Papír-vb

Papír-vb

Szuperbajnokság - frissítve 2024 után 1.

2025. február 08. - F1 Hierro

Amíg tart a holtszezon, üssünk el még az időt egy kis összegzéssel: jöjjön a versenyzők világbajnoki helyezéseit pontozó ranglista. Elsőként szokás szerint az 1961-től 1990-ig alkalmazott 9-6-4-3-2-1 pontrendszer szerint.

A lista 111 fősre bővült, Oscar Piastri a világbajnokságban elért negyedik helyezésével a 86-92. helyen lépett be. Vele együtt immár öt főre nőtt az ausztrálok száma.

Az élen továbbra is Lewis Hamilton áll, bár ezúttal nem gyarapította az itteni pontjai számát, miután pályafutása során először, ha éppen csak egy helyezéssel is, de kiszorult az első hatból.

A hetedik helyig nem történt változás az előző évihez képest, miután 2024-ben Fernando Alonso sem került az első hat bajnoki helyezett közé, itt változatlan pontszámmal maradt a hatodik.

Max Verstappen a sorozatban negyedik világbajnoki címe után négy helyet javítva immár a nyolcadik helyre jött fel. A nála kevesebb világbajnoki címmel rendelkezők közül egyelőre Alonso és Ayrton Senna vannak előtte, de a idei év végére akár őket is megelőzheti, ha pedig Juan Manuel Fangiót utolérné világbajnoki címekben, akkor ezen a listán már elé is kerülne.

Lando Norris a 2024-es szezon második helyével 36 helyet ugorva a 62. helyre került. Charles Leclerc pedig vb-harmadik helyezettként bekerült a Top 50-be, a 47. helyen áll két világbajnokot, Mario Andrettit és James Huntot is megelőzve. Leclerc immár csak eddigi csapattársa, Carlos Sainz a világbajnokságban elért ötödik helyével a listán 66.-ra javította a helyezését. George Russell vb-hatodik helyezéssel a 80-83. helyre került.

A 2024-es mezőnyből három olyan versenyző van még a listán, akik az idei szezonra nem kaptak versenyzői ülést. Az elmúlt szezonban egyikük sem került a világbajnokság első hat helyezettje közé, ez leginkább Sergio Pérez esetében meglepetés Verstappen csapattársaként, ő maradt a 42. helyen. Valtteri Bottas maradt a 21. helyen, a már szezon közben távozó Daniel Ricciardo pedig egyet visszacsúszva 51. a listán.

A legjobb helyen álló nem világbajnok pilóta maradt Stirling Moss a 14. helyen, míg James Hunt továbbra is a legrosszabb helyen álló világbajnok, egyet rontva a 49. helyen.

Világbajnok versenyzők neve aláhúzva, a 2024-es szezon résztvevői dőlt betűvel kiemelve.

  Versenyző 1. 2. 3. 4. 5. 6. Pontszám
1. Hamilton (GB) 7 3 1 3 2 1 99
2. Mh. Schumacher (D) 7 2 3 1 1 92
3. Prost (F) 4 4 2 2 70
4. Vettel (D) 4 3 1 1 2 65
5. Fangio (RA) 5 2 57
6. Alonso (E) 2 3 1 3 1 2 53
7. A. Senna (BR) 3 2 1 3 52
8. M. Verstappen (NL) 4 2 1 1 1 50
9. Räikkönen (FIN) 1 2 3 2 2 3 46
10. J. Stewart (GB) 3 2 1 1 45
11. Piquet (sr.) (BR) 3 1 2 1 2 45
12. Lauda (A) 3 1 2 1 41
13. G. Hill (GB) 2 3 1 38
14. Moss (GB) 4 3 36
15. J. Brabham (AUS) 3 1 1 34
16. Clark (GB) 2 1 2 1 33
17. Mansell (GB) 1 3 1 1 1 33
18. Häkkinen (FIN) 2 1 1 2 1 32
19. E. Fittipaldi (BR) 2 2 1 31
20. Barrichello (BR) 2 2 2 1 27
21. Bottas (FIN) 2 2 1 2 27
22. Coulthard (GB) 1 4 1 1 27
23. Ascari (I) 2 1 1 26
24. D. Hill (GB) 1 2 1 1 26
25. Surtees (GB) 1 1 3 1 26
26. Hulme (NZ) 1 2 2 2 25
27. Farina (I) 1 1 1 1 1 24
28. Button (GB) 1 1 1 2 1 24
29. J. Scheckter (ZA) 1 1 2 23
30. N. Rosberg (D) 1 2 1 22
31. Reutemann (RA) 1 3 1 1 22
32. Berger (A) 2 2 3 2 22
33. Hawthorn (GB) 1 1 2 1 21
34. Ickx (B) 2 3 21
35. Peterson (S) 2 1 1 18
36. McLaren (NZ) 1 2 1 2 18
37. J. Villeneuve (CDN) 1 1 1 17
38. A. Jones (AUS) 1 2 17
39. Rindt (A) 1 1 1 16
40. K. Rosberg (FIN) 1 1 1 1 16
41. Patrese (I) 1 2 1 16
42. Pérez (MEX) 1 1 2 16
43. Massa (BR) 1 1 1 3 16
44. Regazzoni (CH) 1 1 3 16
45. Webber (AUS) 3 1 1 16
46. P. Hill (USA) 1 1 1 1 15
47. Leclerc (MC) 1 1 1 1 15
48. Ma. Andretti (USA) 1 1 1 14
49. Hunt (GB) 1 1 1 14
50. Montoya (CO) 2 1 1 1 14
51. Ricciardo (AUS) 2 2 1 13
52. Brooks (GB) 1 1 1 12
53. R. Schumacher (D) 2 2 2 12
54. González (RA) 1 1 1 11
55. Alboreto (I) 1 1 1 11
56. Alesi (F) 2 2 1 11
  Gurney (USA) 2 2 1 11
58. Frentzen (D) 1 1 10
59. Irvine (GB) 1 1 9
60. Laffite (F) 3 9
61. Pironi (F) 1 1 8
62. Norris (GB) 1 2 8
63. Cevert (F) 1 1 1 8
64. Ginther (USA) 1 2 8
65. Trintignant (F) 2 1 8
66. Sainz (E) 3 2 8
67. Watson (GB) 1 3 7
  Arnoux (F) 1 3 7
69. G. Villeneuve (CDN) 1 6
  von Trips (D) 1 6
71. de Angelis (I) 1 1 6
  Collins (GB) 1 1 6
73. Taruffi (I) 1 2 6
74. Fisichella (I) 1 1 1 6
  Boutsen (B) 1 1 1 6
  Depailler (F) 1 1 1 6
77. Castellotti (I) 1 1 5
78. Musso (I) 1 4
  Fagioli (I) 1 4
80. Kubica (PL) 1 1 4
  Russell (GB) 1 1 4
  Bandini (I) 1 1 4
  Ireland (GB) 1 1 4
84. Villoresi (I) 2 4
  Revson (USA) 2 4
86. Tambay (F) 1 3
  Herbert (GB) 1 3
  Behra (F) 1 3
  Piastri (AUS) 1 3
  Rosier (F) 1 3
  R. Fischer (CH) 1 3
  Salvadori (GB) 1 3
93. Johansson (S) 1 1 3
  Heidfeld (D) 1 1 3
95. Siffert (CH) 1 2
  Amon (NZ) 1 2
  Beltoise (F) 1 2
  Kling (D) 1 2
  Flaherty (USA) 1 2
100. P. Rodríguez (MEX) 2 2
101. Brundle (GB) 1 1
  Trulli (I) 1 1
  Vukovich (USA) 1 1
  H. Schell (USA) 1 1
  Mass (D) 1 1
  Nannini (I) 1 1
  Gregory (USA) 1 1
  J. Parsons (USA) 1 1
  Manzon (F) 1 1
  Gendebien (B) 1 1
  Pace (BR) 1 1

 

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr6118791998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása