Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző XI/5.

Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsidda

2025. április 18. - F1 Hierro

Szaúd-Arábiában először 2021-ben rendeztek Forma-1-es nagydíjat, akkor a Mercedes pilótája, Lewis Hamilton győzött. Az utóbbi három év a Red Bull Racingé volt, kétszer Max Verstappen, egyszer Sergio Pérez győzött, az utóbbi két évben ráadásul kettős győzelmet arattak. Idén ennél szerényebbek lehetnek a várakozásaik.

A jelenlegi listavezető McLaren eddig nem igazán ért el nagy sikereket ezen a pályán, most itt a lehetőségük kiköszörülni ezt a csorbát is.

McLaren

2021-ben Daniel Ricciardo lemaradt a Q3-ról, de a futamon ötödik helyre jött fel (a második újraindítás után sokáig negyedik volt, a 40. körben Valtteri Bottas előzte meg), míg Norris hetedik helyről rajtolva tizedik lett. 2022-ben a Q3-ról lemaradó Norris hetedik helyezést ért el; Ricciardo három rajthely büntetést kapott Ocon feltartásáért a Q2-ben, a futamon váltóhibával kiállt. Tavalyelőtt Norris kiesett a Q1-ben, míg Piastri bejutott a Q3-ba, de egyikük sem tudott pontot szerezni: az első körben az első szárny sérülése miatt visszaeső Piastri 15., Norris 17. helyen végzett. Tavaly a harmadik sorból rajtoltak. Piastri a 2. körben megelőzte Alonsót, negyedik lett. Norris a biztonsági autó alatt nem állt ki kereket cserélni, hanem alternatív taktikával próbálkozott, amivel időlegesen átvette a vezetést a 13. körig, amikor Verstappen megelőzte, a taktika pedig végül nem vált be, nyolcadik helyen végzett.

Ferrari

2021-ben Leclerc negyedik helyről rajtolt, a futamon hetedik lett; a Q2-ben kieső Sainz lett mögötte a nyolcadik. Tavalyelőtt Leclerc az első, Sainz a második sorból rajtolt. A biztonsági autó alatti kerékcserével Leclerc-nek sikerült élre állnia, Sainz pedig a harmadik helyre került, miután visszakapta a pozíciót a szabálytalanul előző Sergio Péreztől. Leclerc-nek Verstappen ellen kellett megvédenie az első helyet, sokáig sikeresen verte vissza a támadásokat, majd három körrel a vége előtt Verstappen kerekedett felül, így végül győzelem helyett kettős dobogó maradt: Leclerc leggyorsabb körrel második lett Sainz előtt. Tavalyelőtt az időmérőn Leclerc második, Sainz ötödik lett, de Leclerc-nél vezérlőelektronikát kellett cserélni, és az engedélyezett elemek számát máris túllépte, így tíz hellyel hátrébb sorolták, amivel Sainz nyert egy rajthelyet. A futamon Leclerc felzárkózott a hetedik helyig, míg Sainz az első körben egy helyet veszített Stroll-lal szemben, aki később kiesett. A kerékcserét hamar letudták, de jött a biztonsági autó, így a riválisok kevesebb időt vesztettek. Leclerc így Hamilton mögé került, aki a 22. körben Sainzot is megelőzte, így Sainz és Leclerc 6–7. helyen végeztek. Tavaly Sainz vakbélgyulladás miatt a pénteki szabadedzések után visszalépni kényszerült, így Bearman helyettesítette – 1973 óta először debütált versenyző a Forma–1-ben a Scuderia színeiben. Az első sorból induló Leclerc leggyorsabb körrel a dobogó harmadik fokára állhatott, miután a 4. körben Pérez megelőzte; a Q2-ig jutó (a Q3-ról éppen csak lemaradó) Bearman hetedik helyezéssel mutatkozott be, miután Tsunodát és Hülkenberget megelőzte, az alternatív taktikával próbálkozó Norris és Hamilton pedig mögé jöttek vissza.

Red Bull

2021-ben Verstappen a harmadik helyről indulhatott a Q3 végén elkövetett hibája után. Pérez ötödik lett az időmérőn. A biztonsági autó alatt Verstappent nem hozták ki kerékcserére, ezzel élre állt, az ezt követő piros zászlónak köszönhetően időveszteség nélkül cserélhetett kereket. Az újraindításnál élre állt, de ekkor Pérez megpördült és összetörte az autóját, emiatt is jött a második piros zászló. Verstappen előzését pedig szabálytalannak találták, így a harmadik helyre sorolták az újrakezdésnél. Az újrarajtolás után Verstappen ismét átvette a vezetést. Amikor a 37. körben Hamilton próbálta előzni, mindketten lesodródtak, Verstappen ezzel is növelte az előnyét (öt másodpercet kapott később érte). A pozíció visszaadására szólították fel, amit a következő körben próbált megtenni, de Hamilton nekiment a lelassító Verstappennek (emiatt később jött egy tíz másodperces büntetés is a holland pilótának, de nem befolyásolta a helyezését). A 42. körben Verstappen elengedte Hamiltont, de rögtön vissza is előzte. A 43. körben megtörtént Hamiltonnak sikerült az előzés, Verstappen második lett, ezzel a zárófutam előtt pontegyenlőség alakult ki közte és Hamilton között. 2022-ben Pérez az első pole pozícióját szerezte meg, míg Verstappen a második sorból rajtolt. A biztonsági autós fázis rosszkor jött Péreznek, mivel nem sokkal előtte kereket cserélt, így pozíciókat vesztett, ráadásul a kerékcseréről visszatérő Sainzot szabálytalanul megelőzte, így neki is vissza kellett adnia a harmadik helyet. Verstappen viszont a második helyre került, és üldözőbe vette Leclerc-t, akit parázs csata után három körrel a futam vége előtt megelőzött, így megnyerte a futamot, míg Pérez negyedik lett. Tavalyelőtt kettős győzelmet arattak: Pérez pole-ból indulva győzött, miután a 4. körben visszaelőzte a rajtnál élre álló Alonsót (akire egyébként is büntetést várt);Verstappen a Q2-es problémák után 15. rajthelyről feljött a második helyig, megfutva a leggyorsabb kört is. Tavaly Verstappen élről indult, Pérez a második sorból. A 4. körben Pérez Leclerc előzésével feljött a második helyre. A biztonsági autó alatt kereket cserélve Verstappen második, Pérez – akit veszélyesen engedtek ki Alonso elé – negyedik helyre jött vissza. A 13. körben Verstappen megelőzte Norrist, Pérez pedig Hamiltont, később Norris is sikerült, így megismételték a kettős győzelmet, de felcserélt sorrendben: Verstappen győzött Pérez előtt. Pérez öt másodperc büntetést kapott a veszélyes kiengedés miatt, de a helyezését nem befolyásolta.

Mercedes

2021-ben az első sorból indultak. A biztonsági autós fázis alatt kiálltak kereket cserélni, Verstappen viszont kint maradt, utána pedig jött a piros zászló, így pozíciókat vesztettek. Az újraindítás után Verstappen leszorította Hamiltont, aki visszaesett harmadik helyre Ocon mögé, de jött az újabb piros zászló, Verstappen manővere miatt pedig a versenyigazgatóság Hamiltont a második helyre sorolta. Egy körrel a második újrakezdés után Hamilton megelőzte Ocont, majd a 37. körben Verstappen ellen is próbálkozott. Ekkor mindketten kisodródtak, de mivel Verstappen pályaelhagyása előnyszerzést eredményezett, a pozíció visszaadására szólították fel. Amikor Verstappen erre készült, Hamilton Hamilton nekiütközött hátulról. A 42. körben megtörtént az elengedés, de Verstappen vissza is előzött, majd a 43. körben már sikerült az előzés, Hamilton mesterhármassal megnyerte a futamot, ezzel pontegyenlőségre hozta a világbajnokság állását. Bottas a második újraindítást követően ötödik helyen állt, de előbb megelőzte Ricciardót, majd az utolsó métereken Ocont is, így megmentette a harmadik helyezést. 2022-ben Russell a harmadik sorból rajtolva ötödik lett, Hamilton a Q1-es kiesés után tizedik helyre jött fel. Tavalyelőtt a második sorból induló Russell és a negyedik sorból induló Hamilton 4–5. helyen végeztek, miután mindkettejüket megelőzte a felzárkózó Verstappen, utóbbit pedig Leclerc is, de a biztonsági autó alatti kerékcserével sikerült visszajönni Leclerc elé, majd később Sainzot is megelőzte. A leintés után egy ideig úgy tűnt, Russell dobogós lehet, miután Alonsóra tíz másodperc büntetést szabtak ki, de az Aston Martin fellebbezése nyomán visszavonták. Tavaly a negyedik sorból indultak, Russell hatodik helyezést ért el; Hamilton alternatív gumistratégiával próbálkozott, a biztonsági autó alatt nem cserélt, így harmadik helyen állt, de később Pérez és Leclerc is megelőzték, a cseréje után kilencedik lett.

Aston Martin

2021-ben mindkét versenyző kiesett a Q1-ben, és pontot sem szereztek: Stroll a 11. helyen végzett, Sebastian Vettel kiállt, miután az autója megsérült a Tsunodával való ütközésben. 2022-ben a Covid-fertőzés miatt Vettelt helyettesítő Hülkenberg és Stroll a 12–13. helyen végeztek. Tavalyelőtt Alonso Leclerc hátrasorolása után az első sorból indulhatott, a rajtnál élre is állt, Stroll pedig az első körben Sainz megelőzésével a negyedik helyre került. Alonso azonban helytelenül állt fel a rajtrácsra, ami miatt öt másodperc büntetést szabtak ki rá, majd a 4. körben Pérez vissza is előzte. A motorproblémával küzdő Strollt a 17. körben arra utasította a csapata, hogy még a pályán állítsa le az autót. Emiatt biztonsági autót kellett beküldeni, Alonso ezalatt letudhatta a kerékcserét és a büntetést, maradt a második helyen, míg a 25. körben Verstappen meg nem előzte. Így Alonso.a szezonnyitó után itt is a dobogó harmadik fokára állhatott, bár egy ideig veszélyben forgott, miután szabálytalanul letöltött büntetés miatt tíz másodpercet szabtak ki rá (a csapat számolt lehetséges büntetéssel, de öt másodperccel, eszerint instruálták Alonsót az utolsó körökben). A csapat azonban fellebbezett, amit elfogadtak, így maradt a pódium. Tavaly mindketten a Q3-ba jutottak, Alonso a második sorból rajtolva ötödik helyezést ért el, miután Pérez a 2 . körben megelőzte; Stroll a 6. körben kiesett a palánknak csapva az autót, ami miatt be kellett küldeni a biztonsági autót.

Alpine

2021-ben Ocon kilencedik rajthelyről indult, az első újraindítást követően feljött a második helyre, majd jött a második piros zászló, Verstappen szabálytalansága miatt élről indulhatott. Az újrakezdéskor Verstappen, egy körrel később Hamilton is megelőzte, de az utolsó körig tartotta a negyedik helyet, de végül Bottas megelőzte, így negyedik helyezést ért el. Alonso a 13. helyen végzett (egy helyet javított Tsunoda büntetésével). 2022-ben mindkét versenyző a Q3-ba jutott, a futamon leginkább egymással csatáztak. Bár Alonso állt jobban, amikor a csapat utasításba adta a pozíciók tartását, Alonso a víznyomás problémáival kiállni kényszerült, így Ocon lett a hatodik. Tavalyelőtt mindkét versenyző a Q3-ba jutott, a futamon Ocon és Gasly a 8–9. helyen végeztek. Tavaly kiestek a Q1-ben. Gaslynak már a felvezető körön problémái támadtak a váltóval, így kiállt, és az első kör után feladta a futamot, Ocon 13. helyen végzett.

Haas

2021-ben Mick Schumacher és Nyikita Mazepin is kiesett, miután palánknak csapódva összetörték az autójukat. Schumacher okozta a biztonsági autós fázist és az első piros zászlót, Mazepin pedig az első újraindításnál szenvedte el a balesetét, Russellnek is nekimenve, ezzel ő is okozta a második piros zászlót. A 2022-es futamnak egy versenyzővel vágtak neki, miután Schumacher balesetet szenvedett az időmérőn a Q2-ben (szerencsére neki nem esett akkora baja, mint a rémisztően összetört autónak). A Q3-ba jutó Kevin Magnussen kilencedik helyezést ért el. Tavalyelőtt mindkét versenyző a Q2-ig jutott, Hülkenberg Leclerc hátrasorolásával a tizedik helyről rajtolhatott. A futamon Magnussen tizedik lett, négy körrel a vége előtt megelőzve Tsunodát az utolsó pontszerző helyért, Hülkenberg 12. helyen végzett. Tavaly mindkét versenyző a Q2-be jutott. Hülkenberg a biztonsági autó alatt nem állt ki kerékcserére. Magnussen összedett 2×10 másodperc büntetés, az egyiket az Albonnal való ütközésért a biztonsági autó utáni újraindításkor, a másikat amiatt, hogy Tsunodával szemben pályaelhagyásból szerzett előnyt. A csapat ennek fényében azt a taktikát választotta, hogy Magnussen minél jobban maradjon le Hülkenbergtől és tartsa maga mögött a riválisokat. A taktika működött, Hülkenberg a tizedik helyre jött vissza a kerékcseréből, így meglett a pontszerzés. Magnussen eredetileg 11. helyen ért be mögötte, a büntetéseivel 12. lett.

Racing Bulls

2021-ben az AlphaTauri mindkét versenyzője a Q3-ba jutott, pontot viszont csak Gasly szerzett hatodik helyezettként, Tsunoda a 14. helyen végzett (öt másodperces büntetést kapott a Vettellel való ütközésért, egy helyezést rontott vele). 2022-ben a Q3-ba jutó Gasly nyolcadik lett, Tsunoda hétvégéje viszont nem jól alakult: előbb a Q1-ben nem tudott mért kört menni, bár utána engedték indulni, a futamon az erőforrás hibája miatt nem állt rajthoz. Tavalyelőtt Tsunoda 11., Nyck de Vries 14. helyen végzett.

Tavaly VCARB néven indultak, a Q3-ba jutó Tsunoda és a Q2-ig jutó, a Ricciardo 15–16. helyen végeztek. Tsunoda eredetileg 14. helyen ért be, de veszélyes kiengedés miatt öt másodperc büntetést kapott.

Williams

2021-ben Nicholas Latifi a 12. helyen végzett, Russell az első újraindításkör kiesett, miután Mazepin belehajtott. 2022-ben az időmérőn Latifi a Q1-ben odacsapta az autóját, amivel piros zászlót okozott. A futamon mindkét versenyző kiesett: Latifi biztonsági autós fázist okozott, miután összetörte az autóját; Albon autója a Stroll-lal való ütközésben sérült meg a verseny vége felé, a megtett táv miatt 14. helyezettnek jegyezték. Tavalyelőtt Logan Sargeant 107 % feletti időt ment a Q1-ben, de engedték indulni, 16. lett; Albon fékhibával kiállt. Tavaly Albon a Q2-be jutva eredetileg 12., a Q1-ben kieső Sargeant eredetileg 15. helyen ért be, de előbbi Magnussen büntetésével 11., utóbbi Tsunoda büntetésével 14. lett.

Kick Sauber

Az Alfa Romeo Racing színeiben a legjobb eredményük a 2021-es volt: Antonio Giovinazzi a Q3-ba jutott és kilencedikként pontokat szerzett.

Tavaly már Kick Sauberként indultak, mindketten kiestek a Q1-ben, Zhōu Guànyǔ nem tudott mért kört futni, miután a harmadik szabadedzése összetörte az autóját, de engedték rajthoz állni. A futamon Bottas és Zhōu 17–18. helyen végeztek.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr2418842432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása