Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző X/19.

USA Nagydíj, Austin

2024. október 19. - F1 Hierro

Technikai okok miatt kicsit megkésve, de még a hétvége jelentősebb része előtt következzen a csapatok eredményeinek felidézése.

Az Amerikai Egyesült Államok már a kezdetekből jelen volt a futamrendező országok között a Forma-1es világbajnokságban, igaz, a kezdeti években a pontversenybe számító Indianapolis 500 kevésbé vonzotta az európai élmenőket, 1959-től viszont már "valódi" nagydíjat is rendeztek. A verseny többször vándorolt, időnként kettő, sőt három futamot is rendeztek az országban (tavaly óta ismét így van), a hivatalos United States Grand Prix helyszínei Sebring (1959), Riverside (1960), Watkins Glen (1961-80), Phoenix (1989-91) és Indianapolis (2000-2007, félig használva az ovált) voltak, majd 2012-ben került be a jelenlegi helyszín, Austin, ami azóta 2020-at leszámítva rendszeresen vendégül látja a mezőnyt.

A korábbi helyszíneken a Ferrari, a McLaren és a Williams ért el győzelmet a jelenlegi csapatok közül.

Az első austini versenyt a McLaren nyerte még Lewis Hamiltonnal, aki később a Mercedes színeiben halmozta itt a sikereket. 2013-ban a Sebastian Vettel győzött a Red Bull Racing színeiben, amely az utóbbi három évben uralta az itteni futamokat (is). A Ferrari eddigi egyetlen austini győzelmét 2018-ban szerezte Kimi Räikkönen.

Idén is utóbbi négy csapatnak a küzdelmeire lehet számítani, de vajon közöttük hogyan alakulnak az erőviszonyok?
(A szöveg a mai sprint előtt íródott, emiatt annak fejleményeire nem reflektál.)

 

 

Tovább

Múltidéző X/19.

USA Nagydíj, Austin

Az austini Circuit of the Americas 2012 óta ad otthon az USA Nagydíjnak. Az első itteni versenyt Lewis Hamilton nyerte, akinek kedvelt pályája a texasi, összesen ötször nyert rajta (a 2007-es indianapolisi győzelmével együtt pedig hatszor nyert USA Nagydíjat), a harmadik és hatodik világbajnoki címét pedig itt ünnepelhette (bár utóbbi alkalommal nem ő, hanem akkori csapattársa, Valtteri Bottas nyerte a futamot). Tavaly második lett a sprinten, és a futamon is - lehetett volna, ha nem zárják ki technikai okokból, akárcsak az élről induló Charles Leclerc-t, akinek már amúgy is ráment a dobogója az eltaktikázott versenyre.

Az utóbbi három austini futamot viszont Max Verstappen nyerte, aki tavaly a sprintet is behúzta. Két alkalommal már világbajnokként érkezhetett, idén azonban más a helyzet, az utóbbi versenyek kevésbé sikerültek a Red Bullnak, így a McLaren pilótája, Lando Norris személyében akadt kihívó. Igaz, Verstappen utolérése így sem lesz könnyű feladat, ráadásul a holland pilóta élről indulhat a mai sprinten. Norrisnak tavaly már megvolt a dobogó Austinban, idén is ez a minimum, ha versenyben akár maradni Verstappennel szemben.

A mostani hétvégére ismét változott a mezőny összetétele: azok után, hogy a Williams Monzát követően menesztette Logan Sargeantet (így idén Austinban nem lesz hazai pilóta), és Franc Colapintót ültette a helyére, ezúttal a Visa CashApp RB csapata cserélte le a Szingapúrban leggyorsabb körrel Norristól pontot rabló Daniel Ricciardót a tavalyi helyettesítőjére, Liam Lawsonra.

Tovább

Konstruktőri múltidéző X/18.

Szingapúri Nagydíj, Marina-öböl

A Szingapúri Nagydíj 2008-ban került a versenynaptárba, a Forma-1 történetének első éjszakai versenyeként. Azt a futamot nagy meglepetésre a Renault (a mostani Alpine csapat jogelődje) nyerte Fernando Alonsóval - igaz, utóbb kiderült, hogy ehhez az akkori csapatvezető, Flavio Briatore terve is kellett, aki a második számú versenyzőt, az ifjabb Nelson Piquet-t utasította arra, hogy megfelelő pillanatban okozzon biztonsági autós fázist. A csapatot a botrány miatt megbüntették, de a végeredmény nem változott.

A szingapúri utcai pályán a legsikeresebb versenyző Sebastian Vettel öt győzelmével, amiből hármat a Red Bull Racing, kettőt a Ferrari színeiben szerzett. Őt Lewis Hamilton követi négy győzelemmel, ebből az első a McLaren eddigi egyetlen itteni diadala, a másik hármat jelenlegi csapatával, a Mercedesszel érte el.

Csapatok szintjén a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari is négy-négy győzelemmel áll jelenleg. A Mercedes legutóbb hat éve nyert Szingapúrban, a Red Bull két éve, a tavalyi győztes pedig a Ferrari volt Carlos Sainz révén. Ezzel itt volt az egyetlen futam az előző szezonban, ahol nem a Red Bull győzött. A Ferrarinak ezúttal nem túl jól sikerült az időmérő, az első három rajthelyen a McLaren, a Red Bull és a Mercedes osztozik. Vajon melyiküknek sikerül a futam?

Tovább

Múltidéző X/18.

Szingapúri Nagydíj, Marina-öböl

A Szingapúri Nagydíj annyiban kivételesnek számít a versenynaptárban, hogy Max Verstappennek még nem sikerült megnyernie. Csapattársa, az utcai pályákon gyakran jól teljesítő Sergio Pérez viszont két évvel ezelőtt nyert itt. Az előző hétvégén Bakuban úgy állt a verseny, hogy a Red Bullon belül ezúttal a mexikói versenyző szerepel jobban, de aztán jött az ütközés éppen Carlos Sainzcal, a tavalyi szingapúri győztessel.

Sainz győzelme az előző idény kakukktojásfutamát jelentette, hiszen egyedül a Ferrari spanyol pilótája nyert futamot a Red Bull kettőse mellett. A mezőny másik spanyolja, Fernando Alonso kétszeres szingapúri győztes, ezek közül leginkább az első itteni verseny híresült el, miután kiderült, hogy a Renault akkori csapatvezetője, Flavio Briatore nem bízta a véletlenre a dolgot, és egy fondorlatos trükkhöz folyamodott. A botrány azonban csak Briatore és a csapat büntetését hozta, Alonso győzelme maradt (és azóta sem törölték a futamot, bárhogy szeretné Felipe Massa...).

A jelenlegi pilóták közül Lewis Hamilton nyert legtöbbször Szingapúri Nagydíjat, összesen négyszer. Tavaly a dobogó harmadik fokára állhatott, bár egészen az utolsó körig úgy tűnt, a csapattárs George Russell állhat pódiumra, de egy hiba elég volt ahhoz, hogy véget érjen a versenye.

A második tavaly Lando Norris lett, aki ezúttal az élről indulhat, Verstappen és Hamilton előtt. Vajon lesz most is "első körös" átok, vagy végre sikerült a pole pozíciót győzelemre váltani?

Tovább

Konstruktőri múltidéző X/17.

Azeri Nagydíj, Baku

A bakui utcai pályán először 2016-ban rendeztek Forma-1-es világbajnoki futamot, akkor még Európa Nagydíj néven, majd 2017-től immár az ország nevét visei a verseny. Az eddigi futamgyőzelmeken két csapat osztozik: a Mercedes és a Red Bull Racing, utóbbi az elmúlt három év versenyeit (köztük a tavalyi sprintet is) sorozatban megnyerte. A mostani időmérő után megvan az esély, hogy újabb csapat iratkozik fel melléjük: a Ferrari, amelynek színeiben Charles Leclerc immár negyedjére indulhat pole pozícióból a pályán, vagy a McLaren, amelynek színeiben Oscar Piastri az első sorból indulhat, bár nagy bánatukra a bajnokságban esélyesebb versenyzőjük, Lando Norris már a Q1-ből sem ment tovább.

Reménykedjünk benne, hogy a rajsorrend egy érdekes futamot is hoz!

Tovább

Múltidéző X/17.

Azeri Nagydíj, Baku

A sorszámozás láttán ne lepődjenek meg, a hiba nem az önök készülékében van. Különböző okok miatt három rész kimaradt, de úgy döntöttem, nyári olimpiák módjára úgy számozom tovább, hogy a kimaradtakat is beleszámolom. 

Időközben a mezőny összetételében is voltak változások: a Williamsnél a lapátra tett Logan Sargeant helyén Monzában bemutatkozott Franco Colapinto; míg a Haasnál Kevin Magnussen összegyűjtötte a 12 büntetőpontot, ami egy futamról való eltiltást von maga után, így a Melbourne-ben a Ferrarinál már egyszer beugró Oliver Bearman helyettesítheti.

Azerbajdzsán fővárosában 2016 óta látogat el a mezőny (leszámítva 2020-at a Covid-helyzet miatt) Az első itteni futamot megnyerő Nico Rosberget leszámítva a bakui győztesek jelenleg is a mezőnyben vannak. Közülük egyedül Sergio Péreznek sikerült kétszer megnyernie a versenyt, három éve és tavaly is. Tavaly megnyerte a sprintet is (itt debütált az lebonyolítási rendszer, miszerint külön időmérőt rendeznek a sprinthez és a futamhoz, akkor még úgy, hogy a sprint programja a pénteki időmérő és vasárnapi futam közé ékelődött). A kettő között csapattársa, a címvédő Max Verstappen nyert, aki 2021-ben defektet kapott, míg tavaly másodikként állhatott dobogóra. Nyert még Azeri Nagydíjat Daniel Ricciardo, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is, utóbbi még a Mercedes színeiben (nyerhetett volna egy évvel korábban is, de akkor egy defekt szertefoszlatta esélyeit, és akkori csapattársa, Hamilton győzött, aki viszont 2021-ben egy furcsa hibával dobta el a győzelmet, nagy ziccert hagyva ki Verstappen kiesése után).

Charles Leclerc-nek viszont a győzelem még hiányzik, pedig 2021 óta folyamatosan övé volt a pole pozíciót (tavaly a sprinten is), beleértve a mostani időmérőt, de eddig csak dobogóra váltania sikerült tavaly. Most vajon meglesz a győzelem, azután, hogy két hete Monzában a hazai közönséget sikerült megörvendeztetnie? Ezért most valószínűleg nem Verstappennel kell megküzdenie, és nem is a szerencsétlen módon a Q1-ben kieső Lando Norrisszal, hanem Oscar Piastrival, a csapattárs Carlos Sainzzal és a tavalyi győztes Pérezzel, aki ezúttal a csapattársánál jobban kvalifikált.

Tovább

Konstruktőri múltidéző X/13.

Magyar Nagydíj, Hungaroring

A példás gyorsasággal felépült Hungaroringen 1986-ban rendezték meg az első Vasfüggöny mögötti Forma-1-es futamot. A Vasfüggöny azóta a múlté, a Magyar Nagydíj viszont azóta is megszakítás nélkül a versenynaptárban van (ez nála régebb óta csak a kezdetektől szereplő Brit és Olasz Nagydíjról mondható el, mióta Monaco egyszer kimaradt a Covid miatt, ha pedig a pályákat nézzük, akkor csak Monzáról).

Az első két itteni versenyt Nelson Piquet nyerte Williams-Hondával, mindkétszer az akkor még a Lotusnál versenyző honfitársa, Ayrton Senna előtt, aki később a McLaren színeiben nyert háromszor Magyarországon, és az 1993-as kiesését leszámítva rendre az első két hely valamelyikén végzett. Piquet 1987-es győzelméhez kellett akkori csapattársa, Nigel Mansell kiesése is egy leeső kerékanya miatt (ami kanyarnevet is ihletett a pályamunkások zsargonjában). Mansell később kellemes emlékeket is szerzett a Hungaroringen: 1989-ben a rajtrács közepéről felzárkózva a Senna elleni kettős előzéssel győzött a Ferrari színeiben, majd 1992-ben már újra a Williams pilótájaként második helyezés is elég volt neki arra, hogy öt futammal a szezon vége előtt bebiztosítsa a hőn áhított világbajnoki címét.

Többen is a Hungaroringen szerezték az első győzelmüket: 1993-ban Damon Hill a Williams-Renault-val (1995-ben még egyszer győzött itt, 1997-ben pedig már a megszűnt Arrows színeiben ért el bravúros második helyezést, ami sokáig győzelemnek nézett ki), 2003-ban Fernando Alonso a gyári Renault csapat színeiben, 2006-ban Jenson Button a Hondával (amely csapat mostani közvetett jogutóda a Mercedes), 2008-ban Heikki Kovalainen McLaren-Mercedesszel (neki ez volt az egyetlen), legutóbb pedig 2021-ben Esteban Ocon az Alpine-nal (jelenlegi formájában a csapatának is ez volt az első és eddig egyetlen győzelme).

Senna három hungaroringi győzelmét először Michael Schumachernek sikerült felülmúlnia, aki első alkalommal Benettonnal, háromszor pedig Ferrarival nyert. Ezek közül igazán emlékezetes volt az 1998-as, amikor taktikát változtatva győzött, és ehhez több időmérős kört futott a versenyen; valamint a 2001-es, ahol önmaga és csapata világbajnoki címén is ünnepelhette négy futammal a szezon vége előtt.  A Ferrari 2002-ben és 2004-ben szintén itt biztosította be a konstruktőri címet, akárcsak 1996-ban a Williams a Jacques Villeneuve, Damon Hill páros kettős győzelmével. Schumacher itteni győzelmeinek számát pedig Lewis Hamilton múlta felül, aki nyolc Magyar Nagydíjat nyert (háromszor a McLaren, ötször a Mercedes színeiben). 

A legutóbbi két év viszont Max Verstappené és a Red Bull Racingé volt. Most a második sorból rajtolhat, miután az elsőt a McLarenek foglalták el - sikerülhet 2012 után ismét nyerniük Magyarországon?

Tovább

Múltidéző X/13.

Magyar Nagydíj, Hungaroring

A Száguldó Cirkusz idén is megérkezett Magyarországra.  A hungaroringi futamokon Lewis Hamilton a legsikeresebb versenyző a maga nyolc győzelmével, ami most már csak azért nem abszolút rekord, mert az előző versenyen, a Brit Nagydíjon sikerült megdöntenie.

Az elmúlt két évben sok más helyszínhez hasonlóan Max Verstappen győzött. Nyert még Magyar Nagydíjat Fernando Alonso, méghozzá az első nagydíjgyőzelmét érte itt el 2003-ban, amikor még csak ő volt a mezőnyben a jelenlegi pilóták közül. Akkoriban megdöntötte a legfiatalabb nagydíjgyőztes rekordját is (ami azóta már Verstappené). Szintén a Hungaroringen szerezte az első futamgyőzelmét Esteban Ocon 2021-ben egy furcsa versenyen - neki azóta is ez az egyetlen. Tíz évvel ezelőtt pedig Daniel Ricciardo nyert, aki tavaly éppen itt tért vissza a mezőnybe, miután az év elején nem kapott versenyzői ülést, de Nyck de Vries menesztésével felszabadult neki egy hely az AlphaTaurinál.

Idén Lando Norris és Oscar Piastri, a McLaren duója indulhat az élről. Norris tavaly a dobogó második fokára állhatott - igaz, ezt Verstappen trófeája bánta. Az eset viszont annyira jó hírverésnek bizonyult a Herendi Porcelánmanufaktúra számára, hogy idén Norris sisakját is herendi motívumok díszítik. Vajon a futamra is szerencsét hoz neki?

Tovább

Konstruktőri múltidéző X/12.

Brit Nagydíj, Silverstone

A Forma-1 hazatér, hiszen 1950-ben az egykori katonai repülőtérből átalakított silverstone-i pályán rendezték az első világbajnoki futamot, és a csapatok többségének is Nagy-Britanniában van a székhelye. 

Egy ideig Aintreevel, majd Brands Hatch-csel volt rotációban Silverstone, 1987 óta azonban állandó helyszín, bár a vonalvezetésben történtek változások az egykor leggyorsabbnak számító pályán.

Az eltelt évtizedek alatt számos győzelmet arattak a pályán a nagycsapatok, a McLaren, a Ferrari és a Williams, utóbbiak itt szerezték első győzelmüket is: a Ferrari 1951-ben, a Williams 1979-ben. A hibrid érát a Mercedes uralta Lewis Hamiltonnal, a Red Bull Racing pedig öt győzelmet aratott Silverstone-ban (közte a 70. Évforduló Nagydíját 2020-ban). Az Alpine-nak a jogelődei, a Benetton és a Renault nyertek itt.

Az elmúlt három évben három különböző csapat nyerte a Brit Nagydíjat: a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull. Idén pedig bejelentkezett a győzelemért a McLaren is, amelynek színeiben Lando Norris tavaly dobogós volt Max Verstappen és Hamilton mellett. Idén az első két sort ugyanazok a csapatok foglalják el, amelyek tavaly a dobogósokat adták, igaz, a sorrend most más, a Mercedes indulhat az első sorból két hazai versenyzővel (a pole pozícióban George Russell), Verstappenek a Red Bull színeiben a negyedik rajthely jutott Norris mögött. Joggal reménykedhetünk, hogy egy izgalmas futam sülhet ki ebből.

Tovább

Múltidéző X/12.

Brit Nagydíj, Silverstone

A nyári tripla hétvége keretében Barcelona és a Spielberg után a Forma-1 bölcsőjének tartott Silverstone következik. Az itteni versenyeken a közönség örömére Lewis Hamilton a legsikeresebb versenyző nyolc győzelemmel (amivel társrekorder Michael Schumacher magny-cours-i és önmaga hungaroringi eredményeivel). Legutóbb 2021-ben nyerte meg a Brit Nagydíjat, az azóta rendezett két versenyen pedig a dobogó harmadik fokára állhatott.

Tavaly Max Verstappen győzött, aki 2020-ban az egyszeri alkalommal megrendezett második itteni versenyt, a 70. Évforduló Nagydíját is megnyerte. Szintén kétszeres silverstone-i győztes Fernando Alonso, még a Renault és a Ferrari színeiben érte el, tavaly óta pedig egy patinás brit márka, az Aston Martin versenyzője. A jelenlegi mezőny másik spanyol pilótája, Carlos Sainz pedig két éve itt érte el első nagydíjgyőzelmét.

Hamilton mellett még két hazai pilóta állhat rajthoz, Lando Norris és George Russell, akik idén mindketten nyertek már futamot, Norris pedig tavaly másodikként állhatott a silverstone-i dobogón. Ezen a hétvégén pedig megszerezték a rajtrács első három helyét, így joggal reménykedhetnek a drukkerek. Mögöttük azért ott van a címvédő és listavezető Verstappen, aki sosem adja fel - múlt hétvégén visszájára is fordult a nagy akarása. 

Szombaton a foci-Eb-n az angolok és hollandok egyaránt örülhettek - a mostani futamon melyiküknek lesz rá oka?

Tovább
süti beállítások módosítása