Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző XII/2.

Kínai Nagydíj, Shanghai

2026. március 14. - F1 Hierro

A Kínai Nagydíj 2004 óta szerepel a versenynaptárban, bár a Covid miatt más pályáknál valamivel hosszabb ideig négy évig kimaradt. Két éve azonban visszakerült, azóta sprinthétvége formátumban rendezik.

A kezdeti években még a szezon hajrájában rendezték, majd 2009-ben előrehozták, azóta szokásosan tavaszi futamnak számít. 

Több csapatnak is voltak itt emlékezetes versenyei: az Alpine elődje, a Renault 2005-ben Fernando Alonso szezonzárón aratott győzelmével behúzta az első konstruktőri címét, 2006-ban a Ferrari színeiben itt aratta utolsó győzelmét Michael Schumacher, a Red Bull Racing 2009-ben az első győzelmét szerezte Sebastian Vettel révén, 2012-ben pedig a Mercedes legújabb kori történelmének első győzelmét aratta Nico Rosberg.

A tavalyi futam a McLaren kettős győzelmét hozta, míg a Ferrari a sprintet húzta be Lewis Hamilton révén, a futam viszont kettős kizárással ért véget nekik. Futamot a Ferrari legutóbb 2013-ban nyert Kínában - még Alonsóval, aki azóta is a mezőnyben van. A Red Bull két éve nyerte meg a sprintet és a futamot is Max Verstappennel, a Mercedes pedig az utolsó Covid előtti Kínai Nagydíjat nyerte meg 2019-ben, addig viszont halmozták a sikereket Rosberggel és Hamiltonnal.

Ezúttal újra a Mercedesnek kedvez a papírforma - de vajon be is jön?

McLaren

Az első Kínai Nagydíjon Kimi Räikkönen révén sikerült dobogós (harmadik) helyezést elérniük (David Coulthard pontzónán kívül kilencedik lett); egy évvel később a finn pilóta egy helyet javítva ismét pódiumra állt, míg Juan Pablo Montoya motorhiba miatt feladni kényszerült. A 2006-os versenyen Pedro de la Rosa lett ötödik, Räikkönen váltóhiba miatt kiesett. 2007-ben Hamilton hibázott nagyot, ami miatt feladni kényszerült a versenyt, Alonso másodikként futott be, így a szezonzáróra maradt a bajnoki cím eldöntése. 2008-ban Hamilton megszerezte a csapat első győzelmét a pályán, Heikki Kovalainen műszaki gondok miatt feladta. A következő évben mindkét versenyző pontszerző lett (5-6.), de Kovalainen végzett előrébb. Az ezt követő két versenyt megnyerték: 2010-ben Jenson Buttonnak sikerült, ráadásul Hamilton révén kettős győzelem lett; 2011-ben Hamilton győzött, Button negyedik lett. 2012-ben a dobogó két oldalára álltak: Button második lett Hamilton előtt. 2013-ban Button ötödik, Pérez 11. lett. A következő három évben nem sikerült pontot szerezniük: 2014-ben Button 11., Kevin Magnussen 13.; 2015-ben már Honda motorral Alonso 12., Button 14. helyen végzett. 2016-ban Alonso és Button 12-13. helyen értek célba. 2017-ben Stoffel Vandoorne és Alonso is technikai probléma miatt állt ki. 2018-ban Renault motorral Alonso hetedik, Vandoorne 13. lett. 2019-ben az időmérőn kiestek a Q2-ben, a rajtnál pedig mindketten ütköztek Danyiil Kvjattal, bár tudták folytatni a versenyt, nem szereztek pontot: Sainz a 14. helyen végzett, az 53. körben kiálló Norrist 18. helyezettnek rangsorolták.

Tavalyelőtt a sprinten Norris az élről indult, de az első kanyarban hibázott és visszaesett, Piastri a nyolcadik helyről rajtolt, Norris, Piastri sorrendben 6–7. helyen végeztek. A futamon a 4–5. helyről rajtoltak. Norris a 7. körben megelőzte Alonsót, majd a biztonsági autós kerékcseréken nyert egy helyet Pérezzel szemben, így a dobogó második fokára állhatott. Piastri, akinek az újraindítás előtt Stroll nekilökte Daniel Ricciardót, nyolcadik lett. Tavaly a sprinten Piastri a második, Norris a harmadik sorból rajtolt. Piastri a 15. körben megelőzte Verstappent, ezzel második helyezést ért el. Norris viszont még az első körben három helyet visszaesett, és csak a pontszerző nyolcadik helyet tudta megmenteni Stroll megelőzésével a 15. körben. A futamot az első alkalommal pole-ból induló Piastri nyerte; a második sorból induló Norris lerajtolta Russellt, aki a kerékcsere után megelőzte, de a 18. kör elején sikerült a visszaelőzés, így kettős győzelemhez segítette a csapatát, megfutva a leggyorsabb kört is.

Mercedes

A jogelőd Brawn GP színeiben 2009-ben Button és Rubens Barrichello 3–4. helyen végeztek.

Immár gyári csapatként az első két alkalommal kettős pontszerzéssel zárták a kínai futamot. Nico Rosberg 2010-ben harmadik lett, ami sorozatban a második dobogós helyezése volt. Michael Schumacher akkor tizedikként végzett; 2011-ben Rosberg ötödik, Schumacher nyolcadik helyen futott be. A 2012-es verseny különösen kedves emlék: Rosberg megszerezte a csapat első győzelmét a visszatérés óta. Schumachernek ki kellett állnia rossz kerékrögzítés miatt. 2013-ban Hamilton harmadik lett, Rosberg kiesett. A következő két futamon kettős győzelmet értek el Hamilton, Rosberg sorrendben. A 2016-os verseny felemásan alakult: Rosberg megnyerte a futamot (hármas győzelmi sorozatnál tartva év elején és hatosnál összesen), míg Hamiltonnak az edzésen műszaki gondjai akadtak, a rajtrács végéről kellett indulnia hajtáslánccsere után, majd ütközött is a versenyen, hetediknek sikerült végül befutnia. 2017-ben Hamilton győzött, míg Bottas hatodik lett. 2018-ban a második sorból rajtoltak. Bottas jól rajtolt, a kerékcsere után pedig élre került, de a 45. körben Ricciardo megelőzte, így második lett. Hamiltont előbb Verstappen megelőzte, majd Verstappen és Vettel ütközésével az érintettek elé, de Räikkönen mögé került. Később Verstappen is megelőzte, de az ütközés miatti időbüntetés révén Hamilton így is negyedik lett előtte. 2019-ben az első sorból rajtolva kettős győzelmet arattak, a rajtnál élre álló Hamilton nyert a pole-ból induló Bottas előtt.

Tavalyelőtt a sprinten Hamilton első sorból rajtolt, Norris hibája után élre állt, majd a 9. körben Verstappen megelőzte, így második helyezés ért el; Russell SQ2-ig jutva nyolcadik lett. A futamon Russell a negyedik sorból rajtolva hatodik, Hamilton Q1-es kiesés után felzárkózva, majd a 49. körben Alonso által megelőzve kilencedik helyen végzett. Tavaly a sprinten Russell a harmadik, Antonelli a negyedik sorból indult. Russell az első körben megelőzte Leclerc-t, így negyedik helyezést ért el; Antonelli hetedik lett. A futamon Russell az első sorból indult, Norris lerajtolta, a kerékcsere után sikerült megelőznie az egy körrel később cserélve még hideg gumikon lévő Norrist, akit a 18. kör elején visszaelőzte, így Russell a dobogó harmadik fokára állhatott. A negyedik sorból induló Antonelli, akit a 15. körben Ocon előzött meg, eredetileg nyolcadiknak ért be, a Ferrarik kizárásával hatodik helyezést ért el.

Red Bull

2005-ben, a csapat első évének zárófutamán Christian Klien ötödik lett, Coulthard (a pontszerzésről lemaradva) kilencedik. A következő évi verseny nem hozott pontot: Coulthard ismét kilencedik, a Klient váltó Robert Doornbos 12. lett. 2007-ben Coulthard nyolcadik, Mark Webber tizedik (pont csak előbbinek járt); 2008-ban Coulthard tizedik, Webber 14. lett. 2009-ben aztán ünnepelhettek: Sebastian Vettel megszerezte a csapat történetének első győzelmét, ami Webber révén rögtön kettős siker lett. 2010-ben kevésbé nyújtottak emlékezeteset, de legalább mindkét versenyző pontszerző lett (Vettel hatodik, Webber nyolcadik). 2011-ben mindkét pilóta dobogóra állt – Vettel második, Webber harmadik helyezettként – Hamilton mögött. 2012-ben Webber és Vettel a 4-5. helyen végeztek. 2013-ban Vettel negyedik lett, Webber a kerekét elveszítve kiesett. 2014-ben Daniel Ricciardo negyedik helyen ért célba Vettel előtt. 2015-ben Ricciardo kilencedik lett, Kvjat motorhibával kiállt. 2016-ban Kvjat – a „torpedó” –  harmadik lett Ricciardo előtt. 2017-ben a rajtrács hátuljáról felzárkózó Verstappen harmadik lett, Ricciardo ismét negyedik. 2018-ban a harmadik sorból indultak. Ricciardo a biztonsági autós fázis után hatodik helyről előretört az élre, megnyerte a futamot. Verstappen megelőzte Hamiltont (egy sikertelen próbálkozás után), Vettelt azonban csak ütközés árán tudta, ami miatt Räikkönen és Hamilton elment mellette. Hamiltont hiába előzte vissza, az ütközés miatti időbüntetéssel ötödik lett. 2019-ben Honda motorral a harmadik sorból rajtoltak, Verstappen a Q3 végén az őt előző Vettel és a Renault-k miatt nem tudott javítani. A futamon Verstappen negyedik helyezést ért el, miután Vettelt támadta, de nem tudta megelőzni, Leclerc-rel szemben viszont nyert egy helyet a kerékcseréknél; az első leggyorsabb körét futó Gasly hatodik lett.

Tavalyelőtt a sprinten Verstappen a második, Pérez a harmadik sorból rajtolt. Verstappen a 7. körben Alonsót, két körrel később Hamiltont is megelőzte, így nyert; Pérez a 16. körben Alonso és Sainz egymás elleni csatáját kihasználva megelőzte mind a kettőt, így harmadik lett. Az időmérőn az első sort szerezték meg. A pole-ból induló Verstappen magabiztosan nyerte meg a futamot. Pérezt Alonso lerajtolta, de az 5. körben vissza tudta előzni. A biztonsági autós kerékcserék után Norris és Leclerc mögé került a negyedik helyre, utóbbit a 39. körben sikerült megelőznie, így a sprint után itt is harmadik helyezést ért el. Tavaly Verstappen a sprinten az első sorból indult, a 15. körben Piastri megelőzte, ezzel harmadik helyen ért be. A futamon a második sorból indult, Leclerc lerajtolta, de a három körrel a verseny vége előtt sikerült megelőznie, ezzel negyedik lett. Lawson a sprintidőmérőn és az időmérőn is utolsó helyre kvalifikálta magát, a sprinten 14. lett. A futamon a parc fermé alatti módosítások miatt a boxutcából rajtolt, eredetileg 16. helyen ért be, Jack Doohan időbüntetése és a kizárások után 12. helyen végzett. Ezt követően nem tartottak rá igényt, visszaküldték a Racing Bullshoz.

Ferrari

Az első Kínai Nagydíjat Rubens Barrichello nyerte, bebiztosítva a világbajnoki második helyét, így teljes volt a maranellóiak azévi sikere. Michael Schumachernek nem sikerült mért kört teljesítenie az edzésen, így utolsó sorból rajtolhatott, a végén 12. lett. A 2005-ös versenyen nullázott a Scuderia (Schumacher biztonsági autós fázis alatt kicsúszott a kavicságyba, Barrichello 12. helyen végzett); 2006-ban viszont Schumacher emlékezetes taktikai győzelmet aratott a Renault-k ellen (ez lett Forma-1-es pályafutása utolsó diadala), pontegyenlőségre hozva a világbajnoki csatát (sőt győzelmei számával át is vette a vezetést). Felipe Massa kiesett. A következő évben Kimi Räikkönen hozta az újabb diadalt a csapatnak (történetük során a kétszázadikat), életben tartva a bajnoki reményeket. Massa harmadikként állt mellette a dobogón. 2008-ban szintén mindketten pódiumon végeztek, de Hamilton mögött, Massa, Räikkönen sorrendben. 2009-ben egyik autójuk sem szerzett pontot (Räikkönen tizedik lett, Massa műszaki hiba miatt feladta). 2010-ben Alonso negyedik, Massa kilencedik helyen végzett; 2011-ben Massa hatodik helyen futott be Alonso előtt. 2012-ben gyengén muzsikáltak: Alonso kilencedik, Massa 13. lett. 2013-ban viszont Alonso megnyerte a versenyt, Massa hatodik lett. 2014-ben Alonso harmadik lett, míg Räikkönen nyolcadik. 2015-ben Sebastian Vettel és Räikkönen 3–4. helyen végeztek. 2016-ban a két versenyző összekoccant, miután Vettel próbálta elkerülni Kvjatot. Később Vettelnek Valtteri Bottasszal is volt ütközése. A verseny végére Vettel egészen a második helyig jött fel, míg Räikkönen az ötödik helyre zárkózott. 2017-ben megismételték ezeket a helyezéseket. 2018-ban az első sorból indultak, a rajt után Bottas közéjük került, a kerékcsere után pedig Vettel elvesztette az éllovas pozíciót. A 43. körben az előzni próbáló Verstappen ütközött Vettellel, Räikkönen az esetet kihasználva feljött a harmadik helyre, Vettel az ütközés után sérült autójával visszaesett, nyolcadik helyen zárta a futamot. 2019-ben a második sorból indultak, Leclerc a rajtnál megelőzte Vettelt, de a 11. körben csapatutasításra helyet cseréltek. A Verstappen ellen sikerrel védekező Vettel a dobogó harmadik fokára állhatott, a kerékcseréken egy helyet veszítő Leclerc ötödik lett.

Tavalyelőtt a sprinten Sainz a harmadik, Leclerc a negyedik sorból indult. A 16. körben utolérték és megelőzték Alonsót, Pérez azonban Sainzot megelőzte az Alonsóval szembeni csatáját kihasználva. Ezután a csapat két versenyzője egymással kezdett küzdeni, a következő körben Leclerc kerekedett felül, így Leclerc, Sainz sorrendben 4–5. helyen végeztek. Az időmérőn Sainz odacsapta az autót a Q2-ben, amivel piros zászlós megszakítást okozott, de tudta folytatni, tovább is jutott. A futamon Leclerc, Sainz sorrendben 6–7. helyről indultak, a rajt után két-két helyet visszaestek. Hülkenberget még az első kör végén, illetve második kör elején sikerült visszaelőzniük, majd Leclerc a 9. körben Russellt, a 12. körben Piastrit is megelőzte, a biztonsági autók alatti kerékcserék után pedig harmadik helyen állt a 39. körig, amikor Sergio Pérez megelőzte. Sainz az ötödik helyen állt az újraindításkor, Alonso a lágyakon megelőzte, de miután a lágyak elfogytak, Alonsónak újra cserélnie kellett, így Leclerc és Sainz a sprinthez hasonlóan a futamon is a 4–5. helyen végeztek. A tavalyi hétvége felemásan alakult: a sprintet az élről induló Hamilton nyerte, ez lett az első – és eddig egyetlen – elsősége a Scuderia színeiben; Leclerc a második sorból rajtolva ötödik lett, miután Russell az első körben megelőzte, és később Leclerc az autó vezethetetlenségére panaszkodott. A futamon a harmadik sorból indultak, lerajtolták Verstappent, majd a 21. körben helyet cseréltek, miután a Hamilton mögött haladó Leclerc gyorsabb volt. Hamiltonnál később alternatív stratégiával próbálkoztak, a 38. körben második cserére hozták ki, hogy friss gumikon legyen, de így veszített egy helyet Verstappennel szemben, aki három körrel a vége előtt megelőzte Leclerc-t, Hamiltonnak viszont nem sikerült javítania. Így eredetileg Leclerc, Hamilton sorrendben 5–6. helyen értek be, de utólag mindkettejüket kizárták: Leclerc-t súlyhatár alatti autó, Hamiltont az előírtnál vékonyabb kopólemez miatt.

Williams

Az első Kínai Nagydíjon még a BMW-motoros időszakban Juan Pablo Montoya ötödik lett, a sérülése után visszatérő Ralf Schumacher ütközés miatt kiesett. Egy évvel később Webber hetedik lett, majd 2006-ban már Cosworth motorral nyolcadik. Előbbi futamon Antônio Pizzonia 13., utóbbin Rosberg 11. lett. Utána sem Toyota, sem újra Cosworthmotorokkal nem sikerült pontot szerezniük. 2012-ben a Renault motorokkal viszont mindkét versenyző pontszerző helyen végzett: Bruno Senna és Pastor Maldonado 7–8. helyen futottak be. 2013-ban Bottas és Maldonado 13-14. helyen végeztek. 2014-ben immár Mercedes-motorral Bottas hetedik, Massa 15. lett, 2015-ben 5-6. helyen zárták a futamot Bottas, Massa sorrendben. 2016-ban Massa hatodik, Bottas tizedik helyen futott be. 2017-ben Stroll ütközött és kiesett a verseny elején. Massa 14. helyen végzett. 2018-ban Stroll és Szergej Szirotkin a 14-15. helyen végeztek. 2019-ben a Q1-ben kieső Russell és Kubica 16–17. helyen zárták a futamot.

Tavalyelőtt SQ1-es kiesés után Albon és Logan Sargeant 17–18. helyen végeztek a sprinten. Az időmérőn Albon a Q2-be jutott, Sargeant az utolsó helyre kvalifikálta magát, parc fermé alatti módosítások miatt a boxutcából rajtolhatott. A futamon Albon 12., Sargeant 17. helyen végzett. Sargeant 10 másodperc időbüntetést kapott, amiért Hülkenberget biztonsági autó alatt előzte meg, de eleve utolsóként ért célba, így a helyezését nem befolyásolta. Tavaly Albon bejutott az SQ3-ba, Sainz az SQ2-ig jutott. A sprinten Albon 11., a boxkiállás után utolsó helyre visszatérő, majd az utolsó körben Doohan és Bortoleto incidensét kihasználó Sainz 17. helyen végzett. Az időmérőn Albon a Q3-ba jutott, Sainz a Q2-ig. A futamon Albon eredetileg kilencedik, Sainz 13. helyen ért be, a kizárások után Albon hetedik, Sainz tizedik helyre lépett elő.

Racing Bulls

Korábban az előd elődje, a Toro Rosso indult Kínai Nagydíjon. 2006-ban, az első évükben még nulláztak; a következő évben viszont a csapat első kettős pontszerzésének örülhettek: Vettel negyedik, Vitantonio Liuzzi hatodik helyezést ért el. Az ezt követő években Sébastien Buemi 2009-es nyolcadik helye volt említésre méltóbb eredmény.  2016-ban Verstappen és Sainz 8–9. helyen végeztek. 2017-ben Sainz hetedik helyezést ért el, Kvjat hidraulikai problémával kiállt. 2018-ban Gasly és Brendon Hartley egymással ütköztek össze, a törmelék miatt be kellett küldeni a biztonsági autót. Gasly végül 18. lett, tíz másodperces büntetést kapva az esetért; Hartley váltóhibával kiállt, a megtett táv miatt helyezettnek könyvelték el, de így is utolsó (20.) lett. 2019-ben Albon tizedik hellyel szerzett pontot azután, hogy a szabadedzésen összetörte az autóját, és a boxutcából indulhatott; Kvjat a rajt után ütközött mindkét McLarennel, amiért áthajtásos büntetést kapott, majd a 43. körben az autója sérülése miatt kiállt.

Tavalyelőtt VCARB név alatt Tsunoda Yūki kiesett az SQ1-ben, Ricciardo az SQ2-be jutott, a sprinten Ricciardo a 11., Tsunoda a 17. helyen végzett. Az időmérőn Tsunoda kiesett a Q1-ben, Ricciardo a Q2-be jutott, a futamon mindketten kiestek ütközés miatt: Ricciardónak a 26. körben, a biztonsági autó utáni újraindítás előtt ment neki hátulról Stroll, és lökte Piastrinak; Tsunodával az újraindítás után a 27. körben ütközött Magnussen. Tsunoda rögtön kiállni kényszerült, Magnussent büntették is az esetért, Ricciardo a boxba állt és néhány körrel később adta fel. Tavaly Tsunoda a negyedik sorból indulva hatodik lett a sprinten, egy helyet javítva a rajt után; az SQ2-be jutó, ott mért időt nem futó Hadjar 13. helyen végzett. A futamon nem szereztek pontot: Hadjar eredetileg 15., Tsunoda 19. helyen ért be, utóbbi azután esett vissza a mezőny végére, hogy a 46. körben váratlanul leszakadt az első szárnyának egy része. A büntetések után Hadjar 11., Tsunoda 16. helyen végzett.

Aston Martin

Az előd Force India legjobb eredménye a pályán a 2014-es kettős pontszerzés volt: Hülkenberg hatodik, Pérez kilencedik lett. 2019-ben Racing Point név alatt Pérez nyolcadik, Stroll 12. helyen végzett.

Tavalyelőtt Aston Martin név alatt a Stroll az Q2-ig jutva 14. helyen végzett a sprinten. Alonso a második sorból indult, Norris hibája után a második helyen állt, amíg a 7. körben Verstappen meg nem előzte. Később utolérte őt a két Ferrari és Pérez, a 16. körben Sainz ellen próbálta védeni a harmadik helyet, de előbb Pérez előzte meg mindkettejüket, majd egymás után a két Ferrari is. A Sainzcal össze is értek, aminek következtében defektet kapott, kiállni kényszerült, a megtett táv miatt huszadik helyezettnek jegyezték. A futamon Alonso szintén a második sorból indult, Pérezt sikerült lerajtolnia, de a mexikói pilóta az 5. körben visszaelőzte, két körrel később pedig Norris is megelőzte. A biztonsági autó alatt a többiekkel ellentétben lágy gumira váltott, az újraindítás után megelőzte Sainzot az ötödik helyért, de az elfogyó gumik miatt újra cserélnie kellett, a 11. helyről zárkózott vissza friss közepeseken előzgetve egészen a hetedik helyig, és begyűjtötte a leggyorsabb körért járó pontot is; a Q2-ig jutó Stroll az újraindítás előtt nekilökte Ricciardót Piastrinak, amiért 10 másodperc büntetést és két büntetőpontot kapott. A mezőny végén Magnussennel csatázva a 16. helyen ért be, Magnussen időbüntetésével 15. helyen végzett. Tavaly a sprinten az SQ3-ba jutó Stroll az SQ2-ig jutó Alonso 9–10. helyen végeztek, miután Stroll a 15. körig tudta tartani az első körben mögé visszaeső Norrisszal szemben a nyolcadik pozíciót. Az időmérőn a Q2-ig jutottak, a futamon Alonso 4 kör után fékhibával kiállt, a többséggel ellentétben kemény gumikon kezdő Stroll eredetileg 12. helyen ért be, a kizárások után kilencedik lett.

Haas

2016-ban Esteban Gutiérrez 14., Grosjean 19. lett. 2017-ben Magnussen nyolcadik, Grosjean 11. helyen futott be. 2018-ban Magnussen tizedik, Grosjean 17. helyen végzett. 2019-ben bejutottak a Q3-ba, de ott nem futottak mért kört, így az ötödik sorból rajtolhattak, de pontot nem szereztek: Grosjean 11., Magnussen 13. lett.

Tavalyelőtt az SQ2-be jutottak, a sprinten Magnussen tizedik, Hülkenberg 19. lett. Az időmérőn Magnussen kiesett a Q1-ben, Hülkenberg a Q3-ba jutott. A futamon Hülkenberg tizedikként pontot szerzett, Magnussen eredetileg 15. helyen ért be, miután Stroll-lal oda-vissza előzgették egymást, de az újraindítás után a Tsunoda kiesését okozó ütközés miatt öt másodperc büntetést kapott, ezzel a 16. helyen végzett. Tavaly a sprinten az SQ2-be jutó Bearman és az SQ1-ben kieső Ocon 15–16. helyen végeztek. A futamon sikerült a kettős pontszerzés: a 15. körben Antonellit megelőző Ocon eredetileg hetedik, a kemény–közepes stratégiával gumielőnyben előzéseket produkáló Bearman tizedik helyen ért be, a Ferrarik kizárásával Ocon ötödik, Bearman nyolcadik helyre lépett elő.

Audi

2004-ben az első Kínai Nagydíjon kettős pontszerzése volt a Saubernek: Fisichella és Massa 7–8. helyen végeztek. A következő évben Massa hatodik helyezést ért el. A hinwilli csapat legjobb kínai eredménye a 2008-as a BMW–Sauber érából, amikor Nick Heidfeld ötödik, Kubica hatodik lett. 2017-ben a Saubernél beugró Antonio Giovinazzi váltócsere miatt a 18. helyről indult, a futamon 3 kör után megcsúszott és falnak csapódott, be kellett küldeni miatta a biztonsági autót. 2018-ban az Alfa Romeo Sauber színeiben Marcus Ericsson 16., Leclerc 19. helyen végzett. 2019-ben Alfa Romeo Racing név alatt a Q2-ig jutó Kimi Räikkönen a pontszerző kilencedik helyre jött fel; Giovinazzi a Q1-ben nem tudott mért kört teljesíteni, de engedték rajthoz állni, 15. lett.

Tavalyelőtt Kick Sauber név alatt az ötödik sorból indulhattak a sprinten, a hazai versenyző Zhōu Guànyǔ kilencedik, Bottas 12. lett. Az időmérőn Zhōu kiesett a Q1-ben, Bottas a Q3-ba jutott. A futamon Zhōu 14. helyen végzett, Bottas a 21. körben motorhiba miatt kiállt, előbb virtuális, majd valódi biztonsági autós fázist okozva. Tavaly Bortoleto az SQ2-be jutott, Hülkenberg kiesett az SQ1-ben, a parc fermé alatti módosítások miatt a boxutcából indulhatott a sprinten, ahol Bortoleto, Hülkenberg sorrendben a 18–19. helyen végeztek, miután Bortoletót az utolsó körben megforgatta Doohan (akit ezért meg is büntettek), és ez Hülkenberget is akadályozta, Sainz mindkettejüket megelőzte. Az időmérőn Hülkenberg a Q2-be jutott, Bortoleto kiesett a Q1-ben. A futamon eredetileg 17–18. helyen értek be Bortoleto, Hülkenberg sorrendben, a kizárások után 14–15. helyen végeztek.

Alpine

Az első Kínai Nagydíjon 2004-ben a jogelőd Renault színeiben Alonso negyedik lett, míg a csapathoz frissen érkezett, 2003 óta először versenyző Jacques Villeneuve 11. helyen végzett. 2005-ben a világbajnok Alonso győzelemmel zárta a szezont, ezzel a Renault-nak az első konstruktőri címet is sikerült behúzni. Giancarlo Fisichella negyedik lett. Egy évvel később kettős dobogót hoztak össze: Alonso második, Fisichella harmadik helyen futott be (előbbinek „nagyobb szüksége” volt a jobb helyezésre). 2008-ban Alonso negyedik, az ifjabb Nelson Piquet nyolcadik lett. 2009-ben Alonso kilencedik, Piquet 16. helyen végzett. 2010-ben Robert Kubica ötödik, Vitalij Petrov hetedik lett.

A Lotus-korszak legjobb eredménye Kimi Räikkönen második helye 2013-ból. 2016-ban Magnussen 17., Jolyon Palmer 22. - utolsó - lett.

Újra Renault név alatt a 2018-as futam sikerült a legjobban: Hülkenberg az ütközés után visszaeső Vettelt megelőzve hatodik, Sainz kilencedik lett. 2019-ben a negyedik sorból rajtoltak, a csapat színeiben először pontot szerző Ricciardo hetedik helyezést ért el, Hülkenberg az erőforrás hibájával kiállt a 17. körben.

Tavalyelőtt Alpine néven kiestek az SQ1-ben, a sprinten Ocon 13., Gasly 15. helyen végzett. Az időmérőn a Q2-be jutottak, a futamon Ocon 11., Gasly 13. helyen végzett. Tavaly kiestek az SQ1-ben, a sprinten Gasly 12. helyig jött fel, Doohan huszadik helyen végzett. Utóbbi tíz másodperc büntetést kapott az utolsó körben Bortoletóval való ütközés miatt, de eleve utolsóként befutva nem volt hatása a helyezésére. A futamon Gasly eredetileg 11., Doohan 14. helyen ért be. Gaslyt súlyhatás alatti autó miatt kizárták, Doohan tíz másodperc büntetést kapott Hadjar leszorításáért, ami három hellyel visszavetette volna, de a kizárások után a 13. helyen végzett.

Cadillac

Először indulhatnak Kínai Nagydíjon.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr7319065776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása