Március 10-én 83 éves korában elhunyt John Surtees brit autó- és motorversenyző, az 1964-es szezon Forma-1-es világbajnoka, hétszeres gyorsasági motoros világbajnok, 1966-os Can-Am bajnok. Nyugodjék békében!
John Surtees a 2013-as Olasz Nagydíj eredményhirdetése utáni interjúk készítőjeként
1934. március 11-én született az angliai Tatsfieldben. A technikai sportok felé fordulásához nagyban hozzájárulhatott édesapja, aki motorkerékpár-kereskedő volt. Egy oldalkocsis versenyt meg is nyert Johnnal az oldalán, de amikor kiderült a fiú túl fiatal életkora, diszkvalifikálták őket. Az ötvenes években John sikeres motorversenyző lett, első győzelmét az 1955-ös Ulster Nagydíjon szerezte a 250 köbcentisek között. 1956-ban az 500-asoknál megnyerte első világbajnoki címét, majd 1958-tól 1960-ig sorozatban világbajnok lett mind 350-ben, mint 500-ban.
Utóbbi szezonban már kacsintgatott a négykerekűek világa felé is. Lehetőséget kapott a Lotus csapattól, és Silverstone-ban a Brit Nagydíjon második világbajnoki futamán második helyezést ért el. 1961-ben már a teljes szezonra helyett kapott a Yeoman Credit Racing Teamnél, amely privát Cooper autókkal indult. A következő évre Lolára váltottak, amellyel Surtees negyedik lett a világbajnokságban. 1963-ban már a Ferrari versenyzője lett, a régi Nürburgringen, a Nordschleifén sikerült megnyernie a Német Nagydíjat. 1964-ben már a világbajnoki címért küzdött két honfitársa, a Lotusnál versenyző címvédő Jim Clark és a BRM pilótája, Graham Hill ellen. Két futamot nyert: a Nürburgringen ismételt, Monzában pedig a tifosikat örvendeztette meg. A döntés a zárófutamra, a Mexikói Nagydíjra maradt, amit Surtees a tabella második helyén, 5 pont hátránnyal várhatott. A futam viszontagságosan alakult Clark és Hill számára is, Surtees pedig a harmadik helyen haladt csapattársa, Lorenzo Bandini mögött. A csapat utasítására Bandini átadta a helyét, így Surtees éppen megszerezte a világbajnoki címhez szükséges pontszámot. Ezzel végrehajtotta azt az azóta is példátlan bravúrt, hogy motorkerékpárral és autóval is világbajnokságot tudott nyerni (amúgy is kevesen mondhatják el magukról, hogy sikeresen váltottak két kerékről négy kerékre: említhetnénk még a gyorsasági motoros világbajnok és német túraautó-bajnok Johnny Cecottót vagy a motorral és autóval is Dakar-győztes Stéphane Peterhanselt).
A következő évben címvédőként azonban futamot sem sikerült nyernie. 1966-ban év közben csapatot váltott: a Belga Nagydíj megnyerése után otthagyta a Ferrarit, és Cooper-Maseratival folytatta a szezont, amelynek mexikói zárófutamán szerzett győzelmével a második helyet szerezte meg összetettben. 1967-ben már a Honda színeiben versenyzett, a monzai Olasz Nagydíjon megszerezte hatodik, egyben utolsó nagydíjgyőzelmét. 1970-ben és 1971-ben a saját csapatában indult. 1972-ben már csak két futamra nevezett, az Olasz Nagydíj volt utolsó rajtja, az USA Nagydíjra már nem sikerült kvalifikálnia magát.
A Forma-1-es világbajnoksággal párhuzamosan más versenyen is többször indult. A bajnokságon kívüli Forma-1-es futamokon nyolc győzelmet ért el, az utolsót 1971-ben az Oulton Parkban. Négy alkalommal vett részt a Le Mans-i 24 órás versenyen, 1964-ben Bandini váltótársaként harmadik helyezést ért el.1966-ban a Can-Am széria első bajnoka lett.
A Surtees csapat 1978-ig működött, Forma-1-es világbajnoki futamot nem sikerült nyerniük, a Forma-2-ben Mike Hailwood 1972-ben Európa-bajnok lett a csapat színeiben. 2005-től 2007-ig Surtees ismét csapatfőnökként tevékenykedett: az A1 GP sorozatban irányította a brit nemzeti csapatot.
Kétszer házasodott, második feleségétől két lányuk és egy fiuk született. Fia, Henry autóversenyzőként apja nyomdokaiba lépett. A 2009-es Forma-2-es szezon Brands Hatch-i futamán azonban halálos balesetet szenvedett.
John Surtees számos kitüntetésben részesült, a Brit Birodalom Rendjének tagja (MBE), később tisztje (OBE), majd 2016-ban parancsnoka (CBE) lett.
Az autós és motoros versenyzőlegenda februárban került a St. George's kórházba, ahol március 10-én elhunyt. A Forma-1 világbajnokai közül ő a tizenharmadik, aki eltávozott az élők sorából. A bajnokok közül eddig csak Juan Manuel Fangio és Jack Brabham ért meg nála magasabb kort. Surtees eltávozásával a legidősebb élő világbajnok az életének 78. évében járó Jackie Stewart lett, aki egyúttal a 60-as évek utolsó élő bajnoka.
Elhunyt Forma-1-es világbajnokok:
Alberto Ascari - 1955, sportautós tesztbaleset Monzában, életének 37. évében
Mike Hawthorn - 1959, közúti baleset, életének 30. évében
Giuseppe Farina - 1966, közúti baleset, életének 60. évében
Jim Clark - 1968, baleset Forma-2-es futamon Hockenheimben, 32 évesen
Jochen Rindt - 1970, baleset a monzai Olasz Nagydíj időmérőjén, 28 évesen (posztumusz lett világbajnok)
Graham Hill - 1975, repülőszerencsétlenség, 46 évesen
Denny Hulme - 1992, szívinfarktus (túraautó-verseny közben), 56 évesen
James Hunt - 1993, szívinfarktus, életének 46. évében
Ayrton Senna - 1994, baleset az imolai San Marinó-i Nagydíjon, 34 évesen
Juan Manuel Fangio - 1995, veseelégtelenség és tüdőgyulladás, 84 évesen
Phil Hill - 2008, Parkinson-kór szövődményei, 81 évesen
Jack Brabham - 2014, vese- és májproblémák, 88 évesen
John Surtees - 2017, légzési elégtelenség, 83 évesen
