Papír-vb

Papír-vb

Szuperbajnokság - frissítve 2018 után 1.

2019. február 04. - F1 Hierro

Mielőtt elkezdődne a felkészülés az újabb szezonra, még kicsit pillantsunk vissza az elmúlt évre, sőt évekre. Következik egy újabb statisztika, a világbajnoki helyezéseket pontokra váltó ranglista. Az első részben, ahogy a korábbi években is, az 1961-től 1990-ig alkalmazott 9-6-4-3-2-1 rendszer szerint történt a pontozás.

Ez a lista egy év után is 105 fős maradt, tehát nem sikerült új névnek felkerülnie rá. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher még mindig kényelmesen vezet, bár közeledik hozzá Lewis Hamilton, aki pontszámban befogta Alain Prostot, eggyel több világbajnoki címe révén pedig meg is előzi. Ugyancsak előrébb jött a listán Sebastian Vettel, a tavalyi szezon második helyével megelőzte az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangiót, és Prosthoz is közeledik. A Ferraritól távozó Kimi Räikkönen pedig világbajnoki harmadik helyezésével a nyolcadik helyre jött fel, megelőzve két háromszoros világbajnokot, Jackie Stewartot és Nelson Piquet-t. A visszavonuló kétszeres világbajnok Fernando Alonso maradt a hetedik helyen, a gyengélkedő McLarennel nem volt esélye javítani.

A 2018-as mezőnyből Daniel Ricciardo három helyet javítva 51., Valtteri Bottas négy helyet javítva 52. helyre jött fel. Max Verstappen pedig a tavalyi 86-88. hely után most négyes egyenlőségben áll (helyezésekkel is) a 69-72. helyen. A listán található egy olyan pilóta is, aki tavaly nem volt ott a mezőnyben, idén viszont újra ott lehet: a 76-78. helyen álló Robert Kubica.

A legjobban álló nem világbajnok maradt a 13. helyezett Stirling Moss, míg a legrosszabb helyen álló világbajnok továbbra is James Hunt a 45. helyen. Az egyszeres világbajnokok közül Räikkönen áll a legjobban, a kétszeres világbajnokok között Alonso, míg leghátrébb a 21. helyen Alberto Ascari; a háromszoros világbajnokok közül a legjobb helyen a 6. helyezett Ayrton Senna, legrosszabbul a 14. Jack Brabham áll. Ahogy fentebb már kiderült, a két négyszeres világbajnok közül Prost áll jobban Vettelhez képest, míg az immár ugyancsak két ötszörös közül Hamilton három hellyel előzi Fangiót. A legjobban álló nyeretlen versenyző a 73. helyezett Eugenio Castellotti.

A világbajnok versenyzők aláhúzással, a 2018-as szezonban induló versenyzők dőlt betűvel kiemelve.

  Versenyző 1. 2. 3. 4. 5. 6. Pontszám
1. M. Schumacher (D) 7 2 3 1 1   92
2. Hamilton (GB) 5 2   3 2   70
3. Prost (F) 4 4   2 2   70
4. Vettel (D) 4 3 1 1 1   63
5. Fangio (RA) 5 2         57
6. A. Senna (BR) 3 2 1 3     52
7. Alonso (E) 2 3 1 2 1 2 50
8. Räikkönen (FIN) 1 2 3 2 2 3 46
9. J. Stewart (GB) 3 2 1   1   45
10. Piquet (sr.) (BR) 3 1 2   1 2 45
11. Lauda (A) 3 1   2 1   41
12. G. Hill (GB) 2 3     1   38
13. Moss (GB)   4 3       36
14. J. Brabham (AUS) 3 1       1 34
15. Clark (GB) 2 1 2     1 33
16. Mansell (GB) 1 3   1 1 1 33
17. Häkkinen (FIN) 2 1   1 2 1 32
18. E. Fittipaldi (BR) 2 2       1 31
19. Barrichello (BR)   2 2 2   1 27
20. Coulthard (GB)   1 4 1 1   27
21. Ascari (I) 2 1     1   26
22. D. Hill (GB) 1 2 1     1 26
23. Surtees (GB) 1 1   3 1   26
24. Hulme (NZ) 1   2 2   2 25
25. Farina (I) 1 1 1 1 1   24
26. Button (GB) 1 1 1   2 1 24
27. J. Scheckter (ZA) 1 1 2       23
28. N. Rosberg (D) 1 2       1 22
29. Reutemann (RA)   1 3 1   1 22
30. Berger (A)     2 2 3 2 22
31. Hawthorn (GB) 1   1 2 1   21
32. Ickx (B)   2   3     21
33. Peterson (S)   2 1   1   18
34. McLaren (NZ)   1 2   1 2 18
35. J. Villeneuve (CDN) 1 1     1   17
36. A. Jones (AUS) 1   2       17
37. Rindt (A) 1   1 1     16
38. K. Rosberg (FIN) 1   1   1 1 16
39. Patrese (I)   1 2   1   16
40. Massa (BR)   1 1 1   3 16
41. Regazzoni (CH)   1 1   3   16
42. Webber (AUS)     3 1   1 16
43. P. Hill (USA) 1     1 1 1 15
44. Ma. Andretti (USA) 1   1     1 14
45. Hunt (GB) 1     1 1   14
46. Montoya (CO)     2 1 1 1 14
47. Brooks (GB)   1 1   1   12
48. R. Schumacher (D)       2 2 2 12
49. González (RA)   1 1     1 11
50. Alboreto (I)   1   1 1   11
51. Ricciardo (AUS)     2   1 1 11
52. Bottas (FIN)     1 1 2   11
53. Alesi (F)       2 2 1 11
  Gurney (USA)       2 2 1 11
55. Frentzen (D)   1 1       10
56. Irvine (GB)   1   1     9
57. Laffite (F)       3     9
58. Pironi (F)   1     1   8
59. Cevert (F)     1 1   1 8
60. Ginther (USA)     1   2   8
61. Trintignant (F)       2 1   8
62. Watson (GB)     1     3 7
  Arnoux (F)     1     3 7
64. G. Villeneuve (CDN)   1         6
  von Trips (D)   1         6
66. de Angelis (I)     1   1   6
  Collins (GB)     1   1   6
68. Taruffi (I)     1     2 6
69. Fisichella (I)       1 1 1 6
  Depailler (F)       1 1 1 6
  Boutsen (B)       1 1 1 6
  M. Verstappen (NL)       1 1 1 6
73. Castellotti (I)     1     1 5
74. Musso (I)     1       4
  Fagioli (I)     1       4
76. Kubica (PL)       1   1 4
  Bandini (I)       1   1 4
  Ireland (GB)       1   1 4
79. Villoresi (I)         2   4
  Revson (USA)         2   4
81. Herbert (GB)       1     3
  Tambay (F)       1     3
  Behra (F)       1     3
  Rosier (F)       1     3
  R. Fischer (CH)       1     3
  Salvadori (GB)       1     3
87. Heidfeld (D)         1 1 3
  Johansson (S)         1 1 3
89. Siffert (CH)         1   2
  Amon (NZ)         1   2
  Beltoise (F)         1   2
  Kling (D)         1   2
  Flaherty (USA)         1   2
94. P. Rodríguez (MEX)           2 2
95. Trulli (I)           1 1
  Brundle (GB)           1 1
  Vukovich (USA)           1 1
  H. Schell (USA)           1 1
  Mass (D)           1 1
  Nannini (I)           1 1
  Gregory (USA)           1 1
  J. Parsons (USA)           1 1
  Manzon (F)           1 1
  Gendebien (B)           1 1
  Pace (BR)           1 1

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr8614608090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása