Papír-vb

Konstruktőri múltidéző V/20.

Brazil Nagydíj, Interlagos

2019. november 17. - F1 Hierro

A Brazil Nagydíj 1973 óta megszakítás nélkül szerepel a világbajnokság versenynaptárában. Sokáig a szezon korai szakaszában rendezték, majd 2004-ben átkerült a vége felé, ezt követően világbajnoki címek is dőltek itt el. A helyszínben is voltak változások: a futamnak kezdetben São Paulo-i Interlagos pályája adott otthont, amit utóbb az 1975-ös verseny hazai győzteséről, a korán elhunyt José Carlos Pacéról neveztek el. Előbb 1978-ban, majd 1981-től 1989-ig a Rio de Janeiro-i Jacarepaguá vette át a rendezést, 1990-től azonban újra Interlagos a helyszín, megváltozott nyomvonallal.

A McLaren és a Ferrari eddig valamennyi évtizedben nyertek Brazil Nagydíjat. A McLarennek 2012-ben itt született az utolsó győzelme, 2008-ban pedig itt ünnepelhettek utoljára világbajnoki címet, Lewis Hamiltonnal. A Ferrari legutóbbi versenyzői világbajnoki címének szintén Interlagos volt a helyszíne, 2007-ben (egy évvel később pedig a legutóbbi konstruktőrit nyerték itt, az egyéniről az utolsó pillanatban csúsztak le). A Scuderia legutóbb két éve nyerte meg a futamot. A Red Bull Racing 2009-től 2013-ig ötből négyszer győzött a pályán. 2012-ben a futamot ugyan nem nyerték meg, viszont Sebastian Vettel világbajnoki címét ünnepelhették. Tavaly is volt esélyük győzelemre Max Verstappen révén, de az ütközés Esteban Oconnal közbeszólt. Így viszont 2014-től kezdve a Mercedes győzött ötből négyszer. Érdekes módon 2014-től 2016-ig mindig az a pilótájuk nyert, aki a világbajnoki címért folyó küzdelemben alul maradt, tavaly viszont Lewis Hamilton úgy győzött, hogy már világbajnokként érkezett, akárcsak idén. A Renault még Rióban nyert egyszer Brazil Nagydíjat (bár ahhoz kellett egy kettős kizárás is), Interlagosban 1994-ben és 1995-ben nyert a mostani csapat jogelődje, a Benetton, 2005-ben és 2006-ban pedig már gyári csapatként itt ünnepelhették Fernando Alonso világbajnoki címeit. A Williams nyert Rióban és Interlagosban is, legutóbb 2004-ben, az azóta eltelt másfél évtizedben csak egy futamgyőzelem jutott a csapatnak. 2010-ből még érdemes megemlíteni Nico Hülkenberg pole pozícióját is, mint a csapat kései nagy villanásainak egyikét.

Idén a három nagycsapat között megoszlik az első három rajthely - láthatunk egy izgalmas versenyt a világbajnokság szempontjából már tét nélküli futamon?

Mercedes

A jogelőd Brawn GP színeiben 2009-ben Jenson Button ötödik helyével itt ünnepelhette világbajnoki címét.

2010-ben Nico Rosberg és Michael Schumacher 6-7. helyen végeztek; 2011-ben Rosberg hetedik, Schumacher 15. lett. 2012-ben Rosberg egy defekt miatt 15. helyen végzett, míg Schumacher hetedik hellyel búcsúzott a Forma–1 mezőnyétől, immár másodjára és végérvényesen. 2013-ban Rosberg ötödik, Hamilton kilencedik lett. 2014-ben kettős győzelmet arattak itt is, Rosberg nyert Hamilton előtt, ezzel utóbbi 17 pontos előnnyel vezetett a duplapontos szezonzáró előtt. 2015-ben megismételték az előző évi kettős győzelmet, de immár nem volt befolyása a világbajnoki csatára. 2016-ban első sorból indultak (13. alkalommal a szezon során, ami rekordnak számított), a versenyen sorozatban harmadjára sikerült a kettős győzelem, de ezúttal Hamilton nyert, a zárófutamra hagyva a bajnoki cím eldöntését. Rosberg dolgát Verstappen egy ideig megnehezítette, de végül meglett a második hely. Tavalyelőtt Bottas élről indulva második lett, a boxutcából rajtoló Hamilton negyedik helyre jött fel. Tavaly Hamilton élről indulva győzött, miután az őt megelőző Verstappen ütközött Esteban Oconnal, a leggyorsabb kört futó Bottas ötödik lett, miután a felzárkózó Ricciardo megelőzte. Az eredménnyel sikerült bebiztosítani a konstruktőri címet.

Ferrari

Az első világbajnokságba számító Brazil Nagydíjon (1973) Arturo Merzario és Jackie Ickx 4-5. helyen végeztek. 1974-ben Clay Regazzoni második lett. Két évvel később Niki Lauda a szezonnyitót megnyerve ott folytatta, ahol az előző évet abbahagyta. 1977-ben Carlos Reutemann győzött, Lauda harmadik lett; majd 1978-ban az első riói versenyt is Reutemann nyerte.

A következő dobogóra egészen 1985-ig kellett várni: akkor szintén Rióban Michele Alboreto lett második. A csapat színeiben utoljára induló René Arnoux negyedik lett. 1988-ban Gerhard Berger lett második, 1989-ben pedig Nigel Mansell mutatkozott be győzelemmel a Scuderiánál.

Ismét Interlagosban 1990-ben Alain Prost győzött, Mansell negyedik lett. 1991-ben Prost negyedik, Jean Alesi hatodik lett; a következő évben Alesi és Ivan Capelli 4-5. helyen végeztek. 1993-ban Alesi és Berger nem szereztek pontot; 1994-ben Alesi harmadik helyezést ért el, Berger motorhiba miatt feladta. A következő évben Berger lett harmadik, Alesi ötödik.

1996-ban Schumacher harmadikként megszerezte első ferraris dobogóját, Eddie Irvine hetedik lett, amiért nem járt még pont. 1997-ben Schumacher ötödik, Irvine 16. lett. 1998-ban Schumacher harmadik, Irvine nyolcadik (pont nélkül) helyen ért célba. 1999-ben Schumacher második lett, Irvine ötödik. 2000-ben Schumacher megnyerte a versenyt, Rubens Barrichello a hidraulika hibája miatt kiesett. 2001-ben Schumacher második lett, az élről induló Barrichello ezúttal a Ralf Schumacherrel való ütközés miatt kényszerült feladni. 2002-ben Schumacher az itt debütáló új autóval győzött; a régivel versenyző Barrichello hidraulikai hiba miatt állt ki. 2003-ban Barrichello újra edzéselső lett, vezetett is egy ideig a versenyen, de az üzemanyagrendszer hibája miatt fel kellett adnia, míg Schumacher kicsúszott a vizes pályán. 2004-ben Barrichello harmadikként végre dobogóra állhatott odahaza, Schumacher hetedik helyen végzett. 2005-ben Schumacher negyedik, Barrichello hatodik lett. 2006-ban Felipe Massa megnyerte a hazai versenyét, a világbajnoki csatában alulmaradó Schumacher tizedik helyről indulva emlékezetes versenyen negyedikként búcsúzott a csapattól (és egy időre a Forma–1-től is).

2007-ben Kiminek volt esélye a világbajnoki címre, bár ez a saját szereplése mellett a McLarenek helyezésén is múlott. Az összehangolt taktikával Kimi, Massa sorrendben arattak kettős győzelmet, ami Hamilton hetedik helye mellett elegendőnek bizonyult a világbajnokság megnyeréséhez. Egy évvel később Massa volt a bajnokaspiráns. Az esős versenyt megnyerve megtette magáét, a célvonal átszelése után csapata már ünnepelt is, de 15 másodperc múlva az örömük szertefoszlott, mivel Hamilton mégis ötödik tudott lenni, így a győzelem Kimi harmadik helyezésével együtt csak a konstruktőri címre volt elég. 2009-ben Kimi hatodik, a sérült Massát helyettesítő Giancarlo Fisichella tizedik lett, amiért még nem járt pont. 2010-ben Fernando Alonso harmadik helyezéssel őrizte listavezető pozícióját, Massa 15. helyen végzett. 2011-ben Alonso és Massa 4-5. helyen ért célba. 2012-ben a dobogó két oldalára állhattak fel, Massa előzékenysége révén Alonso lehetett a második, de a hőn áhított világbajnoki címet így sem sikerült megszerezni. 2013-ban Alonso harmadikként ismét ott volt a pódiumon, Massa hetedik lett. 2014-ben Alonso és Kimi 6-7. helyen végeztek. 2015-ben Vettel harmadik lett Kimi előtt. 2016-ban Kimi harmadik helyről indult, de kiesett, Vettel ötödik helyről rajtolt és ott is ért célba. Tavalyelőtt Vettel második helyről indulva a rajt után élre állt, és megnyerte a futamot, Kimi harmadikként csatlakozott hozzá a dobogón. Tavaly Kimi negyedik helyről indulva harmadik, Vettel második helyről rajtolva hatodik lett.

Red Bull

2005-ben Christian Klien kilencedik lett, amiért pontot nem kapott; David Coulthard a rajtnál ütközött a két Williams–BMW-vel. 2006-ban Coulthard váltóhiba miatt esett ki, Robert Doornbos 12. lett. 2007-ben Mark Webbernek volt váltóhibája, Coulthard kilencedik helyen végzett. 2008-ban a búcsúzó Coulthard a rajt után ütközött, Webber kilencedik lett, még mindig pont nélkül. 2009-ben aztán megtört a rossz sorozat: Webber megszerezte a csapat első itteni győzelmét. Vettel negyedik lett, ezzel a világbajnoki esélyei elszálltak. Utána rögtön nyertek még két futamot a pályán: 2010-ben a Vettel, Webber sorrendben aratott kettős győzelemmel mindkét pilóta versenyben maradt a bajnoki címért a zárófutamra. A csapat nem állított fel sorrendet köztük (ami utólag jó döntésnek bizonyult). 2011-ben ismét kettős győzelmet arattak, ezúttal Webberrel az élen. 2012-ben Webber negyedik lett, Vettel rossz rajt és ütközés után a mezőny végéről felzárkózott hatodiknak, ami révén világbajnoki címet ünnepelhettek. 2013-ban újabb kettős győzelem következett, Vettel sorozatban kilencedik győzelmével zárta a szezont, Webber pedig második hellyel búcsúzott a Forma–1-től, a levezető körben levett sisakkal. 2014-ben Vettel ötödik lett, Ricciardo kiesett. 2015-ben Danyiil Kvjat hetedik, Ricciardo 11. helyen végzett. 2016-ban Verstappen a negyedik helyről indult, a futamon egy ideig a második helyért is harcban volt, míg Ricciardo a hatodik rajtkockából indult. Miután rossz időzítéssel váltottak köztes gumikra, mindketten visszaestek, de Verstappen feljött a harmadik helyre, míg Ricciardo nyolcadikként zárta a futamot. Tavalyelőtt Verstappen ötödik, a hátrasorolás, majd ütközés után felzárkózó Ricciardo hatodik lett. Tavaly a harmadik sort szerezték volna meg, de Ricciardót öt hellyel hátrasorolták a turbófeltöltő cseréje miatt. A futamon Verstappen élre állt állt, de a lekörözött Esteban Oconnal való koccanás után második lett, Ricciardo negyedik helyen végzett.

Renault

A csapat először 1979-ben vett részt Brazil Nagydíjon, Jean-Pierre Jabouille a pontot nem érő tizedik helyen végzett, René Arnoux kiesett. A következő évben viszont Arnoux nyerte a versenyt. Legközelebb két év múlva Prost szerzett újabb brazíliai győzelmet, de akkor már Rióban.

A mostani csapat jogelődje, a Benetton 1994-ben és 1995-ben nyert Interlagosban Schumacher révén. Utóbbi alkalommal ugyan szabálytalannak találták az üzemanyagot, de csak a konstruktőri pontokat vették el.

2002-ben Button negyedik lett, Jarno Trulli kiesett. 2003-ban Alonso úgy lett harmadik, hogy az autója összetörésével szakadt félbe a futam, ő maga pedig kórházi ápolás miatt nem állhatott fizikailag a dobogóra. Trulli nyolcadik helyen végzett. 2004-ben Alonso negyedik lett, Jacques Villeneuve tizedik, amiért még mindig nem járt pont. 2005-ben Alonso harmadik helyével első világbajnoki címét ünnepelhette két futammal a vége előtt, Fisichella ötödik lett. A 2006-os szezonzárón Alonso második helyezésével megvédte címét, Fisichella hatodik helyen végzett. 2007-ben Fisichella és Heikki Kovalainen is kiesett. 2008-ban Alonso második helyezést ért el, az ifjabb Nelson Piquet hazai pályán kiesett. 2009-ben nem sikerült a pontszerzés sem: Alonso kiesett, Grosjean 13. helyen végzett. 2010-ben Robert Kubica kilencedik, Vitalij Petrov 16. lett. 2011-ben a Lotus Renault GP színeiben Petrov tizedik, Bruno Senna 17. helyen végzett.

A Lotus név alatt nem sikerült dobogós helyezést elérni a pályán. 2016-ban újra Renault név alatt Magnussen 14. lett, Jolyon Palmer kiesett, miután az autója ütközésben megsérült. Tavalyelőtt Hülkenberg tizedik lett Sainz előtt. Tavaly Sainz 12. lett, Hülkenberg túlmelegedés miatt kiesett.

Haas

2016-ban mindkét versenyző kiesett: Esteban Gutiérrez elektronikai hibával, míg Grosjean még a futam kezdete előtt (!), a rajtrácsra igyekezve. Tavalyelőtt mindkét versenyző ütközött az első körben: Magnussen Stoffel Vandoorne-nal, ami után kiesett, Grosjean Oconnal, de ő folytatni tudta a versenyt, a 15. helyen végzett. Tavaly Grosjean és Magnussen 8-9. helyen futottak be.

McLaren

Az első világbajnokságba számító Brazil Nagydíjon 1973-ban Denny Hulme harmadik lett. Egy évvel később Emerson Fittipaldi nyert a hazai versenyén, egyúttal első mclarenes győzelmét szerezte. 1975-ben Fittipaldi és Jochen Mass a 2-3. helyen végeztek. 1977-ben James Hunt lett második.

A következő brazíliai dobogóra öt évet kellett várni: 1982-ben John Watson második helyezést ért el Rióban, a következő évben Lauda lett harmadik. 1984-ben és 1985-ben egyaránt Prost győzött. 1986-ban kettős kiesés rondított bele a sorozatba, de 1987-ben ismét Prost nyert, a frissen érkezett Stefan Johansson harmadik lett. 1988-ban szintén Prost győzött; a csapat színeiben bemutatkozó, hazai pályán versenyző Ayrton Sennát kizárták, mivel a rajt után átült a tartalékautóba. 1989-ben az utolsó riói futamon Prost második, míg az élről induló Senna 11. lett, miután Patrese­Berger szendvicsbe kerülve utóbbival ütközött.

1990-ben ismét Interlagosban Senna vezetett, de nekiment a lekörözendő Nakajima Satorunak, emiatt javítás után harmadik helyre tért vissza, a csapattárs Berger mögé. 1991-ben Senna végre megszerezte a hőn áhított hazai győzelmet, váltóhiba ellenére. A verseny végére annyira kimerült, hogy segíteni kellett a kiszállásnál. Berger harmadik lett. 1992-ben mindketten kiestek műszaki hiba miatt. 1993-ban Senna újra győzött, Michael Andretti a rajt utáni ütközésben kiesett.

1994-ben mindkét versenyző kiesett: Mika Häkkinen motorhiba, Martin Brundle ütközés miatt (ami után Irvine eltiltást kapott). 1995-ben Häkkinen negyedik, Mark Blundell (aki Mansell helyett indult, mivel a magyarázatok szerint nem fért be az autóba) hatodik lett. 1996-ban és 1997-ben Mika ismét negyedik lett, Coulthard 1996-ban kipördült, 1997-ben tizedik lett (rend kedvéért: akkor ez nem ért pontot). 1998-ban magabiztos kettős győzelmet arattak, Häkkinennel az élen. 1999-ben Mika ismét győzött, Coulthard váltóhiba miatt kiesett. 2000-ben Mika az olajnyomás problémái miatt állt ki; Coulthard második helyen ért célba, de szabálytalan méretű légterelő miatt kizárták. 2001-ben Coulthard győzött, Mika autója már a rajtnál leállt. 2002-ben Coulthard harmadik lett, Kimi kiállni kényszerült, de a megtett táv miatt 12.-nek könyvelték el. 2003-ban Kimi második volt a félbeszakításkor, aztán győztesnek hirdették ki, akként is vett részt az eredményhirdetésen, de később kiderült, hogy eggyel későbbi kört kell figyelembe venni, így második lett Fisichella mögött. Coulthard negyedik helyen végzett. 2004-ben Kimi második lett, Coulthard 11. hellyel búcsúzott a csapattól. 2005-ben a Montoya–Kimi páros kettős győzelmet szerzett, de utóbbi világbajnoki esélyei elszálltak. 2006-ban a csapattól elköszönő Kimi ötödik, Pedro de la Rosa nyolcadik lett.

2007-ben mindkét versenyző a világbajnoki cím esélyese volt, de Hamilton kicsúszást és egy pillanatnyi leállást követően hetedik lett, míg Alonso harmadik a Ferrarik mögött – így mindketten egy-egy ponttal lecsúsztak az összetett elsőségről. 2008-ban Hamilton hajtott a bajnoki címért, ami a vége felé veszélyben forgott, mivel Timo Glock nem állt ki kerékcserére a vizes pályán, Vettel pedig megelőzte, de Glock kockáztatása nem egészen jött be, így az ötödik hellyel épp meglett a világbajnokság. Kovalainen hetedik lett. 2009-ben Hamilton harmadik, Heikki Kovalainen 12. helyen végzett. 2010-ben Hamilton és Button 4-5. helyen futottak be, ezzel előbbinek csak matematikai esélye maradt a bajnokságra, utóbbinak annyi sem. 2011-ben Hamilton váltóhiba miatt kiesett, Button harmadik lett. 2012-ben Hamiltonnak az esőversenyen jó esélye volt arra, hogy győzelemmel búcsúzzon a csapattól, de Hülkenberg hibája miatt ő esett ki, viszont Button megnyerte a futamot – akkor még nem hittük volna, hogy neki és a csapatnak ilyen sokáig kell várni a következő győzelemre… 2013-ban Button negyedik, a csapat színeiben utoljára induló Pérez hatodik lett. 2014-ben Button ötödik, Magnussen 11. helyen végzett. 2015-ben Honda-motoros autóval Button és Alonso 14-15. helyen végeztek. 2016-ban Alonso egy kipördülés után több előzéssel pontot mentve tizedik, Button utolsó célba érkezőként 16. lett. Tavalyelőtt Vandoorne a rajt után ütközésbe keveredve kiesett, a Q3-ba jutó Alonso nyolcadikként szerzett pontokat. Tavaly Renault-motorral mindkét versenyző utólag öt másodperc büntetést kapott kék zászló figyelmen kívül hagyása miatt. Vandoorne 15., Alonso 17. helyen végzett.

Racing Point

A Force India legemlékezetesebb Brazil Nagydíja a 2012-es volt, amikor Hülkenberg a győzelemért küzdött az esőben, de hibájának Hamilton esett áldozatul. Ő maga folytatni tudta a versenyt, de megbüntették, így ötödik lett a végén. Ugyanakkor a csapat színeiben elért legjobb interlagosi helyezés Pérez negyedik helye volt 2016-ban.

Tavaly a Racing Point Force India színeiben Pérez tizedik helyezést ért el. Ocont öt hellyel hátrasorolták váltócsere miatt, így 18. helyről rajtolt. A fuutamon ütközött az élen haladó Verstappennel, amiért tíz másodperc stop-and-go büntetést kapott, ezután 14. helyen végzett.

Alfa Romeo

A régi Alfa Romeo csapat 1980-tól 1985-ig indult Brazil Nagydíjon, első alkalommal Interlagosban, a többin Rióban. Legjobb eredményük Eddie Cheever negyedik helye volt 1984-ben.

A jogelőd Sauber csapatnak önállóan 2001-ben sikerült a dobogó, amikor Nick Heidfeld harmadik lett, a BMW–Sauber korszak legjobb eredménye pedig Kubica második helye 2009-ből.

Tavaly az Alfa Romeo Sauber mindkét versenyzője Q3-ba jutott, a negyedik sort szerezték volna meg, de Ricciardo büntetésével egy-egy hellyel előrébb is léptek. A futamon Leclerc hetedik helyezést ért el, Marcus Ericsson a rajt után ütközött Grosjeannal, az autója megsérült, emiatt később kiállt.

Toro Rosso

A 2006-os és 2007-es versenyeken nem szereztek pontot. 2008-ban Vettel negyedik lett az esős futamon, többek között Hamiltont megelőzve; Sébastien Bourdais 14. helyen végzett. 2009-ben Sébastien Buemi hetedik, Jaime Alguersuari 14. lett. A következő két versenyen megint nem szereztek pontot, 2010-ben Alguersuari 11., Buemi 13. lett; 2011-ben a 11-12. helyen végeztek. 2012-ben Jean-Éric Vergne nyolcadik, Ricciardo 13. lett. 2013-ban a „nagy testvérhez” távozó Ricciardo tizedik hellyel búcsúzott a csapattól, Vergne 15. helyen végzett. 2014-ben Kvjat 11., Vergne 13. lett. 2015-ben Verstappen kilencedik helyen futott be, míg Sainz versenye hamar véget ért. 2016-ban Sainz hatodik helyezést ért el, Kvjat 13. lett. Tavalyelőtt az egyaránt hátrasorolással induló Gasly 12. lett, Brendon Hartley motorhibával kiállni kényszerült. Tavaly Hartley 11., a Q3-ba jutott Gasly 13. helyen végzett.

Williams

A csapat első Brazil Nagydíján 1978-ban Rióban Alan Jones 14. helyen végzett. Az 1980-as interlagosi versenyen Jones harmadik lett. A következő évben Rióban kettős győzelmet arattak, Carlos Reutemann, Jones sorrendben. 1982-ben Keke Rosberg második helyen ért célba, de súlyhatár alatti autó miatt kizárták. Két évvel később már „tisztán” lett második. 1986-ban Nelson Piquet hazai győzelemmel mutatkozott be új csapatánál, ami lélektanilag fontos siker volt Frank Williams súlyos balesete után. A következő évben második lett, Nigel Mansell hatodik. 1988-ban és 1989-ben mindkét versenyző kiesett.

Újra Interlagosban 1990-ben Thierry Boutsen ötödik lett. 1991-ben Riccardo Patrese második helyezést ért el, Mansell előbb defektet kapott, majd váltóhiba miatt feladni kényszerült. 1992-ben Mansell és Patrese kettős győzelmet szerzett. 1993-ban az élről induló Alain Prost Christian Fittipaldival ütközve kiesett, Damon Hill második lett. A következő évben Hill megismételte második helyét; a csapathoz érkezett Ayrton Senna (akkor még nem sejthettük, hogy utolsó hazai futamán) élről indult, de kipördült és kiesett. 1995-ben Hill rajtolt a pole-ból, de váltóhiba miatt kiállt; Coulthard második lett, a konstruktőri pontokat azonban szabálytalan üzemanyag miatt elvették. 1996-ban Hill nyerte a versenyt, Jacques Villeneuve kipördült. 1997-ben Villeneuve ugyan ütközött az első rajtnál, de újraindították a versenyt, így rajthoz állhatott és győzött; Heinz-Harald Frentzen kilencedik lett, ami nem ért még pontot. 1998-ban Frentzen ötödik lett, Villeneuve – pont nélkül – hetedik.

1999-ben Ralf Schumacher negyedik lett, Alessandro Zanardi váltóhiba miatt kiállt. 2000-ben Ralf és Button az 5-6. helyen végeztek. 2001-ben a harmadik futamán induló Juan Pablo Montoya vezetett a versenyen, de a lekörözött Jos Verstappen belehajtott, így kiesett. Ralf kicsúszott. 2002-ben Ralf második (bátyja mögött), az élről induló Montoya ötödik lett. 2003-ban Montoya kicsúszott az esős versenyen, Ralf hetedik lett (először ugyan kilencediknek hozták ki, de neki is kedvezett, hogy végül eggyel későbbi kört számítottak a végeredménybe). 2004-ben Montoya győzelemmel búcsúzott a csapattól, Ralf ötödik helyen végzett.

2005-ben Webber és Antônio Pizzonia ütköztek a rajtnál (többek között egymással), utóbbi kiesett, Webber ugyan folytatta, de helyezetlenül végzett. 2006-ban Webber és Nico Rosberg szintén egymást ütötték ki. 2007-ben Rosberg negyedik, a debütáló Nakajima Kazuki tizedik lett (amiért még nem kapott pontot). 2008-ban Rosberg 12., Nakajima 17. helyen végzett, 2009-ben pedig mindketten kiestek, előbbi motorhiba, utóbbi baleset miatt.

2010-ben Hülkenberg nagy meglepetésre edzéselső lett, ami hat év után az első pole-t jelentette a csapatnak. A futamon nyolcadik helyen végzett, Barrichello 14. lett. 2011-ben Barrichello az utolsó versenyén 14. helyen zárt, Pastor Maldonado kicsúszott. 2012-ben Maldonado és az eddig (?) utoljára versenyző Bruno Senna is a futam elején kiestek. 2013-ban Maldonado 16. lett, Bottas kiesett. 2014-ben Massa a dobogó harmadik fokára állhatott, Bottas tizedik lett. 2015-ben Bottas ötödik lett, míg Massát a gumija előírtnál nagyobb hőmérsékletűre melegítése miatt megfosztották nyolcadik helyétől. 2016-ban nem szereztek pontot: Bottas 11. lett, míg a hazai közönségtől való búcsúzás tudatában versenyző Massa kiesett. Tavalyelőtt Massának szebben sikerült az immár valóban utolsó hazai futam: az időmérőn Q3-ba jutott, a futamon hetedikként pontokat szerzett, utána még a dobogóra is felengedték elköszönni a közönségtől. Stroll 16. helyen végzett. Tavaly Szergej Szirotkin 16., Stroll 18. helyen végzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr2115309996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.