Papír-vb

Papír-vb

Vb-matek Austin előtt

2018. október 07. - F1 Hierro

Lewis Hamilton győzelmi sorozata és a Ferrari hibái következtében a kiélezettnek induló világbajnokság egyre inkább eldőlni látszik. Tekintsük át, mi kell ahhoz, hogy a soron következő USA Nagydíj után mindez matematikailag is bekövetkezzen.

Lewis Hamiltonnak a Japán Nagydíj után 331 pontja van, Sebastian Vettelnek 264, a különbség négy futammal a vége előtt 67 pont. A harmadik helyen álló Valtteri Bottasnak 207 pontja van, hátránya 124 pont, matematikailag is behozhatatlan. Hamilton eddig kilenc futamgyőzelme van, Vettelnek öt, vagyis a hátralévő futamokon utóbbi legfeljebb kiegyenlíteni tudja. Második helyekben az állás 3:2 Hamilton javára, így a pontegyenlőség neki kedvezhet. Tehát Hamiltonnak legalább 75-re kellene növelnie a pontelőnyét, legalább nyolcat ráverve Vettelre, hogy az utolsó három futamon semmiképpen ne érhesse utol. Olyan verzió egyelőre nincs, hogy ezt Vettel helyezésétől függetlenül megtehesse (ugyanakkor a két Mercedes együtt már tudna ilyen eredményt produkálni).

Hamilton megnyeri a világbajnokságot Austinban, ha

* győz, és Vettel nem második (a győzelemért jár 25 pont, a másodikért 18, ezzel a 74 pont különbség Vettel minimális matematikai esélyét életben tartaná. A harmadik helyért járó 15 ponttal viszont már 77 pont lenne a hátránya.)

* második, és Vettel nem végez az első négyben (a második helyért jár 18 pont, a negyedikért 12, az ötödikért 10. Utóbbi esetben éppen 75 pont lenne a különbség, de Vettel három futamon már nem tudná behozni Hamiltont győzelmek számában).

* harmadik, és Vettel nem végez az első hatban (a harmadik helyért jár 15 pont, a hatodikért 8, ekkor 74 pont lenne a különbség; a hetedik helyért járó 6 ponttal már 76 lenne).

* negyedik, és Vettel nem végez az első hétben (a negyedik helyért jár 12 pont, a nyolcadikért 4, a különbség 75 pont lenne, Vettel nem tudná Hamiltont behozni győzelmek számában)

* ötödik, és Vettel nem végez az első nyolcban (az ötödik helyért jár 10 pont, a kilencedikért 2, a különbség 75 pont)

* hatodik, és Vettel nem végez az első tízben (a hatodik helyért 8 pont jár, a különbség 75 pont).

Nézzük még a konstruktőri állást. A Mercedesnek 538 pontja van, a Ferrarinak 460. A különbség 78 pont, egy futamon legfeljebb 43 szerezhető. Ha a Mercedes kettős győzelmet szerezne Austinban, a Ferrari pedig nullázna, 121 pont lenne a különbség. Ez kevesebb, mint a 43 pont háromszorosa (129), így konstruktőr-világbajnokot még egész biztosan nem avatunk két hét múlva. A Red Bullnak 319 pontja van, hátrányuk 219 pont, így ők már semmiképpen nem nyerhetik meg ezt a címet sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr7214286631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása