Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző mini

Szahíri Nagydíj, Szahír

2020. december 04. - F1 Hierro

A Szahíri Nagydíjra nem volt tervben külön múltidéző, ahogy korábban a Stájer és a 70. Évfordulós Nagydíjhoz sem készült. Bár a vonalvezetés eltér a Bahreini Nagydíjétól, azt eddig nem használták versenyen, így ebből a szempontból sincs mit hozzátenni, a múlt heti futam pedig még friss emlék.

Azonban Romain Grosjean balesete és Lewis Hamilton vírusfertőzése következtében az egy héttel ezelőttihez képest három helyen is változott a mezőny összetétele, így bemutatkozhat Pietro Fittipaldi (negyedikként képviselheti a családot a Forma-1-ben, Felipe Massa visszavonulása után három évvel pedig újra lesz brazil pilóta) és Jack Aitken, míg George Russell a sereghajtó Williamstől a világbajnok Mercedeshez ülhet át, így nekik legalább a hagyományos bahreini vonalvezetéshez fűződő emlékeiket felidézzük.

Fittipaldi

A szahíri pálya hagyományos vonalvezetésén az MRF Challenge Forma 2000-es bajnokság 2015–16-os szezonjában a hétvége első futamán negyedik, a másikon második helyezést ért el. A WSR utódának számító World Series Formula V8 3.5-ös sorozat 2017-es szezonzáróján mindkét futamon második lett.

Ezen a hétvégén a külső vonalvezetésen rendezett Szahíri Nagydíjon bemutatkozhat a Forma–1 mezőnyében, a múlt hétvégén a rajt után rémisztő – de inkább anyagi kárral, mint személyi sérüléssel járó – balesetet szenvedett Grosjeant helyettesítve a Haas csapatnál.

Russell

Tavalyelőtt a hagyományos vonalvezetésen a Forma–2-es szezonnyitó főfutamán ötödik lett, a sprinten nem szerzett pontot.

A tavalyi Bahreini Nagydíjon a Williams pilótájaként a 15. helyen végzett. A múlt heti versenyen 12. lett. Most a Szahíri Nagydíjon a Mercedes színeiben indulhat a pozitív Covid-tesztet produkáló világbajnok Hamilton helyett.

Aitken

2018-tól kezdve a Forma–2-ben indult a pálya hagyományos vonalvezetésén. A főfutamok sikerültek jobban neki: a tavalyelőtti szezonnyitón kilencedik, tavalyelőtt hetedik, míg előző hétvégén tizedik lett, a sprinteken nem szerzett pontot.

A Szahíri Nagydíjon először indulhat Forma–1-es futamon, a Mercedesnél beugró Russell  helyére lépve a Williamsnél.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr2016318662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fortune hai 2020.12.12. 00:14:03

amúgy ha Perez kikerül a mezőnyből, akkor nem lesz latin-amerikai, és olyan teljes szezon még tudtommal nem volt az F1-ben, hogy ez előforduljon.
süti beállítások módosítása