Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző VII/4.

Spanyol Nagydíj, Barcelona

2021. május 08. - F1 Hierro

A Circuit de Catalunya három évtizede szerepel folyamatosan a versenynaptárban. Mivel előszeretettel használják tesztpályaként is, általában papírforma-eredmények születnek. Nem véletlen, hogy a jelenlegi mezőnyből az immár százszoros edzéselső Lewis Hamilton a legsikeresebb a pályán öt győzelmével, amiből az utóbbi négyet sorozatban szerezte, a tavalyi futamot is simán nyerte. Jelenlegi csapattársának, Valtteri Bottasnak eddig csak a dobogó oldalai jutottak Barcelonában. Max Verstappennek viszont emlékezetes versenye volt az öt évvel ezelőtti Spanyol Nagydíj: ekkor került a Toro Rossótól a Red Bull Racinghez, ahol első futamgyőzelmével tette le a névjegyét.

Az idén visszatérő Fernando Alonso kétszer nyerte meg hazai nagydíját (amibe nem számít a valenciai Európa Nagydíjon szerzett győzelme), a 2013-as egyúttal az eddigi (?) utolsó futamgyőzelme. A másik két aktív világbajnok szintén nyert már Spanyol Nagydíjat, Sebastian Vettel 2011-ben Red Bull-lal, Kimi Räikkönen 2005-ben McLarennel és 2008-ban Ferrarival. Az idei autóikkal nem valószínű, hogy gyarapítják a győzelmek számát.

A mostani időmérő első három helyezettje megegyezik a tavalyi futam dobogójával - vajon a klét Mercedes közé férkőző Verstappen meg tudja nehezíteni Hamilton dolgát?

Hamilton

A GP2-ben 2006-ban a főfutamon második, a sprinten negyedik lett.

Első Forma–1-es Spanyol Nagydíján (2007) McLaren–Mercedesszel rögtön második helyezést ért el, méghozzá a hazai pályán versenyző címvédő csapattársa, Alonso előtt. A következő évben ismét dobogóra állhatott, egy helyezést „rontva”. Az ezt követő két verseny nem sikerült jól: 2009-ben épp lecsúszott a pontszerzésről (9.); 2010-ben nem ért célba, csak a megtett táv miatt rangsorolták 14.-nek. 2011-ben újra jó versenyt futott: leggyorsabb kört futva második lett, még Vettelt is megkergette időnként. 2012-ben első helyen végzett az időmérőn, de mivel nem maradt elég üzemanyag az autójában, a rajtrács végére száműzték. A futamon nyolcadik lett, éppen akkori csapattársa, Jenson Button előtt. 2013-ban gyári Mercedesszel 12. helyen végzett. 2014-ben sikerült első alkalommal győznie a pályán. 2015-ben második lett a csapattárs Nico Rosberg mögött. 2016-ban élről indult, de a rajt után összeütközött Rosberggel, ami mindkettejük versenyének véget vetett. 2017-ben élről indult, de a rajtnál Vettel megelőzte. A második kerékcsere után közel került hozzá, keményen támadta, de ekkor még nem sikerült, később viszont meg tudta előzni, így mesterhármassal megnyerte a futamot. 2018-ban ismét élről indulva győzött, összesen 41. alkalommal sikerült ez neki, megdöntve Michael Schumacher rekordját. Tavalyelőtt második helyről indulva a rajt után élre állt, sorozatban harmadik győzelmét szerezte a pályán, immár pontot érő leggyorsabb körrel. Tavaly élről indulva és végig vezetve sorozatban negyedszer is meglett a barcelonai győzelem.

Ricciardo

Többször járt Barcelonában a nevelőszériákban, első alkalommal a 2007-es Forma–Renault 2.0 Európa-kupa záró hétvégéjén, bár akkor még nem ért el jelentősebb eredményt. 2008-ban viszont két pole pozíció, egy hatodik hely és a zárófutam megnyerése a mérlege. A Nyugat-európai Kupa értékelésében ugyanezen a hétvégén szintén két pole pozícióból egy győzelmet és egy második helyet hozott össze. A WSR 2010-es szezonzáróján a 3.5-ös kategóriájában az első itteni futamot megnyerte, a másodikon negyedik lett.

2011-ben a Toro Rosso pénteki tesztpilótájaként járt a pályán, 2012-ben pedig már versenyzőként vett részt, 13. helyezést érve el. 2013-ban tizedikként sikerült pontot szereznie, 2014-ben pedig a Red Bull színeiben harmadikként dobogóra is állhatott. 2015-ben hetedik helyen végzett. 2016-ban a két Mercedes kiesése után élre állt, de a csapaton belüli eltérő gumistratégiából rosszabbul jött ki, a negyedik helyen fejezte be a futamot. 2017-ben hatodik helyről indulva újra harmadik helyezést ért el. 2018-ban ötödik lett leggyorsabb kört futva (akkor még csak előbbiért járt a pont). Tavalyelőtt Renault-val a Q3-ba jutott, de a bakui ütközése miatt három rajthely büntetést kapott, 13. rajtkockából indulva a futamon 12. helyen végzett. Tavaly sem szerzett pontot, 11. lett.

Norris

A Forma–2-ben 2018-ban mindkét futamon harmadik lett.

A tavalyelőtti Spanyol Nagydíjon a tizedik helyről indulhatott Ricciardo büntetése után, de ütközött Stroll-lal, ami után a verseny feladására kényszerült, és biztonsági autós fázist okozott. Tavaly nyolcadik helyről rajtolva tizedik lett.

Vettel

A barcelonai pályán első ízben a 2006-os Forma–3 Euroszériában állt rajthoz, a két futam közül az elsőt megnyerte.

Első Spanyol Nagydíja 2008-ban volt a Toro Rosso színeiben, Adrian Sutillal ütközve már az elején kiesett. A Red Bull pilótájaként 2009-ben negyedik lett, 2010-ben pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. A 2011-es tarolás évében esélyeshez méltóan ezen a pályán is győzött. 2012-ben hatodik lett, miután kapott egy áthajtásos büntetést (sárga zászló figyelmen kívül hagyása), továbbá első szárnyat kellett cserélnie. Az ezt követő két futamon egyaránt negyedik helyen végzett, 2014-ben leggyorsabb körrel. Ferrarival a következő két futamon mindkétszer harmadikként állhatott a pódiumra. 2017-ben második helyről indult. A rajtnál előreugrott, a kerékcserék után is őrizte a vezető helyet, az első után Bottast kellett megelőznie, a második után pedig Hamilton támadását verte vissza. A 44. körben azonban Hamilton megelőzte, így végül második lett. 2018-ban harmadik helyről indult, a rajtnál megelőzte Bottast, azonban a második kerékcsere után Bottas és Verstappen mögé ért vissza, így végül negyedik lett. Tavalyelőtt harmadik helyről rajtolt, próbálta a két Mercedest megelőzni, de elfékezte magát, így még Verstappen is megelőzte. A 12. körben maga elé engedte a csapattárs Leclerc-t, akit a 36. körben visszaelőzött, végül megismételte a negyedik helyét. Tavaly a Q3 nem jött össze, de a gumitaktikának köszönhetően (a verseny több mint felét lágyakon teljesítve) a pontszerzés igen: hetedik helyezést ért el.

Latifi

A GP2 2016-os nyitófutamán második lett, a sprinten hetedik. A következő három évben a széria utódában, a Forma–2-ben járt a pályán. Tavalyelőtt megnyerte a főfutamot, 2017-ben pedig harmadik lett a sprinten. Ezen kívül hatodik lett a 2017-es főfutamon és a tavalyelőtti sprinten, valamint nyolcadik a 2018-as sprinten.

A tavalyi Spanyol Nagydíjon 18. helyen végzett.

Räikkönen

Az első négy Spanyol Nagydíján (2001–2004) nem sikerült jelentős eredményeket összehoznia (2001, Sauber–Petronas – 8., pont nélkül; McLaren–Mercedesszel 2002–2003-ban két kiesés, 2004-ben 11.). 2005-ben viszont élről indulva megnyerte a futamot, a hazai pályán versenyző Alonso előtt, megtörve a Renault év eleji győzelmi sorozatát. Egy évvel később ötödik helyre futotta, 2007-ben Ferrarival elektronikai hiba miatt kiesett. 2008-ban mesterhármassal győzött a csapattárs Felipe Massa előtt (akkor még nem nagyon gondoltuk volna, hogy a szezon hátralévő részében nem is nyer többet). A 2009-es versenyen hidraulikai problémák miatt állt ki.

2012-ben már a Lotus színeiben harmadik lett, ezzel rögtön a bahreini második hely után újra dobogóra állhatott. 2013-ban egy helyet javítva második helyezést ért el, abban a szezonban sorozatban harmadjára. Újra Ferrarival 2014-ben hetedik, 2015-ben ötödik helyen végzett. 2016-ban a kedvezőbb gumistratégiával Vettel elé került, üldözte az élen álló Verstappent, de megelőznie nem sikerült, így másodikként fejezte be a futamot. 2017-ben negyedik helyről indult, de a rajtnál előbb Bottasszal koccant, majd ütközött Verstappennel, a törött felfüggesztés miatt véget ért a versenye. Ehhez fűződött a hétvége versenyen kívüli emlékezetes jelenete: egy Ferrari-drukker kisfiú a lelátón elsírta magát, vigasztalásul találkozhatott Kimivel, aki sapkát is adott neki. 2018-ban negyedik helyről indult, tartotta a helyét Verstappen előtt, míg a turbó problémái miatt ismét ki nem esett. Tavalyelőtt Alfa Romeóval 14. helyen végzett. Tavaly ugyancsak 14. lett.

Mazepin

Három éve az első GP3-as hétvégéjén a főfutam megnyerésével debütált, a sprinten a pontot nem érő tizedik helyen végzett. A Forma–2-ben az utóbbi két évben 2×2 futamon indult, a tavalyi sprinten hatodik lett.

Gasly

2012-ben a Forma Renault 2.0 Európa-kupában tizedik és hatodik helyen végzett a záró hétvégén, egy évvel később harmadik és hatodik helyezést ért el. 2015-ben és 2016-ban a GP2-ben indult, négy futamon három dobogós helyezést ért el: második lett a 2016-os sprinten, harmadik a 2015-ös sprinten és a 2016-os főfutamon.

2018-ban a Toro Rosso színeiben a rajt után megpördülő Romain Grosjeannak ütközve kiesett. Tavalyelőtt a Red Bull pilótájaként hatodik lett az időmérőn és a futamon is, a biztonsági autós fázis után Kevin Magnussen ellen védte meg a pozícióját. Tavaly az AlphaTauri színeiben kilencedik lett.

Pérez

A GP2-ben 2009–2010-ben állt rajthoz 2×2 futamon, legjobb eredménye a 2010-es főfutamon elért negyedik hely.

A Forma–1-ben 2011-ben Sauberrel kilencedik lett a csapattárs Kobayashi Kamui előtt, egyúttal megszerezte első pontjait (miután Melbourne-ben kizárták). 2012-ben erőátviteli problémák miatt feladni kényszerült a versenyt. 2013-ban McLaren–Mercedesszel és 2014-ben Force Indiával megint csak kilencedik helyen végzett. 2015-ben nem szerzett pontot, 13. lett. 2016-ban hetedik, 2017-ben nyolcadik helyről indulva negyedik helyezést ért el. 2018-ban kilencedik lett. Tavalyelőtt a Racing Point színeiben 15. helyen végzett. Tavaly itt tért vissza a mezőnybe két Covid-fertőzés miatt kihagyott verseny után, negyedik rajthellyel és ötödik helyezéssel. Eredetileg negyediknek futott be, de kék zászló figyelmen kívül hagyása miatt öt másodperc büntetést kapott, amivel csapattársa mögé került.

Alonso

Első alkalommal az Euro Open by Nissan sorozatban (a WSR elődjében) versenyzett itt 1999-ben. A két futamból az elsőn hetedik lett, a másodikat megnyerte. A Forma–3000-ben 2000-ben állt rajthoz, 15. lett.

Első hazai Forma–1-es versenyén 2001-ben 13. helyen végzett a Minardival. A tesztpilótáskodás után 2003-ban vett részt ismét a futamon Renault-val, pályafutása addigi legjobb eredményét elérve második hellyel örvendeztette meg a közönséget, Ferrari-szendvicsben befutva. 2004-ben negyedik lett, majd 2005-ben újra második (így épp odahaza tört meg az addigi győzelmi szériája). 2006-ban élről indulva végre összejött neki a hazai győzelem. A McLaren–Mercedesszel 2007-ben harmadik helyre futotta a csapattárs Hamilton mögött. A Renault-hoz visszatérve 2008-ban motorhibával kiesett, 2009-ben ötödik lett. Ferrari-pilótaként 2010-ben második helyezést ért el, 2011-ben jól kezdte a versenyt, de a végére visszaesett ötödik helyre. 2012-ben újra másodikként ünnepelhetett a dobogón, bizonyítva, hogy a Ferrari malajziai győzelme nemcsak egyszeri fellángolás volt, hanem számolni kell a Scuderiával. 2013-ban pedig másodszor övendeztette meg győzelemmel a hazai közönséget – azóta sem sikerült futamot nyernie. 2014-ben hatodik lett. McLaren–Hondával a következő két futamon kiesett: 2015-ben fékhiba, 2016-ban az erőforrás hibája miatt. 2017-ben bejutott a Q3-ba, hetedik lett az időmérőn, a futamon azonban csak 12. helyen végzett. 2018-ban Renault motorra váltva nyolcadik lett az időmérőn és a futamon is.

Leclerc

2016-ban a GP3 nyitó hétvégéjének főfutamát megnyerte, a sprinten kilencedik helyen végzett, ami nem ért pontot. 2017-ben a Forma–2-ben szintén a főfutamot nyerte meg, a sprintversenyen negyedik lett.

2018-ban Sauberrel tizedik helyen futott be. Tavalyelőtt Ferrarival az időmérőn és a futamon is ötödik helyezést ért el. Tavaly kilencedik helyről indult, a 37. körben elektronikai hibával küszködve előbb kipördült, majd el tudott indulni újra az autóval, de már csak a boxutcába ment vissza a 41. körben (ő maga 38-at tett meg).

Stroll

Williamsszel 2017-ben a 16. helyen végzett. 2018-ban a Q1-ben kicsúszott a kavicságyba, a futamon 11. helyen ért célba. Tavalyelőtt a Racing Point színeiben a Norisszal való ütközés után a kavicságyban és gumifalban ért véget a versenye, biztonsági autós fázist okozva. Tavaly ötödik helyről indult, a rajtnál előretört harmadiknak, később Bottas visszaelőzte. Eredetileg ugyanezen a helyen futott be a csapattársa mögött, de Pérez időbüntetésével negyedik helyezést ért el.

Tsunoda

Tavalyelőtt első Forma–3-as hétvégéjén tizedik lett a főfutamon, kilencedik a sprinten, csak előbbi ért pontot. Ugyanebben az évben az Euroformula Open bajnokságban 11. és hetedik helyezéseket ért el az itteni hétvégén. Tavaly a Forma–2-ben mindkét futamon negyedik lett.

Ocon

2012-ben a Forma Renault 2.0 Európa-kupa záró hétvégéjén mindkét futamon kiesett. Ugyanebben az évben a kategória alpesi szériájának szezonzáróján az első futamon 11. lett, a másikon nem rajtolt el. A következő évben viszont az Európa-kupa szezonzáróján az első futamon hetedik lett, a másodikat megnyerte. A GP3-ban 2015-ben a szezonnyitón megnyerte a főfutamot és hetedik lett a sprinten.

A 2016-os Forma–1-es hétvégén a Renault pénteki tesztpilótájaként vett részt. A 2017-es futamon a Force India színeiben tizedik helyről indulva ötödik lett. 2018-ban olajszivárgás miatt kiesett. Tavaly Renault-val 13. helyen végzett.

Verstappen

2015-ben a Toro Rosso színeiben 11. helyezettként lemaradt a pontszerzésről. 2016-ban év közben itt mutatkozott be új csapatánál, a Red Bullnál, a lehető legemlékezetesebben: a két Mercedes ütközése után csapattársa mögött második helyen haladt, majd a jobb gumistratégiának köszönhetően élre állt és sikerült végig maga mögött tartania Kimit, és megszerezte élete első nagydíjgyőzelmét. 2017-ben ötödik helyről indult, de a Kimivel való ütközés után autója sérülése miatt kiállni kényszerült. 2018-ban ötödik helyről indult. Kimi kiesése és Vettel második kerékcseréje után előlépett harmadikká, amit sikerült megtartania úgy is, hogy Stroll lekörözése közben megsérült az első szárnya. Tavalyelőtt negyedik helyről rajtolt, a Mercedeseket sikertelenül támadó Vettel elé került, a harmadik helyet megtartva ismét dobogóra állhatott. Tavaly harmadik helyről indult, a rajtnál megelőzte Bottast. A 22. körben cserélt kereket, a harmadik helyre jött vissza, két körrel később Mercedesek kerékcseréje után visszakerült Bottas elé, második helyezést ért el.

Schumacher

Az elmúlt két évben 2×2 futamon indult a Forma–2-ben a pályán, a tavalyi hétvége sikerült jobban: hatodik helyezést a főfutamon, harmadikként dobogóra állhatott a sprinten.

Sainz

A 2010-es európai Forma BMW szezont rögtön egy harmadik hellyel indította, a második futamon hatodik lett. A Forma Renault 2.0 Európa-kupa zárófutamán ötödik helyezést ért el, de vendégpilóta lévén nem kapott érte pontot. Az európai F3 Open széria záró hétvégéjén harmadik és 13. helyen végzett, de itt is vendégpilótaként. A következő évben a Forma Renault 2.0 Európa kupát két második hellyel zárta. A GP3-ban 2013-ban nem sikerült a pontszerzés: az első futamon 15. lett, a másodikon kizárták. A WSR 2013-as zárófutamán a 3.5-ös kategóriában hatodik lett.

2015-ben első hazai Forma–1-es nagydíján Toro Rossóval kilencedik helyezést ért el. 2016-ban hatodik, 2017-ben hetedik lett, megúszva, hogy majdnem összeütközött a boxutcában a rossz ütemben kiengedett Magnussennel. 2018-ban Renault-val kilencedik helyről indulva ismét hetedik helyezést ért el. Tavalyelőtt McLarennel nyolcadik lett, miután megelőzte Grosjeant. Tavaly hetedik rajthelyről indulva hatodik helyen futott be.

Russell

A GP3-ban 2017-ben negyedik lett a főfutamon és ötödik a sprinten. A Forma–2-ben 2018-ban megnyerte a főfutamot, a sprinten negyedik helyen végzett.

A tavalyelőtti Spanyol Nagydíjon váltócsere miatt hivatalosan öt rajthely büntetést kapott, de gyakorlatilag ugyanúgy 19. helyről rajtolt, a futamon 17. lett. Tavaly ismét 17. helyen végzett.

Bottas

A 2008-as Forma Renault 2.0 Európa-kupa záró hétvégéjén az első futamot megnyerte, a másodikon negyedik lett. A Forma–3-as Euroszériában 2009-ben egy negyedik és egy hatodik helyet hozott össze. A 2011-es GP3-as versenyhétvégén nem szerzett itt pontot.

2012-ben a Williams pénteki tesztpilótájaként vett részt a szabadedzésen. A futamon 2013-ban 16., 2014-ben ötödik, 2015-ben negyedik, 2016-ban ötödik lett. 2017-ben Mercedesszel harmadik helyről indult, a futam során a kerékcserék után rövid ideig élen is állt, de előbb Vettel előzte meg, majd Hamilton (jóval könnyebben), végül motorhiba miatt kiesett. 2018-ban a második rajhelyről indult. A startnál elvesztette a második helyet, de Vettel második kerékcseréje után visszaszerezte és futam végéig megtartotta. Tavalyelőtt élről indult, de a rajt után Hamiltonnal és Vettellel hadakozva egy helyet vesztett, végül második lett. Tavaly második rajthelyről indult, a rajtnál két helyet veszített. Strollt az ötödik körben visszaelőzte, majd Verstappen kerékcseréje után második helyen állt, de két kör múlva a sajátját követően Verstappen mögé tért vissza. Így harmadik lett, megszerezve a leggyorsabb körért járó pontot.

Giovinazzi

2016-ban a GP2 szezonnyitóján indult a pályán, egyik futamon sem szerzett pontot.

A tavalyelőtti nagydíjon váltócsere miatt elvileg öt rajthely büntetést kapott, de mások büntetései miatt ugyanúgy 18. helyről indult, a futamon 16. helyen végzett. Tavaly ismét 16. lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr4416526746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása