Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző V/7.

Kanadai Nagydíj, Montréal

2019. június 09. - F1 Hierro

A montréali Gilles Villeneuve pálya sajátosan egyesíti az utcai és az épített versenypályák jellegzetességeit, és azzal is kitűnik a többi helyszín közül, hogy Forma-1-en kívül csak ritkán rendeztek rajta versenyeket más kategóriák számára. Így aztán gyakran különlegesre sikerülnek az itteni futamok, bár az utóbbi években akadtak eseménytelenek is.

A jelenlegi mezőnyben három pilóta is van, aki itt szerezte első futamgyőzelmét. Egyikük Lewis Hamilton, aki hat győzelmével a legsikeresebb aktív versenyző a pályán - azért csak az aktívak között, mert Michael Schumacher eggyel többször nyert Kanadában. Ugyancsak itt nyert először Robert Kubica, egy évvel a hajmeresztő balesete után. Neki egyúttal ez pályafutása egyetlen győzelme, a jelenlegi autójával nem is nagyon van kilátás újabbra... És ugyancsak itt szerezte első győzelmét Daniel Ricciardo 2014-ben, megtörve a Mercedes hatfutamos év eleji győzelmi sorozatát - most is éppen annyival állnak... Nyert még Kanadai Nagydíjat Kimi Räikkönen egy alkalommal, Sebastian Vettel pedig kétszer, köztük a tavalyit is. Idén az első rajtkockából esélye nyílhat arra, hogy ismételjen, ami igazán fontos lenne neki és csapatának, és úgy egyáltalán a világbajnokságnak is.

Hamilton

Már 2007-ben a McLaren–Mercedes elsőéveseként meggyőzően tette le a névjegyét Kanadában: itt szerezte első Forma–1-es futamgyőzelmét, élről indulva. Egy évvel később szintén megszerezte az első rajthelyet, de a biztonsági autós fázis alatt a boxkijáratnál belehajtott a piros lámpánál megálló Räikkönenbe, ami miatt mindketten kiestek. 2010-ben jött az újabb pole-ból szerzett győzelem. 2011-ben megint kiesett, méghozzá a csapattárs Jenson Buttonnal ütközve. 2012-ben újra nyerni tudott, immár harmadszor. 2013-ban már a Mercedes színeiben a dobogó harmadik fokára állhatott. 2014-ben megtört az a sorozat, hogy minden második kanadai futamán nyerni tudott (2007, 2010, 2012, miután 2009-ben kimaradt a futam): fékproblémák miatt fel kellett adnia a versenyt. 2015-ben viszont bepótolta a „mulasztást”, élről indulva újra győzött. 2016-ban az egy kiállásos taktikának köszönhetően behúzta az újabb győzelmet. Tavalyelőtt pedig mesterhármassal meglett a hatodik győzelem a pályán, nála többször csak Michael Schumacher nyert Kanadában. Tavaly nem sikerült felülmúlnia: a második sorból rajtolva a kerékcsere után vesztett egy pozíciót, így ötödik helyen végzett. Idén itt a lehetőség, de ehhez először is Vettel elé kell kerülnie…

Ricciardo

A 2011-es hétvégén a Toro Rosso pénteki tesztpilótájaként vett részt. A futamon 2012-ben 14., 2013-ban 15. lett. Annál jobban sikerült a Red Bull színeiben a 2014-es verseny: megszerezte Forma–1-es pályafutása első futamgyőzelmét. 2015-ben viszont még pontot sem sikerült szereznie, 13. helyen végzett. 2016-ban hetedik lett. Tavalyelőtt hatodik rajthelyről indulva feljött a harmadik helyre (a szezon során sorozatban harmadjára érte el ezt a helyezést). Tavaly a harmadik sorból indulva a kerékcsere után sikerült Hamilton elé kerülnie, így negyedik lett – most a rajtrácson van ezen a helyen…

Norris

Első montréali versenye lesz.

Vettel

Először 2008-ban a Toro Rosso pilótájaként versenyzett Kanadában, nyolcadikként szerzett is egy pontot. Már a Red Bull színeiben 2010-ben negyedik lett csapattársa, Mark Webber előtt. 2011-ben pole-ból indult, az utolsó körig élen állt, de a verseny vége felé hibázott, Button megelőzte, így második lett. 2012-ben ismét élről indulva és leggyorsabb kört futva végzett negyedik helyen. 2013-ban sorozatban harmadjára lett edzéselső, és végre sikerült ezen a pályán is behúznia a győzelmet. 2014-ben a dobogó harmadik fokán ünnepelhetett együtt az első győzelmét szerző csapattársával. 2015-ben Ferrarival nem alakult jól az időmérője: az első szakaszban kiesett, ráadásul egy szabadedzésen piros zászlós előzés miatt öt rajthely büntetést is kapott (bár mások büntetése miatt ez végül csak két helyet jelentett), a 18. rajthelyről indulva ötödiknek jött fel a verseny végére. 2016-ban a rajtnál megelőzte a Mercedeseket, de a két kiállásos taktika nem bizonyult kifizetődőnek, így hiába üldözte Hamiltont, végül a dobogó második fokára állhatott. Tavalyelőtt a második rajtkockából indulhatott, de a start után elvesztette a helyét, miután Verstappen és Bottas is megelőzték. Verstappennel összeérve megsérült az első szárnya is, amit később raktak helyre a boxban. A kerékcserék után a Force Indiák mögé került, de a hajrában sikerült kihasználnia az egymás elleni küzdelmüket, előbb Esteban Ocont, majd Pérezt is megelőzte, így végül negyedik lett. Tavaly élről indulva megszerezte második kanadai győzelmét. A pole már most is megvan…

Räikkönen

Első kanadai futamán 2001-ben rögtön negyedik lett Sauber–Petronasszal. A McLaren–Mercedes pilótájaként 2002-ben megismételte ezt az eredményt. 2003-ban hatodik, 2004-ben ötödik helyen futott be. 2005-ben sikerült győznie, ami Fernando Alonso kiesésével együtt javította a bajnoki esélyeit. 2006-ban harmadik lett, az előző évhez hasonlóan leggyorsabb körrel, majd Ferrarival 2007-ben ötödik. 2008-ban kiesett, miután a boxkijáratnál Hamilton belehajtott. Legközelebb 2012-ben versenyzett a pályán, Lotusszal nyolcadik lett. 2013-ban ötödik helyen, 2014-ben újra Ferrarival tizedik helyen végzett. 2015-ben leggyorsabb kört futva negyedik lett. 2016-ban hatodik helyen fejezte be a versenyt. Tavalyelőtt negyedik rajthelyről indult, a futamon fékproblémával küszködve hetedik helyen végzett. Tavaly a harmadik sorból rajtolva hatodik lett.

Grosjean

2012-ben Lotusszal letette a névjegyét a pályán, máig legjobb Forma–1-es versenyhelyezését elérve második lett (azóta csak 2013-ban Austinban sikerült neki hasonló). A 2013-as versenyére a monacói futamon okozott balesete miatt tízhelyes hátrasorolást hozott magával, a rajtrács végéről indulva 13. helyen végzett. 2014-ben a hátsó szárny sérülése miatt kellett feladnia a versenyt. 2015-ben tizedik lett. 2016-ban a Haas színeiben 14. helyen végzett. Tavalyelőtt tizedik helyezést ért el. Tavaly a Q1-ben elfüstölt a motorja, így nem sikerült mért kört futnia, de az utolsó rajthelyről elindulhatott, 12. helyen végzett.

Gasly

Tavaly a Toro Rosso színeiben erőforráselem cseréje miatt hátrasorolták, az utolsó előtti rajtkockából indulva 11. lett.

Pérez

2011-ben Sauberrel a pénteki szabadedzésen részt vett, de még nem épült fel teljesen a monacói sérüléséből, emiatt a hétvége további részére visszalépett. A 2012-es futama viszont emlékezetesre sikerült: a dobogó harmadik fokára állhatott. 2013-ban McLaren–Mercedesszel nem szerzett pontot, 11. helyen végzett. 2014-ben Force Indiával részese volt a futam nagyjelenetének: az utolsó körben Felipe Massa megpróbálta őt megelőzni, de ütköztek és mind a ketten kiestek (a megtett táv alapján 11.-nek rangsorolták). 2015-ben is 11. lett, de ezúttal célba érkezőként. 2016-ba tizedik helyen végzett. Tavalyelőtt nyolcadik helyről rajtolt. Csapattársa előtt haladva nem volt hajlandó átadni a negyedik pozíciót a csapat kérése ellenére sem. Az utolsó előtti körben Vettel megelőzte, Ocont viszont maga mögött tudta tartani, így ötödik lett. Tavaly az időmérőn bejutott a Q3-ba, a futamon viszont Sainz autójával összeérve a 4. körben kicsúszott, ami miatt visszaesett, a 14. helyen végzett.

Leclerc

Tavaly Sauberrel tizedikként pontot szerzett. Idén a Ferrarival dobogóra hajthat.

Stroll

Bár hazai pilóta, nincs több tapasztalata a pályáról, mint a többieknek, hiszen más versenysorozatokban nem nagyon használják. Tavalyelőtt a Williams színeiben Alonsóval küzdött a pontszerző helyért, akit sikerült megelőznie (bár később ki is esett mögüle), végül kilencedik helyével első pontjait szerezte. Tavaly már a rajt után Brendon Hartleyval ütközve véget ért a futama.

Magnussen

2014-ben McLaren–Mercedesszel kilencedik lett. 2016-ban Renault-val a szombati szabadedzésen elszenvedett balesete miatt az időmérőn nem vehetett részt, de a futamon engedték indulni (váltócsere miatt öt rajthely büntetést is kapott, de semmi nem múlt rajta), 16. helyen végzett. Tavalyelőtt a Haas pilótájaként 12. lett. Tavaly 13. helyen végzett.

Albon

Első kanadai versenye lesz.

Kvjat

2014-ben a Toro Rosso hajtásláncának hibája miatt kiállni kényszerült. 2015-ben a Red Bull színeiben kilencedik lett. 2016-ban ismét a Toro Rosso pilótájaként három rajthelyes büntetéssel (a monacói baleset okozásáért) 15. helyről indulva 12. helyen végzett. Tavalyelőtt az erőforrás problémái miatt adta fel a futamot.

Hülkenberg

Először 2010-ben állt rajthoz a pályán, Williamsszel 13. helyen végzett. 2011-ben a Force India pénteki tesztpilótája volt, 2012-ben már versenyzőként 12. lett. 2013-ban fel kellett adnia a futamot, miután Sauberje megsérült a Giedo van der Gardéval való ütközésben. 2014-ben újra Force Indiával ötödikként sikerült pontokat szereznie, a következő három évben pedig egyaránt nyolcadikként, tavalyelőtt immár a Renault színeiben. Tavaly hetedik helyről rajtolva a futamon is ezt a helyezést érte el.

Verstappen

2015-ben Toro Rossóval az utolsó sorból kellett indulnia, miután öt rajthely büntetést kapott a monacói ütközésért és tízet az ötödik motor beszereléséért. A futamon végül 15. helyen végzett. 2016-ban a Red Bull színeiben negyedik helyezést ért el. Tavalyelőtt ötödik helyről indult, a rajt után előretört másodiknak. A biztonsági autós fázis után Hamiltont is támadta az első helyért, de tíz kör után elektronikai hiba miatt kiesett. Tavaly a második sorból rajtolva megszerezte első kanadai dobogóját: harmadik lett, leggyorsabb körrel.

Sainz

A Toro Rosso színeiben a 2015-ös versenyen 12., 2016-ban huszadik helyről indulva (váltócsere miatt öthelyes büntetéssel) kilencedik lett. Tavalyelőtt a rajt után koccant Grosjeannal, ami után falnak ment, kiütve Massát is, safety car fázist okozva. Tavaly Renault-val bejutott a Q3-ba, a futamon nyolcadik helyezést ért el.

Russell

Első kanadai versenye lesz.

Bottas

Williamsszel a 2013-as futamon 14., 2014-ben hetedik lett. A következő két évben egyaránt harmadikként állhatott dobogóra, 2016-ban az egy kiállásos taktikának köszönhetően előzte meg a Red Bullokat és Kimit. Tavalyelőtt Mercedesszel harmadik helyről indult, Vettel lerajtolása és Verstappen kiesése révén végül második lett csapattársa mögött. Tavaly az első sorból rajtolva ismét második helyezést ért el.

Kubica

A 2006-os pénteki szabadedzésen a BMW–Sauber harmadik pilótájaként vett részt. A 2007-es versenyen súlyos balesetet szenvedve esett ki, ami miatt a következő futamot ki is kellett hagynia. A 2008-as futam annál szebben sikerült: megszerezte pályafutása első és nagyon úgy tűnik, egyetlen győzelmét. 2010-ben leggyorsabb kört futva hetedik lett.

Giovinazzi

Első montréali versenye lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr414885840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása