Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző V/10.

Brit Nagydíj, Silverstone

2019. július 13. - F1 Hierro

Silverstone a Forma-1 bölcsője - itt indult útjára 1950-ben a világbajnokság, az Alfa Romeo győzelmével. A Ferrari, amely minden szezonban részt vett, ezen a futamon még nem indult, a következő évben azonban itt szerezte első győzelmét, akárcsak negyven évvel ezelőtt a Williams.

A Brit Nagydíj időnként oda-vissza vándorolt az évtizedek során, de 1987 óta Silverstone a fix helyszín, és bár időnként még egy ennyire tradicionális verseny felett is megkongatják a vészharangot, mint mostanában is, de egyelőre úgy tűnik, legalább 2024-ig marad a futam. Az a futam, amely a hazai pályát jelenti a McLarennek, a Williamsnek, és főképp a Racing Pointnak, amelynek a létesítmény közelében található a székhelye. Rajtuk kívül Nagy-Britanniában található a Mercedes, a Red Bull valamint részben a Haas és a Renault főhadiszállása is, bár ezek a csapatok más országok licencével versenyeznek. A McLaren és a Williams többször ünnepelhetett itt a győzelmet a korábbi évtizedekben, az utolsó azonban előbbi csapatnak 2008-ban, utóbbinak 1997-ben volt. A Red Bull 2009-től 2012-ig négyből háromszor nyert, a Mercedesnek pedig 2013-tól volt egy ötfutamos győzelmi sorozata, amit tavaly a Ferrari tört meg.

A kanadai és ausztriai elszalasztott lehetőség után vajon összejön végre a Ferrarinak a győzelem? Vagy vérszemet kap a Red Bull? Vagy visszavág a Mercedes mind Ausztriáért, mind a tavalyi versenyért?

Mercedes

Silverstone-ban még 1954-ben versenyzett először a régi csapat, Juan Manuel Fangio negyedik lett – egyike azon kevés futamnak, amit abban az évben nem ő nyert. Egy évvel később Aintreeben négyes győzelem következett: Stirling Moss hazai pályán ünnepelhette első sikerét, Fangiónak pedig a második hely is elég volt harmadik világbajnoki címéhez. Harmadik Karl Kling, negyedik Piero Taruffi lett.

A jogelőd Brawn GP színeiben 2009-ben Rubens Barrichello harmadikként lett dobogós, míg Jenson Buttonnak hazai pályán hatodik helyre futotta.

A 2010-es visszatérő évben Nico Rosberg harmadik lett, Michael Schumacher kilencedik. 2011-ben Rosberg hatodik, Schumacher ismét kilencedik; 2012-ben Schumacher hetedik, Rosberg 15. helyen végzett. 2013-ban Rosberg megnyerte a futamot, Hamilton – egy defektet is átvészelve – negyedik lett. 2014-ben viszont Hamilton győzött, Rosberg műszaki hiba miatt kiállni kényszerült. 2015-ben kettős győzelmet arattak, ismét Hamilton volt a győztes, Rosberg lett a második. 2016-ban az első sorból indultak, Hamilton megszerezte sorozatban harmadik győzelmét. Rosberget megelőzte Verstappen és a második kerékcsere után is sokáig maga mögött tartotta. Később sikerült visszavennie a második helyet, de problémái voltak a 7-es fokozattal, és miután tiltott rádiós segítséget vett igénybe, utólag 10 másodpercet hozzáadtak az idejéhez, így végül harmadik helyezettnek könyvelték el. Ennek következtében Rosberg előnye a világbajnokságban egy pontra csökkent. Tavalyelőtt újra kettős győzelem következett: újfent Hamilton nyert a kilencedik helyről másodikra felzárkózó Bottas előtt. Tavaly megszakadt a győzelmi sorozat: az élről induló Hamilton a rajtnál Kimivel ütközve megpördült, végül feljött második helyre, míg a rajtnál előretörő, a biztonsági autós fázis után élen álló Bottas negyedik lett.

Ferrari

A világbajnokság történetének első futamát még kihagyták 1950-ben, a következő évi verseny viszont fontos mérföldkő volt számukra: José Froilán González megszerezte az első győzelmüket. Ezután az ötvenes években gyakorlatilag kibérelték a pályát: Alberto Ascari nyert 1952–53-ban, 1954-ben újra González, 1956-ban Fangio (Silverstone másodévi helyszín lett), 1958-ban a hazai pályán versenyző Peter Collins, a csapattárs és honfitárs Mike Hawthorn előtt.

Az ezt követő évtizedek viszont kevesebb sikert hoztak a Brit Nagydíjon, akkor is inkább a többi pályán: 1961-ben Wolfgang von Trips – Phil Hill – Richie Ginther hármas győzelem Aintreeben, majd Brands Hatchben 1976-ban Niki Lauda, 1978-ban Reutemann nyert. Silverstone-ból említésre méltóbb eredmény John Surtees második helye 1963-ban, harmadik helye 1965-ben; Chris Amon ugyancsak harmadik helyezése 1967-ben, Lauda második helye 1977-ben. 1983-ban Patrick Tambay harmadik lett, 1985-ben Michele Alboreto második, miközben Brands Hatchben 1982-ben Didier Pironi és Tambay a dobogó két oldalára állhattak.

1988-ban Gerhard Berger és Alboreto az első sorból rajtoltak, ez volt az egyetlen alkalom abban az évben, amikor nem a McLarené volt a pole, a versenyen viszont lemaradtak. 1989-ben Nigel Mansell hazai pályán második lett. Hosszú várakozás után Alain Prostnak sikerült nyernie Silverstone-ban 1990-ben. Az ezt követő évekből Prost 1991-es harmadik, valamint Jean Alesi 1994-es 1995-ös második helyét érdemesebb megemlíteni.

1996-ban és 1997-ben Schumacher és Eddie Irvine egyaránt kiesett. Majd 1998-ban jött Schumacher furcsán emlékezetes győzelme (az utolsó körben kiállt 10 másodperc büntetésre, de a célvonal módosítása miatt befutott és még a +10 másodperc is belefért, amit amúgy később el is töröltek), Irvine harmadik lett. 1999-ben Schumacher balesetet szenvedett, lábtörésével elveszítette világbajnoki reményeit, Irvine viszont második hellyel mutatta meg, hogy kész átvenni a szerepét. 2000-ben Barrichello rajtolt az élről, de kiesett; Schumacher harmadik lett a két McLaren mögött. 2001-ben Schumacher és Barrichello is dobogós lett a megtáltosodó Häkkinen mögött, ami Schumacher számára győzelem nélkül is nagy lépés volt a bajnoki cím felé. 2002-ben Schumacher–Barrichello kettős győzelem következett, 2003-ban viszont Barrichello diadalmaskodott, míg csapattársa negyedik lett. A 2004-es futam újra Schumacheré volt, Barrichello harmadik lett. 2005-ben Schumacher hatodik helyen végzett Barrichello előtt; 2006-ban második lett, míg Felipe Massa ötödik.

2007-ben Kimi győzött, Massa ötödik lett. 2008-ban Kimi negyedik, Massa többször megpördülve 13. helyen végzett. 2009-ben Massa negyedik lett, Kimi nyolcadik. 2010-ben Fernando Alonso 14. (kanyarlevágás miatt áthajtásos büntetéssel), Massa 15. lett. A következő három versenyen Alonso rendre dobogóra állhatott: 2011-ben itt szerezte meg a Scuderia azévi egyetlen győzelmét, Massa ötödik helyen végzett. 2012-ben Alonso második, Massa negyedik helyezést ért el. 2013-ban Alonso harmadik, Massa – akinek másokhoz hasonlóan gondjai akadtak a bal hátsóval – hatodik lett. 2014-ben Kimi már az első rajt után kiesett (miatta kellett félbeszakítani a versenyt, az új rajtnál már nem volt ott), Alonso hatodik lett. 2015-ben Vettel harmadik, a rossz gumit választó Kimi nyolcadik lett. 2016-ban a harmadik sorból indulhattak volna a versenyzőik, de Vettelnél váltót cseréltek, így őt hátrasorolták a 11. rajtkockába. A futamon Kimi ötödik, Vettel kilencedik lett. Tavalyelőtt esélyük volt a kettős dobogóra, néhány körrel a vége előtt Kimi a második, Vettel a harmadik helyen haladt, de előbb Vettel előzte meg Bottas, majd a lágy gumikon kint hagyott pilótáknál egymás után gondok támadtak a bal elsővel. Kimi a kényszerű kerékcsere után harmadik lett, míg Vettel hetedik helyen végzett. Tavaly második helyről indulva Vettel jó rajttal és a biztonsági autós fázis után Bottast megelőzve győzött, Kimi a Hamiltonnal való ütközés és tíz másodperc büntetés után visszazárkózva harmadikként állhatott dobogóra.

Red Bull

Első négy Brit Nagydíjukon (2005–2008) még pontot sem szereztek, 2008-ban például azért sem, mert David Coulthard ütközött a „kis Red Bullnál” versenyző Vettellel. Utána viszont 2014-ig mindig összejött legalább a dobogó. 2009-ben Vettel immár a „nagycsapat” színeiben győzött, Mark Webber kettős győzelemmé egészítette ki. A következő évben Webber hozta az újabb győzelmet, míg Vettel hetedik lett; a csapat megítélésének azonban ártott a szárnycserés eset. A 2011-es versenyen (egy hétvégére) betiltották a befújt diffúzor használatát, így is a dobogó két oldalát foglalták el: Vettel második lett, Webber, aki csapatvezetői utasításra nem támadta, harmadik. 2012-ben ismét Webber győzött, Vettel a dobogó harmadik fokára állhatott. 2013-ban Webber második lett utolsó Brit Nagydíján, Vettel váltóhiba miatt feladni kényszerült a versenyt. 2014-ben Ricciardo harmadik, Vettel ötödik helyezést ért el. 2015-ben megtört a dobogós széria: Danyiil Kvjat hatodik lett, Ricciardo elektronikai hibával kiesett. 2016-ban a második sorból rajtoltak a versenyzők. Verstappennek sikerült megelőznie Rosberget, és a 38. körig maga mögött tartotta. Rosberg azonban a rádiószabályok megsértése miatt 10 másodperc büntetést kapott, így Verstappen mégis második lett. Ricciardo negyedikként zárta a futamot, miután visszavette a helyet Péreztől. Tavalyelőtt Verstappen és a szombati turbóproblémák után utolsó rajtsorból felzárkózó Ricciardo 4-5. helyen futottak be. Tavaly a harmadik sorból rajtoltak, Ricciardo ötödik lett, Verstappen öt körrel a vége előtt fékhibával kiállt, 15. helyezettnek könyvelték el.

Renault

Az 1977-es silverstone-i futam volt a csapat első Forma–1-es versenye, Jean-Pierre Jabouille kiesett. Két évvel később René Arnoux a dobogó második fokára állhatott. 1983-ban Prost révén nyertek először Brit Nagydíjat. 1984-ben Brands Hatchben Derek Warwick hazai pályán második lett.

Az enstone-i előd Benetton 1995-ben nyert itt a hazai pályán versenyző Johnny Herbert révén. Az 1994-es futam negatív módon lett emlékezetes Michael Schumacher kizárása miatt.

2002-ben újra Renault-ként nem szereztek pontot, Button 12. lett, Jarno Trulli kiesett. 2003-ban Trulli hatodik lett, Alonso kiesett. 2004-ben ismét nulláztak: Alonso tizedik helyen végzett, Trulli kiesett. 2005-ben Alonso második lett, Giancarlo Fisichella negyedik. 2006-ban Alonso megnyerte a versenyt, Fisichella ismét negyedik helyet hozott. 2007-ben Heikki Kovalainen és Fisichella 7-8. helyen végeztek. 2008-ban Alonso hatodik lett, az ifjabb Nelson Piquet kiesett. 2009-ben mindketten pontzónán kívül végeztek: Piquet 12., Alonso 14. helyen. A 2010-es verseny sem sikerült jobban: Vitalij Petrov 13. lett, Robert Kubica kiesett.

2011-ben a Lotus Renault GP színeiben Nick Heidfeld nyolcadik, Petrov 12. lett. Lotus néven nem sikerült itt dobogós helyezést elérniük, legjobban ebben az időszakban a 2012-es futam sikerült, ahol Kimi és Grosjean 5-6. helyen végeztek.

2016-ban Magnussen és Jolyon Palmer is váltóhibával állt ki, előbbit a megtett táv révén 17.-nek jegyezték. Tavalyelőtt Hülkenberg hatodik helyezést ért el, Palmer hidraulikai hiba miatt nem tudott elrajtolni. Tavaly Hülkenberg megismételte a hatodik helyezését, Sainz Grosjeannal ütközve kiesett.

Haas

Három éve Esteban Gutiérrez utolsó célba érkezőként 16. lett, Grosjean technikai probléma miatt kiállt. Tavalyelőtt Magnussen és Grosjean 12-13. helyen végeztek. Tavaly a negyedik sorból rajtolva Magnussen kilencedik lett, Grosjean Sainzcal ütközve kiesett.

McLaren

Első Brit Nagydíjukon 1966-ban Brands Hatchban az alapító Bruce McLaren hatodik lett. Első silverstone-i dobogójukat is ő szerezte, amikor 1969-ben harmadik lett. 1970-ben Denny Hulme, 1972-ben Peter Revson hozta ezt a helyezést a Brit Nagydíjon, de a másik pályán, Brands Hatchben. Első silverstone-i győzelmüket 1973-ban Revson szerezte, Hulme ugyanezen a versenyen harmadik lett. Innentől kezdve jött egy jó sorozat a pályán: 1975-ben Emerson Fittipaldi, 1977-ben James Hunt győzött. Közben Brands Hatchben 1974-ben Fittipaldi második lett, 1976-ban pedig Hunt nyert volna, de mivel a második rajtnál jogosulatlanul vett részt, kizárták. 1977 után négyéves győzelmi ínség jött (nemcsak a pályán, hanem egyáltalán a csapatnak), amit 1981-ben John Watson tört meg. Majd Brands Hatchben Lauda 1982-ben és 1984-ben egyaránt győzött, 1985-ben pedig Silverstone-ban nyert Prost. 1986-ban az utolsó Brands Hatch-i versenyen Prost harmadik lett. 1987-ben kettős kiesés következett, majd 1988-ban Senna győzött, Prost kiállt, a következő évben fordítva: Prost lett a győztes, Senna kicsúszott. Ezután sokat kellett várni az újabb győzelemre.

1990-ben Senna harmadik lett. A következő évben Senna próbálta üldözni Mansellt, de a verseny végén kifogyott a benzine, így negyediknek könyvelték el, Berger lett a második. 1992-ben Berger, 1993-ban Senna lett ötödik, majd 1994-ben Mika Häkkinen hozott egy dobogót (harmadik). 1995-ben egy ötödik hely következett Mark Blundell révén, majd 1996-ban Häkkinen újra harmadik, 1997-ben Coulthard negyedik lett. 1998-ban Häkkinen nagy előnnyel vezetett, de az eső miatt beküldött safety car elolvasztotta az előnyét, utána hibázott is, így Schumacher mögé esett vissza. Aztán a futam végi káoszban egy ideig úgy tűnt, mégis nyert, de második maradt. A csapat óvott, de elutasították. Coulthard kiesett. A következő évben aztán Coulthard ünnepelhetett hazai pályán, Mikának viszont leesett a bal hátsó kereke (mindig az a bal hátsó…). 2000-ben Coulthard ismételt, Mika pedig gondoskodott a kettős győzelemről. A 2001-es futam Mikáé volt, az amúgy gyenge évében újra régi formáját idézte. Coulthard viszont kiesett, amivel egyre inkább lemaradt a világbajnoki címért folyó versenyfutásban.

2002-ben nem szereztek pontot: Coulthard tizedik lett, Kimi motorhiba miatt kiesett. 2003-ban Kimi harmadik, Coulthard ötödik; 2004-ben Kimi második, Coulthard hetedik helyen végzett. 2005-ben Montoya győzött, Kimi harmadik (úgy, hogy motorcsere után hátrasorolták a rajtrácson). 2006-ban Kimi megismételte az előző évi helyezését, Montoya hatodik lett.

2007-ben Alonso és Hamilton dobogósok lettek a Ferrarihoz távozott Kimi mögött. 2008-ban Hamilton győzött, Kovalainen ötödik. 2009 viszont nem túl jól sikerült Hamiltonnak, 16. lett, míg Kovalainen ütközés miatt kiesett. 2010-ben Hamilton második lett, Button negyedik. 2011-ben Hamilton negyedik, Button a csapat hibájából esett ki: korán engedték ki a kerékcseréről, amikor egyik kerekét még nem rögzítették rendesen. A 2012-es verseny haloványabbra sikerült: Hamilton nyolcadik, Button tizedik helyen végzett. A 2013-as pedig még ennyire sem sikerült, Button 13. lett, Pérez kiesett – mindkettejüknek gumiproblémái voltak. 2014-ben Button negyedik, Magnussen hetedik lett. 2015-ben már Honda-motorral a két versenyző belekeveredett a rajt utáni ütközésbe, ráadásul egymással koccantak, Button kiállni kényszerült, Alonso folytatta, tizedikként pontot is szerzett. 2016-ban Alonso bejutott a Q3-ba, a tizedik helyet szerezte meg, ami Vettel büntetésével kilencedikre javult. Nem sikerült azonban pontokra váltania, 13. helyen végzett Button mögött. Tavalyelőtt Stoffel Vandoorne 11. helyezettként lemaradt a pontszerzésről, Alonso a benzinpumpa hibája miatt kiállt. Tavaly Renault-motorral Alonso nyolcadik, Vandoorne 11. lett.

Racing Point

Mindenképpen hazai versenyüknek tekinthető, hiszen nemcsak brit licenccel versenyez a csapat, de itt található a Force Indiától (Spykertől, Midlandtől, Jordantől) örökölt bázisuk. A Force India 2016-ban ért el silverstone-i eredményét: Pérez és Hülkenberg 6-7. helyen futottak be. Pérez a második kerékcsere után negyedik helyen is haladt, de később Ricciardo és Kimi is megelőzte. Tavaly Esteban Ocon hetedik, Pérez tizedik lett.

Alfa Romeo

1950-ben itt kezdődött a régi csapat és az egész Forma–1 világbajnokság története: az első szezon nyitófutamán hármas győzelmet arattak: Nino Farina leggyorsabb kört futva nyert Luigi Fagioli és hazai versenyzőként rajthoz álló Reg Parnell előtt. A csapat harmadik ásza, Fangio olajszivárgás miatt kiállt. A következő évben Fangio második lett.

Az 1979-től 1985-ig működő csapat nem szerzett pontot sem Silverstone-ban, sem Brands Hatchben.

A jogelőd Saubernek „önálló” csapatként a 2001-es volt a legjobb silvertone-i eredménye, amikor Kimi ötödik lett Nick Heidfeld előtt. A BMW–Sauber időszakban Heidfeldnek sikerült 2008-ban második helyezést elérnie.

Tavaly az Alfa Romeo Sauber színeiben Leclerc és Marcus Ericsson is kiesett, előbbinek a kerékcserénél rosszul rögzítették a kerekét, utóbbi a gumifalnak csapódott, biztonsági autós fázist okozva.

Toro Rosso

Az első itteni versenyükön 2006-ban Liuzzi 13. lett. Első pontjukat a pályán 2011-ben Jaime Alguersuari szerezte tizedik helyével, Sébastien Buemi ütközés miatt kiesett. 2012-ben Ricciardo és Jean-Éric Vergne 13-14. helyen futottak be. 2013-ban Ricciardo nyolcadik lett, Vergne defekt miatt kiesett. 2014-ben Kvjat kilencedik lett Vergne előtt. 2015-ben Sainz és Verstappen is kiesett, előbbi műszaki hiba, utóbbi kicsúszás miatt. 2016-ban sikerült a kettős pontszerzés: Sainz nyolcadik, Kvjat tizedik lett. Tavalyelőtt a két versenyző egymással ütközött az első körben, a szenvedő fél Sainz kiesett, Kvjat végül 15. helyen zárta a versenyt. Tavaly Gasly tizediknek futott be, de öt másodperc időbüntetéssel 13. helyen végzett. Brendon Hartley összetörte az autóját a szombati szabadedzésen, így az időmérőn nem vett részt, a futamon a javítások miatt a boxutcából rajtolt, de egy kör után kiállni kényszerült.

Williams

Első Brit Nagydíjukon 1977-ben Patrick Nève March kasztnival tizedik lett, ami még nem ért pontot. Már saját konstrukcióval 1978-ban Brands Hatchben Alan Jones kiesett. Az 1979-es silverstone-i verseny különösen emlékezetes számukra: Jones az első pole pozíciójukat, Clay Regazzoni az első győzelmüket szerezte itt. A következő évben Jones győzött Brands Hatchben, Carlos Reutemann harmadik lett; majd 1986-ban már Honda-motorral Mansell nyert az utolsó ottani futamon, Nelson Piquet-nek köszönhetően kettős győzelem lett. A következő évben Silverstone-ban mindketten megismételték ezt az eredményt. 1988-ban a Judd-motoros szenvedés évében itt volt Mansell egyik bravúros második helyezése.

A Renault-motoros érában a ’90-es évek hozott sikersorozatot: 1990-ben Thierry Boutsen második lett, aztán sorra nyerték a versenyt: 1991-ben és 1992-ben Mansell, 1993-ban Alain Prost, 1994-ben Damon Hill. Az 1992-es Ricciardo Patrese révén kettős siker lett. 1995-ben tört meg a sorozat: David Coulthard harmadik lett, míg Hill kiesett. 1996-ban és 1997-ben Jacques Villeneuve hozta az újabb győzelmeket, utóbbi volt a 100. diadala a csapatnak. Azóta viszont nem sikerült itt nyerniük.

1998-ban Heinz-Harald Frentzen kiesett, Villeneuve hetedik lett, amiért akkoriban még nem járt pont. 1999-ben Ralf Schumacher harmadik helyezést ért el, bátyja balesete után. 2000-ben már BMW-motorral Ralf negyedik lett, mögötte az újoncévét töltő Buttonnal. 2001-ben Juan Pablo Montoya negyedik lett, Ralf kiesett. 2002-ben Montoya dobogóra állhatott a két Ferrari mögött, 2003-ban második lett. 2004-ben egy ötödik helyre futotta neki, a sérült Ralfot helyettesítő Marc Gené 12. helyen végzett (ez lett az utolsó futama, bár akkor ez még nem volt biztos). 2005-ben az utolsó BMW-s szezonban Webbernek és Heidfeldnek mindössze 11-12. helyre futotta. 2006–2007-ben ugyancsak nem sikerült pontot szerezniük, 2008-ban is mindössze egyet a nyolcadikként beérő Nakajima Kazuki révén. 2009-ben Rosberg ötödik lett. 2010-ben Barrichello szintén ötödik, Hülkenberg tizedik helyen végzett. 2011-ben Barrichello és Maldonado 13-14. helyen futott be. 2012-ben Bruno Senna kilencedik, Maldonado ütközés után visszaesve 16. lett. 2013-ban lemaradtak a pontszerzésről Maldonado és Bottas 11-12. helyével. 2014-ben Bottas második helye révén ünnepelhettek dobogón, Massa viszont az első rajt után kiesett, Kimivel ütközve. 2015-ben Massa és Bottas 4-5. helyen futottak be. 2016-ban viszont nem tudtak pontot szerezni: Massa 11., Bottas 14. helyen végzett. Tavalyelőtt Massa tizedik, Stroll 16. lett. Tavaly mindkét versenyző szárnycsere után a boxutcából rajtolt, Stroll 12., Szergej Szirotkin 14. helyen végzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr2814942470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása