Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző IX/20.

São Pauló-i Nagydíj, Interlagos

2023. november 03. - F1 Hierro

Interlagosban ötven évvel ezelőtt rendeztek először Forma-1-es világbajnoki futamot, és rögtön hazai győzelemnek örülhetett a közönség: Emerson Fittipaldi nyert a legendás Team Lotus színeiben, majd egy évvel később már McLarennel ismételt. A következő évben ugyancsak hazai pilóta nyert, a Brabham pilótája, José Carlos Pace, aki korai halála után a pálya névadója lett. A kezdetei években még a régi, hosszabb vonalvezetésen rendezték a versenyeket egészen addig, amíg a Brazil Nagydíj át nem került a riói Jacarepaguá pályájára. A kilencvenes évek elején aztán újra Interlagos lett a helyszín, immár megújult vonalvezetéssel. 

Akkoriban még a szezon korai szakaszában rendezték az itteni futamokat, és volt egy sajátos sorozata a pályának: 1994-től 2000-ig rendre az itteni győztes lett év végén a világbajnok, sőt 1991-től 2002-ig is mindössze két kivétel volt (1993 és 2001). Így nyert itt a hazai kedvenc Ayrton Senna a McLarennel, Nigel Mansell Williamsszel, Michael Schumacher Benettonnal, majd később Ferrarival, Damon Hill és Jacques Villeneuve megint csak Williamsszel, Mika Häkkinen McLarennel. Ugyanakkor voltak időnként meglepetés-eredmények is, mint 2003-ban Giancarlo Fisichella első győzelme a Jordan színeiben a minden tekintetben kaotikus esőversenyen.

2004-ben aztán átkerült a verseny a szezon hajrájába, és immár kifejezetten itt dőltek el világbajnokságok: Fernando Alonso (Renault) javára előbb Kimi Räikkönennel (McLaren), majd Schumacherrel (Ferrari) szemben; majd Räikkönen ünnepelt nevető harmadikként a McLaren párosával, Alonsóval és Lewis Hamiltonnal szemben, hogy aztán egy évvel később Hamilton szerezze meg ugyancsak szoros küzdelemben az első címét a Ferrari hazai pilótájával, Felipe Massával szemben, akinek ezúttal a futamgyőzelem sem volt elegendő az őrült hajrával véget ért versenyen. Ezután Jenson Button címe következett a Brawn GP színeiben a hazai pályán versenyző csapattárs Rubens Barrichellóval és a Red Bull Racing pilótájával, Sebastian Vettellel szemben, majd 2012-ben Vettel ünnepelt az immár a Ferrarinál versenyző Alonsóval szemben. Azóta nem volt itt újabb bajnokavatás, vagy később dőltek el a címek, vagy hamarabb - az idei szezon az utóbbiak közé tartozik. 

2020-ban a járványhelyzet miatt Brazília kimaradt, majd 2021-ben visszatért a pálya, de a verseny új nevet kapott: immár São Pauló-i Nagydíj néven rendezik, és a sprintek bevezetése óta minden szezonban ebben a még mindig nem teljesen kiforrott formátumban rendezték az itteni hétvégéket.

Az elmúlt két évben a Mercedes nyerte az itteni versenyeket, a sprinteket és a vasárnapi futamokat egyaránt, a tavalyi kettős győzelem George Russell vezetésével az egyetlen diadaluk volt abban a szezonban, és mindmáig az utolsó. A Red Bull Racing legutóbb 2019-ben nyert Interlagosban Max Verstappen révén. Tavaly még dobogóra állniuk sem sikerült, ráadásul a verseny hajrájában a csapategység is komoly csorbát szenvedett (bár tavaly más csapatoknak is voltak ezzel gondjaik: a sprinten az Alpine-nak és az Aston Martinnak). A Ferrari legutóbbi itteni győzelme a 2017-es volt Vettellel, a 2019-es versenyük pedig negatívan maradt emlékezetes azzal, hogy a két versenyzőjük, Vettel és Charles Leclerc egymást ütötte ki. A McLaren színeiben 2012-ben Button győzött - az azóta eltelt években mindössze egy újabb győzelme volt a csapatnak. A Williams legutóbbi itteni győzelméig pedig 2004-ig kell visszamenni, amikor Juan Pablo Montoya búcsúzott tőlük futamgyőzelemmel, és azt követően nekik is ínséges évek következtek, csak egy futamot nyertek azóta. Az Alpine-nak a jogelődje, a Benetton nyert itt még Michael Schumacher idején, az Aston Martinnak szintén a közvetett elődje, a Jordan a már említett 2003-as versenyen. Futamot ugyan nem nyert még, de említsük meg a Haas csapatot, amely a tavalyi pénteki időmérőn megszerezte első és eddig egyetlen pole pozícióját (bár ehhez kellett a piros zászló és a megérkező eső is).

Idén vajon lesz valami meglepetés? Vagy elviszi a Red Bull ezt a versenyt is?

És lesz-e idén további múltidézés, egyelőre kérdéses. Las Vegasban nincs mit idézni, versenyzői szinten pláne, és ha a pályákból és a futamok elnevezéséből indulunk ki, a csapatoknál sem (az 1981-es és '82-es szezonzárót teljesen más aszfaltcsíkon, Caesars Palace Nagydíj néven rendezték). Abu-Dzabi pedig a közel-keleti helyzet miatt újabban kérdőjeles - szóval, viszontlátásra, akár idén, akár jövőre!

Red Bull

A 2005-ös Brazil Nagydíjon Christian Klien kilencedik lett, amiért pontot nem kapott; David Coulthard a rajtnál ütközött a két Williams–BMW-vel. 2006-ban Coulthard váltóhiba miatt esett ki, Robert Doornbos 12. lett. 2007-ben Mark Webbernek volt váltóhibája, Coulthard kilencedik helyen végzett. 2008-ban a búcsúzó Coulthard a rajt után ütközött, Webber kilencedik lett, még mindig pont nélkül. 2009-ben aztán megtört a rossz sorozat: Webber megszerezte a csapat első itteni győzelmét. Sebastian Vettel negyedik lett, ezzel a világbajnoki esélyei elszálltak. Utána rögtön nyertek még két futamot a pályán: 2010-ben a Vettel, Webber sorrendben aratott kettős győzelemmel mindkét pilóta versenyben maradt a bajnoki címért a zárófutamra. A csapat nem állított fel sorrendet köztük (ami utólag jó döntésnek bizonyult). 2011-ben ismét kettős győzelmet arattak, ezúttal Webberrel az élen. 2012-ben Webber negyedik lett, Vettel rossz rajt és ütközés után a mezőny végéről felzárkózott hatodiknak, ami révén világbajnoki címet ünnepelhettek. 2013-ban újabb kettős győzelem következett, Vettel sorozatban kilencedik győzelmével zárta a szezont, Webber pedig második hellyel búcsúzott a Forma–1-től, a levezető körben levett sisakkal. 2014-ben Vettel ötödik lett, Ricciardo kiesett. 2015-ben Danyiil Kvjat hetedik, Ricciardo 11. helyen végzett. 2016-ban Verstappen a negyedik helyről indult, a futamon egy ideig a második helyért is harcban volt, míg Ricciardo a hatodik rajtkockából indult. Miután rossz időzítéssel váltottak köztes gumikra, mindketten visszaestek, de Verstappen feljött a harmadik helyre, míg Ricciardo nyolcadikként zárta a futamot. 2017-ben Verstappen ötödik, a hátrasorolás, majd ütközés után felzárkózó Ricciardo hatodik lett. 2018-ban a harmadik sort szerezték volna meg, de Ricciardót öt hellyel hátrasorolták a turbófeltöltő cseréje miatt. A futamon Verstappen élre állt állt, de a lekörözött Oconnal való koccanás után második lett, Ricciardo negyedik helyen végzett. 2019-ben Verstappen élről indult, Albon a harmadik sorból. Verstappen a rajt után is őrizte az éllovas pozíciót. Az első kerékcsere után a rosszkor kiengedett Robert Kubica akadályozta, ezután Hamilton mögé került, de egy körrel később újra megelőzte. A második kerékcsere után is maradt Verstappen az élen, az első biztonsági autós fázis alatt azonban ismét kereket cserét, míg Hamilton nem. Így második helyről várhatta az újraindítást, ami után visszavette az éllovas pozíciót, és megnyerte a futamot. Albon a második biztonsági autós fázis alatt a második helyen állt, miután Hamilton ezúttal kereket cserélt. Az újraindítás után összeütköztek Hamiltonnal, ami miatt megpördült és a 15. helyre esett vissza, Hülkenberg időbüntetése után 14. helyezett lett.

A tavalyelőtti São Pauló-i Nagydíjon Verstappen lett az első az időmérőn, miután Hamiltont szabálytalan DRS miatt megbüntették, ezután a sprinten második helyen futott be; az időmérőn harmadik Pérez negyedik lett a sprinten. A futamon Verstappen Bottast lerajtolva élre áll, és Pérez is az első körben meg tudta előzni Bottast. Pérezt a 18. körben Hamilton utolérte, ekkor még sikerült a visszaelőzés, a következő körben viszont már előtte maradt Hamilton, aki a 48. körben utolérte Verstappent. Ekkor még sikerült visszaverni az előzési kísérletet, bár úgy, hogy mindketten lesodródtak. Az 59. körben viszont megtörtént az előzés, így Verstappen második lett. Pérez negyedik helyen zárta a versenyt, miután a virtuális biztonsági autó alatt cserélő Bottas visszajött elé. Tavaly az időmérőn Verstappen második, Pérez kilencedik lett, a sprinten Verstappen és Pérez 4–5. helyen végeztek. A futamon Sainz időbüntetésével mindketten második sorból indulhattak. Verstappen az első újraindítás után ütközött Hamiltonnal, amiért öt másodperc büntetést kapott. Végül Verstappen, Pérez sorrendben a 6–7. helyen végeztek. Némi konfliktus is támadt csapaton belül, miután a második újraindítást követően Pérezt Verstappen elengedésére utasították, abban a reményben, hogy megelőzte Alonsót, amikor viszont ezt nem sikerült, vissza akarták adatni a helyet, de Verstappen nem teljesítette.

Ferrari

Az első világbajnokságba számító Brazil Nagydíjon (1973) Arturo Merzario és Jackie Ickx 4-5. helyen végeztek. 1974-ben Clay Regazzoni második lett. Két évvel később Niki Lauda a szezonnyitót megnyerve ott folytatta, ahol az előző évet abbahagyta. 1977-ben Carlos Reutemann győzött, Lauda harmadik lett.

1990-ben Alain Prost győzött, Nigel Mansell negyedik lett. 1991-ben Prost negyedik, Jean Alesi hatodik lett; a következő évben Alesi és Ivan Capelli 4-5. helyen végeztek. 1993-ban Alesi és Gerhard Berger nem szereztek pontot; 1994-ben Alesi harmadik helyezést ért el, Berger motorhiba miatt feladta. A következő évben Berger lett harmadik, Alesi ötödik.

1996-ban Michael Schumacher harmadik helyezettként megszerezte első ferraris dobogóját, Eddie Irvine hetedik lett, amiért nem járt még pont. 1997-ben Schumacher ötödik, Irvine 16. lett. 1998-ban Schumacher harmadik, Irvine nyolcadik (pont nélkül) helyen ért célba. 1999-ben Schumacher második lett, Irvine ötödik. 2000-ben Schumacher megnyerte a versenyt, Rubens Barrichello a hidraulika hibája miatt kiesett. 2001-ben Schumacher második lett, az élről induló Barrichello ezúttal a Ralf Schumacherrel való ütközés miatt kényszerült feladni. 2002-ben Schumacher az itt debütáló új autóval győzött; a régivel versenyző Barrichello hidraulikai hiba miatt állt ki. 2003-ban Barrichello újra edzéselső lett, vezetett is egy ideig a versenyen, de az üzemanyagrendszer hibája miatt fel kellett adnia, míg Schumacher kicsúszott a vizes pályán. 2004-ben Barrichello harmadikként végre dobogóra állhatott odahaza, Schumacher hetedik helyen végzett. 2005-ben Schumacher negyedik, Barrichello hatodik lett. 2006-ban Felipe Massa megnyerte a hazai versenyét, a világbajnoki csatában alulmaradó Schumacher tizedik helyről indulva emlékezetes versenyen negyedik helyezettként búcsúzott a csapattól (és egy időre a Forma–1-től is).

2007-ben Kimi Räikkönennek volt esélye a világbajnoki címre, bár ez a saját szereplése mellett a McLarenek helyezésén is múlott. Az összehangolt taktikával Kimi, Massa sorrendben arattak kettős győzelmet, ami Hamilton hetedik helye mellett elegendőnek bizonyult a világbajnokság megnyeréséhez. Egy évvel később Massa volt a bajnokaspiráns. Az esős versenyt megnyerve megtette magáét, a célvonal átszelése után csapata már ünnepelt is, de 15 másodperc múlva az örömük szertefoszlott, mivel Hamilton mégis ötödik tudott lenni, így a győzelem Kimi harmadik helyezésével együtt csak a konstruktőri címre volt elég. 2009-ben Kimi hatodik, a sérült Massát helyettesítő Giancarlo Fisichella tizedik lett, amiért még nem járt pont. 2010-ben Fernando Alonso harmadik helyezéssel őrizte listavezető pozícióját, Massa 15. helyen végzett. 2011-ben Alonso és Massa 4–5. helyen ért célba. 2012-ben a dobogó két oldalára állhattak fel, Massa előzékenysége révén Alonso lehetett a második, de a hőn áhított világbajnoki címet így sem sikerült megszerezni. 2013-ban Alonso harmadikként ismét ott volt a pódiumon, Massa hetedik lett. 2014-ben Alonso és Kimi 6-7. helyen végeztek. 2015-ben Vettel harmadik lett Kimi előtt. 2016-ban Kimi harmadik helyről indult, de kiesett, Vettel ötödik helyről rajtolt és ott is ért célba. 2017-ben Vettel második helyről indulva a rajt után élre állt, és megnyerte a futamot, Kimi harmadikként csatlakozott hozzá a dobogón. 2018-ban Kimi negyedik helyről indulva harmadik, Vettel második helyről rajtolva hatodik lett. 2019-ben Vettel a második helyről rajtolt, míg Leclerc a tíz rajthellyel hátrasorolva 14. rajtkockából. Vettelt a rajtnál megelőzte Hamilton, az első biztonsági autós fázis után pedig Albon, ami miatt negyedik helyre került, miközben a felzárkózó Leclerc az ötödik helyen állt. A 66. körben a két versenyző elkezdett egymással csatázni, aminek kettős kiesés lett a vége, a megtett táv révén Vettelt 17., Leclerc-t 18. helyezettnek jegyezték.

A tavalyelőtti São Pauló-i Nagydíj időmérőjén a harmadik sort szerezték meg, a sprinten Sainz harmadik, Leclerc hetedik lett, utóbbi Hamilton rajtbüntetésével egy hellyel előrébb indulhatott. A futam rajtjánál Sainz koccant Norrisszal, aki emiatt defektet kapott. Az első körben Leclerc megelőzte Sainzot, később az előretörő Hamilton mindkettejüket megelőzte, Leclerc, Sainz sorrendben 5-6. helyen végeztek. Tavaly mindkét versenyző a Q3-ba jutott a sprinten Sainz második, Leclerc hatodik lett, de Sainznak az elhasznált erőforráselemek miatt a futamon öt hellyel hátrébb kellett indulnia, ezek után vasárnap Sainz a dobogó harmadik fokára állhatott, Leclerc negyedik lett mögötte.

Mercedes

A jogelőd Brawn GP színeiben 2009-ben Jenson Button ötödik helyével a Brazil Nagydíjon ünnepelhette világbajnoki címét.

2010-ben Nico Rosberg és Michael Schumacher 6–7. helyen végeztek; 2011-ben Rosberg hetedik, Schumacher 15. lett. 2012-ben Rosberg egy defekt miatt 15. helyen végzett, míg Schumacher hetedik hellyel búcsúzott a Forma–1 mezőnyétől, immár másodjára és végérvényesen. 2013-ban Rosberg ötödik, Hamilton kilencedik lett. 2014-ben kettős győzelmet arattak itt is, Rosberg nyert Hamilton előtt, ezzel utóbbi 17 pontos előnnyel vezetett a duplapontos szezonzáró előtt. 2015-ben megismételték az előző évi kettős győzelmet, de immár nem volt befolyása a világbajnoki csatára. 2016-ban első sorból indultak (13. alkalommal a szezon során, ami rekordnak számított), a versenyen sorozatban harmadjára sikerült a kettős győzelem, de ezúttal Hamilton nyert, a zárófutamra hagyva a bajnoki cím eldöntését. Rosberg dolgát Verstappen egy ideig megnehezítette, de végül meglett a második hely. 2017-ben Bottas élről indulva második lett, a boxutcából rajtoló Hamilton negyedik helyre jött fel. 2018-ban Hamilton élről indulva győzött, miután az őt megelőző Verstappen ütközött Oconnal, a leggyorsabb kört futó Bottas ötödik lett, miután a felzárkózó Ricciardo megelőzte. Az eredménnyel sikerült bebiztosítani a konstruktőri címet. 2019-ben a második sorból rajtolhattak (Bottas Leclerc hátrasorolásának köszönhetően). Hamilton a rajtnál megelőzte Vettelt, majd az első kerékcsere után Verstappen elé került, aki egy kör múlva visszaelőzte. Bottas az 52. körben az olajnyomás problémájával kiesett, ami miatt nem tudta pontra váltani a leggyorsabb kört, és az első biztonsági autós fázist is okozta. A csapat ekkor úgy taktikázott, hogy Hamilton csinálja az ellenkezőjét annak, amit Verstappen, így nem állt ki kereket cserélni és élre került, de az újraindítás után Verstappen ismét megelőzte. A második biztonsági autós fázis alatt már kihívták Hamiltont kereket cserélni, ami után negyedik helyre jött vissza. Az újraindítást követően megelőzte Gaslyt, de ütközött Albonnal, ami után újra Gasly mögé került, akit nem tudott megelőzni. Így eredetileg harmadik helyen futott be, de az Albonnal való ütközés miatt kapott öt másodperc büntetést, ezzel hetedik lett.

A tavalyelőtti São Pauló-i Nagydíj időmérőjén Hamilton futotta a legjobb időt a Q3-ban, de szabálytalannak találták a DRS-ét, így törölték az idejét, a rajtrács végéről indult a sprinten, míg Bottas a második helyről. A sprinten Bottas lett az első, Hamilton az ötödik helyre jött fel, de a belső égésű motor cseréje miatt öt rajthellyel hátrébb sorolták. A vasárnapi futamon Bottast lerajtolta Verstappen, majd Pérez is megelőzte, Hamilton közben folyamatosan zárkózott fel, a csapat eli s rendelte a helycserét. Ezután Hamilton némi küzdelem után Pérezt is megelőzte, majd Verstappen nyomába eredt, aki előbb vitatott, de nem büntetett manőverrel (mindketten lesodrótak) tartotta maga mögött futamot, aztán az 59. körben meglett az előzés, Hamilton győzött. Bottas a virtuális biztonsági autó alatti kerékcseréje után Pérez elé tért vissza, így harmadik lett. Tavaly az időmérőn Russell harmadik lett (pont az ő kicsúszásával szakadt félbe a Q3), Hamilton nyolcadik, a sprinten Russell nyert, Hamilton harmadik lett. Sainz hátra sorolásával Hamilton is az első sorból rajtolhatott a vasárnapi futamon, ahol Russell megszerezte önmaga első és a csapat mindmáig utolsó nagydíjgyőzelmét, megfutva a leggyorsabb kört is; Hamilton, aki az első újraindítás után Verstappennel ütközve visszaesett, felzárkózott mögé a második helyre, ezzel a 2020-as imolai futam után újra kettős győzelmet ért el a csapat.

Alpine

A csapat jogelődje, a Benetton 1994-ben és 1995-ben nyert Brazil Nagydíjat Michael Schumacher révén. Utóbbi alkalommal ugyan szabálytalannak találták az üzemanyagot, de csak a konstruktőri pontokat vették el.

A Renault színeiben 2003-ban Alonso úgy lett harmadik, hogy az autója összetörésével szakadt félbe a futam, ő maga pedig kórházi ápolás miatt nem állhatott fizikailag a dobogóra. 2005-ben Alonso harmadik helyével első világbajnoki címét ünnepelhette két futammal a vége előtt, a 2006-os szezonzárón Alonso második helyezésével megvédte címét. A Lotus név alatt nem sikerült dobogós helyezést elérni a pályán. A 2016-tól kezdődő új Renault-korszakban a legjobb interlagosi eredmény Ricciardo 2019-es hatodik helye (Hamilton büntetése révén egy helyet javított hetedikről). Még az is belefért, hogy a Magnussennel való ütközésben megsérült az első szárnya és öt másodperc büntetést is kapott.

A tavalyelőtti São Pauló-i Nagydíjon a jelenlegi név alatt az időmérőn az ötödik sort szerezték meg, a sprinten Ocon kilencedik, Alonso 12. lett. A futamon Ocon, Alonso sorrendben 8–9. helyen végeztek. Tavaly az időmérőn Ocon hatodik, Alonso hetedik lett, a sprinten egymással ütköztek, ami után Alonso eredetileg 15., Ocon 18. helyen futott be, de az esetért Alonso öt másodperc büntetést kapott, így ő a 18. helyre csúszott vissza Ocon mögé. A futamon Tsunoda boxutcás rajtra révén egy-egy hellyel előrébb rajtolhattak, és mindketten pontszerző helyre jöttek fel: a második biztonsági autós fázis alatti kerékcseréből profitáló Alonso ötödik, Ocon nyolcadik helyezést ért el.

McLaren

Az első világbajnokságba számító Brazil Nagydíjon 1973-ban Denny Hulme harmadik lett. Egy évvel később Emerson Fittipaldi nyert a hazai versenyén, egyúttal első mclarenes győzelmét szerezte. 1975-ben Fittipaldi és Jochen Mass a 2-3. helyen végeztek. 1977-ben James Hunt lett második.

1990-ben Ayrton Senna vezetett, de nekiment a lekörözendő Nakajima Satorunak, emiatt javítás után harmadik helyre tért vissza, a csapattárs Berger mögé. 1991-ben Senna végre megszerezte a hőn áhított hazai győzelmet, váltóhiba ellenére. A verseny végére annyira kimerült, hogy segíteni kellett a kiszállásnál. Berger harmadik lett. 1992-ben mindketten kiestek műszaki hiba miatt. 1993-ban Senna újra győzött, Michael Andretti a rajt utáni ütközésben kiesett.

1994-ben mindkét versenyző kiesett: Mika Häkkinen motorhiba, Martin Brundle ütközés miatt (ami után Irvine eltiltást kapott). 1995-ben Häkkinen negyedik, Mark Blundell (aki Mansell helyett indult, mivel a magyarázatok szerint nem fért be az autóba) hatodik lett. 1996-ban és 1997-ben Mika ismét negyedik lett, Coulthard 1996-ban kipördült, 1997-ben tizedik lett (rend kedvéért: akkor ez nem ért pontot). 1998-ban magabiztos kettős győzelmet arattak, Häkkinennel az élen. 1999-ben Mika ismét győzött, Coulthard váltóhiba miatt kiesett. 2000-ben Mika az olajnyomás problémái miatt állt ki; Coulthard második helyen ért célba, de szabálytalan méretű légterelő miatt kizárták. 2001-ben Coulthard győzött, Mika autója már a rajtnál leállt. 2002-ben Coulthard harmadik lett, Kimi Räikkönen kiállni kényszerült, de a megtett táv miatt 12. helyezettnek könyvelték el. 2003-ban Kimi második volt a félbeszakításkor, aztán győztesnek hirdették ki, akként is vett részt az eredményhirdetésen, de később kiderült, hogy eggyel későbbi kört kell figyelembe venni, így második lett Fisichella mögött. Coulthard negyedik helyen végzett. 2004-ben Kimi második lett, Coulthard 11. hellyel búcsúzott a csapattól. 2005-ben a Juan Pablo Montoya–Kimi páros kettős győzelmet szerzett, de utóbbi világbajnoki esélyei elszálltak. 2006-ban a csapattól elköszönő Kimi ötödik, Pedro de la Rosa nyolcadik lett.

2007-ben mindkét versenyző a világbajnoki cím esélyese volt, de Hamilton kicsúszást és egy pillanatnyi leállást követően hetedik lett, míg Alonso harmadik a Ferrarik mögött – így mindketten egy-egy ponttal lecsúsztak az összetett elsőségről. 2008-ban Hamilton hajtott a bajnoki címért, ami a vége felé veszélyben forgott, mivel Timo Glock nem állt ki kerékcserére a vizes pályán, Vettel pedig megelőzte, de Glock kockáztatása nem egészen jött be, így az ötödik hellyel épp meglett a világbajnokság. Heikki Kovalainen hetedik lett. 2009-ben Hamilton harmadik, Kovalainen 12. helyen végzett. 2010-ben Hamilton és Button 4-5. helyen futottak be, ezzel előbbinek csak matematikai esélye maradt a bajnokságra, utóbbinak annyi sem. 2011-ben Hamilton váltóhiba miatt kiesett, Button harmadik lett. 2012-ben Hamiltonnak az esőversenyen jó esélye volt arra, hogy győzelemmel búcsúzzon a csapattól, de Hülkenberg hibája miatt ő esett ki, viszont Button megnyerte a futamot – akkor még nem hittük volna, hogy neki ez lesz az utolsó győzelme, a csapatnak pedig kilenc évet kell várni a következőre… 2013-ban Button negyedik, a csapat színeiben utoljára induló Pérez hatodik lett. 2014-ben Button ötödik, Magnussen 11. helyen végzett. 2015-ben Honda-motoros autóval Button és Alonso 14-15. helyen végeztek. 2016-ban Alonso egy kipördülés után több előzéssel pontot mentve tizedik, Button utolsó célba érkezőként 16. lett. 2017-ben Stoffel Vandoorne a rajt után ütközésbe keveredve kiesett, a Q3-ba jutó Alonso nyolcadikként szerzett pontokat. 2018-ban Renault-motorral mindkét versenyző utólag öt másodperc büntetést kapott kék zászló figyelmen kívül hagyása miatt. Vandoorne 15., Alonso 17. helyen végzett. 2019-ben Sainz a Q1-ben nem futott mért kört, a rajtrács végéről indulhatott, és innen feljött egészen a negyedik helyig, ami Hamilton büntetésével harmadikra javult, ezzel első dobogóját szerezte, még ha a hivatalos ceremónia alatt nem is ő állt ott. A Q3-ról lemaradó, de Leclerc hátrasorolása után tizedik helyről rajtoló Norris nyolcadik lett.

A tavalyelőtti São Pauló-i Nagydíj időmérőjén a negyedik sort szerezték meg, a sprinten Norris hatodik lett, Hamilton rajtbüntesével egy hellyel előrébb indulhatott a futamon, Ricciardo 11. helyen végzett. A futamon Norris a rajtnál koccanva defektet kapott, ami miatt visszaesett a mezőny végére, innen tizedik helyig sikerült feljönnie; Ricciardo erőforrás-probléma miatt kiállt. Tavaly Norris a sprinten második sorból rajtolva hetedik lett, míg a Q2-ig jutó Ricciardo a 11. helyen végzett. A futamon Norris egy hellyel előrébb indulhatott Sainz hátra sorolása után, de vasárnap mindkét versenyző kiesett: Ricciardo az első körben ütközött Magnussennel, Norrisnak az 52. körben váltóhiba miatt kellett kiállnia. Mindkét eset miatt biztonsági autót kellett beküldeni.

Alfa Romeo

A régi Alfa Romeo csapat 1980-ban Interlagosban indult első alkalommal Brazil Nagydíjon.

A jogelőd Sauber csapatnak önállóan 2001-ben sikerült a dobogó, amikor Nick Heidfeld harmadik lett, a BMW–Sauber korszak legjobb eredménye pedig Kubica második helye 2009-ből.

2018-ban az Alfa Romeo Sauber mindkét versenyzője Q3-ba jutott, a negyedik sort szerezték volna meg, de Ricciardo büntetésével egy-egy hellyel előrébb is léptek. A futamon Leclerc hetedik helyezést ért el, Marcus Ericsson a rajt után ütközött Romain Grosjeannal, az autója megsérült, emiatt később kiállt. 2019-ben Alfa Romeo Racing név alatt a visszatérés utáni legjobb eredményüket érték el: Kimi Räikkönen (aki Q3-ba jutott) és Antonio Giovinazzi az előttük lévők indicensei és a biztonsági autós fázisok után eredetileg az 5-6. helyen futottak be, ami Hamilton büntetésével 4–5. helyezésekre javult.

A tavalyelőtti São Pauló-i Nagydíjon a sprinten egymással koccant a két versenyző, ami után Kimi visszaesett, 18. helyen végzett, de a hátsó szárny beállításának módosítása miatt vasárnap a boxutcából rajtolt. Kimi a futamon 12., Giovinazzi 14. helyen végzett. Tavaly az időmérőn mindkét versenyző kiesett a Q1-ben, a sprinten Zhōu és Bottas 13–14. helyen végeztek, a futamon Bottas kilencedik hellyel szerzett pontokat, Zhōu eredetileg 13. helyen futott be, Gasly időbüntetésével 12. lett.

Aston Martin

A 2003-as esőversenyen a közvetett előd Jordan színeiben Giancarlo Fisichella élen állt a félbeszakításkor – először azonban másodiknak hozták ki korábbi kör alapján, de utóbb a csapat fellebbezése nyomán bebizonyosodott, hogy már újabb kört kezdett meg a piros zászló előtt, így eggyel többet vettek figyelembe, ami alapján mégis megnyerte a futamot.

A Force India legemlékezetesebb Brazil Nagydíja a 2012-es volt, amikor Hülkenberg a győzelemért küzdött az esőben, de a hibájának Hamilton esett áldozatul. Ő maga folytatni tudta a versenyt, de megbüntették, így ötödik lett a végén. Ugyanakkor a csapat színeiben elért legjobb interlagosi helyezés Pérez negyedik helye volt 2016-ban. 2018-ban a Racing Point Force India színeiben Ocon ütközött az élen haladó Verstappennel, amiért tíz másodperc stop-and-go büntetést kapott, ezután 14. helyen végzett. Pérez tizedik lett. 2019-ben a Racing Pointtal Pérez kilencedik lett; Stroll a második biztonsági autós fázis alatt a felfüggesztés sérülésével kiállt, 19. helyezettnek jegyezték.

A tavalyelőtti São Pauló-i Nagydíjon a jelenlegi név alatt Vettel 11. helyen végzett; Stroll a 4. körben Tsunodával ütközött, a sérült autójáról később törmelék esett le, ami miatt virtuális safety cart kellett elrendelni, majd 47 kör után ki is állt. Tavaly az időmérőn mindkét versenyző a Q2-ig jutott, a sprinten Stroll veszélyesen védekezett Vettel ellen, az esetért tíz másodperc büntetést kapott, így 12. helyett a 16. helyen végzett, Vettel kilencedik lett. A futamon Stroll és Vettel a 10–11. helyeken végeztek.

Haas

A 2016-os Brazil Nagydíjon mindkét versenyző kiesett: Esteban Gutiérrez elektronikai hibával, míg Grosjean még a futam kezdete előtt (!), a rajtrácsra igyekezve. 2017-ben mindkét pilóta ütközött az első körben: Magnussen Vandoorne-nal, ami után kiesett, Grosjean Oconnal, de ő folytatni tudta a versenyt, a 15. helyen végzett. 2018-ban sikerült a kettős pontszerzés: Grosjean és Magnussen 8-9. helyen futottak be. 2019-ben mindkét versenyző bejutott a Q3-ba, de nem sikerült pontokra váltaniuk a rajthelyeket: a Ricciardóval való ütközés miatt megpördülő és visszaeső Magnussen a 11. helyen végzett, míg a futam vége felé az autó problémáival küzdő Grosjean a14. helyen ért célba, de Hülkenberg időbüntetése után 13. lett.

A tavalyelőtti São Pauló-i Nagydíjon Nyikita Mazepin és Mick Schumacher 17–18. helyen végeztek. A tavalyi időmérőn Magnussen megszerezte önmaga és csapata első és eddig egyetlen pole pozícióját, míg Schumacher az utolsó rajthelyet szerezte meg. A sprinten Magnussen nyolcadik, Schumacher 12. lett, a futamon viszont Magnussen az első körben Ricciardóval ütközve kiesett, biztonsági autós fázist okozva; Schumacher eredetileg a 14. helyen futott be, Gasly időbüntetésével 13. lett.

AlphaTauri

A Toro Rosso egyik emlékezetes Brazil Nagydíja volt a 2008-as, ahol Vettel negyedik lett az esős futamon, többek között Hamiltont megelőzve. A legjobban a 2019-es verseny sikerült nekik: az utolsó két körben Hamiltont maga mögött tartó Gasly második helyezettként állhatott a dobogóra.

A tavalyelőtti São Pauló-i Nagydíjon a jelenlegi név alatt Gasly az időmérőn negyedik lett, a sprinten nyolcadik, Hamilton rajtbüntetésével egy hellyel előrébb indulhatott, a futamot az Alpine-okkal megvívva hetedik helyen zárta; a 4. körben Stroll-lal ütköző Tsunoda 15. helyen végzett. Tavaly az időmérőn Tsunoda Q1-ben, Gasly a Q2-ben esett ki. A sprinten Gasly tizedik, Tsunoda 15. lett, de utóbbinak az autón végzett módosítások miatt a boxutcából kellett rajtolnia vasárnap. A futamon Gasly eredetileg 12. helyen ért be, de boxutcai gyorshajtásért öt másodperc büntetést kapott, ezzel 14. lett, Tsunoda 17. helyen végzett.

Williams

Az 1979-es Brazil Nagydíjon még nem sikerült pontot szerezniük, 1980-ban viszont meglett a dobogó Alan Jones harmadik helyezésével.

1990-ben Thierry Boutsen ötödik lett. 1991-ben Riccardo Patrese második helyezést ért el, Mansell előbb defektet kapott, majd váltóhiba miatt feladni kényszerült. 1992-ben Mansell és Patrese kettős győzelmet szerzett. 1993-ban az élről induló Alain Prost Christian Fittipaldival ütközve kiesett, Damon Hill második lett. A következő évben Hill megismételte második helyét; a csapathoz érkezett Ayrton Senna (akkor még nem sejthettük, hogy utolsó hazai futamán) élről indult, de kipördült és kiesett. 1995-ben Hill rajtolt a pole-ból, de váltóhiba miatt kiállt; Coulthard második lett, a konstruktőri pontokat azonban szabálytalan üzemanyag miatt elvették. 1996-ban Hill nyerte a versenyt, Jacques Villeneuve kipördült. 1997-ben Villeneuve ugyan ütközött az első rajtnál, de újraindították a versenyt, így rajthoz állhatott és győzött; Heinz-Harald Frentzen kilencedik lett, ami nem ért még pontot. 1998-ban Frentzen ötödik lett, Villeneuve – pont nélkül – hetedik.

1999-ben Ralf Schumacher negyedik lett, Alessandro Zanardi váltóhiba miatt kiállt. 2000-ben Ralf és Button az 5-6. helyen végeztek. 2001-ben a harmadik futamán induló Montoya vezetett a versenyen, de a lekörözött Jos Verstappen belehajtott, így kiesett. Ralf kicsúszott. 2002-ben Ralf második (bátyja mögött), az élről induló Montoya ötödik lett. 2003-ban Montoya kicsúszott az esős versenyen, Ralf hetedik lett (először ugyan kilencediknek hozták ki, de neki is kedvezett, hogy végül eggyel későbbi kört számítottak a végeredménybe). 2004-ben Montoya győzelemmel búcsúzott a csapattól, Ralf ötödik helyen végzett.

2005-ben Webber és Antônio Pizzonia ütköztek a rajtnál (többek között egymással), utóbbi kiesett, Webber ugyan folytatta, de helyezetlenül végzett. 2006-ban Webber és Nico Rosberg szintén egymást ütötték ki. 2007-ben Rosberg negyedik, a debütáló Nakajima Kazuki tizedik lett (amiért még nem kapott pontot). 2008-ban Rosberg 12., Nakajima 17. helyen végzett, 2009-ben pedig mindketten kiestek, előbbi motorhiba, utóbbi baleset miatt.

2010-ben Hülkenberg nagy meglepetésre edzéselső lett, ami hat év után az első pole-t jelentette a csapatnak. A futamon nyolcadik helyen végzett, Barrichello 14. lett. 2011-ben Barrichello az utolsó versenyén 14. helyen zárt, Pastor Maldonado kicsúszott. 2012-ben Maldonado és az eddig (?) utoljára versenyző Bruno Senna is a futam elején kiestek. 2013-ban Maldonado 16. lett, Bottas kiesett. 2014-ben Massa a dobogó harmadik fokára állhatott, Bottas tizedik lett. 2015-ben Bottas ötödik lett, míg Massát a gumija előírtnál nagyobb hőmérsékletűre melegítése miatt megfosztották nyolcadik helyétől. 2016-ban nem szereztek pontot: Bottas 11. lett, míg a hazai közönségtől való búcsúzás tudatában versenyző Massa kiesett. 2017-ben Massának szebben sikerült az immár valóban utolsó hazai futam: az időmérőn Q3-ba jutott, a futamon hetedikként pontokat szerzett, utána még a dobogóra is felengedték elköszönni a közönségtől. Stroll 16. helyen végzett. 2018-ban Szergej Szirotkin 16., Stroll 18. helyen végzett. 2019-ben Russell 13. helyen futott be, Hülkenberg időbüntetése után 12. lett, Kubica (akit az első kerékcserénél rosszkor engedtek ki Verstappen elé) a 16. helyen végzett.

A tavalyelőtti São Pauló-i Nagydíjon Russell 13., Nicholas Latifi 16. helyen zárt. Tavaly az időmérőn Albon a Q2-ig jutott, Latifi a Q1-ben kiesett, a sprinten Latifi utolsó célba érkezőként 19. lett, Albon pedig az egyetlen kieső lett az autója sérülése miatt. A futamon Albon és Latifi a 15–16. helyen végeztek.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr9318250085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása