A konstruktőröket versenyzőik világbajnoki helyezése alapján rangsoroló sorozat harmadik részéhez érkezett. Most a 2003-tól 2009-ig alkalmazott 10-8-6-5-4-3-2-1 rendszer alapján történt a pontozás.
Megjegyzések:
* Miután a 7. és 8. helyezések is pontot érnek, az előző két változathoz képest 11-gyel több, 47 alakulat került fel a listára.
* Az élcsoport nem változott, az első nyolc helyezett ugyanaz, mint az első és második változatban. A Ferrari előnye itt még inkább "megnyugtató, minimum 17 évre elegendő. A 2. helyen a McLarennek legalább hat évnyi előnye van a Williamshez képest, míg a Williamsnek legalább egy évtizedre elég az előnye az utána következő legjobb aktív csapattal, a 2016-os világbajnok Mercedesszel szemben.
* A 2016-os (és egyúttal az idei) szezon csapatai közül kilenc felkerült erre a listára, csak a Haas és a megszűnő Manor maradt le.
* A legjobb megszűnt csapat itt a "régi" Lotus a 4. helyével. A 6. helyezett Mercedesnek több mint öt évre lenne szüksége, hogy utolérje őket.
* A következő csapatoknak versenyez jelenleg a jogutóda: a Benettonnak és a 2012-es Lotus csapatnak a Renault; a Tyrrellnek, BAR-nak, a 2006-os Hondának és Brawnnak a mostani Mercedes; a Jordannek közvetve a Force India, a Stewartnak szintén közvetve a Red Bull, a BMW Sauber 2010-ben visszaalakult Sauberré.
* Az első két változathoz képest jobb helyen áll a Renault, a Maserati, a Ligier, a Kurtis Kraft, a Honda, a Toyota és a Gordini (amennyiben a holtversenyes 33-34. jobb, mint a 34.). Rosszabb helyen végzett a Benetton, a Tyrrell, az Alfa Romeo, a Matra, a Vanwall, a Brawn, a Wolf, a Porsche, a Hesketh, a Talbot, a Lola, a Watson, a Toro Rosso és a Parnelli.
* A lista első két változatában nem szereplő - tehát a világbajnokság első hat helyén végzett versenyzőt nem adó - csapatok közül a legjobban a 35. helyezett Stewart áll.
* A legrosszabb helyen álló világbajnok csapat itt is az egyetlen szezonjából szinte a maximumot (18-ból 16 pont) kihozó Brawn GP, ezúttal a 18. helyen.
* Az egyéni világbajnokságot, illetve egyáltalán világbajnoki címet nem nyerő csapatok közül itt a Ligier áll a legjobban a 15. helyével (versenyzői még csak vb-dobogón sem végeztek sosem, bár 1981-ben Jacques Laffite-nak még a bajnoki címre is maradt matematikai esélye a zárófutamra). A konstruktőr-világbajnokságot nem nyerő csapatok közül legjobb helyen a 13. Maserati áll, sikerkorszakukban még nem volt ilyen értékelés (a kisebb helyezések gyűjtögetésében viszont előnyt jelentett nekik, hogy akkoriban még nem volt limitálva, hány versenyzőt lehet indítani).
* A legjobb nyeretlen csapat itt is a 25. helyezett BAR. További nyeretlenek a listán: Toyota, Talbot, Lola, Lancia, Gordini, Force India, Deidt, Arrows, Sauber (külön véve a BMW Saubertől), Surtees, Parnelli.
* Ezen a listán megtalálhatók az 1950-től 1960-ig a világbajnokságba számított Indy 500-ak győztes kontruktőrműhelyei: Kurtis Kraft, Watson, Kuzma, Epperly. Ugyancsak Indy 500 eredmény révén, de nem győztesként került fel a Deidt.
* A világbajnoki futamot nyert konstruktőrök mind rajta vannak a listának ezen a változatán.
* Az országokat nézve itt is az Egyesült Királyság vezet, 17-19 konstruktőrműhellyel (az olasz tulajdonú Benetton 1995-ig versenyezett brit licenccel, az amerikai eredetű Shadow pedig a Forma-1-es részlegét Nagy-Britanniába helyezte). A 2011-ben egy évig Lotus Renault GP néven brit színekben szereplő Renault a franciákhoz számít. (Ugyanakkor nincsenek hozzászámolva a Nagy-Britanniában székelő, de máshol bejegyzett alakulatok) A legjobb brit istálló a 2. helyezett McLaren. Utánuk nyolc (vagy a Shadow-val együtt kilenc) gyártóval következik az USA (sokat köszönhetnek az Indyknek), legjobban a 21. helyezett Kurtis Kraft áll. Hat istállóval (a Benettont is beleszámítva) szerepel a listán Olaszország, amelynek képviselője az éllovas Ferrari is. Öt alakulattal képviselteti magát Franciaország, legjobb helyen közülük a 9. Renault áll. Három csapata van a listán Németországnak, ahonnan legjobban a 6. helyezett Mercedes áll Található még a listán két japán márka, közülük a 24. helyezett Honda áll jobban; egy-egy csapattal képviselteti magát Ausztria (Red Bull - 7. hely), Kanada (Wolf - 26. hely), Írország (Jordan - 23. hely), India (Force India - 36-40. hely) és Svájc (Sauber - 42-46. hely).
Konstruktőr |
1. |
2. |
3. |
4. |
5. |
6. |
7. |
8. |
Pontszám |
|
1. |
Ferrari (I) |
15 |
23 (22,32) |
18 (17,5) |
23 |
19 (18,94) |
13 |
12 |
9 |
696,32 |
2. |
McLaren (GB) |
12 |
10 |
6 |
11 |
14 |
8 |
8 |
3 |
390 |
3. |
Williams (GB) |
7 |
8 |
12 |
3 |
8 |
5 |
4 |
4 |
280 |
4. |
Lotus (1958-94) (GB) |
6 |
3 |
8 |
4 |
2 |
5 (4,95) |
6 |
5 |
191,86 |
5. |
Brabham (GB) |
4 |
3 |
1 |
3 |
2 |
5 |
2 |
3 |
115 |
6. |
Mercedes (D) |
5 (4,6) |
4 |
1 |
1 |
2 |
3 |
1 |
99,95 |
|
7. |
Red Bull (A) |
4 |
1 |
5 |
1 |
2(1,94) |
1 |
1 |
1 |
96,75 |
8. |
Cooper (GB) |
2 |
3 (1,87) |
3 (2,71) |
1 |
3 (2,06) |
4 |
3 |
2 |
84,47 |
9. |
Renault (F) |
2 |
1 |
3 |
3 |
4 |
4 |
6 |
81 |
|
10. |
Benetton (GB/I) |
2 |
2 |
4 |
2 |
5 |
1 |
3 |
80 |
|
11. |
BRM (GB) |
1 |
3 |
3 (2,29) |
3 |
2 |
2 |
2 |
71,76 |
|
12. |
Tyrrell (GB) |
2 |
1 |
3 |
2 |
1 |
1 |
1 |
2 |
67 |
13. |
Maserati (I) |
2 (1,4) |
3 (2,04) |
1 |
2 |
1 |
4 |
47,37 |
||
14. |
Alfa Romeo (I) |
2 |
1 |
1 |
1 |
2 |
41 |
|||
15. |
Ligier (F) |
3 |
1 |
1 |
1 |
4 |
28 |
|||
16. |
Vanwall (GB) |
2 (1,76) |
1 |
1 |
24,12 |
|||||
17. |
Matra (F) |
1 |
1 |
1 |
22 |
|||||
18. |
Brawn (GB) |
1 |
1 |
16 |
||||||
19. |
March (GB) |
1 |
1 |
1 |
2 |
16 |
||||
20. |
BMW Sauber (D) |
1 |
1 |
2 |
15 |
|||||
21. |
Kurtis Kraft (USA) |
2 |
4 |
14 |
||||||
22. |
Lotus (2012-15) (GB) |
1 |
1 |
1 |
1 |
13 |
||||
23. |
Jordan (IRL) |
1 |
2 |
1 |
13 |
|||||
24. |
Honda (J) |
1 |
1 |
2 |
1 |
13 |
||||
25. |
BAR (GB) |
1 |
2 |
1 |
11 |
|||||
26. |
Wolf (CDN) |
1 |
1 |
10 |
||||||
27. |
Porsche (D) |
1 |
1 |
9 |
||||||
28. |
Hesketh (GB) |
1 |
1 |
6 |
||||||
29. |
Toyota (J) |
1 |
1 |
1 |
6 |
|||||
30. |
Talbot (F) |
1 |
5 |
|||||||
Lola (GB) |
1 |
5 |
||||||||
32. |
Watson (USA) |
1 |
1 |
5 |
||||||
33. |
Lancia (I) |
1 (0,5) |
3 |
|||||||
34. |
Gordini (F) |
1 |
3 |
|||||||
35. |
Stewart (GB) |
1 |
1 |
3 |
||||||
36. |
Force India (IND) |
1 |
2 |
|||||||
Kuzma (USA) |
1 |
2 |
||||||||
Shadow (USA/GB) |
1 |
2 |
||||||||
Deidt (USA) |
1 |
2 |
||||||||
Penske (USA) |
1 |
2 |
||||||||
41. |
Toro Rosso (I) |
1 (0,06) |
1 |
1,25 |
||||||
42. |
Arrows (GB) |
1 |
1 |
|||||||
Sauber (CH) |
1 |
1 |
||||||||
Epperly (USA) |
1 |
1 |
||||||||
Eagle (USA) |
1 |
1 |
||||||||
Surtees (GB) |
1 |
1 |
||||||||
47. |
Parnelli (USA) |
1 (0,04) |
0,14 |
* A jelölések, a tört pontok, valamint az 1997-es és 2007-es szezon számításának magyarázatát lásd az első résznél. (A világbajnokság 7. és 8. helyén nem voltak egy szezonban többféle autóval pontot szerző pilóták, így nem szükséges további magyarázat). A 1997-es évre a Williams 1. és 3., a Ferrari 2. és 8., a McLaren 4. és 7., a Benetton 5. és 6. helyért járó pontokat kapott.
* A Lotusnál külön szerepelnek az 1958-tól 1994-ig és a 2012-től 2015-ig szereplő csapat eredményei. Külön szerepelnek a Benetton, a 2002-től 2011-ig versenyző Renault és a 2012-től 2015-ig versenyző Lotus eredményei, ugyanakkor a Renault-nál együtt szerepelnek az 1977-től 1985-ig és 2002-től 2011-ig elért eredmények (2016-ban nem értek el olyan eredményt, ami a listára elegendő lenne). A Tyrrell, a BAR, a 2006-tól 2008-ig versenyző Honda csapat, a Brawn és a 2010 óta versenyző Mercedes csapat eredményei külön szerepelnek, a Hondánál 1964-től 1968-ig és 2006-tól 2008-ig, a Mercedesnél pedig az 1954-55-ben és a 2010 óta elért eredmények együtt szerepelnek. Külön szerepelnek a Stewart és a Red Bull, a BMW Sauber és a Sauber, valamint a Jordan és a Force India eredményei. A Tyrrellnél csak a saját konstrukcióval elért eredmények számítanak, az azelőttiek a Matra, illetve a March eredményeinél szerepelnek.