Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző XI/19.

USA Nagydíj, Austin

2025. október 17. - F1 Hierro

A Forma-1 2012-ben tért vissza az Amerikai Egyesült Államokba azok után, hogy Indianapolis - ahol Fernando Alonso és Lewis Hamilton még versenyeztek, utóbbi meg is nyerte az utolsó ottani futamot - kikerült a versenynaptárból. Azóta két újabb helyszín is bekerült az orszából, de a texasi Austin tartja magát az USA Nagydíj házigazdájaként.

Az austini versenyeken Hamilton a legsikeresebb öt győzelemmel. A tavalyi hétvégéje viszont nem igazán sikerült, különösen nem a szombati időmérő és a vasárnapi futam, ami egyaránt hamar ért véget. A címvédő Max Verstappen sorozatban háromszor nyerte meg a nagydíjat, emellett az elmúlt két évben a sprintet is behúzta. A tavalyi vasárnapi győztes azonban Charles Leclerc lett akkori ferraris csapattársa, Carlos Sainz előtt, aki idén már a Williamsnél versenyez.

Az idei bajnokaspiránsok közül Lando Norrisnak nem igazán volt jó szájízű a tavalyi hétvégéje, a sprinten és a futamon is Verstappen mögött végzett, utóbbin ráadásul pole-ból indulva veszített pozíciókat az első kanyarban, majd egy általa vitatott időbüntetésen elment a dobogója. A legjobb austini eredménye két éve a második helyezés. Csapattársa és idei riválisa, Oscar Piastri még nem állt itt dobogón, a sprinten sem került a legjobb három közé.

A legutóbbi szingapúri versenyt behúzó George Russellnek tavaly időmérős autótörés és boxutcás rajt után kellett felzárkóznia, egészen a hatodik helyig sikerült. 

Idén ismét sprinthétvégés formátumban rendezik a nagydíjat. Ezúttal vajon ki örülhet és hogyan alakítja a bajnoki versenyfutást?

Verstappen

A 2014-es hétvégén a Toro Rosso pénteki tesztpilótája volt.

2015-ben negyedik helyezést ért el. 2016-ban negyedik rajthelyről indult. A futama pechesen alakult: előbb tévesen ment ki a boxutcába, majd a Red Bull váltóhibája miatt kiesett, virtuális safety cart okozva. 2017-ben hatodik lett az időmérőn, az elhasznált erőforráselemek miatt 15 rajthely büntetést kapott, a gyakorlatban tíz hellyel került hátrébb. A futamon felzárkózott , az utolsó körben Kimi Räikkönent is megelőzte, de kanyarlevágás miatt öt másodperc büntetést kapott, ami a dobogójába került: így negyedik lett. 2018-ban a Q1 során megadta magát az autója, a Q2-ben nem vett részt. Váltócsere miatt hivatalosan öt, gyakorlatilag három hely hátrasorolással indulhatott a 18. helyről, innen sikerült felzárkóznia. Hamilton második kerékcseréje után a második helyre került, amit sikerült megőriznie. 2019-ben harmadik helyről indult, a rajtnál előrejött másodiknak. A kerékcserék után a harmadik helyre került a két Mercedes mögé, végül ezt a helyezést ért el.

2021-ben élről indult. A rajtnál Hamilton megelőzte, de az első kerékcseréknél elévágással sikerült visszavenni az első helyet. Később másodszor is cserélt, hogy rövidebb etapot kelljen kibírniuk a gumijainak. Az utána cserélő Hamilton egyre inkább felzárkózott rá, de sikerült maga mögött tartania, így megnyerte a futamot. 2022-ben friss világbajnokként érkezve harmadik lett az időmérőn, Leclerc hátrasorolása miatt a második rajthelyről indult. A rajtnál élre állt, de a 36. körben a második kerékcseréje nem volt zökkenőmentes, emiatt Leclerc mögé került, akit három körrel később sikerült megelőznie, majd az 50. körben megelőzte Hamiltont, így újra élre állt és ismét győzött, bebiztosítva csapata konstruktőri címét is. Tavalyelőtt újabb friss világbajnoki címmel a zsebében érkezve élről indult a sprinten, és miután a rajtnál maga mögött tartotta Leclerc-t, zavartalanul meg is nyerte. A futamon hatodik helyről indult, miután a Q3-ban az utolsó mért körét pályaelhagyás miatt törölték. A rajtnál előre jött az ötödik helyre, az 5. körben megelőzte Sainzot, a 11. körben Leclerc-t, ezzel a harmadik helyre jött fel. Az első kerékcserére korán állt ki, ezzel a 21. körben Hamiltonnal szemben sikerült az elévágás a második helyért. A 28. körben Norris megelőzésével élre állt, és egészen a második kerékcserékig vezette a versenyt. Ezek után a második helyre került az egy kiállással próbálkozó Leclerc mögött, akit a 39. körben frissebb gumikon ismét megelőzött, és immár sorozatban harmadjára nyerte meg a versenyt. Tavaly a sprintet élről indulva könnyedén megnyerte, ezzel az év második felében először futott be az élen. A futamon második rajthelyről indult. Az első kanyarban megelőzte a pole-ból induló Norrist, Leclerc viszont kettejüket előzte meg. A kerékcsere után a sikeresen elévágó Sainz mögé jött vissza. A hajrában Norris érte utol, az 52. körben meg is előzte, így negyedik helyen ért be, de Norris pályaelhagyással előzés miatt időbüntetést kapott, ezzel meglett a harmadik hely. A sprinten és a futamon egyaránt Norris előtt végezve tovább őrizte az előnyét a tabella élén.

Norris

2018-ban a McLaren tesztpilótájaként vett részt az első szabadedzésen.

2019-ben nyolcadik helyről rajtolva hetedik lett. 2021-ben nyolcadik lett az időmérőn, Valtteri Bottas rajtbüntetésével egy hellyel előrébb indult, a futamon nyolcadik helyen végzett. 2022-ben nyolcadik lett az időmérőn, a hátrasorolások után a hatodik rajtkockából indulva hatodik helyezést ért el. Tavalyelőtt a sprinten negyedik helyről indult, az első körben Sainz megelőzte, de a 10. körben sikerült visszaelőzni, így meglett a negyedik hely. A futamon második helyről indult, a rajt után élre állt, az első kerékcserék után is ő vezetett, míg a 28. körben Verstappen meg nem előzte. A 35. körben taktikát váltva másodszor is kereket cserélt. A többiek második cseréje után harmadik helyen állt Verstappen és ez egycserés taktikát választó Leclerc mögött, akit a 39. körben sikerült megelőznie. A 49. körben őt előzte meg Hamilton, így eredetileg harmadik helyen ért be, de Hamilton kizárása után előlépett második helyezetté. Tavaly a sprinten negyedik helyről indult. A rajtnál sikerült előretörnie a második helyre, amit egészen az utolsó körig tartott. Ekkor elfékezte magát, Sainz pedig ezt kihasználta, a másik Ferrari-pilótát, Leclerc-t maga mögött tudta tartani, így harmadik helyezés lett belőle. A futamon élről indult, de az első kanyarban Verstappen és a két Ferrari is megelőzte. A verseny hajrájában sikerült utolérnie Verstappent, akit az 52. körben megelőzött, de pályaelhagyással(szerinte Verstappen szorította le). A harmadik helyen ért be, de a pályaelhagyásból való előnyszerzésért öt másodperc büntetést kapott, amivel negyedik lett, ráadásul pont a bajnoki rivális mögött.

Bortoleto, Hadjar

Először versenyezhetnek a pályán.

Gasly

A 2017-es nagydíjat a Super Formula bajnoki címére hajtva kihagyta – sajnos hasztalanul, mert az időjárás miatt a suzukai hétvégét lefújták. 2018-ban Toro Rossóval az elhasznált erőforráselemek miatt 35 rajthely büntetést kapott, gyakorlatilag hat helyet veszítve az utolsó előtti rajtkockából indult. A futamon 12. helyen végzett. 2019-ben a Red Bull színeiben tizedik helyről indulhatott, az 52. körben Sergio Pérezzel koccanva megsérült a felfüggesztése, ami miatt kiállni kényszerült, a megtett táv révén 16. helyezettnek könyvelték el.

2021-ben AlphaTaurival kilencedik lett az időmérőn, Bottas rajtbüntetésével egy hellyel előrébb indult, de a felfüggesztés sérülése miatt kiesett. 2022-ben a Q2-ig jutott az időmérőn, két helyet nyert mások hátrasorolásán, a futamon a 11. helyen ért be, de a futam közben öt másodperc büntetést kapott, amiért tíz autónyinál nagyobb helyet hagyott a biztonsági autó mögött, és miután ezt futam közben nem töltött le, utólag tíz másodperc időbüntetést kapott, így a 14. helyen végzett. Tavalyelőtt Alpine-nal tizedik lett a sprintszétlövésen, Russell büntetése révén a sprinten egy hellyel előrébb indulhatott. A 4. körben megelőzte Piastrit, így eredetileg nyolcadiknak ért be, de megint csak Russell büntetése után hetedik lett. A futamon hetedik rajthelyről indulva eredetileg nyolcadik helyen ért be, Hamilton és Leclerc kizárásával előlépett a hatodik helyre. Tavaly az SQ2-ig jutva 14. lett a sprinten. Az időmérőn hetedik lett, a futamon Russell boxutcás rajtjával egy hellyel előrébb indulva 12. helyen végzett. Pályaelhagyásból való előnyszerzésért öt másodperc büntetést kapott, de a helyezését nem befolyásolta.

Antonelli

Először versenyezhet a pályán.

Alonso

Indianapolisban Minardival 2001-ben a féltengely hibája miatt esett ki, majd Renault-val 2003-ban motorhiba miatt adta fel, 2004-ben pedig defektet kapott és falnak ütközött. 2005-ben csatlakozott a Michelin bojkottjához, 2006-ban pedig ötödik lett. McLaren–Mercedesszel 2007-ben második lett újonc csapattársa, Hamilton mögött.

Austinban 2012-ben Ferrarival hetedik helyről indult, amihez a csapat sajátos húzása is segítette: Felipe Massa autójában váltót cseréltek, így Alonso a kedvezőbb oldalról indulhatott. Innen feljött harmadiknak, amivel életben tartotta bajnoki esélyeit. 2013-ban ötödik, 2014-ben hatodik lett. 2015-ben McLaren–Hondával 11. helyen végzett. 2016-ban jól használta ki a virtuális biztonsági autós fázist, utána megelőzte előbb Massát (összeütköztek, de versenybalesetnek minősült), majd az utolsó körben Sainzot is, így legjobb McLaren–Honda-s eredményét beállítva ötödik lett. 2017-ben kilencedik lett az időmérőn, a büntetések miatt egy hellyel előrébb indulhatott, de a futamon motorhibával kiesett. 2018-ban a Renault-motoros McLarennel kiesett, miután a futam elején Stroll-lal ütközött.

2021-ben Alpine-nal a Q2-be jutott, de az elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolták, a 19. rajthelyről indult. A futamon az Alfa Romeókkal csatázott, Antonio Giovinazzi ellen mindkettejükkel előfordult, hogy elhagyták a pályát, és vissza kellett adniuk a pozíciót a másiknak. Később a hátsó szárnyának sérülése miatt kiesett. 2022-ben kilencedik lett az időmérőn, az elhasznált erőforráselemek miatt öt hellyel hátrébb indult. A 22. körben ütközésbe keveredett, az autója megdobódott Stroll kerekére ráfutva, és a palánknak is csapódott, de folytatni tudta a versenyt, hetedik helyezést ért el. Tavalyelőtt Aston Martinnal az SQ2-ig jutott, a sprinten 13. helyen végzett. Az időmérőn kiesett a Q1-ben (ez volt az év első hétvégéje, amikor nem jutott Q3-ba), a parc fermé alatti módosítások miatt a futamon a boxutcából rajtolhatott, pontszerző helyen állt, amikor a padlólemez sérülése miatt az 51. körben feladni kényszerült a versenyt. Tavaly SQ2-ig jutott, ahol törölték a mért idejét, a sprinten 18. helyen végzett (az ellene védekező Lawsonra volt néhány keresetlen szava). Az időmérőn nyolcadik lett, Russell boxutcás rajtjával egy hellyel előrébb indulhatott a futamon, ahol a 13. helyen végzett (Lawsonnal ismét találkozott, aki ezúttal megelőzte őt).

Leclerc

A 2017-es első szabadedzésen a Sauber tesztpilótájaként vett részt.

A 2018-as futamon a kilencedik helyről rajtolva ütközött Romain Grosjeannal, autója sérülése miatt később kiállt. 2019-ben Ferrarival negyedik helyről indult. Az első körben Hamilton megelőzte, neki viszont a csapattárs Sebastian Vettelt sikerült előznie, végül a futamon is negyedik lett, begyűjtve a leggyorsabb körért járó pontot is. 2021-ben ötödik lett az időmérőn, Bottas hátrasorolásával egy hellyel előrébb indulhatott, a futamon megismételte a negyedik helyezését. 2022-ben második lett az időmérőn, de az elhasznált erőforráselemek miatt tíz hellyel hátrébb indult. A futamon folyamatosan feljebb zárkózott, kihasználva a biztonsági autó alatti lehetőséget is a kerékcserére. A 30. körben megelőzte Pérezt, a második kerékcserénél pedig az időt veszítő Verstappen elé került, akivel keményen vívtak egymás ellen, a 39. körig tudta maga mögött tartani. Végül a dobogó harmadik fokára állhatott. Tavalyelőtt a sprinten második helyről indult, a rajtnál próbálkozott Verstappen megelőzésével, de sikertelenül, sőt őt előzte meg Hamilton, ezzel harmadik lett. A futamon élről indult, Norris lerajtolta, majd a 6. körben Hamilton is megelőzte. Megpróbálkozott az egy kerékcserés taktikával, amivel a 39. körben Hamilton második cseréjénél rövid időre élre állt, de még egy körön át sem tudta megtartani: előbb Verstappen előzte meg, majd Norris is, a 43. körben Hamilton, az 50. körben helyet cseréltek a csapattárs Sainzzal, majd az 53. körben Pérez is megelőzte, így eredetileg hatodik helyen ért be, de a kopólemez megengedettnél nagyobb elhasználódása miatt kizárták. Tavaly a sprinten harmadik helyről indult, a rajtnál egy helyet veszített. Az első körben próbálkozott Russell megelőzésével, de nem sikerült, sőt utána hátrafelé kellett figyelnie Sainzra, aki az 5. körben megelőzte. A 10. körben megelőzte Russellt, az utolsó körben Norris ellen is próbálkozott, de őt nem sikerült megelőznie, így negyedik lett. A futamon negyedik helyről indult, az első kanyarban sikerült élre állnia és nyernie – ez mindmáig a legutóbbi futamgyőzelme.

Stroll

2017-ben a Williams színeiben három rajthely büntetést kapott, amiért Grosjeant feltartotta az időmérőn, de mások annyi büntetés kaptak, hogy még így is két hellyel előrébb indulhatott (17. helyett 15.). A futamon 11. helyen végzett. 2018-ban a futam elején ütközött Alonsóval, aki emiatt kiesett, ő maga viszont megpördülés után folytatni tudta, végül 14. lett. 2019-ben a Racing Point színeiben 13. helyen végzett.

2021-ben Aston Martinnal kiesett a Q1-ben, de nyert három rajthelyet a hátrasorolásokon, a futamot a 12. helyen zárta. A rajtnál a honfitársával, Nicholas Latifivel ütközött. 2022-ben hetedik lett az időmérőn, a hátrasorolások révén az ötödik rajthelyről indulhatott, a 22. körben Alonsóval ütközve összetörte az autóját, a második biztonsági autós fázist okozva. Tavalyelőtt az SQ2-ig jutott, a sprinten a 17. körben fékhiba miatt kiesett. Az időmérőn kiesett a Q1-ben, a futamon a parc fermé alatti módosítások miatt a boxutcából rajtolhatott, innen sikerült pontszerző helyre feljönnie, eredetileg kilencedik helyen ért be, de Hamilton és Leclerc kizárásával hetedik helyezetté lépett elő. Tavaly az SQ2-ig jutott, ahol a mért idejét törölték, a sprinten 13. lett; az időmérőn Q2-ig jutva a futamon a 15. helyen végzett.

Tsunoda

2021-ben AlphaTaurival tizedik rajthelyről indulva kilencedik helyezést ért el. 2022-ben a Q2-ig jutott, de váltócsere miatt öt hellyel hátrasorolták (gyakorlatilag néggyel), így az utolsó sorból indult, ahonnan tizedik lett. Tavalyelőtt SQ1-es kiesés után 14. helyen végzett a sprinten; az időmérőn lecsúszott a Q3-ról, a futamon eredetileg tizedik helyen ért be, a kizárások után nyolcadik helyezést ért el, teljesítve pályafutása első leggyorsabb körét, így begyűjtve a bónuszpontot is. Tavaly a VCARB színeiben a sprinten kilencedik helyről indulva 11. lett. A 12. körben Pérez előzte meg, aki ellen próbált visszaharcolni, de maradt mögötte. Az időmérőn a Q2-ig jutott, de Russell boxutcás rajtva révén a tizedik rajtkockából indulhatott, a futamon a 14. helyen végzett. Albon leszorításáért kapott öt másodperc büntetést, de nem befolyásolta a helyezését.

Albon

2019-ben a Red Bull színeiben hatodik helyről indulva visszább esett a rajt után, de végül ötödik lett úgy, hogy háromszor is kereket cserélt. 2022-ben Williamsszel a Q2-ig jutott, a hátrasorolások miatt a nyolcadik rajtkockából indulhatott, a futamon a 13. helyen végzett. Utólag öt másodperc büntetést kapott pályaelhagyásból való előnyszerzésért, de Gasly időbüntetése miatt a helyezését nem befolyásolta. Tavalyelőtt a sprintszétlövésen kilencedik lett, Russell büntetésével egy hellyel előrébb indulhatott a sprinten, ahol kilencedik helyen végzett. Az időmérőn kiesett a Q1-ben, de nyert három rajthelyet a többiek boxutcás rajtján. A futamon eredetileg 11. helyen ért be, de Hamilton és Leclerc kizárásával kilencedik helyezést ért el. A pályahatárok átlépése miatt öt másodperc büntetést kapott, de ez nem befolyásolta a helyezését. Tavaly kiesett az SQ1-ben, miután az utolsó próbálkozása közben megpördült. A parc fermé alatti módosítások miatt a boxutcából indulhatott a sprinten, ahol 17. lett. Az időmérőn kiesett a Q1-ben, bár Russell boxutcás rajtja és Lawson hátra sorolásával nyert két rajthelyet. A futamon az első körben megforgatta Albont, ami miatt megsérült az autója, a 16. helyen végzett.

Hülkenberg

2012-ben Force Indiával nyolcadik, 2013-ban Sauberrel hatodik lett. 2014-ben a Force India motorhibája miatt kiállni kényszerült. 2015-ben a Daniel Ricciardóval való ütközés után kellett kiállnia. 2016-ban szintén fel kellett adnia a versenyt, miután a Bottasszal történt ütközésben megsérült az autója. 2017-ben Renault-val húsz rajthely büntetést kapott elhasznált erőforráselemek miatt, de gyakorlatban csak három hellyel sorolták hátrébb. A futamon motorhiba miatt esett ki. 2018-ban hetedik rajtkockából indulva hatodik helyezést ért el. 2019-ben kilencedik lett.

Tavalyelőtt a Haas pilótájaként SQ1-es kiesés után 15. lett a sprinten. Az időmérőn a Q1-ben kiesett, a parc fermé alatti módosítások miatt a boxutcából indulhatott, a futamon eredetileg 13. helyen ért be, de a kizárások után 11. helyen végzett. Tavaly a sprinten hatodik helyről indulva nyolcadik lett. Az időmérőn a Q2-ig jutott, a futamon Russell boxutcás indulásán egy rajthelyet nyerve szintén nyolcadik helyezést ért el.

Lawson

Tavaly Ricciardo utódaként itt térhetett vissza a mezőnybe. SQ2-ig jutott, ahol törölték a mért idejét, a sprinten 16. helyen végzett (a mögötte lévő Alonsótól a futam során kapott egy kis beszólást rádión). Az időmérőn a Q2-be jutott, ahol nem volt mért ideje, és az elhasznált erőforráselemek miatt az utolsó sorból kellett indulnia. Innen olyan jól ment neki a felzárkózás, hogy sikerült pontszerzéssel visszatérnie: kilencedik helyezést ért el a futamon.

Ocon

2016-ban Manorral 18. helyen végzett. 2017-ben a Force Indiával hetedik lett az időmérőn, Verstappen büntetésével egy helyet előbbre lépett, a futamon is hatodik helyezést ért el. 2018-ban a Racing Point Force India színeiben nyolcadik helyen futott be, de a megengedettnél több üzemanyag fogyasztása miatt kizárták.

2021-ben Alpine-nal az időmérőn a Q2-ig jutott, a futam elején orrkúpot kellett cseréltetnie, később mechanikai problémák miatt kiesett. 2022-ben a Q1-ben kiesett, az elhasznált erőforráselemek miatt a rajtrács végére is sorolták, de a parc fermé alatti módosítások miatt a boxutcából rajtolt, innen a 12 helyen ért be, Gasly büntetése után 11. lett. Tavalyelőtt az SQ2-ig jutott, a sprinten 11. helyen végzett; a futamon a nyolcadik rajthelyről indulhatott, a rajt után koccant Piastrival, de Russell visszaesésével egy helyet javított, majd a 3. körben előbb Russell, majd Pérez is megelőzte. A 7. körben kiállt, miután kiderült, hogy a Piastrival való ütközésben megsérült az autója. Tavaly kiesett az SQ1-ben, a sprinten 15. lett. Az időmérőn Q2-ig jutott, a futam első körében Albonnal ütközve megpördült és visszaesett. A 18. helyen végzett, a leggyorsabb köre így nem ért pontot.

Colapinto

Tavaly Williamsszel a sprinten tizedik helyről indulva 12. helyen végzett. Az időmérőn kiesett a Q1-ben, bár a büntetéseken nyert két rajthelyet, a futamon feljött a pontszerző tizedik helyig.

Hamilton

A 2007-es bemutatkozó szezonjában McLaren–Mercedesszel győzni tudott Indianapolisban, közvetlenül a Montréalban szerzett első diadala után.

2012-ben az első austini futamot is megnyerte, ami egyúttal utolsó mclarenes futamgyőzelmét jelentette. Mercedesszel 2013-ban negyedik lett, 2014-ben viszont ismét nyert. 2015-ben megismételte a győzelmét, amivel három futammal a vége előtt bebiztosította harmadik világbajnoki címét csapattársával, Nico Rosberggel és Vettellel szemben. 2016-ban élről indulva ismét nyert, megindítva a hajrát a világbajnoki címért. 2017-ben szintén pole-ból nyert, a hatodik körben visszaelőzve a jól rajtoló Vettelt. A győzelmével egyre közelebb került a bajnoki cím megnyeréséhez. 2018-ban meglett volna a lehetősége, hogy bebiztosítsa a világbajnoki címet, élről indulhatott, de de Kimi Räikkönen lerajtolta. A virtuális safety car alatt megpróbálkozott az eltérő gumistratégiával, utána Kimit utolérve a 21. körben előzni próbált, de csak Räikkönen boxkiállásával került az élre. A második kerékcseréje után viszont nemcsak Kimi, de Verstappen is elé került, akit hiába próbált megelőzni. Végül leggyorsabb kört futva harmadik lett, így a következő versenyre halasztódott a bajnokavatás. 2019-ben ötödik helyről rajtolt, az első körben előrejött a harmadik helyig. Csapattársával ellentétben egy kerékcserével próbálkozott, így a többiek első kiállása után átvette a vezetést. A 24. körben Bottas utolérte és megelőzte. Bottas és Verstappen második cseréje után ismét élre állt, ahogy azonban a gumijai kezdtek elhasználódni, úgy egyre inkább fogyott az előnye. Bottas próbálkozás az 51. körben még sikertelen volt, a következőben azonban már a finn állt az élre. Így Hamilton második lett, de ez is elég volt a hatodik világbajnoki címének bebiztosításához.

2021-ben a második rajtkockából indult. A rajtnál élre állt, de az első kerékcserék után a hamarabb cserélő Verstappen mögé került. A második csere után is maradt mögötte, bár egyre jobban felzárkózott rá, de megelőznie nem sikerült, így ismét második helyezést ért el, leggyorsabb kört futva. 2022-ben ötödik lett az időmérőn, a hátrasorolások révén harmadik rajthelyről indult, Sainz és Russell ütközésével előlépett második helyre. A 41. körben a vezetést is átvette, amikor megelőzte a második kerékcsere előtt élen álló Vettelt, az 50. körben Verstappen előzte meg őt, így ismét második helyezést ért el. Tavalyelőtt a sprinten harmadik helyről indult, a rajt után megelőzte Leclerc-t, így második lett. A futamon szintén harmadik rajthelyről indult. A rajtnál veszített egy helyet, de a 4. körben sikerült megelőznie Sainzot, a 6. körben pedig Leclerc megelőzésével feljött a második helyre. Az első kerékcsere után viszont a sikeres elévágással próbálkozó Verstappen mögé jött vissza. A második kerékcsere után, ahol a keményen lévő riválisokkal ellentétben közepeset rakatott fel, a negyedik helyre jött vissza. Gumielőnyben előbb a 43. körben Leclerc-t előzte meg, akinek nem volt kifizetődő az egy kerékcserés taktika, majd a 49. körben Norrist is, de Verstappent már nem sikerült utolérnie. Eredetileg második helyen ért be, de a kopólemez túlzott elhasználódása miatt kizárták. Tavaly a sprinten hetedik helyről indulva hatodik lett. Az időmérőn kiesett a Q1-ben (a legjobb idejét pályaelhagyás miatt törölték, de az sem lett volna elég a továbbjutáshoz). A futamon a 2. körben kipördült és a sóderágyban ragadt, biztonsági autós fázist okozva.

Sainz

2015-ben Toro Rossóval az időmérőn 107%-on kívül teljesített, de engedték indulni, és a futamon legjobb azévi helyezését produkálva hetedik lett. 2016-ban tizedik helyről indult, a virtuális biztonsági autó alatti kerékcseréjével előrejött ötödiknek, de az utolsó körben Alonso megelőzte, így végül hatodik helyezést ért el. 2017-ben itt indult először a Renault színeiben, nyolcadik lett az időmérőn, Verstappen büntetésével egy helyet előre lépett, a futamon is megtartotta, így hetedik hellyel tette le a névjegyét új csapatánál. 2018-ban megismételte hetedik helyezését. 2019-ben McLarennel hetedik helyről rajtolva nyolcadik helyen végzett.

2021-ben Ferrarival hatodik lett az időmérőn, de Bottas rajtbüntetésével nyert egy rajthelyet. Az első körben a McLarenekkel vívott, Ricciardo megelőzte, és később is hiába próbálkozott a visszaelőzéssel, sőt a verseny vége felé Bottas is elé került, így hetedik helyezést ért el. 2022-ben élről indult, de a rajtnál Russell nekiütközött, ami miatt megpördült, a mezőny végére esett vissza, a következő körben ki is állt. Tavalyelőtt hatodik helyről indult a sprinten, a rajtnál előbb Piasrit előzte meg (a két autó össze is ért), majd még az első körben Norrist. A 10. körben azonban Norris előzte meg őt, majd a következő körben Pérez is, így hatodik lett a sprinten. A futamon negyedik rajthelyről indult, Hamiltont lerajtolva egy helyet javított. A 4. körben Hamilton visszaelőzte, majd a következő körben megelőzte Verstappen is. Így az ötödik helyen haladt az 50. körig, amikor helyet cserélt a hátrányosabb taktikán lévő csapattárssal, Leclerc-rel. Ezzel eredetileg negyediknek ért be, de Hamilton kizárásával harmadik helyezést ért el. Tavaly a sprinten ötödik helyről indult, a kezdeti körökben Leclerc-rel egymás ellen csatáztak, az 5. körben felülkerekedett. A 9. körben Russellt előzte meg, az utolsó körben pedig kihasználta Norris elfékezését, így meglett a második hely. A futamon harmadik helyről rajtolt, Norrist megelőzte, Leclerc viszont őt előzte meg, Verstappen pedig egyelőre maga mögött tartotta. A kerékcserénél sikerült Verstappennel szemben az elévágás, a sprint után szintén második helyezést ért el.

Russell

Williamsszel 2019-ben 17. helyen végzett. 2021-ben a Q2-be jutott, ahol már nem ment mért kört, az elhasznált erőforráselemek miatt a rajtrács végére sorolták. A futamon 14. lett. 2022-ben Mercedesszel hatodik lett az időmérőn, a hátrasorolások révén negyedik rajthelyről indult, a rajtnál ütközött Sainzzal, amiért öt másodperc időbüntetést kapott. Ötödik helyezést ért el, leggyorsabb kört futva. Tavalyelőtt a sprintszétlövésen nyolcadik lett, de Leclerc SQ1-ben történt feltartása miatt három rajthellyel hátrébb indulhatott a sprinten. A rajt után feljött a nyolcadik helyre, a 3. körben megelőzte Piastrit, de pályaelhagyással (ő maga úgy látta, Piastri szorította le), ezzel hetedik helyen ért be, de a pályaelhagyásból való előnyszerzés miatt öt másodperc büntetést kapott, így nyolcadik helyen végzett. A futamon ötödik helyről indult, a rajtnál visszaesett a nyolcadik helyre, a 3. körben megelőzte Ocont, majd később Piastri kiesésével is nyert egy helyet. A második kerékcseréje után Pérez mögé jött vissza, eredetileg hetediknek ért be, a csapattárs Hamilton és Leclerc kizárása után ötödik lett. Tavaly a sprinten második helyről indult. Norris lerajtolta, egy ideig próbálta visszaelőzni, de később panaszkodni kezdett a gumikra, és a két Ferrari utolérte. A 9. körben Sainz, a következőben Leclerc is megelőzte, így ötödik helyezést ért el. Az időmérőn hatodik lett, de a Q3 végén összetörte az autóját. A parc fermé alatti módosítások miatt a boxutcából kellett rajtolnia a futamon. Bottas leszorításáért öt másodperces időbüntetést is kapott, a nehézségek ellenére sikerült feljönnie egészen a hatodik helyre.

Piastri

Tavalyelőtt a sprinten ötödik helyről indult, a rajtnál megelőzte Sainz, akivel összekoccantak. Ezután folyamatosan esett vissza: a 3. körben előbb Pérez, majd Russell előzte meg (igaz, utóbbi pályaelhagyással, időbüntetést érően), a következő körben Gasly is, amivel kiszorult a pontszerzők közül, végül tizedik lett. A futamon tizedik helyről indult, a rajtnál feljött a hatodik helyre, de az Oconnal való ütközésben megsérült az autója, a 11. körben túlmelegedés miatt kiesett. Tavaly kiesett az SQ1-ben, miután a legjobb idejét pályaelhagyás miatt törölték. A sprinten tizedik helyen végzett. Gasly leszorításáért öt másodperc büntetést kapott, de nem befolyásolta a helyezését. Az időmérőn és a futamon is ötödik lett.

Bearman

Először versenyezhet a pályán.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr9518973659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása