013-ban a dobogó két oldalára állhattak: Vettel második, Webber harmadik helyezettként. 2014-ben Ricciardo ünnepelhetett a dobogó harmadik fokán, Vettel műszaki hibával kiállt. 2015-ben Kvjat negyedik lett a leggyorsabb kört futó Ricciardo előtt. A 2016-os hétvégén sokáig a csapatnak állt a zászló: Ricciardo előbb megszerezte az első rajthelyet (az egyetlen nem Mercedes pole a szezon során), a futamon is vezetett, de sokba került neki, hogy a kerékcseréjéhez nem készítették elő időben a gumikat, így a második helyre szorult. Verstappen versenye a szalagkorlátnak ütközve ért véget. Tavalyelőtt Ricciardo harmadik, Verstappen ötödik lett. Tavaly Ricciardo újra pole-ból indult, és ezúttal sikerült a futamot is megnyernie. Verstappen viszont a szombati szabadedzésen összetörte az autóját, így nem tudott mért kört menni az időmérőn, a rajtrács végéről indulhatott, ahonnan kilencedik helyre jött fel.

Renault

A Renault első monacói részvétele 1978-ban volt, Jean-Pierre Jabouille tizedik helye még nem ért pontot, de a csapat első befejezett futamát jelentette. A régi gárda egyetlen itteni dobogója Alain Prost 1983-as harmadik helye volt.

Az enstone-i jogelőd Benetton 1994–95-ben nyert itt Schumacher révén.

Ismét a gyári csapat színeiben 2002-ben Jarno Trulli negyedik lett, majd 2003-ban Alonso és Trulli 5-6. helyen futottak be. 2004-ben Trulli megszerezte pályafutása egyetlen győzelmét, Alonso kiesett. 2005-ben Alonso negyedik, Giancarlo Fisichella 12. helyen végzett. 2006-ban Alonso megnyerte a futamot, Fisichella hatodik lett. 2007-ben Fisico negyedik, Heikki Kovalainen 13. helyen végzett. 2008-ban nullázott a csapat: Alonso tizedik lett, az ifjabb Nelson Piquet kiesett. 2009-ben Alonso hetedik helyezést ért el, Piquet ismét nem ért célba.

2010-ben Robert Kubica a dobogó harmadik fokára állhatott. A Lotus Renault GP színeiben 2011-ben Vitalij Petrov kiesett, ami miatt egy időre piros zászlóval meg kellett szakítani a versenyt. Nick Heidfeld nyolcadikként futott be. A Lotus név alatt nem sikerült dobogót elérniük.

2016-ban Jolyon Palmer kicsúszott, Magnussen ütközött. Tavalyelőtt Hülkenberg váltóhibával kiállt, Palmer 11. lett. Tavaly mindkét versenyző pontot szerzett: Hülkenberg nyolcadik, Sainz tizedik helyen.

Haas

2016-ban Esteban Gutiérrez 11., Grosjean 13. lett. Tavalyelőtt mindkét pilóta pontot szerzett: Grosjean nyolcadikként, Magnussen tizedikként. Tavaly Magnussen 13., a három rajthelyes hátrasorolással induló Grosjean 15. helyen végzett.

McLaren

1966-ban itt mutatkoztak be saját konstrukciójú Forma–1-es autóval, az alapító Bruce McLaren olajszivárgás miatt kiesett. Az első itteni dobogójukat Emerson Fittipaldi hozta 1975-ben, amikor második lett. Utána sokáig kellett várniuk említésre méltó eredményre, sőt 1983-ban itt esett meg az a csúfság, hogy a két versenyző (Lauda és John Watson) egyike sem kvalifikálta magát a futamra. A következő évi verseny annál jobban sikerült, meglett az első itteni diadal: Prost a félbeszakított esős futamon aratott félpontos győzelmet – ami a végelszámolásnál döntőnek bizonyult (Lauda kiesett, így őt a felezés nem érintette). Ezután 1988-ig összesen egyszer, 1987-ben nem sikerült itt nyernie. Az 1986-os futam Keke Rosberg révén kettős győzelmet hozott. 1989-től 1993-ig pedig Ayrton Senna páratlan nyerő szériája következett. Prost 1989-ben másodikként, Berger 1990-ben harmadikként csatlakozhatott hozzá a dobogón. 1994-ben Martin Brundle második lett, 1996-ban pedig Coulthard szintén ezt az eredményt érte el a mezőnyt megtizedelő futamon.

1998-ban Mika Häkkinen aratott magabiztos győzelmet, Coulthard műszaki hiba miatt kiesett. 1999-ben Mika harmadik lett a két Ferrari mögött, 2000-ben aztán Coulthard diadalmaskodott, Häkkinen lagymatagabb formában versenyezve hatodik helyen végzett. 2001-ben Coulthard élről indult volna, de a felvezető körben beragadt, így a leghátulról kellett előretörnie. A verseny végére az ötödik helyre tudta felverekedni magát, főleg Enrique Bernoldival gyűlt meg a baja. Häkkinen műszaki hiba miatt kiesett, mint oly sokszor abban az évben. 2002-ben újra DC győzött.

2003-ban Kimi második, Coulthard hetedik lett. 2004-ben kettős kiesés következett, majd 2005-ben Kimi győzött, Montoya ötödik helyen végzett. 2006-ban Montoya második, Kimi kiesett. 2007-ben az Alonso–Hamilton páros kettős győzelme következett, majd 2008-ban Hamilton eggyel feljebb lépett a dobogón (ekkor győzött itt a wokingi csapat legutóbb), míg Kovalainen nyolcadik lett. 2009-ben Hamilton rajtbüntetés után 12. helyen végzett, Kovalainen kiesett. 2010-ben Hamilton ötödik lett, Button kiesett. 2011-ben Button harmadik helyezést ért el (a piros zászló alatt hátrányosan érintette, hogy a riválisok tudtak gumit cserélni), Hamilton két ütközés és büntetés ellenére is hatodik lett. 2012-ben Hamilton ötödik helyen ért célba, a gyenge hétvégét kifogó Button a verseny vége felé kiesett, hivatalosan 16.-ként jegyezték. 2013-ban Button hatodik lett, míg Pérez merész manővereivel hívta fel magára a figyelmet, de kiállni kényszerült, 16.-nak jegyezték. 2014-ben Button hatodik, Magnussen tizedik lett. A következő két év viszonylag jól alakult a pályán: 2015-ben Button tizedikként az első pontot szerezte a legújabb Honda-motoros érában, Alonso kiesett. 2016-ban pedig a kettős pontszerzésnek örülhettek: Alonso ötödik, Button kilencedik helyezést ért el, ami így együtt a 2015-ös hungaroringi teljesítményt beállítva a legújabbkori McLaren–Honda eddigi legjobb eredménye. Tavalyelőtt mindkét versenyző bejutott a Q3-ba, az Indianapolisban induló Alonso helyett egy hétvégére visszatérő Button a kilencedik, a Q2 végén balesetet szenvedő Stoffel Vandoorne pedig a tizedik helyen végzett, de egyikük sem indulhatott onnan. Button a túl sok elhasznált motor-alkotóelem miatt tizenöt rajthely büntetést kapott (Alonsótól megörökölve), a parc fermé alatti javítások miatt pedig végül a boxutcából rajtolt. Vandoorne három rajthely büntetést hozott az előző futamról (végül két rajthely hátrasorolást jelentett). A futamon mindkét versenyző baleset után esett ki: Button a Portier-nél a korlátnak nyomta Pascal Wehrlein Sauberjét (hiába kérte Alonso a rajt előtt rádión, hogy vigyázzon a kocsijára. Büntetést is kapott miatta, aminek persze már nem volt hatása), így ért véget Forma–1-es pályafutása. Az ütközés miatt a biztonsági autót is be kellett küldeni. Vandoorne néhány körrel később kicsúszott. Tavaly Alonso a hetedik helyről indulhatott, de váltóhibával kiállt, Vandoorne 14. lett.

Racing Point

A Force India első Monacói Nagydíja, a 2008-as futam meglepetéssel kecsegtetett: Sutil negyedik helyen haladt, amikor Kimi kiütötte. A legjobb monacói versenyük a 2016-os lett, amikor Pérez jó gumitaktikával harmadikként dobogóra állhatott, Hülkenberg hatodik lett. Tavaly Esteban Ocon ért el hatodik helyezést, Pérez 12. helyen végzett.

Alfa Romeo

Az első Monacói Nagydíjat 1950-ben a klasszikus Alfa Romeo csapat nyerte Fangio révén, aki először győzött világbajnoki futamon. A második korszak legjobb eredménye Andrea de Cesaris harmadik helye 1982-ben.

A jogelőd Sauber csapat történetének legszörnyűbb hétvégéje volt az 1994-es, amikor Karl Wendlinger az edzésen súlyos balesetet szenvedett, ami után kómába esett, hosszú kihagyásra kényszerült. Legjobb monacói versenyük az önálló időszakban az 1996-os volt, ahol a megtizedelődött mezőnyben Johnny Herbert harmadikként dobogóra állhatott, a futamot a boxutcában befejező Heinz-Harald Frentzent pedig negyedik helyezettnek könyvelték el.

A BMW–Sauber éra legjobb monacói eredménye Kubica 2008-as második helye.

Tavaly az Alfa Romeo Sauber színeiben Marcus Ericsson 11. helyen végzett; Leclerc Hartleynak ütközve összetörte az autóját, 18. helyezettnek jegyezték.

Toro Rosso

Az első monacói versenyükön Vitantonio Liuzzi tizedik, Scott Speed 13. helyen végzett. Az első itteni pontokat 2008-ban Vettel hozta, aki ötödik lett. Egy évvel később Sébastien Bourdais nyolcadik, 2010-ben és 2011-ben Sébastien Buemi egyaránt tizedik lett, előbbi alkalommal Jaime Alguersuari előtt, aki 2011-ben ütközés miatt kiesett. 2012-ben Jean-Éric Vergne 12. lett, Ricciardo a kormánymű hibája miatt feladta. 2013-ban Vergne nyolcadik helyezést ért el, míg Ricciardo kiesett, miután Grosjeannal ütközött. 2014-ben Vergne és Kvjat is a kipufogó hibája miatt kényszerült feladni. 2015-ben Sainz tizedikként pontot szerzett, míg Verstappen egy rosszul sikerült előzési kísérlet után ütközött, virtuális, majd valódi biztonsági autós fázist előidézve. 2016-ban Sainz nyolcadik lett, Kvjat kiesett. Tavalyelőtt Sainz hatodik lett. Kvjat kiállt, miután az autója a Pérezzel való ütközésben ütközésben megsérült, a megtett táv révén 14. helyezettnek jegyezték. Tavaly Gasly hetedik helyezést ért el. Hartley kiesett, miután Leclerc hátulról nekiütközött, és megsérült a szárnya. A megtett táv miatt 19. helyezettnek könyvelték el (bár hamarabb fejezte be a körét, mint Leclerc, öt másodperc időbüntetést kapott boxutcai gyorshajtásért).

Williams

Az 1978-as futamon az egyedüli pilóta, Alan Jones kiesett. 1979-ben Clay Regazzoni második lett, majd 1980-ban Carlos Reutemann megszerezte a csapat első monacói győzelmét. Három évvel később Keke Rosberg tudott nyerni, a bontakozó turbódominancia idején még Cosworth szívómotorral. 1987-ben Nelson Piquet már Honda, 1991-ben Nigel Mansell Renault-motorral második lett. 1992-ben Mansellnek jó esélyei voltak a győzelemre, de kiállt kerékcserére, utána pedig hiába kergette meg Sennát, ezúttal második lett, Riccardo Patrese a dobogó harmadik fokára állhatott. 1993-ban Alain Prost élről indult, de negyedik lett, míg Damon Hill második. 1994-ben Senna halála után ez volt az első versenyük, egyelőre Hillt indították egyedül. 1995-ben Hill második lett.

A következő két évben egyik autó sem ért célba, 1996-tól 2001-ig mindössze 1998-ban Jacques Villeneuve ötödik helye hozott pontokat. 2002-ben már a BMW-motorral Ralf Schumacher harmadik lett bátyja mögött. Húsz szűk esztendő után 2003-ban Juan Pablo Montoya nyert itt újra a csapat színeiben. A következő évben negyedik helyen végzett, majd 2005-ben mindkét pilóta dobogóra állhatott: Nick Heidfeld második, Mark Webber harmadik helyezettként.

2006-ban Rosberg és Webber is kiesett, 2007-ben Alexander Wurz, 2008-ban Nakajima Kazuki hetedik, 2009-ben Rosberg hatodik helyen végzett. 2010-ben Hülkenberg és Rubens Barrichello sem ért célba, 2011-ben Barrichello kilencedik lett, míg Maldonadót az utolsó előtti körben ütötte ki Hamilton. 2012-ben Maldonado már a futam elején ütközött, míg Bruno Senna tizedikként hozott egy pontot. 2013-ban Bottas 12. lett, Maldonado ismét ütközésbe keveredve esett ki. 2014-ben Massa hetedik lett, Bottas kiesett. 2015-ben Bottas és Massa 14-15. helyen végzett, ez volt a csapat első nullázása a szezon során. 2016-ban Massa tizedik, Bottas 12. lett (eredetileg 11. lett volna, de a Gutiérrezzel történt ütközés miatt tíz másodperc büntetést kapott, ami által helyet cseréltek). Tavalyelőtt Massa 14. helyről indulva kilencedik lett, Strollt kiesettként 15.-nek jegyezték. Tavaly Szergej Szirotkin és Stroll 16-17. helyen végeztek.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr4414856000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása