Papír-vb

Papír-vb

Vb-matek - Szaúd-Arábia előtt

2021. november 30. - F1 Hierro

A 2021-es világbajnoki szezon a hajrájába érkezett, jövő hétvégén az utolsóelőtti futamot rendezik egy vadonatúj pályán, a szaúd-arábiai Dzsiddában. Itt a matematika révén akár az is előfordulhat, hogy a listavezető Max Verstappen bebiztosítja a világbajnoki címet Lewis Hamiltonnal szemben, ehhez azonban szerencsés együttállásra lenne szükség. Lássuk, hogyan volna ez lehetséges, illetve más esetekben ki kerülhet előnyösebb helyzetbe a szezonzáróra!

A Katari Nagydíj után Verstappennek 351,5 pontja van, Hamiltonnak pedig 343,5 pontja. Pontegyenlőség esetén a győzelmek számítanának, Verstappennek idén kilenc van, Hamiltonnak hét, vagyis a hátralévő két futamon még meglenne a lehetőség az egyenlítésre. A második helyezések száma mindkettejüknél hét-hét, harmadik helyezése viszont eddig csak Hamiltonnak van.

Egy futamon a legtöbb szerezhető pont 26 (a győzelemért járó 25 + a leggyorsabb körért 1), Verstappennek legalább ennyire kellene növelnie az előnyét, hogy az abu-dzabi szezonzárónak már ne legyen tétje. (Mivel ez csak úgy lehetséges, hogy Hamilton nem nyer Szaúd-Arábiában, éppen 26 pontos hátrányt már nem tudna behozni úgy, hogy a győzelmek száma az ő javára dönthessen.)

Ha Verstappen leggyorsabb körrel megnyerné a következő futamot és megszerezné a 26 pontot, akkor biztosíthatná be a világbajnoki címét, ha Hamilton legfeljebb nyolc pontot szerezne (26+8=34), vagyis legfeljebb hatodik helyen futna be. Ha leggyorsabb kör nélkül győzne, akkor a legalább 26 pontos előnyhöz az kellene, hogy Hamilton legfeljebb hét pontot szerezzen (hetedik helyezés + leggyorsabb kör).

Ha Verstappen második lenne Szaúd-Arábiában és megfutná a leggyorsabb kört, 19 (18+1) pontot szerezne, ami a nyolc ponthoz hozzáadva 27, tehát ha el akarja dönteni a vb-t, akkor Hamilton legfeljebb egy pontot szerezhetne, ami a tizedik helyért jár. Ha Verstappen leggyorsabb kör nélkül második, vagyis 18 pontot szerez, akkor lehet 26 pont az előnye, ha Hamilton nullázik, azaz tizedik helynél hátrébb végez vagy nem ér el értékelhető helyezést.

A harmadik helyezésért leggyorsabb körrel is csak 16 pont járna, ami a nyolchoz hozzáadva 24, tehát még Hamiltonnak még a nullázás esetén is maradna matematikai esélye a világbajnoki címre, ha Verstappen harmadik lenne.

Nézzük most Hamilton szemszögéből a dolgot, milyen eredmény szükséges neki ahhoz, hogy a szezonzáró előtt megfordítsa az állást. A nyolcpontos különbséget egy hatodik helyezéssel be tudná hozni, ha Verstappen nullázna, csakhogy a győzelmek száma még mindig a holland pilóta javára döntene, és így már esélye sem lenne Hamiltonnak ebben a mutatóban behozni. Tehát a címvédőnek kellene legalább egy hatodik hely leggyorsabb körrel (8+1=9 pont) vagy anélkül legalább egy ötödik helyezés (10 pont). Előbbi esetben Verstappennek nulláznia kellene, hogy Hamilton élre álljon az összetettben, utóbbi esetben legfeljebb egy pontot szerezhetne, azaz tizedik helyen végezhetne. Ha Hamiltonnak meglenne az ötödik helyezés leggyorsabb körrel, 11 pontot szerezne, akkor állhatna az élre, ha Verstappen legfeljebb két pontot szerez, azaz kilencedik helyen végez.

Ha negyedik helyezést érne el Hamilton (12 pont), Verstappen legfeljebb három pontot szerezhetne (kilencedik helyezés + leggyorsabb kör), hogy változás legyen a tabella élén. Ha a negyedik hellyel együtt a leggyorsabb kör is megvan (13 pont), akkor Verstappennek legfeljebb négy pontot szabad szereznie (nyolcadik helyezés).

Ha Hamilton harmadik (15 pont), akkor Verstappennek legfeljebb hat pontot szabad szereznie (legfeljebb hetedik helyezett leggyorsabb kör nélkül, a nyolcadik hely leggyorsabb körrel együtt öt pontot ér). Ha a harmadik hely mellé megvan Hamiltonnak a leggyorsabb kör (16 pont), ugyancsak akkor állhat élre, ha Verstappen legfeljebb hetedik helyen végez, miután a hetedik helyért hat, a hatodik helyért nyolc pont jár.

Ha Hamilton második helyezést ér el Szaúd-Arábiában (18 pont), akkor veheti át a vezetést, ha Verstappen legfeljebb kilenc pontot szerez (hatodik helyezés + leggyorsabb kör). Ha a leggyorsabb kör is megvan a második hely mellé (19 pont), Verstappen legfeljebb ötödik helyen végezhet (10 pont), hogy Hamilton megelőzze a tabellán.

Ha Hamilton nyeri a Szaúd-arábiai Nagydíjat (25 pont vagy leggyorsabb körrel 26), akkor Verstappen legfeljebb harmadik helyen végezhet ahhoz, hogy meglegyen legalább a kilencpontos különbség (harmadik hely leggyorsabb körrel 16 pont, anélkül 15; 17 pontot szerezni nem lehet, mivel a második hely 18-at ér).

Összefoglalva:

Verstappen világbajnok a Szaúd-arábiai Nagydíj után, ha
- ha győz, megfutja a leggyorsabb kört, és Hamilton legfeljebb hatodik helyen végez
- ha győz, és Hamilton legfeljebb hetedik helyen végez
- második, megfutja a leggyorsabb kört, és Hamilton legfeljebb tizedik helyen végez
- második, Hamilton pedig tizediknél rosszabb helyen végez, vagy nem ér el értékelhető helyezést

Verstappen maradt a listavezető, de a döntés az utolsó futamra marad, ha Verstappen
- győz, megfutja a leggyorsabb kört, és Hamilton az első ötben végez
- győz leggyorsabb kör nélkül, és Hamilton az első hatban végez
- második, megfutja a leggyorsabb kört, és Hamilton az első kilencben végez
- második helyezést ér el leggyorsabb kör nélkül, és Hamilton az első tízben végez
- harmadik vagy negyedik, és Hamilton nem nyer
- ötödik, megfutja a leggyorsabb kört, és Hamilton nem nyer
- ötödik helyezést ér el leggyorsabb kör nélkül, és Hamilton nem végez az első kettőben, vagy második helyezettként nem futja meg a leggyorsabb kört
- hatodik, és Hamilton nem végez az első kettőben
- hetedik, megfutja a leggyorsabb kört, és Hamilton nem végez az első kettőben
- hetedik helyezést ér el leggyorsabb kör nélkül, és Hamilton nem végez a dobogón
- nyolcadik, és Hamilton nem végez az első négyben, vagy negyedik helyezettként nem futja meg a leggyorsabb kört
- kilencedik vagy tizedik, megfutja a leggyorsabb kört, és Hamilton nem végez az első négyben
- kilencedik helyezést ér el leggyorsabb kör nélkül, és Hamilton nem végez az első ötben, vagy ötödik helyezettként nem futja meg a leggyorsabb kört
- tizedik helyezést ér el leggyorsabb kör nélkül, és Hamilton nem végez az első ötben
- nem végez az első tízben, de Hamilton nem végez az első hatban, vagy hatodik helyezettként nem futja  meg a leggyorsabb kört

Hamilton átveszi a vezetést a világbajnokságban, ha
- győz, és nem Verstappen a második
- második, megfutja a leggyorsabb kört, és Verstappen nem végez az első négyben
- második helyezést ér el leggyorsabb kör nélkül, és Verstappen nem végez az első ötben
- harmadik, megfutja a leggyorsabb kört, és Verstappen nem végez az első hatban
- harmadik helyezést ér el leggyorsabb kör nélkül, és Verstappen nem végez az első hétben, vagy hetedik helyezettként nem futja meg a leggyorsabb kört
- negyedik, megfutja a leggyorsabb kört, és Verstappen nem végez az első hétben
- negyedik helyezést ér el leggyorsabb kör nélkül, és Verstappen nem végez az első nyolcban
- ötödik, megfutja a leggyorsabb kört, és Verstappen nem végez az első nyolcban
- ötödik helyezést ér el leggyorsabb kör nélkül, és Verstappen nem végez az első kilencben
- hatodik, megfutja a leggyorsabb kört, és Verstappen nem végez az első tízben

A konstruktőrök világbajnokságában is szoros az állás, ott viszont a Mercedes vezet a Red Bull - Honda előtt, tehát nekik van matematikai esélyük arra, hogy akár a Szaúd-arábiai Nagydíj után ünnepelhessék a világbajnoki címet. A Mercedesnek 546,5 pontja van, a Red Bull Racingnek 541,5 pontja. Futamgyőzelmekből a Red Bullnak van tíz, a Mercedesnek nyolc, a hátralévő futamokon tehát legfeljebb kiegyenlíteni lehet a különbséget. Második helyezésekből a Mercedesnek van nyolc, míg a Red Bullnak hét.Harmadik helyezésből pedig mindenképpen a Mercedesnek lesz több: eddig kilenc van nekik, a Red Bullnak négy. Konstruktőriben egy futamon legfeljebb 44 pont szerezhető, ha a kettős győzelem mellé megvan a leggyorsabb kör is (25+18+1). Mivel eddig a Mercedesnek van kevesebb győzelme, ahhoz, hogy a világbajnoki címüket az utolsóelőtti futamon bebiztosítsák, 45 pontra kell növelni a jelenlegi ötpontos előnyüket, vagyis legalább 40 pontot kellene ráverniük a Red Bullra. Ehhez legalább egy győzelem kellene kettős dobogóval, és természetesen a Red Bullnak is le kellene szerepelnie hozzá. A Red Bull Racingnek pedig legalább öt pontot kellene a Mercedesre vernie, ha a zárófutam előtt meg akarja fordítani az állást a konstruktőriben, illetve hatot, ha a Mercedes nyerné a futamot. Bármely más esetben a Mercedes marad a konstruktőri tabella élén, de a döntés a zárófutamra marad.

Ezek alapján

A Mercedes konstruktőr-világbajnok a Szaúd-arábiai Nagydíj utána, ha
- kettős győzelmet ér el leggyorsabb körrel, a Red Bullnak pedig az egyik versenyzője legfeljebb nyolcadik helyezést ér el, a másik nem kerül az első tízbe; vagy a Red Bull egyik versenyzője sem kerül az első nyolcba
- kettős győzelmet ér el, a Red Bullnak pedig egyik versenyzője sem kerül az első nyolcba, és a leggyorsabb kör sem lesz meg nekik; vagy a Red Bull egyik versenyzője legfeljebb kilencedik helyezést ér el, a másik nem kerül az első tízbe; vagy a Red Bull egyik versenyzője sem kerül az első kilencbe
- győz, a másik versenyzője harmadik helyezést ér el, megvan a leggyorsabb kör is, a Red Bullnak pedig az egyik versenyzője legfeljebb tizedik helyezést ér el, a másik nem kerül az első tízbe
- győz, a másik versenyzője harmadik helyezést ér el, és a Red Bull egyik versenyzője sem kerül az első tízbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr2416762184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása