Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző XI/21.

São Pauló-i Nagydíj, Interlagos

2025. november 08. - F1 Hierro

A  São Paulo szomszédságában fekvő interlagosi pálya 1973-ban került a versenynaptárba a Brazil Nagydíj helyszíneként, akkor még a régi hosszabb vonalvezetéssel. A kezdeti években hazai sikereknek örülhettek a nézők (Emerson Fittipaldi - a második alkalommal a McLaren színeiben, majd az utóbb a pálya névadójává vált José Carlos Pace). Később egy időre átadta a helyét a riói Jacarepaguá pályájnak, majd 1990-ben új vonalvezetéssel tért vissza. Azóta Ayrton Senna a McLaren és Felipe Massa a Ferrari színeiben ért el hazai győzelmet.

2003-ig jellemzően a versenynaptár korai szakaszában rendezték az itteni futamokat, 1994-től 2000-ig volt egy sajátos sorozata: rendre az lett év végén a világbajnok, aki behúzta a versenyt (sőt 1991-től 2002-ig is csak 1993 és 2001 volt kivétel). A győzelmeken ekkoriban a Benetton (az Alpine egyik jogelődje), a McLaren, a Williams és a Ferrari osztozott. 2003-ban viszont nagy meglepetésre a Jordan (követett elődje a mostani Aston Martin csapatnak) színeiben nyert Giancarlo Fisichella egy őrült esős versenyen - amire máskor is volt itt példa, elég a tavalyira gondolni.

2004-ben a verseny átkerült a szezon hajrájába, nem egyszer zárófutam is volt. Ennek megfelelően többször itt dőlt el a világbajnokság: 2005-ben a Renault-val (szintén az Alpine elődje) versenyző Fernando Alonso javára a mclarenes Kimi Räikkönennen szemben; egy évvel később Alonso megvédte a címét, ezúttal a ferraris Michael Schumacher ellenében; 2007-ben két csapat három pilótája versengett, a Ferrari színeiben ezúttal Räikkönen ünnepelhetett a két McLaren-versenyzővel, Alonsóval és Lewis Hamiltonnal szemben; 2008-ban őrületes zárókör után Hamilton örülhetett, miután a Ferrarinál versenyző Massa kezében érzett címe elúszott (mostanság utóbbi pereskedése kapcsán lett újra téma az akkori szezon)

Tovább

Múltidéző XI/21.

São Pauló-i Nagydíj, Interlagos

A versenynaptár amerikai szakasza Brazíliában folytatódik,  2021 óta hivatalosan már São Pauló-i Nagydíj néven, és szokás szerint sprinthétvégével. Idén hosszú várakozás után újra hazai versenyzőnek is szurkolhat a közönség Gabriel Bortoleto személyében.

Az interlagosi pályán a jelenlegi mezőnyből Max Verstappen háromszor nyert futamot (az első Brazil Nagydíj volt), egyszer sprintet is; Lewis Hamilton szintén háromszor futamot (az első két alkalommal még Brazil Nagydíjat). George Russell három éve itt szerezte előbb első sprint-, majd nagydíjgyőzelmét is. Lando Norris a tavalyi sprintet nyerte meg, igaz, ehhez kellett Oscar Piastri segítsége is (akárcsak a futamon, ott a hatodik helyhez), ezúttal viszont a csapattársak bajnoki riválisokként vágnak neki a versenynek.

A győztesek mellett érdemes megemlíteni a tavalyi két dobogóst, Esteban Ocont és Pierre Gaslyt is, akik nagy meglepetést okoztak, valamint a korábban néhányszor már villantó Nico Hülkenberget, aki itt szerezte az első pole pozícióját és állt is élen már Brazíliában - a tavalyi fekete zászlós versenyre viszont kevésbé lehet büszke.

Több alkalommal itt dőlt el a világbajnoki cím is, így 2008-ban Lewis Hamilton ünnepelhetett egy évvel azután, hogy ugyanitt kicsúszott a kezéből a bajnokság; Fernando Alonso mindkét címét itt szerezte meg, és ugyancsak kettőt veszített el (meg volt egy elszalasztott lehetősége). Tavaly ugyan hivatalosan nem itt dőlt el, de Verstappen az esős futamon reménytelennek induló helyzetből aratott emlékezetes győzelmével jelentős lépést tett a negyedik címe felé, amit utána be is húzott.

A tabellát immár orrhosszal vezető Norris a sprintpole-t ezúttal is behúzta, de vajon ki tud hozni többet a hétvégéből, mint tavaly?

Tovább

Konstruktőri múltidéző XI/20.

Mexikóvárosi Nagydíj, Hermanos Rodríguez

Mexikóvárosban először 1962-ben rendeztek világbajnokságon kívüli Forma-1-es versenyt, ami után a következő évben már bekerült a versenynaptárba, és 1970-ig maradt. Az utolsó akkori versenyt a Ferrari nyerte, előtte való évben pedig a McLaren győzött.

A Mexikói Nagydíjak következő időszaka 1986-tól 1992-ig tartott. Ekkor háromszor a Williams, kétszer a McLaren, egy-egy alkalommal pedig a Ferrari és az első győzelmét szerző Benetton nyert (utóbbinak jelenleg az Alpine a jogutóda). Ekkor már a Rodríguez testvérek emlékét őrizte a pálya, akik mindketten Forma-1-es versenyzők voltak és versenypályán vesztették életüket (a fiatalabb, Ricardo éppen azon a bizonyos első itteni, világbajnokságon kívüli versenyen).

Tíz éve megújulva tért vissza a pálya (a hírhedt Peraltada kanyarból például új vonalvezetéssel és névvel Mansell lett). Azóta háromszor győzött itt a Mercedes, ötször Max Verstappen révén a Red Bull Racing, tavaly pedig Carlos Sainz szerezte a Ferrarinak az azóta is legutóbbi futamgyőzelmét (a sprint nélkül).

Az idei konstruktőri bajnok és egyéniben (még?) favorit McLarennek a mexikóvárosi versenyek legújabbkori történetben Lando Norris tavalyi második helye a legjobb eredménye. Ezúttal vajon sikerül megtörniük a Zandvoort óta tartó nyeretlenséget, vagy Verstappen a Red Bull-lal tovább zárkózik?

Tovább

Múltidéző XI/20.

Mexikóvárosi Nagydíj, Hermanos Rodríguez

Austin után is marad az amerikai kontinensen a mezőny. A Hermanos Rodríguez pálya tíz éve tért vissza a versenynaptárba, akkor még a Mexikói Nagydíj helyszíneként, majd egy Covid-helyzet miatti kihagyott év után hivatalosan Mexikóvárosi Nagydíj lett a futam neve.

Akármi is az elnevezés, a mexikói pályán Max Verstappen a legsikeresebb versenyző öt győzelemmel. Tavaly viszont dobogóra sem állhatott, miután a Lando Norrisszal szembeni manőverekért jelentős időbüntetést halmozott fel. A jelenlegi mezőnyből Verstappenen kívül két alkalommal Lewis Hamilton és a tavaly a legutóbbi győzelmét szerző Carlos Sainz nyert még Mexikóban.

Norris a tavalyi futamon a dobogó második fokára állhatott, míg Oscar Piastrinak elrontott Q1 után kellett felzárkóznia, ami a nyolcadik helyig sikerült neki. A mostani futam vajon hogyan alakítja a mostanra némileg szorosabbá vált világbajnokságot?

Tovább

Konstruktőri múltidéző XI/19.

USA Nagydíj, Austin

A amerikai Forma-1-es futamok története annyiban szövevényes, hogy különböző pályákon különböző elnevezésű versenyeket tartottak (és tartanak idén is), az itteni visszatekintésben a hivatalosan United States Grand Prix néven tartott futamokat összegezzük, bár bizonyos források ezt is másképp jegyzik.

A három legnagyobb múltú csapatnak, a McLarennek, a Ferrarinak és a Williamsnek még Watkins Glenből is van futamgyőzelme. Phoenixben a McLaren tartolt Honda motorral és Ayrton Senna - Alain Prost versenyzőpárossal. Indianapolist - az ovált csak félig használó vonalvezetéssel - a Ferrari uralta Michael Schumacher révén, bár a McLaren is nyert ott Mika Häkkinennel és Lewis Hamiltonnal.

Austinban 2012 óta rendezik a versenyt, akkor Hamilton szerezte ott az utolsó mclarenes győzelmét. A konstruktőri címét sikeresen megvédő istállónak azóta is ez a legutóbbi győzelme a texasi pályán.  Hamilton viszont később is halmozta itt a győzelmeket, de már a Mercedes színeiben, bár ők legutóbb Valtteri Bottasszal nyertek itt 2019-ben. A Red Bull Racingnek előbb Sebastian Vettel hozott egy győzelmet 2013-ban, majd 2021-től Max Verstappen hármas sorozata következett, aki az elmúlt két évben sprintgyőztes is lett. A Ferrari előbb 2018-ban nyert itt Kimi Räikkönennel, majd a tavalyi futamon Charles Leclerc hozta az újabb diadalt,  Carlos Sainz révén ráadásul kettős győzelem lett. Ezúttal melyik istálló kerekedik felül?

Tovább

Múltidéző XI/19.

USA Nagydíj, Austin

A Forma-1 2012-ben tért vissza az Amerikai Egyesült Államokba azok után, hogy Indianapolis - ahol Fernando Alonso és Lewis Hamilton még versenyeztek, utóbbi meg is nyerte az utolsó ottani futamot - kikerült a versenynaptárból. Azóta két újabb helyszín is bekerült az orszából, de a texasi Austin tartja magát az USA Nagydíj házigazdájaként.

Az austini versenyeken Hamilton a legsikeresebb öt győzelemmel. A tavalyi hétvégéje viszont nem igazán sikerült, különösen nem a szombati időmérő és a vasárnapi futam, ami egyaránt hamar ért véget. A címvédő Max Verstappen sorozatban háromszor nyerte meg a nagydíjat, emellett az elmúlt két évben a sprintet is behúzta. A tavalyi vasárnapi győztes azonban Charles Leclerc lett akkori ferraris csapattársa, Carlos Sainz előtt, aki idén már a Williamsnél versenyez.

Az idei bajnokaspiránsok közül Lando Norrisnak nem igazán volt jó szájízű a tavalyi hétvégéje, a sprinten és a futamon is Verstappen mögött végzett, utóbbin ráadásul pole-ból indulva veszített pozíciókat az első kanyarban, majd egy általa vitatott időbüntetésen elment a dobogója. A legjobb austini eredménye két éve a második helyezés. Csapattársa és idei riválisa, Oscar Piastri még nem állt itt dobogón, a sprinten sem került a legjobb három közé.

A legutóbbi szingapúri versenyt behúzó George Russellnek tavaly időmérős autótörés és boxutcás rajt után kellett felzárkóznia, egészen a hatodik helyig sikerült. 

Idén ismét sprinthétvégés formátumban rendezik a nagydíjat. Ezúttal vajon ki örülhet és hogyan alakítja a bajnoki versenyfutást?

Tovább

Konstruktőri múltidéző XI/18.

Szingapúri Nagydíj, Marina-öböl

A Szingapúri Nagydíj 2008-ban került a versenynaptárba akkoriban kuriózumnak számító éjszakai futamként.  Az első verseny emlékezetesre sikerült, nagy meglepetésre Fernando Alonso nyerte Renault-val - később aztán kiderült, hogy kellett hozzá némi turpisság, bár büntetéseket osztottak ki, az eredmény maradt.

A legtöbb szingapúri győzelmet Sebastian Vettel szerezte, előbb sorozatban háromszor győzött a Red Bull Racing színeiben, majd kétszer Ferrarival, beleértve az utolsó győzelmét. A Ferrarival ezen kívül Alonso és két éve Carlos Sainz tudott itt nyerni, utóbbi a szezon egyetlen nem RBR-győzelme volt. A Red Bull legutóbbi itteni futamgyőzelme három éve volt, de nem Max Verstappen szerezte (ő kivételesen még nem nyert ezen a pályán), hanem az utcai pályákon többször is jól teljesítő Sergio Pérez. A Mercedes legutóbbi szingapúri győzelmét 2018-ban szerezte Lewis Hamilton. Ezúttal a pole-ból induló George Russell révén reménykedhetnek jó szereplésben.

A McLarennek két itteni győzelme van, az egyik 2009-ből, a másik a tavalyi verseny Lando Norris révén. Idén a konstruktőri cím küszöbén állnak, de ennek behúzásánál érdekesebb lehet, hogyan alakul a két pilóta egymás közti versenye, és hogy meg tudják-e állítani az utóbbi hetekben magára talált Verstappent és a Red Bullt.

 

Tovább

Múltidéző XI/18.

Szingapúri Nagydíj, Marina-öböl

Ezen a hétvégén Szingapúrban, az első éjszakai futam helyszínén folytatódik a szezon. Az elmúlt öt alkalommal, amikor megrendezték a futamot, öt különböző versenyző győzött, az első sorból pedig vasárnap két olyan versenyző indulhat, aki még nem nyert ezen a pályán: George Russell és a címvédő, az elmúlt két versenyt behúzó Max Verstappen, akinek ez az egy győzelem hiányzik még a jelenlegi helyszínek közül.

A tavalyi, kivételesen zökkenőmentesre - biztonsági autó nélkülire - sikerült futamot Lando Norris nyerte Verstappen előtt, a dobogó harmadik fokára a csapattárs Oscar Piastri állhatott. Két éve Carlos Sainz aratott emlékezetes győzelmet a szezon kakukktojásfutamán (az egyetlen, amit nem a Red Bull Racing nyert meg). A jelenlegi mezőnyből a két veterán világbajnoknak sikerült több alkalommal Szingapúri Nagydíjat nyernie: Lewis Hamiltonnak összesen négyszer, Fernando Alonsónak pedig kétszer, köztük a híres-hírhedt első itteni versenyt.

A mostani rajtrács után itt a lehetőség egy érdekes futamra, a kérdés, hogy vajon lesz olyan sima, mint a tavalyi, vagy Szingapúr visszatér korábbi hírnevéhez, és nem maradunk biztonsági autó nélkül?

Tovább

Konstruktőri múltidéző XI/17.

Azeri Nagydíj, Baku

A bakui utcai pályán 2016-ban rendeztek először Forma-1-es versenyt, akkor egyszeri alkalommal Európa Nagydíj néven, azóta pedig - 2020-at kivéve - rendre megtartották az Azeri Nagydíjat.

Az itteni győzelmeken a Mercedes és a Red Bull Racing osztozott, míg tavaly nem sikerült a McLarennek is nyernie.

Az akkori győzelemmel megerősítették a fölényüket a konstruktőri tabellán (főleg, hogy a hajrában egy Ferrari és egy Red Bull is tört), ezúttal viszont akár a címvédés bebiztosítására is jó esélyük kínálkozik. Élnek a lehetőséggel? 

Tovább

Múltidéző XI/17.

Azeri Nagydíj, Baku

A világbajnokság európai szakasza a tavalyi szezonhoz hasonlóan Azerbajdzsánban ér véget (ami egyébként is inkább eurázsiai ország) a főváros, Baku utcáin.

A legutóbbi itteni versenyt Oscar Piastri nyerte, miután nagyszerű versenyzést produkálva megelőzte és maga mögött tartotta Charles Leclerc-t. A McLaren másik pilótájának, Lando Norrisnak egy elrontott Q1 után kellett felzárkóznia (és közben némi jószolgálatot is tett a csapattársának a rivális Sergio Pérezt maga mögött tartva). 

Piastri mellett a jelenlegi mezőnyből Lewis Hamiltonnak és Max Verstappennek sikerült még nyernie Bakuban, egy-egy alkalommal. 

Ezúttal vajon hogy fordul a kocka a McLaren háziversenyében? És sikerül-e valakinek meglepnie őket, ahogy Monzában tette Verstappen?

Tovább
süti beállítások módosítása