Papír-vb

Papír-vb

Éremtáblázat - frissítve 2016 után

2016. december 28. - F1 Hierro

Miután véget ért a 2016-os szezon, ideje frissíteni az összesített statisztikákat. Elsőként következzen az ún. éremtáblázat, amely a világbajnoki helyezések szerint rangsorol, egyszerű elv szerint: világbajnoki címek száma, utána világbajnoki második helyek, végül világbajnoki harmadik helyek.

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher elsősége továbbra sem forog veszélyben, főleg, hogy a jelenlegi mezőny legeredményesebb pilótája (legalábbis bajnoki címek tekintetében), Sebastian Vettel idén nem növelte vb-dobogóinak számát. Lewis Hamilton csak a háromszoros világbajnokokon belül tudott előrébb lépni, maga mögé utasítva Piquet-t, Laudát és Brabhamet, de hajszálnyival továbbra is Senna és Stewart mögött. A legnagyobbat természetesen Nico Rosberg lépte előre, a világbajnoki címével immár több hellyel maga mögé utasítja édesapját, Kekét is, valamint megelőzte Jenson Buttont. Daniel Ricciardo a táblázat aljáról tudott valamicskét feljebb lépni, világbajnoki harmadik helyezéseinek "megduplázásával".

A 2016-os szezon versenyzői dőlt betűkkel kiemelve.

Versenyző

1.

2.

3.

1.

M. Schumacher

7

2

3

2.

Fangio

5

2

3.

Prost

4

4

4.

Vettel

4

1

1

5.

A. Senna

3

2

1

Stewart

3

2

1

7.

Hamilton

3

2

8.

Piquet (sr.)

3

1

2

9.

Lauda

3

1

J. Brabham

3

1

11.

Alonso

2

3

1

12.

G. Hill

2

3

13.

E. Fittipaldi

2

2

14.

Clark

2

1

2

15.

Häkkinen

2

1

Ascari

2

1

17.

Mansell

1

3

18.

Räikkönen

1

2

2

19.

D. Hill

1

2

1

20.

N. Rosberg

1

2

21.

J. Scheckter

1

1

2

22.

Button

1

1

1

Farina

1

1

1

24.

Surtees

1

1

J. Villeneuve

1

1

26.

Hulme

1

2

Jones

1

2

28.

Hawthorn

1

1

K. Rosberg

1

1

Rindt

1

1

Ma. Andretti

1

1

32.

P. Hill

1

Hunt

1

34.

Moss

4

3

35.

Barrichello

2

2

36.

Peterson

2

1

37.

Ickx

2

38.

Coulthard

1

4

39.

Reutemann

1

3

40.

McLaren

1

2

Patrese

1

2

42.

Massa

1

1

Regazzoni

1

1

Brooks

1

1

González

1

1

Frentzen

1

1

47.

Alboreto

1

Irvine

1

Pironi

1

G. Villeneuve

1

von Trips

1

52.

Webber

3

53.

Berger

2

Montoya

2

Ricciardo

2

56.

Ginther

1

Cevert

1

Watson

1

Arnoux

1

de Angelis

1

Taruffi

1

Collins

1

Castellotti

1

Musso

1

Fagioli

1

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr3212020699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása