Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző IV/18.

USA Nagydíj, Austin

2018. október 19. - F1 Hierro

Az austini pálya eddig Lewis Hamilton vadászterülete: hatból ötször győzött, ráadásul az utóbbi négy éven sorozatban. A harmadik világbajnoki címének ünneplése miatt is kedves lehet számára ez a helyszín. Ha idén is sikerülne győznie, akkor egyrészt beállítaná Ayrton Senna rekorját a sorozatban ugyanazon a pályán szerzett győzelmekben, másrészt ha nem kihívója, Sebastian Vettel nem tudna mögötte végezni, akkor egy még fontosabb ötödik lenne meg számára, utolérve Juan Manuel Fangiót. Ennek vannak más módjai is, az előző írásban kiszámolva. Az egyre inkább csak matematikailag esélyes Vettelnek az adhat halvány reményt, hogy az egyetlen austini "kakukktojás" győzelmet éppen ő szerezte 2013-ban. De a győzelem önmagában csak elodázhatja a bajnokavatást, a későbbi futamokon még így is nehéz dolga lenne.

Hamilton

A 2007-es bemutatkozó szezonjában McLaren–Mercedesszel győzni tudott Indianapolisban, közvetlenül a Montréalban szerzett első diadala után.

Négy éve az első austini futamot is megnyerte, ami egyúttal utolsó mclarenes futamgyőzelmét jelentette. Mercedesszel 2013-ban negyedik lett, 2014-ben viszont ismét nyert. 2015-ben megismételte a győzelmét, amivel három futammal a vége előtt bebiztosította harmadik világbajnoki címét csapattársával és Vettellel szemben. Tavalyelőtt élről indulva ismét nyert, megindítva a hajrát a világbajnoki címért. Tavaly szintén pole-ból nyert, a hatodik körben visszaelőzve a jól rajtoló Vettelt. A győzelmével egyre közelebb került a bajnoki cím megnyeréséhez. Ha idén a három évvel ezelőttihez hasonlóan a csapattára előtt nyer, ugyancsak ünnepelhet…

Vandoorne

A tavalyi futamon 30 rajthely büntetést kapott az elhasznált erőforráselemek miatt. Az utolsó rajtkockából indulva 12. helyen lett.

Ricciardo

Toro Rossóval 2012-ben 12., 2013-ban 11. helyen végzett. A Red Bull színeiben 2014-ben dobogóra állhatott harmadik helyezettként. 2015-ben tizedik lett. Tavalyelőtt harmadik helyről indult, a rajt után megelőzte Nico Rosberget. Az éppen a csapattárs kiesése miatt virtuális safety car azonban nem kedvezett neki, a Mercedesek kis időveszteséggel tudták le a boxkiállást, így végül maradt a harmadik hely mögöttük. Tavaly az időmérőn a Q3-ban ezredre azonos időt ment Kimivel, de mivel hamarabb futotta, előbbre sorolták, a negyedik helyről rajtolhatott. A futam elején Bottasszal vívott a harmadik helyért, de a 16. körben motorhibával kiesett.

Vettel

Indianapolisban egyedül 2007-ben indult, de az a verseny emlékezetesre sikerült: akkor állt rajthoz először Forma–1-es nagydíjon, a BMW–Saubernél helyettesítve a Kanadában balesetet szenvedő Robert Kubicát. Nyolcadik helyével rögtön pontot is szerzett (akkor ő számított a legfiatalabb pontszerzőnek, de ez a rekord azóta már Verstappené).

Austinban 2012-ben Red Bull-lal élről indult, de Hamilton megelőzte, így második lett. Ezáltal a világbajnoki címet még nem ünnepelhette, de kényelmes előnnyel várhatta az interlagosi szezonzárót. 2013-ban viszont az év végi sikersorozata itt is kitartott, és megnyerte a futamot. 2014-ben a boxutcából rajtolva hetedik helyezést ért el. 2015-ben Ferrarival az erőforrás cseréje miatt tízhelyes hátrasorolást kapott, ami gyakorlatilag nyolc hely pluszt jelentett. A futamon harmadik lett, amivel elszálltak az addig is inkább csak matematikai esélyei a világbajnoki címre. Tavalyelőtt hatodik helyről indult, a versenyen leggyorsabb kört futva negyedik helyen végzett. Tavaly második helyről indult, a rajtnál megelőzte Hamiltont, aki a hatodik körben visszaelőzte. Így végül a futamon is második lett. Idén egy második hellyel éppen hogy életben tarthatná a matematikai esélyeit, egy harmadikkal viszont akár végképp el is bukhatja…

Räikkönen

Indianapolisban Sauberrel 2001-ben a féltengely, McLaren–Mercedesszel 2002-ben a motor hibája miatt állt ki. 2003-ban első helyről rajtolt, de a vizes pályán nem sikerült megtartania ezt a helyét, másodikként minimális bajnoki esélyei maradtak a zárófutamra. 2004-ben hatodik lett, 2005-ben pedig csatlakozott a Michelin-bojkotthoz. 2006-ban kiesett a rajt utáni tömegkarambolban, méghozzá csapattársával, Juan Pablo Montoyával ütközve. 2007-ben Ferrarival negyedik lett.

Austinban 2012-ben Lotusszal hatodik lett. A 2013-as futamot műtétje miatt hagyta ki. 2014-ben Ferrarival mindössze 13. helyen végzett. 2015-ben erőforráscsere miatt tíz hely hátrasorolással indult, a futamon végül fékhibával állt ki. Tavalyelőtt ötödik helyről rajtolt, egy ideig negyedik helyen is állt, de rosszul rögzített kerék miatt fel kellett adnia a futamot. Tavaly a Q3-ban ezredre azonos időt ment Ricciadóval, de ő futotta később, így ötödik helyről indulhatott. A rajtnál némileg visszaesett, de később visszazárkózott, a 42. körben megelőzte Bottast. Ekkor a második helyen állt, de azt átengedte Vettelnek. Az utolsó körben Verstappen megelőzte, de kanyarlevágással előnyt szerezve, így a holland időbüntetésével visszakapta a harmadik helyet.

Grosjean

2012-ben Lotusszal negyedik helyről indult volna, de váltócsere miatt öt hellyel hátrasorolták. A futamon hetedik lett csapattársa, Kimi mögött. 2013-ban a dobogó második fokára állhatott. 2014-ben 11. helyen végzett. 2015-ben fékhiba miatt kiesett. Tavalyelőtt a Haas színeiben tizedik helyezést ért el. Tavaly 14. lett.

Ericsson

A 2014-es hétvégén nem vett részt, miután az anyagi gondokkal küszködő Caterham nem utazott el Austinba. 2015-ben a Sauber elektronikai hibája miatt kiesett. Tavalyelőtt a 14., tavaly a 15. helyen végzett, öt másodperces büntetéssel a Magnussennel való ütközésért.

Gasly

Először versenyezhet Austinban, miután a tavalyi nagydíjat a Super Formula bajnoki címére hajtva kihagyta – sajnos hasztalanul, mert az időjárás miatt a suzukai hétvégét lefújták.

Pérez

2012-ben Sauberrel 11. helyen ért célba, 2013-ban McLaren–Mercedesszel hetedik lett. 2014-ben a Force India színeiben ütközött Adrian Sutillal és kiesett. 2015-ben ötödik helyezést ért el. Tavalyelőtt nyolcadik lett. Tavaly tizedik lett az időmérőn, a büntetések miatt egy hellyel előrébb indulhatott. A futamon megismételte a nyolcadik helyezést.

Alonso

Indianapolisban Minardival 2001-ben a féltengely hibája miatt esett ki, majd Renault-val 2003-ban motorhiba miatt adta fel, 2004-ben pedig defektet kapott és falnak ütközött. 2005-ben csatlakozott a Michelin bojkottjához, 2006-ban pedig ötödik lett. McLaren–Mercedesszel 2007-ben második lett újonc csapattársa, Hamilton mögött.

Austinban 2012-ben Ferrarival hetedik helyről indulva feljött harmadiknak, amivel életben tartotta bajnoki esélyeit. 2013-ban ötödik, 2014-ben hatodik lett. 2015-ben McLaren–Hondával 11. helyen végzett. Tavalyelőtt jól használta ki a virtuális biztonsági autós fázist, utána megelőzte előbb Felipe Massát (összeütköztek, de versenybalesetnek minősült), majd az utolsó körben Sainzot is, így legjobb McLaren-Honda-s eredményét beállítva ötödik lett. Tavaly kilencedik lett az időmérőn, a büntetések miatt egy hellyel előrébb indulhatott, de a futamon motorhibával kiesett.

Leclerc

A tavalyi első szabadedzésen a Sauber tesztpilótájaként vett részt. Idén először indulhat a futamon.

Stroll

Tavaly három rajthely büntetést kapott, amiért Grosjeant feltartotta az időmérőn, de mások annyi büntetés kaptak, hogy még így is két hellyel előrébb indulhatott (17. helyett 15.). A futamon 11. helyen végzett.

Magnussen

2014-ben McLaren–Mercedesszel nyolcadik lett. Tavalyelőtt Renault-val 12. helyen végzett. Tavaly a Haas színeiben az időmérőn utolsó lett, három hely büntetést is kapott Pérez feltartásáért – a sors furcsasága, hogy ennek ellenére  három hellyel előrébb indulhatott. A futamon ütközött mind a két Sauberrel, Pascal Wehrleinnak az elején kiesést, Ericssonnak a vége felé büntetést okozva. Végül 16. lett.

Hülkenberg

2012-ben Force Indiával nyolcadik, 2013-ban Sauberrel hatodik lett. 2014-ben a Force India motorhibája miatt kiállni kényszerült. 2015-ben a Ricciardóval való ütközés után kellett kiállnia. Tavalyelőtt szintén fel kellett adnia a versenyt, miután a Bottasszal történt ütközésben megsérült az autója. Tavaly Renault-val húsz rajthely büntetés kapott elhasznált erőforráselemek miatt, de gyakorlatban csak három hellyel sorolták hátrébb. A futamon motorhiba miatt esett ki.

Hartley

Tavaly itt volt a bemutatkozó futama, beugorva az egy hétvégére Japánban (potyára) visszatérő Gasly helyett. A sors fintora, hogy az elődei (Danyiil Kvjat és Gasly) miatt elhasznált erőforráselemek révén rögtön 25 rajthely büntetéssel sújtották, utolsó előtti rajtkockából indulva 13. lett.

Ocon

Tavalyelőtt Manorral 18. helyen végzett. Tavaly a Force India színeiben hetedik lett az időmérőn, Verstappen büntetésével egy helyet előbbre lépett, a futamon is hatodik helyezést ért el.

Verstappen

A 2014-es hétvégén a Toro Rosso pénteki tesztpilótája volt. 2015-ben negyedik helyezést ért el. Tavalyelőtt negyedik helyről indult. A futama pechesen alakult: előbb tévesen ment ki a boxutcába, majd a Red Bull váltóhibája miatt kiesett, virtuális safety cart okozva. Tavaly hatodik lett az időmérőn, az elhasznált erőforráselemek miatt 15 rajthely büntetést kapott, a gyakorlatban tíz hellyel került hátrébb. A futamon felzárkózott , az utolsó körben Kimit is megelőzte, de kanyarlevágás miatt öt másodperc büntetést kapott, ami a dobogójába került: így negyedik lett.

Szirotkin

Első USA Nagydíja lesz.

Sainz

2015-ben Toro Rossóval az időmérőn 107%-on kívül teljesített, de engedték indulni, és a futamon legjobb azévi helyezését produkálva hetedik lett. Tavalyelőtt tizedik helyről indult, a virtuális biztonsági autó alatti kerékcseréjével előrejött ötödiknek, de az utolsó körben Alonso megelőzte, így végül hatodik helyezést ért el. Tavaly itt indult először a Renault színeiben, nyolcadik lett az időmérőn, Verstappen büntetésével egy helyet előre lépett, a futamon is megtartotta, így hetedik hellyel tette le a névjegyét új csapatánál.

Bottas

2013-ban nyolcadikként pályafutása első pontjait szerezte, 2014-ben ötödik lett. 2015-ben öt hely hátrasorolással indult váltócsere miatt, a futamon mechanikai problémával állt ki. Tavalyelőtt nyolcadik helyről indult, de a rajt után ütközött Hülkenberggel, végül 16. helyen végzett. Tavaly Mercedesszel harmadik helyről indult. A futamon állt a második helyen is, de a két Ferrari és Verstappen megelőzte, így ötödik lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr7814310505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása