Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző VII/16.

USA Nagydíj, Austin

2021. október 22. - F1 Hierro

Tavaly a járványhelyzet miatt az amerikai kontinens kimaradt a Forma-1-es versenynaptárból. Idén azonban újra ellátogat a mezőny a texasi Austinba, ahol Lewis Hamilton nyerte az eddigi nyolc futam több mint a felét, ötöt (összesen hatszor nyert USA Nagydíjat, első alkalommal még Indianapolisban). A két évvel ezelőtti versenyt a csapattársa, Valtteri Bottas nyerte, Hamilton viszont a hatodik világbajnoki címét ünnepelhette (2015-ben a harmadiknak is itt örülhetett). Rajtuk kívül Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen nyertek még Austinban.

Idén nem lesz az USA-ban bajnokavatás, mivel több futam is van hátra és szorosabb is a versenyfutás: Max Verstappen hat ponttal vezet Hamilton előtt. Vajon a hétszeres világbajnoknak beváltja a reményeit idén az egyik kedvenc helyszíne?

Hamilton

A 2007-es bemutatkozó szezonjában McLaren–Mercedesszel győzni tudott Indianapolisban, közvetlenül a Montréalban szerzett első diadala után.

2012-ben az első austini futamot is megnyerte, ami egyúttal utolsó mclarenes futamgyőzelmét jelentette. Mercedesszel 2013-ban negyedik lett, 2014-ben viszont ismét nyert. 2015-ben megismételte a győzelmét, amivel három futammal a vége előtt bebiztosította harmadik világbajnoki címét csapattársával, Nico Rosberggel és Vettellel szemben. 2016-ban élről indulva ismét nyert, megindítva a hajrát a világbajnoki címért. 2017-ben szintén pole-ból nyert, a hatodik körben visszaelőzve a jól rajtoló Vettelt. A győzelmével egyre közelebb került a bajnoki cím megnyeréséhez. 2018-ban meglett volna a lehetősége, hogy bebiztosítsa a világbajnoki címet, élről indulhatott, de de Kimi lerajtolta. A virtuális safety car alatt megpróbálkozott az eltérő gumistratégiával, utána Kimit utolérve a 21. körben előzni próbált, de csak Kimi boxkiállásával került az élre. A második kerékcseréje után viszont nemcsak Kimi, de Verstappen is elé került, akit hiába próbált megelőzni. Végül leggyorsabb kört futva harmadik lett, így a következő versenyre halasztódott a bajnokavatás. Tavalyelőtt ötödik helyről rajtolt, az első körben előrejött a harmadik helyig. Csapattársával ellentétben egy kerékcserével próbálkozott, így a többiek első kiállása után átvette a vezetést. A 24. körben Bottas utolérte és megelőzte. Bottas és Verstappen második cseréje után ismét élre állt, ahogy azonban a gumijai kezdtek elhasználódni, úgy egyre inkább fogyott az előnye. Bottas próbálkozás az 51. körben még sikertelen volt, a következőben azonban már a finn állt az élre. Így Hamilton második lett, de ez is elég volt a hatodik világbajnoki címének bebiztosításához.

Ricciardo

Toro Rossóval 2012-ben 12., 2013-ban 11. helyen végzett. A Red Bull színeiben 2014-ben dobogóra állhatott harmadik helyezettként. 2015-ben tizedik lett. 2016-ban harmadik helyről indult, a rajt után megelőzte Rosberget. Az éppen a csapattárs Verstappen kiesése miatti virtuális safety car azonban nem kedvezett neki, a Mercedesek kis időveszteséggel tudták le a boxkiállást, így végül maradt a harmadik hely mögöttük. 2017-ben az időmérőn a Q3-ban ezredre azonos időt ment Kimivel, de mivel hamarabb futotta, előbbre sorolták, a negyedik helyről rajtolhatott. A futam elején Bottasszal vívott a harmadik helyért, de a 16. körben motorhibával kiesett 2018-ban az időmérőn ötödik lett, Vettel büntetése után egy hellyel előrébb indult. Az első körben Vettellel szemben védte a negyedik pozícióját, a kilencedik körben azonban az akkumulátor hibája miatt kiállt. Tavalyelőtt Renault-val kilencedik helyről indulva hatodik lett.

Norris

2018-ban a McLaren tesztpilótájaként vett részt az első szabadedzésen.

Tavalyelőtt nyolcadik helyről rajtolva hetedik lett.

Vettel

Indianapolisban egyedül 2007-ben indult, de az a verseny emlékezetesre sikerült: akkor állt rajthoz először Forma–1-es nagydíjon, a BMW–Saubernél helyettesítve a Kanadában balesetet szenvedő Robert Kubicát. Nyolcadik helyével rögtön pontot is szerzett (akkor ő számított a legfiatalabb pontszerzőnek, de ez a rekord azóta már Verstappené).

Austinban 2012-ben Red Bull-lal élről indult, de Hamilton megelőzte, így második lett. Ezáltal a világbajnoki címet még nem ünnepelhette, de kényelmes előnnyel várhatta az interlagosi szezonzárót. 2013-ban viszont az év végi sikersorozata itt is kitartott, és megnyerte a futamot. 2014-ben a boxutcából rajtolva (pluszpontot még nem érő) leggyorsabb körrel hetedik helyezést ért el. 2015-ben Ferrarival az erőforrás cseréje miatt tízhelyes hátrasorolást kapott, ami gyakorlatilag nyolc hely pluszt jelentett. A futamon harmadik lett, amivel elszálltak az addig is inkább csak matematikai esélyei a világbajnoki címre. 2016-ban hatodik helyről indult, a versenyen leggyorsabb kört futva negyedik helyen végzett. 2017-ben második helyről indult, a rajtnál megelőzte Hamiltont, aki a hatodik körben visszaelőzte. Így végül a futamon is második lett. 2018-ban második lett az időmérőn, de az első szabadedzésen nem lassított a piros  zászlónál, emiatt három hellyel hátrébb sorolták. Az első körben Ricciardóval vívott, aminek összeértek és kipördült. Visszazárkózása után az utolsó előtti körben megelőzte Bottast, így negyedik lett Hamilton mögött, a matematikai esélyei még megmaradtak a világbajnoki címre. Tavalyelőtt megszerezte a második rajthelyet, de az első körben visszaesett, majd a 8. körben szélesen vette a kilences kanyart, és a kerékvetőre hajtva megsérült a felfüggesztése, emiatt kiállni kényszerült.

Latifi

2018-ban a Racing Point Force India az eredeti tervek szerint indította volna az első szabadedzésen, de ezt végül megváltoztatták. Tavalyelőtt viszont a Williams tesztpilótájaként indulhatott az első pénteki edzésen.

Räikkönen

Indianapolisban Sauberrel 2001-ben a féltengely, McLaren–Mercedesszel 2002-ben a motor hibája miatt állt ki. 2003-ban első helyről rajtolt, de a vizes pályán nem sikerült megtartania ezt a helyét, másodikként minimális bajnoki esélyei maradtak a zárófutamra. 2004-ben hatodik lett, 2005-ben pedig csatlakozott a Michelin-bojkotthoz. 2006-ban kiesett a rajt utáni tömegkarambolban, méghozzá csapattársával, Juan Pablo Montoyával ütközve. 2007-ben Ferrarival negyedik lett.

Austinban 2012-ben Lotusszal hatodik lett. A 2013-as futamot műtétje miatt hagyta ki. 2014-ben Ferrarival mindössze 13. helyen végzett. 2015-ben erőforráscsere miatt tíz hely hátrasorolással indult, a futamon végül fékhibával állt ki. 2016-ban ötödik helyről rajtolt, egy ideig negyedik helyen is állt, de rosszul rögzített kerék miatt fel kellett adnia a futamot. 2017-ben a Q3-ban ezredre azonos időt ment Ricciardóval, de ő futotta később, így ötödik helyről indulhatott. A rajtnál némileg visszaesett, de később visszazárkózott, a 42. körben megelőzte Bottast. Ekkor a második helyen állt, de azt átengedte Vettelnek. Az utolsó körben Verstappen megelőzte, de kanyarlevágással előnyt szerezve, így a holland időbüntetésével visszakapta a harmadik helyet. 2018-ban harmadik lett az időmérőn, Vettel büntetése után az első sorból indulhatott. Hamiltont lerajtolva élre ugrott, végül jobb gumistratégiával sikerült megnyernie a versenyt, ezzel öt és fél év várakozás után szerzett újra futamgyőzelmet, először (és egyetlen alkalommal) a második ferraris időszakában. Tavalyelőtt Alfa Romeóval 12. helyen ért be, Kvjat időbüntetése után 11. lett.

Mazepin

Először versenyezhet Austinban.

Gasly

A 2017-es nagydíjat a Super Formula bajnoki címére hajtva kihagyta – sajnos hasztalanul, mert az időjárás miatt a suzukai hétvégét lefújták. 2018-ban Toro Rossóval az elhasznált erőforráselemek miatt 35 rajthely büntetést kapott, gyakorlatilag hat helyet veszítve az utolsó előtti rajtkockából indult. A futamon 12. helyen végzett. Tavalyelőtt a Red Bull színeiben tizedik helyről indulhatott, az 52. körben Pérezzel koccanva megsérült a felfüggesztése, ami miatt kiállni kényszerült, a megtett táv révén 16. helyezettnek könyvelték el.

Pérez

2012-ben Sauberrel 11. helyen ért célba, 2013-ban McLaren–Mercedesszel hetedik lett. 2014-ben a Force India színeiben ütközött Adrian Sutillal és kiesett. 2015-ben ötödik helyezést ért el. 2016-ban nyolcadik lett. 2017-ben tizedik lett az időmérőn, a büntetések miatt egy hellyel előrébb indulhatott. A futamon megismételte a nyolcadik helyezést. 2018-ban a Racing Point Force India színeiben bejutott a Q3-ba, a futamon eredetileg tizedikként ért célba, de Ocon és Kevin Magnussen kizárása után előlépett ismét nyolcadik helyre. Tavalyelőtt Racing Pointtal a boxutcából kellett rajtolnia, miután a második szabadedzésen nem állt ki, amikor kiszólították mérlegelésre. Innen sikerült feljönnie a 11. helyig, majd Kvjat időbüntetése után (amit éppen a vele való ütközésért kapott) tizedik lett.

Alonso

Indianapolisban Minardival 2001-ben a féltengely hibája miatt esett ki, majd Renault-val 2003-ban motorhiba miatt adta fel, 2004-ben pedig defektet kapott és falnak ütközött. 2005-ben csatlakozott a Michelin bojkottjához, 2006-ban pedig ötödik lett. McLaren–Mercedesszel 2007-ben második lett újonc csapattársa, Hamilton mögött.

Austinban 2012-ben Ferrarival hetedik helyről indult, amihez a csapat sajátos húzása is segítette: Felipe Massa autójában váltót cseréltek, így Alonso a kedvezőbb oldalról indulhatott. Innen feljött harmadiknak, amivel életben tartotta bajnoki esélyeit. 2013-ban ötödik, 2014-ben hatodik lett. 2015-ben McLaren–Hondával 11. helyen végzett. 2016-ban jól használta ki a virtuális biztonsági autós fázist, utána megelőzte előbb Felipe Massát (összeütköztek, de versenybalesetnek minősült), majd az utolsó körben Sainzot is, így legjobb McLaren-Honda-s eredményét beállítva ötödik lett. 2017-ben kilencedik lett az időmérőn, a büntetések miatt egy hellyel előrébb indulhatott, de a futamon motorhibával kiesett. 2018-ban a Renault-motoros McLarennel kiesett, miután a futam elején Stroll-lal ütközött.

Leclerc

A 2017-es első szabadedzésen a Sauber tesztpilótájaként vett részt.

A 2018-as futamon a kilencedik helyről rajtolva ütközött Romain Grosjeannal, autója sérülése miatt később kiállt. Tavalyelőtt Ferrarival negyedik helyről indult. Az első körben Hamilton megelőzte, neki viszont a csapattárs Vettelt sikerült előznie, végül a futamon is negyedik lett, begyűjtve a leggyorsabb körért járó pontot is.

Stroll

2017-ben a Williams színeiben három rajthely büntetést kapott, amiért Grosjeant feltartotta az időmérőn, de mások annyi büntetés kaptak, hogy még így is két hellyel előrébb indulhatott (17. helyett 15.). A futamon 11. helyen végzett. 2018-ban a futam elején ütközött Alonsóval, aki emiatt kiesett, ő maga viszont megpördülés után folytatni tudta, végül 14. lett. Tavalyelőtt a Racing Point színeiben 13. helyen végzett.

Tsunoda

Először versenyezhet Austinban.

Ocon

2016-ban Manorral 18. helyen végzett. 2017-ben a Force Indiával hetedik lett az időmérőn, Verstappen büntetésével egy helyet előbbre lépett, a futamon is hatodik helyezést ért el. 2018-ban a Racing Point Force India színeiben nyolcadik helyen futott be, de a megengedettnél több üzemanyag fogyasztása miatt kizárták.

Verstappen

A 2014-es hétvégén a Toro Rosso pénteki tesztpilótája volt.

2015-ben negyedik helyezést ért el. 2016-ban negyedik helyről indult. A futama pechesen alakult: előbb tévesen ment ki a boxutcába, majd a Red Bull váltóhibája miatt kiesett, virtuális safety cart okozva. 2017-ben hatodik lett az időmérőn, az elhasznált erőforráselemek miatt 15 rajthely büntetést kapott, a gyakorlatban tíz hellyel került hátrébb. A futamon felzárkózott , az utolsó körben Kimit is megelőzte, de kanyarlevágás miatt öt másodperc büntetést kapott, ami a dobogójába került: így negyedik lett. 2018-ban a Q1 során megadta magát az autója, a Q2-ben nem vett részt. Váltócsere miatt hivatalosan öt, gyakorlatilag három hely hátrasorolással indulhatott a 18. helyről, innen sikerült felzárkóznia. Hamilton második kerékcseréje után a második helyre került, amit sikerült megőriznie. Tavalyelőtt harmadik helyről indult, a rajtnál előrejött másodiknak. A kerékcserék után a harmadik helyre került a két Mercedes mögé, végül ezt a helyezést ért el.

Schumacher

Először versenyezhet Austinban.

Sainz

2015-ben Toro Rossóval az időmérőn 107%-on kívül teljesített, de engedték indulni, és a futamon legjobb azévi helyezését produkálva hetedik lett. 2016-ban tizedik helyről indult, a virtuális biztonsági autó alatti kerékcseréjével előrejött ötödiknek, de az utolsó körben Alonso megelőzte, így végül hatodik helyezést ért el. 2017-ben itt indult először a Renault színeiben, nyolcadik lett az időmérőn, Verstappen büntetésével egy helyet előre lépett, a futamon is megtartotta, így hetedik hellyel tette le a névjegyét új csapatánál. 2018-ban megismételte hetedik helyezését. Tavalyelőtt McLarennel hetedik helyről rajtolva nyolcadik lett.

Russell

Tavalyelőtt 17. helyen végzett.

Bottas

2013-ban nyolcadikként pályafutása első pontjait szerezte. 2014-ben ötödik lett. 2015-ben öt hely hátrasorolással indult váltócsere miatt, a futamon mechanikai problémával állt ki. 2016-ban nyolcadik helyről indult, de a rajt után ütközött Hülkenberggel, végül 16. helyen végzett. 2017-ben Mercedesszel harmadik helyről indult. A futamon állt a második helyen is, de a két Ferrari és Verstappen megelőzte, így ötödik lett. 2018-ban negyedik lett az időmérőn, Vettel büntetése után egy hellyel előrébb indult. Az utolsó előtti körben Vettellel csatázva elfékezte magát, így ötödik helyen végzett. Tavalyelőtt élről indult. Az első kerékcseréje után az eltérő stratégián lévő csapattársa mögé került, de a 24. körben visszavette tőle a vezetést. A második kerékcsere után megint csak a második helyen állt. Először az 51. körben próbálta megelőzni Hamiltont, de akkor még kisodródott, a következő körben viszont már sikerült az előzést, így megnyerte a futamot, bár a világbajnoki címre a matematikai esélyei így is elszálltak.

Giovinazzi

Tavalyelőtt 14. helyen végzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr5916731558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása