Papír-vb

Papír-vb

Szuperbajnokság - frissítve 2019 után 3.

2020. február 01. - F1 Hierro

 A versenyzők világbajnoki helyezéseit pontozó sorozat harmadik részében a 2003-tól 2009-ig alkalmazott rendszer (10-8-6-5-4-3-2-1) a rangsorolás alapja. Mivel itt a kiegyensúlyozott szereplés többet érhet, mint az egyszeri villanás, van pár érdekesség a listán.

A listavezető itt is a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, idén még biztonságban a pozíciója. Míg a lista előző két változatánál Lewis Hamilton már 2018 végén megelőzte a négyszeres világbajnok Alain Prostot, itt csak a tavalyi szezon végén sikerült ezt elérnie a hatodik világbajnoki címét szerző pilótának.

A másik négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel a világbajnokság ötödik helyével közelebb került Prosthoz, hogy az idei év végén megelőzhesse, az első háromban kellene végeznie. Kimi Räikkönen ebben az értékelésben sem szaporította a pontszámát, de így is maradt az ötödik helyen, amivel továbbra is ő áll a legjobban az egyszeres világbajnokok közül, többszörös bajnokok egész sorát megelőzve. A legjobban álló háromszoros vilábajnok Ayrton Senna a hetedik helyen, megelőzve az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangiót. Mindkettejüket megelőzi viszont a legjobban álló kétszeres világbajnok, Fernando Alonso. Mutatva, hogy ez a pontozás mennyire kevésbé emeli ki a győzelmet, a háromszoros világbajnok közül legrosszabbul álló Jack Brabham mindössze a huszadik. Az a Gerhard Berger is megelőzi, aki sosem végzett világbajnokságban első két helyen. A kétszeres világbajnok Alberto Ascari pedig, akinek korai halála miatt rövid pályafutás jutott, a 32. helyen áll. Az előző két változattal ellentétben a legrosszabbul álló világbajnok itt nem James Hunt, hanem Mario Andretti, 50. helyen. A legjobban álló nem világbajnok itt is Stirling Moss, a 13. helyen. A legjobb helyen álló nyeretlen pilóta Eugenio Castellotti 73. helyezettként. Nico Hülkenberg a 114-123. helyen pedig a legjobban álló olyan pilóta, aki nem ért el futamon dobogós helyezést.

Ebben a pontozásban négy új belépő van a listán, amely így 143 fősre bővült: Charles Leclerc a világbajnokság harmadik helyével a 89-93. helyen, Carlos Sainz a hatodik helyezésével a 104-109. helyen, míg a két egymást váltó RBR/STR-pilóta közül Pierre Gasly végzett jobb helyen, ő a listán 114-123., míg Alexander Albon 124-143. helyezett. Leclerc révén Monacóban ebben a pontozásban is van már helyezettje a listán, Sainz a második spanyol Alonso mellett; Gasly immár 18-ra növelte a francia versenyzők számát, Albon pedig, miután hivatalosan Thaiföldet képviseli, Bira herceggel így már ketten vannak a listán.

Ami a 2019-es szezon többi résztvevőjét illeti, Valtteri Bottas a világbajnoki második helyezésével a 36. helyre jött fel, megelőzve a világbajnok Jacques Villeuneuve-öt; Max Verstappen a harmadik helyezésével a 54. helyre jött fel, két hellyel és két ponttal Daniel Ricciardo mögé. A hosszú kihagyás után visszatért Robert Kubica a 74. helyen áll, az idei szezonra Hülkenberghez hasonlóan nem kapott versenyzői ülést, a 124-143. helyen álló Esteban Ocon viszont vissza fog térni. Sergio Pérez 97. helyezett, Romain Grosjean 110-113. helyen áll, Danyiil Kvjat pedig 114-123. helyen, egyenlően Hülkenberggel és év végi csapattársával, Gaslyval.

Világbajnok versenyzők neve aláhúzva, a 2019-es szezon résztvevői dőlt betűvel.

Versenyző 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Pontszám
1. M. Schumacher (D) 7 2 3 1 1 1 114
2. Hamilton (GB) 6 2 3 2 99
3. Prost (F) 4 4 2 2 90
4. Vettel (D) 4 3 1 1 2 1 84
5. Räikkönen (FIN) 1 2 3 2 2 3 1 73
6. Alonso (E) 2 3 1 2 1 2 70
7. A. Senna (BR) 3 2 1 3 67
8. Fangio (RA) 5 2 66
9. Piquet (sr.) (BR) 3 1 2 1 2 2 62
10. J. Stewart (GB) 3 2 1 1 1 58
11. Lauda (A) 3 1 2 1 52
12. G. Hill (GB) 2 3 1 2 52
13. Moss (GB) 4 3 50
14. Häkkinen (FIN) 2 1 1 2 1 1 1 47
15. Barrichello (BR) 2 2 2 1 2 2 47
16. Mansell (GB) 1 3 1 1 1 46
17. Coulthard (GB) 1 4 1 1 2 1 46
18. Clark (GB) 2 1 2 1 1 45
19. Berger (A) 2 2 3 2 2 1 45
20. J. Brabham (AUS) 3 1 1 1 1 44
21. Hulme (NZ) 1 2 2 2 1 40
22. E. Fittipaldi (BR) 2 2 1 39
23. Button (GB) 1 1 1 2 1 1 2 39
24. Surtees (GB) 1 1 3 1 1 38
25. Reutemann (RA) 1 3 1 1 2 38
26. D. Hill (GB) 1 2 1 1 35
27. N. Rosberg (D) 1 2 1 3 35
28. J. Scheckter (ZA) 1 1 2 2 34
29. Farina (I) 1 1 1 1 1 33
30. McLaren (NZ) 1 2 1 2 1 1 33
31. Massa (BR) 1 1 1 3 2 1 33
32. Ascari (I) 2 1 1 32
33. Ickx (B) 2 3 31
34. Hawthorn (GB) 1 1 2 1 30
35. Regazzoni (CH) 1 1 3 2 30
36. Bottas (FIN) 1 1 1 2 1 28
37. J. Villeneuve (CDN) 1 1 1 2 26
38. Peterson (S) 2 1 1 26
39. Patrese (I) 1 2 1 1 26
40. Webber (AUS) 3 1 1 26
41. Montoya (CO) 2 1 1 1 1 25
42. Alesi (F) 2 2 1 2 25
43. A. Jones (AUS) 1 2 1 24
44. K. Rosberg (FIN) 1 1 1 1 1 24
45. R. Schumacher (D) 2 2 2 24
46. Gurney (USA) 2 2 1 1 1 24
47. P. Hill (USA) 1 1 1 1 22
48. Rindt (A) 1 1 1 21
49. Hunt (GB) 1 1 1 2 21
50. Ma. Andretti (USA) 1 1 1 1 20
51. Alboreto (I) 1 1 1 1 1 20
52. Ricciardo (AUS) 2 1 1 1 20
53. Brooks (GB) 1 1 1 18
54. M. Verstappen (NL) 1 1 1 1 18
55. Laffite (F) 3 3 18
56. González (RA) 1 1 1 17
57. Ginther (USA) 1 2 1 1 17
58. Watson (GB) 1 3 1 17
59. Frentzen (D) 1 1 1 16
60. Arnoux (F) 1 3 1 16
61. Trintignant (F) 2 1 1 16
62. Irvine (GB) 1 1 1 15
63. Cevert (F) 1 1 1 14
64. Fisichella (I) 1 1 1 2 14
65. de Angelis (I) 1 1 1 1 13
66. Boutsen (B) 1 1 1 1 13
67. Pironi (F) 1 1 12
68. Taruffi (I) 1 2 12
69. Depailler (F) 1 1 1 12
70. G. Villeneuve (CDN) 1 1 10
von Trips (D) 1 1 10
72. Collins (GB) 1 1 10
73. Castellotti (I) 1 1 9
74. Kubica (PL) 1 1 1 9
75. Villoresi (I) 2 1 9
76. Johansson (S) 1 1 1 9
77. Musso (I) 1 2 8
78. Bandini (I) 1 1 8
Ireland (GB) 1 1 8
80. Revson (USA) 2 8
81. Heidfeld (D) 1 1 1 8
82. P. Rodríguez (MEX) 2 1 8
83. Trulli (I) 1 1 3 8
84. Tambay (F) 1 1 7
85. Brundle (GB) 1 2 7
86. Fagioli (I) 1 6
87. Herbert (GB) 1 1 6
88. Siffert (CH) 1 1 6
89. Behra (F) 1 5
Rosier (F) 1 5
R. Fischer (CH) 1 5
Salvadori (GB) 1 5
Leclerc (MC) 1 5
94. Amon (NZ) 1 1 5
95. Vukovich (USA) 1 1 5
H. Schell (USA) 1 1 5
97. Pérez (MEX) 2 1 5
98. Beltoise (F) 1 4
Kling (D) 1 4
Flaherty (USA) 1 4
101. Mass (D) 1 1 4
Nannini (I) 1 1 4
103. Kovalainen (FIN) 2 4
104. Gregory (USA) 1 3
J. Parsons (USA) 1 3
Manzon (F) 1 3
Gendebien (B) 1 3
Pace (BR) 1 3
Sainz (E) 1 3
110. Warwick (GB) 1 1 3
S. Hanks (USA) 1 1 3
Maggs (ZA) 1 1 3
Grosjean (F) 1 1 3
114. Hülkenberg (D) 1 2
Cheever (USA) 1 2
Capelli (I) 1 2
B. Holland (USA) 1 2
Wallard (USA) 1 2
Ruttman (USA) 1 2
H. Hermann (D) 1 2
Sweikert (USA) 1 2
Kvjat (R) 1 2
Gasly (F) 1 2
124. de Cesaris (I) 1 1
Panis (F) 1 1
Bonetto (I) 1 1
Rathmann (USA) 1 1
Spence (GB) 1 1
Nilsson (S) 1 1
Bira (T) 1 1
Graffenried (CH) 1 1
Mieres (RA) 1 1
Frère (B) 1 1
Bonnier (S) 1 1
Parkes (GB) 1 1
Courage (GB) 1 1
Hailwood (GB) 1 1
Jabouille (F) 1 1
Modena (I) 1 1
Wurz (A) 1 1
Sato (J) 1 1
Ocon (F) 1 1
Albon (T) 1 1

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr2115450388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása