Az Abu-Dzabi Nagydíj 2009-ben került be a versenynaptárba, azóta minden évben megrendezték, három alkalmat leszámítva szezonzáróként.
Az eddigi versenyekből hetet a Red Bull Racing, hatot a Mercedes, kettőt a McLaren nyert (köztük a tavalyit), az Alpine-nak pedig a közvetett elődje, a Lotus F1 Team győzött 2012-ben.
A versenyzői világbajnoki cím eddig négy alkalommal dőlt el ezen a pályán. 2010-ben Fernando Alonso érkezett listavezetőként a Ferrarival, kihívója a Red Bull párosa, Mark Webber és Sebastian Vettel volt, és még Lewis Hamiltonnak a McLarennel is maradt matematikai esélye, végül Vettel ünnepelhetett és Alonso bosszankodhatott. 2014 és 2016 a Mercedes háziversenyét hozta, amiben előbbi alkalommal Hamilton, utóbbinál Nico Rosberg kerekedett felül, aki ezzel a csúcson abba is hagyta. 2021-ben a Mercedes és a Red Bull csapott össze, Hamilton és Verstappen pontegyenlőségben érkeztek, drámai végjáték után Verstappen megtörte a Mercedes évek óta tartó sikersorozatát.
Tavaly a konstruktőri cím volt a tét, amit a McLaren szerzett meg a Ferrarival szemben. Ezúttal viszont ismét az egyéni bajnokságért lehet izgulni, a McLaren ezúttal is érintett, a két pilótájuknak, Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak egyszerre kell megküzdeniük egymással és a Red Bull színeiben kitartó Verstappennel.
Idei visszatekintő sorozatunk ezzel lezárult, reménykedjünk az izgalmas fináléban!
McLaren
Az első itteni futamon Hamilton fékhiba miatt kiesett, Heikki Kovalainen 11. lett. 2010-ben a matematikailag még bajnokesélyesként érkező Hamilton és Jenson Button a dobogó két oldalára állhattak, Hamilton ezzel maradt negyedik a világbajnokságban. 2011-ben szintén összejött a kettős dobogó: Hamilton megnyerte a versenyt, Button újra harmadik lett. 2012-ben Button negyedik helyen végzett, Hamilton műszaki hibával kiállt. 2013-ban Sergio Pérez kilencedik, Button 12. lett. 2014-ben Button ötödik, Kevin Magnussen 11. helyen végzett. 2015-ben Button 12., Alonso 17. lett. 2016-ban Alonso tizedikként szerzett egy pontot, a 12. helyről induló Button a felfüggesztés sérülése miatt kiesett (akkor úgy tűnt, a búcsúversenyén, de végül lett ráadás). 2017-ben Alonsónak kilencedik helyezést sikerült elérnie, Stoffel Vandoorne 12. lett. 2018-ban a Forma–1-től (egy időre) elköszönő Alonso 11., a szintén távozó Vandoorne 14. helyen végzett. A csapaton belüli időmérős párharcot Alonso 21-0-ra megnyerte. Alonso begyűjtött három ötmásodperces büntetést is kanyarlevágások miatt. 2019-ben mindkét versenyző Q3-ba jutott és pontot szerzett: Norris nyolcadik lett, egy helyet veszítve az utolsó körben, míg Sainz a Renault-kat megelőzve tizedik. 2020-ban a negyedik helyről rajtoló Norris és a hatodik helyről induló Sainz 5–6. helyen futottak be, ezzel a csapatnak meglett a konstruktőri harmadik helyezés.
2021-ben a második sorból rajtoló Norris hetedik, a tizedik helyről induló Daniel Ricciardo 12. helyen végzett. 2022-ben a negyedik sorból rajtoló Norris leggyorsabb körrel hatodik helyezést ért el, a csapattól távozó Ricciardo három rajthely büntetést hozott magával az interlagosi ütközés miatt, így 13. rajthelyről indulva kilencedik lett. Tavalyelőtt Piastri a második, Norris a harmadik sorból indult. Norris a rajtnál javított egy helyet, majd a 3. körben megelőzte csapattársát. Később Russell mindkettejüket megelőzte: Piastrit a 11. körben, Norris a 15.-ben a kerékcserénél. Később Pérez is megelőzte mindkettejüket, bár Norris ellen az első próbálkozásból ütközés lett, amiért a Red Bull pilótája öt másodperc büntetést kapott. A csapat pilótáinak azonban nem sikerült ezen a távolságon belül maradniuk, így Norris és Piastri 5–6. helyen végeztek. Tavaly az első sorból rajtolhattak. Norris élről indulva rajt-cél győzelmet aratott. Piastri a rajt után ütközött Verstappennel, ami miatt visszaesett a mezőny végére, majd a 3. körben Colapintóval volt újabb ütközése, amiért tíz másodperc büntetést is begyűjtött. A 46. körben Tsunodát próbálta előzni, amikor hibázott, három körrel később sikerült az előzés, majd az 54. körben Albont előzte meg, így tizedik helyen végzett. A legfontosabb viszont az volt a csapatnak, hogy 26 év után újra konstruktőr-világbajnokok lettek. Idén az már megvan nekik, most a másik cím lesz a tét.
Ferrari
Az első itteni futamon Kimi Räikkönen 12. hellyel búcsúzott a Scuderiától és a Forma–1-től, ma már tudjuk, mindkettőtől csak időlegesen. A valóban utolsó nagydíját futó Giancarlo Fisichella 16. helyen végzett. 2010-ben Alonso listavezetőként érkezett, de a csapat hibás döntése (Mark Webber után kihívták őt is kerékcserére) miatt Vitalij Petrov mögé szorult, hetedik helyével lecsúszott a bajnoki címről. Felipe Massa tizedik lett. 2011-ben Alonso második, Massa ötödik helyezést ért el. 2012-ben a világbajnoki címért hajtó Alonso ismét második lett, Massa hetedik. 2013-ban Alonso ötödik, Massa nyolcadik helyen végzett. 2014-ben a csapattól búcsúzó Alonso és Kimi 9-10. helyen értek célba. 2015-ben Kimi harmadik lett Vettel előtt. 2016-ban Kimi és Vettel 4-5. helyről indultak, a második kerékcseréjét későbbre hagyó Vettel végül harmadik lett, Kimi hatodik helyen végzett. 2017-ben Vettel harmadik helyről indulva megtartotta ezt a helyezést, Kimi Ricciardo kiesése után negyedik lett. 2018-ban a második rajtsort szerezték meg, a futamon Vettel leggyorsabb körrel második lett, miután megelőzte Valtteri Bottast; Kimi az erőforrás hibája miatt kieséssel búcsúzott másodjára is a csapattól. 2019-ben Bottas büntetése után mindkét autó a második sorból indulhatott, Leclerc a rajtnál a második helyre tört előre, Vettel előzési kísérletét visszaverte Verstappen. A 13. körben egymás után állt ki kerékcserére a két versenyző, a másodikként cserélő Vettelnél gondok adódtak a bal elsővel, így időt veszített. A 32. körben Leclerc-t megelőzte Verstappen, így ő harmadik lett, míg Vettel ötödik, az utolsóelőtti körben Albont előzve. A csapatot a verseny után pénzbüntetéssel sújtották, miután a bejelentettől eltérő mennyiségű üzemanyagot találtak Leclerc autójában a futam előtti átvizsgáláson. A 2020-as versenyt pont nélkül zárták: a három rajthely hátrasorolással 12. helyről induló Leclerc és a Q2-ben kieső, a Scuderiától elköszönő Vettel 13–14. helyen végeztek. A virtuális biztonsági autó alatt cserélőkkel szemben eltérő gumitaktikával próbálkoztak, de nem fizetődött ki.
2021-ben az ötödik helyről induló Sainz a dobogó harmadik fokára állhatott, a hetedik helyről rajtoló Leclerc tizedik lett. 2022-ben a második sorból rajtoltak, Leclerc egycserés taktikával második lett (a világbajnokságban is). Sainz a futam elején Hamiltonnal vívott, a 8. körben felülkerekedve, kétcserés taktikával mögé került, de Hamilton kiesése után negyedik lett. Ezzel a konstruktőriben is meglett a második helyezés. Tavalyelőtt Leclerc az első sorból rajtolt, az első körben próbálkozott Verstappen ellen, de nem sikerült megelőznie. A hajrában szándékosan maga elé engedte az időbüntetéssel sújtott Pérezt abban a reményben, hogy közte és Russell között végez, javukra billentve a konstruktőri második helyet. Leclerc-nek ezzel meglett a második hely, de Pérez csak negyedik lett Russell mögött, így nem jött be a számítás. A Q1-ben kieső Sainz a futam végén a tizedik helyről motorhibával kiállni kényszerült, a megtett táv révén 18. helyezettnek rangsorolták. Ez a teljesítmény ezúttal nem volt elég a Mercedes megelőzésére a konstruktőriben, a Scuderia harmadik helyen végzett. Tavaly a konstruktőri címre matematikai esélyesként érkeztek. A csapattól búcsúzó Sainz a második sorból indulhatott, Leclerc a legjobb köridejének törlése miatt kiesett a Q2-ben, az energia-visszanyerő cseréje miatt hátrébb is sorolták. Innen sikerült kettős dobogót elérniük: Sainz az első körben történt Verstappen–Piastri ütközés után feljött másodiknak és végig megtartotta a pozíciót; Leclerc pedig sikeres elévágással és előzésekkel felzárkózott egészen a harmadik helyig.
Red Bull
A 2009-es versenyen a Vettel – Webber páros kettős győzelmet szerzett. 2010-ben mindkét versenyzőjük bajnokesélyesként érkezett, Vettel megnyerte a futamot és a világbajnokságot is, Webber nyolcadik lett (de kerékcseréje „kicselezte” a Ferrarit, ezzel hozzájárult a bajnokság megnyeréséhez). 2011-ben Webber negyedik lett, míg Vettel az év során egyedüli alkalommal kiesett. 2012-ben Vettel a boxutcából rajtolva zárkózott fel harmadiknak, megőrizve előnyét az összetettben, Webber ütközésbe keveredve kiesett. 2013-ban újra kettős győzelmet értek el Vettel, Webber sorrendben. 2014-ben Daniel Ricciardo negyedik lett, Vettel nyolcadik hellyel búcsúzott a csapattól. 2015-ben Ricciardo hatodik, Danyiil Kvjat tizedik helyen futott be. 2016-ban Ricciardo harmadik helyről indult, míg Verstappen a hatodikról. Utóbbinak a rajt sem sikerült jól, koccanás miatt visszaesett, végül mégis neki alakult jobban a versenye: egy kerékcserés taktikával felzárkózott, még Rosberggel is csatázott, a futamot végül negyedik helyen zárta Ricciardo előtt. 2017-ben Ricciardo a második sorból rajtolt, de hidraulikai hibával kiesett. Verstappen negyedik helyen futott be. 2018-ban a harmadik sorból indulva a rajtot elrontó, majd visszazárkózó Verstappen harmadik lett a csapattól búcsúzó Ricciardo előtt. 2019-ben a Bottas hátrasorolása után az első sorból rajtoló Verstappen második, Albon hatodik lett. 2020-ban Verstappen élről indulva rajt-cél győzelmet aratott, a csapattól és – ideiglenesen – a mezőnyből távozó Albon ötödik helyről rajtolva negyedik lett, a 6. körben megelőzve Norrist.
2021-ben a világbajnoki cím volt a tét, Verstappen Hamiltonnal pontegyenlőségben érkezett. A pole pozíciót megszerezte, Pérez a negyedik helyről indulhatott. Verstappent Hamilton lerajtolt, majd még az első körben sikerült visszaelőzni, de összeértek, és Hamiltont le is kényszerítette a pályáról, így inkább visszaadta a pozíciót, hogy elkerüljék a büntetést. Verstappen és Hamilton kerékcseréje után a tovább kint hagyott Pérez került az élre, aki kemény védekezéssel nehezítette Hamilton dolgát, aki a 21. körben tudta megelőzni, ezután Pérez maga elé engedte Verstappent. A biztonsági autó beküldésekor Verstappen kihívták lágy gumikra váltani, ami kifizetődőnek bizonyult: az újraindítást követően a zárókörben Verstappen megelőzte Hamiltont, megnyerte a futamot, és megszerezte az első világbajnoki címét. A konstruktőri nem lett meg, a Pérez a biztonsági autó alatt olajnyomás-probléma miatt kiállt, 15. helyezettnek jegyezték. 2022-ben az első sorból rajtolva kettős dobogót értek el: Verstappen élről indulva egycserés taktikával győzött; Pérez kétcserés taktikával a 45. körben utolérte, és egy kis oda-vissza előzés után a következő körben megelőzte Hamiltont, de Leclerc-t már nem sikerült, így harmadik lett (ezek lettek a versenyzők világbajnoki helyezései is). Tavalyelőtt Verstappen élről indult, Leclerc próbálkozásait az első körben visszaverte, és mesterhármassal győzött, ezzel ő 19, a csapat pedig 21 versenyt nyert a 22-ből. Pérez az ötödik sorból rajtolva eredetileg másodiknak ért be, de mivel a 47. körben a Norris elleni első próbálkozásából ütközés lett , öt másodperc időbüntetést kapott, amivel a negyedik helyen végzett (Leclerc a hajrában szándékosan maga elé engedte, hogy az időbüntetéssel közte és Russell között végezzen, de a terv nem jött be). Tavaly Verstappen ötödik lett az időmérőn, Hülkenberg rajtbüntetésével egy sorral előrébb indult, Pérez az ötödik sorból rajtolhatott. Verstappen az első kanyarban ütközött Piastrival, amiért tíz másodperc büntetést is kapott. A kerékcserét megelőzésen a hetedik helyig zárkózott fel, majd a csere után Alonsót, Hülkenberget és Gaslyt megelőzve hatodik lett. Pérez az első körben Bottasszal ütközve megpördült és feladta a versenyt, virtuális biztonsági autós fázist okozva, így kieséssel búcsúzott a csapattól és időlegesen a mezőnytől is.
Mercedes
2009-ben a jogelőd Brawn GP utolsó versenyén a már világbajnokként érkezett Button a dobogó harmadik fokára állhatott, Rubens Barrichello negyedik lett mögötte.
2010-ben Nico Rosberg negyedik lett, Michael Schumacher a verseny elején ütközve kiesett. 2011-ben Rosberg, Schumacher sorrendben 6-7. helyen végeztek. 2012-ben nem szereztek pontot: Schumacher 11. lett, Rosberg ütközés miatt kiesett. 2013-ban Rosberg harmadik helyével megszerezte a csapat első dobogóját a pályán, Hamilton hetedik lett. 2014-ben Hamilton nyerte a futamot, míg Rosberg technikai problémáktól sújtva 14. helyen végzett – a kettő külön-külön is Hamilton világbajnoki címét jelentette kettejük háziversenyében. 2015-ben kettős győzelmet szereztek, a „mini-vb” címre hajtó Rosberg nyert Hamilton előtt. 2016-ban viszont újra az igazi világbajnoki cím volt a tét a két pilóta között. Az első sorból rajtoltak, Hamiltonnal az élen, aki a futamon is őrizte vezető helyét. Rosberg az első kerékcsere után a kint maradó Verstappen mögé érkezett vissza, de sikerült őt megelőznie. A futamot végül Hamilton nyerte, de a másodiknak befutó Rosberg ünnepelhette a világbajnoki címet, aki utóbb bejelentette visszavonulását, így ez volt az utolsó futama. 2017-ben első sorból indulva kettős győzelmet arattak Bottas, Hamilton sorrendben. 2018-ban az első sorból indultak, Hamilton élről indulva győzelemmel zárta az ötödik világbajnoki címét hozó szezont, a 35.-től 39. körig Vettel és a Red Bullok ellen három pozíciót vesztő Bottas ötödik lett. 2019-ben Hamilton élről indulva, pluszpontot érő leggyorsabb körrel győzött, az erőforráselemek cseréje miatt a rajtrács végéről induló Bottas negyedik helyre jött fel. 2020-ban a második és harmadik rajthelyről indulva a futam végén is a dobogó két oldalára állhattak: Bottas második, a Covid-fertőzés miatti kihagyás után visszatérő Hamilton harmadik lett.
2021-ben a világbajnoki cím volt a tét. A második helyről induló Hamilton a rajtnál élre állt, bár az első körben Verstappen visszaelőzte, de miután összeértek és le is kényszerítette Hamiltont, inkább visszaadta a pozíciót. A kerékcsere után a kint maradó Pérez kemény védekezése nehezítette Hamilton dolgát, de sikerült újra élre állni. Öt körrel a verseny vége előtt beküldték a biztonsági autót, Hamilton kemény gumijait nem cserélték le. Az utolsó előtti körben engedték a Hamilton és Verstappen közötti lekörözötteket visszavenni a körüket, majd kihívták a biztonsági autót. Az újraindítás után Verstappen a friss lágyakon megelőzte Hamiltont, akinek a második helyezésével az egyéniben nem lett meg a címvédés, csak a konstruktőriben. Bottas a harmadik sorból rajtolva hatodik helyezéssel búcsúzott a csapattól. 2022-ben a harmadik sorból indultak. Hamilton a rajtnál megelőzte Sainzot, de utána sikánlevágással tért vissza elé, ezért a 4. körben visszaadta a pozíciót, a következő körben megelőzte Sainzot, aki a 8. körben visszaelőzte. A 9. körben Russell előzte meg Hamiltont. A két kerékcserén lévő Russellt az első cserénél veszélyesen engedték ki, emiatt öt másodperc büntetést kellett letöltenie a második cserénél. Az egy cserén lévő Hamilton a harmadik helyre került a kétcserések elé kerülve, majd a 45. körben történt oda-vissza előzések után a következő körben Pérez megelőzte, az 56. körben pedig hidraulikai hibával kiállt. Russell ötödik lett, Hamiltont a megtett táv révén 18. helyezettnek jegyezték. Így a csapat harmadik lett a konstruktőrök között a Ferrari mögött. Tavalyelőtt Russell a második sorból rajtolt, Hamilton lecsúszott a Q3-ba jutásról. A futamon Russell eredetileg negyedik helyen ért be, a két McLaren közül Piastrit a pályán, Norrist az első kerékcserénél megelőzve. Pérez ugyan megelőzte őt az 54. körben a harmadik helyért, de a mexikói pilótának öt másodperc időbüntetése volt, sikerült ezen belül maradni mögötte, ezzel Russell állhatott a dobogó harmadik fokára. Hamilton kilencedik helyen végzett, miután Alonso cselesen engedte előzni, hogy DRS-sel visszaelőzhesse, az utolsó körben pedig Tsunoda ellen próbálkozva hibázott. A csapatnak sikerült visszavágni a Ferrarinak, meglett a konstruktőri második hely. Tavaly Russell hetedik lett az időmérőn, Hülkenberg büntetésével a harmadik sorból rajtolhatott; a csapattól 15 szezon után elköszönő Hamilton kiesett a Q1-ben, miután a Magnussen által kiütött bója az autója alá szorult. Russell a Verstappen–Piastri ütközés után negyedik helyen állt, a 27. körben megelőzte Gaslyt, a sikeresen elé vágó Leclerc-rel szemben viszont veszített egy pozíciót. Hamilton kemény gumikon indult, sikeresen felzárkózva a 12. körben már pontszerző helyen állt, a késői kerékcseréje után a hetedik helyre jött vissza, és közepesen sorra előzte a keményen lévőket. Az utolsó körnek a 4–5. helyen vágtak neki, a háziversenyben végül sikeres előzéssel Hamilton kerekedett felül Russell-lel szemben.
Aston Martin
A Force India gyakran szerzett pontot a pályán, többször volt kettős pontszerzésük is. Legjobban a 2015-ös versenyük sikerült, amikor Pérez ötödik, Hülkenberg hetedik lett.
2018-ban a Racing Point csapat utoljára indult itt Force India-konstrukcióval, Pérez nyolcadik lett, Ocon bejutott a Q3-ba, de öt másodperc büntetést kapott, miután a Vandoorne elleni csata hevében levágott egy kanyart, a verseny hajrájában motorhibával kiesett. 2019-ben immár Racing Point konstrukcióval Pérez hetedik lett, az utolsó körben megelőzve Norrist; Stroll, aki a rajtnál koccant Gaslyval, fékhiba miatt kiesett. 2020-ban a Q3-ba jutó Stroll tizedik lett, az erőforráselemek cseréje miatt hátrasorolt Pérez a 10. körben kiállni kényszerült, éppen az erőforrás hibája miatt, ami miatt a csapat a McLaren mögött végzett a konstruktőri tabellán.
2021-ben a jelenlegi név alatt nem szereztek pontot: Vettel 11., Stroll 13. helyen végzett. 2022-ben a Q2-ig jutó Stroll nyolcadik lett, a Q3-ba jutó Vettel tizedik helyezéssel búcsúzott a Forma–1-től. Tavalyelőtt Alonso az időmérőn és a futamon is hetedik lett, a 37. körben Hamiltont cselezve ki azzal, hogy előbb előzni hagyta, majd DRS-sel visszalőzte. A Q2-ig jutó Stroll tizedik helyen végzett. Tavaly Alonso a negyedik sorból indulva két kerékcserés taktikával kilencedik helyen zárt; a Q2-ig jutó Stroll eredetileg 12. helyen ért be, pályaelhagyások miatt öt másodperc büntetéssel 14. lett.
Alpine
2009-ben Alonso 14. hellyel búcsúzott immár másodjára a Renault-tól (hogy aztán 2021-ben visszatérjen az utódformációhoz), Romain Grosjean 18. helyen végzett. 2010-ben Robert Kubica (akiről még nem tudhattuk, hogy hosszú kihagyásra kényszerül, még kevésbé sejthettük, hogy kilenc évvel később megtöri) és Petrov 5-6. helyen végeztek, utóbbi a verseny egyik hősévé vált azzal, hogy a bajnokesélyes Alonsót maga mögött tartotta.
2012-ben itt volt a Lotus F1 Team számára a szezon fénypontja: Kimi révén megszerezték első győzelmüket. Még egy kis odamondogatós rádiózás is belefért (azóta már sikerült keményebbet is összehozniuk…).
A gyári Renault visszatérése után két hatodik hely volt a legjobb helyezés a pályán: 2017-ben Hülkenberg, 2018-ban Sainz érte el. 2020-ban Ricciardo leggyorsabb körrel hetedik, Ocon kilencedik lett.
2021-ben a jelenlegi név alatt a Q2-ig jutó Alonso és a Q3-ba jutó Ocon 8–9. helyen végeztek. 2022-ben a negyedik sorból rajtoló Ocon hetedik lett; a csapattól búcsúzó Alonso Ricciardo hátrasorolásával a tizedik helyről rajtolhatott, de a 28. körben olajszivárgás miatt kiállni kényszerült. Tavalyelőtt a Q2-ig jutó Ocon és a Q3-ba jutó Gasly 12–13. helyen végeztek. Tavaly a szezonzáróra változtattak a felálláson: Ocon helyén bemutatkozhatott a következő évre szerződtetett (majd nem sokáig maradó) utóda, Jack Doohan. Gasly a harmadik sorból indult, Hülkenberg büntetésén egy rajthelyet nyerve. Verstappen és Piastri ütközése után Gasly a harmadik helyre jött fel, a verseny első felében Leclerc és Russell, a második felében Hamilton és Verstappen előzte meg, így hetedik helyezést ért el. A Q1-ben kieső, a rajtbüntetéseken három helyet nyerő Doohan 15. helyen végzett.
Haas
2016-ban Grosjean és Esteban Gutiérrez 11-12. helyen végeztek. 2017-ben Grosjean 11., Magnussen 13. lett. 2018-ban Grosjean bejutott a Q3-ba, a rajt után ütközött Hülkenberggel, utóbbinak első látásra rémisztő balesetét és kiesését okozva. Végül Grosjean, Magnussen sorrendben 9-10. helyekkel szereztek pontokat. 2019-ben Magnussen és Grosjean 14–15. helyen végeztek. 2020-ban a Forma–1-től (időlegesen) elköszönő, az erőforráselemek cseréje miatt hátrasorolt Magnussen és a Bahreini Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett Grosjeant helyettesítő Pietro Fittipaldi 18–19. helyen végeztek. 2021-ben Nyikita Mazepin az időmérőt követően pozitív Covid-teszt miatt visszalépett – azóta pedig úgy alakultak a dolgok, hogy nem is indult több Forma–1-es versenyen. Mick Schumacher 14. helyen végzett. 2022-ben a csapattól és a mezőnyből távozó Schumacher 16. helyen végzett Magnussen előtt. Schumacher a 39. körben ütközött Latifivel, amiért kapott egy öt másodperces büntetést, de a helyezését nem befolyásolta. Tavalyelőtt a negyedik sorból rajtoló Hülkenberg a 15., a Q1-ben kieső Magnussen a huszadik helyen végzett. Tavaly Hülkenberg a második sorba kvalifikálta volna magát, de a Q1-ben a boxutca kijáratának alagúti részén előzött, emiatt hátrom rajthellyel hátrébb sorolták. Magnussen, aki a Q1 vége felé kiütött egy bóját, ami Hamiltonnak okozott bosszúságot, a Q2-ig jutott. A futamon Hülkenberg az első kör végén a negyedik helyen állt a Verstappen–Piastri ütközés után, a 12. körben Leclerc megelőzte. Két kerékcserés taktikával végül nyolcadik helyezést ért el. Magnussen az első körben Pérezzel, a 31. körben Bottasszal ütközött. Ezután lágy gumikra váltott, 16. helyezéssel és (az utolsó lehetőséget elvéve) pontot nem érő leggyorsabb körrel búcsúzott a csapattól és a mezőnytől.
Racing Bulls
A jogelőd Toro Rosso színeiben a 2009-es futamon Sébastien Buemi nyolcadik lett, ez lett a csapat legjobb itteni eredménye.
2020-ban AlphaTauri név alatt mindkét versenyző Q3-ba jutott. A futamon Gasly nyolcadik, a csapat színeiben és (eddig?) a Forma-1-ben utoljára induló Kvjat 11. helyen végzett. 2021-ben a Q3-ba jutó Tsunoda és a Q2-ig jutó Gasly 4–5. helyen futottak be, Tsunodának ez lett a legjobb Forma–1-es eredménye. 2022-ben Tsunoda 11., a csapattól búcsúzó Gasly 14. helyen végzett. Tavalyelőtt Tsunoda a harmadik sorból rajtolva nyolcadik helyezést ért el, az utolsó körben próbálkozó Hamiltont maga mögött tartva. A Q2-ig jutó Ricciardo 11. lett.
Tavaly Visa CashApp RB név alatt a Q2-ig jutottak. A futamon Tsunoda 13. helyen ért be, Stroll időbüntetésével 12. lett. Lawsonnak viszontagságos versenye volt: a kerékcseréjénél rosszul rakták fel a bal elsőt, ezért vissza kellett jönnie, a zárókörben fékhibával kiállt, a megtett táv révén 17. helyezettnek jegyezték.
Williams
2009-ben Rosberg kilencedik, Nakajima Kazuki az utolsó versenyén 13. lett. 2010-ben Barrichello 12., Hülkenberg 16. helyen végzett. 2011-ben Barrichello (annak ellenére, hogy edzésidő nélkül a rajtrács végéről indult) 12., Pastor Maldonado 14. lett. 2012-ben a két versenyző megszerezte a csapat első itteni pontjait: Maldonado ötödik, Bruno Senna nyolcadik helyezést ért el. 2013-ban Maldonado 11., Bottas 15. lett. 2014-ben kettős dobogóval zárták az évet: Massa második, Bottas harmadik helyen futott be. 2015-ben Massa nyolcadik, Bottas 13. helyen végzett. 2016-ban a tizedik helyről induló Massa kilencedik lett – akkor úgy tűnt, búcsúzott a Forma–1-től, aztán mégsem. Bottas, akinek nem sikerült a Q3-ba jutnia, a felfüggesztés problémái miatt kiesett – róla meg még azt nem tudták akkor, hogy búcsúzni fog a csapattól. 2017-ben az immár valóban búcsúzó Massa bejutott a Q3-ba, és tizedikként pontot szerzett. Stroll 18. helyen végzett. 2018-ban Stroll 13. lett, Szergej Szirotkin pedig 15. helyen végzett eddigi (?) utolsó Forma–1-es futamán. 2019-ben Russell 17., Kubica – akkor úgy tűnt, hogy a Forma–1-ben, de végül csak a csapat színeiben – az utolsó futamán 19. helyen végzett. 2020-ban Russell a mercedeses helyettesítés után 15. hellyel tért vissza a csapathoz, Latifi 17. lett. 2021-ben mindkét versenyző kiesett: Russell váltóhiba miatt állt ki utolsó williamses versenyéns; Nicholas Latifi öt körrel a vége előtt összetörte az autóját, ami nagyban befolyásolta a futam kimenetelét, miután biztonsági autót kellett beküldeni miatta. 2022-ben az utolsó sorból rajtoltak, Albon 13. helyen végzett, míg a csapattól és a mezőnyből távozó Latifi a 39. körben Mick Schumacherrel ütközött, ami után még tudta folytatni a versenyt, de a vége felé elektronikai hibával kiállt, a megtett táv miatt 19. helyezettnek jegyezték. Tavalyelőtt Albon a Q2-be jutott, míg Logan Sargeantnak nem volt mért köre a Q1-ben, de engedték rajthoz állni a futamon, ahol Albon 14., Sargeant 16. helyen végzett. Tavaly kiestek a Q1-ben, és mindkét versenyzőt hátrébb sorolták váltócsere miatt elvben öt hellyel, valójában Albonnak két, Colapintónak a rajtrács végén egy helyet jelentett. A futamon Albon 11. helyen végzett, miután Piastri az 54. körben megelőzte; a csapattól távozó Colapintónak a 3. körben Piastri ment neki, majd a 28. körben motorhibával kiállt.
Kick Sauber
A BMW–Sauber utolsó versenyén (2009-ben) Nick Heidfeld ötödik, Kubica – pont nélkül – tizedik lett.
Az újra önállóvá vált Saubernek 2010-ben nem sikerült a pontszerzés, Kobayashi Kamui 2011-ben tizedik, 2012-ben hatodik helyezést ért el (ez lett ezen a néven a csapat legjobb eredménye a pályán), volt 2012-ben, ezután 2017-ig ismét pont nélküli futamok következtek. 2018-ban az Alfa Romeo Sauber színeiben a Q3-ba jutó Leclerc hetedik helyezést ért el, a csapattól és a Forma–1-ből is távozó Marcus Ericsson a 25. körben az erőforrás hibájával kiesett.
Az Alfa Romeo Racing színeiben 2019-ben Kimi Räikkönen 13., Antonio Giovinazzi 16. helyen végzett. 2020-ban Kimi 12., Giovinazzi 16. lett. 2021-ben mindkét versenyző kiesett: a Forma–1-es pályafutását lezáró Kimi fékhibával, a csapattól és a mezőnyből ugyancsak távozó Giovinazzi hidraulikai hibával. Kimit a nézők búcsúztatásképpen megszavazták a nap versenyzőjének. 2022-ben a Q2-ig jutó Zhōu Guànyǔ 12., a Q1-ben kieső Bottas 15. helyen végzett. Tavalyelőtt mindkét versenyző kiesett a Q1-ben, a futamon Zhōu 17., Bottas 19. lett.
Tavaly Kick Sauber név alatt (amit most fognak utoljára használni) a két pilóta búcsúzott a mezőnytől (bár Bottasról azóta tudjuk, hogy csak időlegesen. Bottas bejutott a Q3-ba, Zhōu kiesett a Q1-ben, a rajtbüntetéseken nyert két helyet. A futamon Zhōu eredetileg 14. helyen ért be, Stroll időbüntetésével 13. lett. Bottas az első körben Pérezzel ütközött, amiért tíz másodperc büntetést is kapott, majd a 31. körben Magnussennel ütközve defektet kapott és megsérült az első szárnya, ami miatt kiállni kényszerült.
