Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző IX/14.

Olasz Nagydíj, Monza

2023. szeptember 01. - F1 Hierro

A Forma-1-es világbajnokság versenynaptárában az 1950-es indulás óta mindig megtalálható az Olasz Nagydíj, a helyszín is rendre Monza volt, leszámítva az 1980-es imolai kitérőt. Így a száguldós pálya a sportág egyik szentélyévé vált, főleg, hogy a legnagyobb múltú csapat, a Ferrari számára az itteni a hazai verseny. A Scuderia számos győzelemmel örvendeztette már meg a közönséget, legtöbbször Michael Schumacher révén, aki ötször nyert Olasz Nagydíjat, legutóbb pedig négy éve Charles Leclerc-nek sikerült. A pole pozíció tavaly is meglett neki, de egy elhamarkodott kerékcserére ráment az éllovas pozíció. A jelenlegi mezőny másik olasz csapata, az AlphaTauri pedig itt szerezte első győzelmét, akár jogfolytonosan nézzük (2008, Toro Rosso, Sebastian Vettel), akár a jelenlegi néven (2020, Pierre Gasly). 

A többi nagy múltú csapat, a McLaren és a Williams ugyancsak többször győzött ezen a pályán, a McLaren pont itt szerezte két évvel ezelőtt a legutóbbi nagydíjgyőzelmét Daniel Ricciardo révén (Lando Norrisszal ráadásul kettős győzelem volt), korábban pedig olyan klasszisok nyertek a színeikben, mint Niki Lauda, Alain Prost vagy Ayrton Senna. A Williams legutóbb 2001-ben nyert Olasz Nagydíjat, ezúttal ha győzelemben nem is, de kellemes meglepetésben reménykedhetnek. Az Alfa Romeo még az eredeti csapattal nyerte meg 1950-ben az első Olasz Nagydíjat, ami akkor eldöntötte a három "nagy F" háziversenyét a világbajnoki címért a futamgyőztes Nino Farina javára. Az Alpine-nak a jogelődje, a Benetton nyert Monzában 1995-ben. A Mercedes hétszer nyert Olasz Nagydíjat (plusz egyet a jogelőd Brawn GP), ebből négyszer Lewis Hamilton révén, aki korábban McLarennel is győzött itt, így a verseny társrekordere.

Az idén eddig megállíthatatlan Red Bull Racing háromszor nyert Monzában, köztük a tavalyi versenyt Max Verstappennel. Vajon folytatódik a győzelmi sorozatuk? Vagy ismétli magát a történelem, és a 1988 után, amikor a McLaren-uralom évében Gerhard Berger nyert a Ferrarival a Commendatore emlékének adózva, megint Monza lesz a kakukktojás?

Red Bull

Az első Olasz Nagydíjukon 2005-ben vettek részt, de nem szereztek pontot (Christian Klien 13., David Coulthard 15. helyen végzett) és a következő kettőn sem sikerült. 2008-ban Mark Webber nyolcadik, Coulthard 11. lett. 2009-ben Sebastian Vettel lett nyolcadik, Webber Robert Kubicával ütközve kiesett. 2010-ben Vettel meglepő taktikai húzásával (utolsó előtti körben kerékcsere) negyedik, Webber hatodik lett. 2011-ben Vettel megnyerte a futamot, míg Webber ütközés után sérült szárny miatt kicsúszott. 2012-ben mindketten kiestek: Webber a gumik, Vettel a generátor miatt, előbbit huszadiknak, utóbbit 22.-nek könyvelték el. 2013-ban kettős dobogót ért el a csapat: Vettel győzött, Webber harmadik lett. 2014-ben Ricciardo és Vettel 5-6. helyen végzett. 2015-ben Ricciardo nyolcadik, Danyiil Kvjat tizedik lett. 2016-ban Ricciardo és Verstappen 6-7. helyről indultak, Ricciardo egy helyet javított a futamo, Verstappen maradt a hetedik. 2017-ben az időmérőn a 2-3. helyen végeztek a pilóták, de mindkettejüket hátrasorolták cserék miatt. Ricciardo negyedik helyre tudott feljönni, a Massa előzése közben defektet kapó Verstappen tizedik lett. 2018-ban Verstappen ötödik helyről indulva harmadikként futott be, de a Bottasszal való ütközése és a finn versenyző kiszorítása miatt időbüntetést kapott, így ötödik lett, a hátrasorolva induló Ricciardo kuplunghibával kiesett. 2019-ben a nyolcadik helyről induló, a Sainzcal való koccanás után kisodródó Albon hatodik; a Q1-ben mért időt nem teljesítő, a rajtnál Péreznek ütköző és szárnyat cserélő Verstappen nyolcadik helyre futott feljönni. 2020-ban mindkét versenyző a Q3-ba jutott, de nem szerzett pontot a csapat: Verstappen az erőforrás hibájával kiállt a 31. körben, a rajt után az első sikánt elvétő Albon a 15. helyen végzett. Tavalyelőtt Verstappen harmadik lett az időmérőn és második a sprinten, Pérez mindkettőt kilencedik helyen zárta. Bottas hátrasorolásával mindketten egy hellyel előrébb kerültek a rajtrácson, így Verstappen indult a pole-ból. A futamon Verstappen a problémás kerékcsere után Norris mögé került, majd Hamilton is elé jött vissza. Ahogy próbálta visszaelőzni, ütközés lett belőle, az autója ráfutott Hamiltonéra, és mindketten kiestek. Pérez eredetileg harmadik helyen futott be, de mivel Leclerc-t kanyarlevágással előzte meg, öt másodperc büntetést kapott, így ötödik lett. Tavaly Verstappen második, Pérez negyedik lett az időmérőn, de az elhasznált erőforráselemek miatt mindkettejüket hátrébb sorolták, Verstappen hetedik, Pérez a 13. helyről rajtolt. Verstappen két kör alatt feljött harmadiknak, majd az 5. körben Russell megelőzésével másodiknak, Leclerc virtuális biztonsági autó alatti kerékcseréjével átvette a vezetést, Leclerc második kerékcseréje után újból élre állt és megnyerte a futamot. Pérez kemény gumikon sokáig kint maradva feljött ötödik helyre, lágyra váltás után leggyorsabb körrel hatodik helyen végzett.

Ferrari

Első hazai versenyükön Alberto Ascari és Dorino Serafini versenyzőváltással második lett, majd a következő két évben már Ascari győzött. Az 1951-es José Froilán González révén kettős győzelem lett, míg 1952-ben Luigi Villoresi állt fel a dobogó harmadik fokára. 1953-ban Ascari kiesett, viszont a 2-4. helyeket Ferrarik foglalták el: Farina, Villoresi és Mike Hawthorn. 1954-ben Hawthorn, valamint az Umberto Maglioli–González duó végzett a dobogó két oldalán. 1955-ben Eugenio Castellotti harmadik lett. 1956-ban Peter Collins nyerhetett volna, de autóját átengedte a kiesett Fangiónak, aki a második helyért járó pontok felével világbajnok lett (Collins ezzel saját bajnoki címéről mondott le!). 1957-ben Wolfgang von Trips lett harmadik.

1958-ban Hawthorn és a csapathoz frissen érkezett Phil Hill végeztek a 2-3. helyen. 1959-ben Hill második lett, majd sormintát rajzolva 1960-ban itt szerezte első győzelmét, ami egyúttal az utolsó orrmotoros győzelem volt a Forma–1-ben. A következő évi verseny Janus-arcúra sikerült: von Trips halálos balesetet szenvedett, 12 nézővel együtt, míg a csapattárs Hill győzött és világbajnok lett. 1964-ben John Surtees győzött, Lorenzo Bandini harmadik lett. 1966-ban Ludovico Scarfiotti szerezte itt egyetlen győzelmét, mögötte második lett a brit Mike Parkes. 1968-ban Jackie Ickx harmadik lett.

1970-ben Clay Regazzoni szerezte itt első győzelmét. A következő futamok kevéssé sikerültek, míg 1975-ben ismét Regazzoni győzött, Niki Lauda pedig harmadik lett, amivel bebiztosította első világbajnoki címét. 1976-ban Lauda itt versenyzett újra a nürburgringi baleset után, negyedik hellyel visszatérve, Regazzoni második lett. A Lauda helyettesítésére kiszemelt Carlos Reutemann végül harmadik pilótaként indult ezen az egy futamon a szezonban, a pontot nem érő hetedik helyen végzett. 1977-ben Lauda második, 1978-ban Reutemann harmadik helyezést ért el. 1979-ben Jody Scheckter győzött és bebiztosította világbajnoki címét, Gilles Villeneuve második lett mögötte.

A legközelebbi dobogót 1982-ben hozta két beugró pilóta: Patrick Tambay második, a csapathoz egy évtized után visszatérő Mario Andretti harmadik hellyel. A következő évben René Arnoux második, Tambay negyedik lett. 1984-ben Michele Alboreto lett második hazai pályán a Scuderia színeiben. 1985-ben Stefan Johansson ötödik, majd a következő évben harmadik helyezést ért el. 1987-ben Gerhard Berger negyedik helyen végzett. Az 1988-as futam különösen emlékezetes maradt: Berger és Alboreto hazai versenyen kettős győzelmet arattak, néhány héttel Enzo Ferrari halála után, ráadásul abban az évben egyedül itt győzött más csapat a McLarenen kívül. 1989-ben Berger szintén dobogós, második lett. 1990-ben Alain Prost második, Nigel Mansell negyedik helyen végzett. 1991-ben Prost ismét dobogós, egy helyet „rontva”. 1992 kettős kiesést hozott a Jean Alesi – Ivan Capelli kettősnek, majd 1993-ban Alesi, 1994-ben Berger lett második. 1995-ben mindketten kiestek.

1996-ban Michael Schumacher révén győztek újra odahaza, Eddie Irvine kiesett. 1997-ben Schumacher hatodik, Irvine nyolcadik lett (utóbbi nulla pont). 1998-ban kettős győzelem következett, Schumacher, Irvine sorrendben, amivel Schumacher két futammal a vége előtt pontegyenlőségre hozta a világbajnokságot. 1999-ben a beugró Mika Salo harmadik lett, míg Irvine hatodik, de ez is elég volt arra, hogy egyenlítsen a világbajnoki tabellán. 2000-ben Schumacher győzött, Rubens Barrichello a verseny elején történt – és egy pályamunkás halálát okozó – ütközésben kiesett. 2001-ben Barrichello második, Schumacher negyedik lett. 2002-ben kettős győzelmet értek el, Barrichello vezetésével (mivel ekkor már a világbajnoki címek birtokában az ő ezüstje volt a cél). 2003-ban Schumacher nyert, Barrichello harmadik lett. 2004 ismét Barrichello–Schumacher kettős siker következett (ezúttal is már Rubinho ezüstje volt a cél). 2005-ben nem voltak versenyképesek: Schumacher tizedik, Barrichello 12. helyen végzett. 2006-ban a(z első) visszavonulását bejelentő Schumacher nyerte utolsó ferraris monzai versenyét, míg Felipe Massa kilencedik lett.

2007-ben Kimi Räikkönen harmadik lett, Massa kiesett, ezzel eldőlt a csapaton belüli sorrend a hajrára. 2008-ban Massa hatodik, Kimi kilencedik helyen végzett. 2009-ben Kimi újra harmadik lett, a Massát helyettesítő (és Luca Badoert váltó) Giancarlo Fisichella kétszeresen hazai versenyén kilencedik, amiért akkor még épp nem járt pont. 2010-ben Fernando Alonso győzött, Massa harmadik lett. Alonso 2011-ben és 2012-ben egyaránt harmadik helyen végzett, Massa előbbi versenyen hatodik, utóbbin negyedik lett. 2013-ban Alonso második, Massa ismét negyedik helyezést ért el. 2014-ben Kimi kilencedik helyen végzett, Alonso motorhiba miatt kiesett. 2015-ben Vettel második, Kimi ötödik lett. 2016-ban Vettel és Kimi a második sorból rajtolva 3-4. helyezést értek el. 2017-ben Kimi és Vettel az időmérőn 7-8. helyen végeztek, a Red Bullok hátrasorolásával két hellyel előrébb indultak, a futam harmadik körében helyet cseréltek, végül Vettel harmadik, Kimi ötödik lett. 2018-ban az első sorból indultak, Kimi a 45. körig tudta tartani a lágy gumikon az első helyet, végül második lett. Vettel az első körben Hamiltonnal ütközve visszaesett, a felzárkózása után Verstappen büntetését követően negyedik lett. 2019-ben Leclerc élről indulva nyert, kivédekezve Hamilton és Bottas támadásait (Hamiltont egyszer leszorította, amiért figyelmeztetést kapott, és egy sikánátvágást is megúszott). Ezzel kilenc év után szerzett ismét hazai győzelmet a Ferrari. Vettel negyedik helyről indulva 13. helyen végzett, miután a hatodik körben kipördült, majd Strollnak ütközve tért vissza, ami szárnycserébe és tíz másodperc stop-and-go büntetésbe is került neki. 2020-ban mindkét versenyző kiesett: Vettel hat kör után fékhibával, Leclerc a 25. körben a gumifalnak csapódva, piros zászlót okozva. Tavalyelőtt az időmérőn Sainz és Leclerc 7-8. helyen végeztek, a sprinten Leclerc előrejött a hatodik helyre, Sainz maradt hetedik, a futamon egy-egy hellyel előrébb indulhattak. Leclerc a biztonsági autós fázis alatt kereket cserélve második volt az újraindításkor, de Norris, Pérez és Bottas is megelőzte, így ötödiknek futott be, Pérez időbüntetésével azonban negyedik lett; Sainz hatodik helyen végzett. Tavaly Leclerc élről indult; Sainz harmadik lett az időmérőn, de elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolták, a 18. rajthelyről indult. Leclerc a virtuális biztonsági autóig élen állt, ekkora kihívták kerékcserére, ami elhibázott lépésnek bizonyult, mert hamar jött a zöld zászló, és mások nem követték a példáját. Ekkor visszaesett harmadiknak, Russell és Verstappen kerékcseréje után újra élre állt, majd a második cseréje után Russell elé, de Verstappen mögé jött vissza, az utolsó körökben pedig a biztonsági autós befutó miatt nem volt előzési lehetősége, így a dobogó második fokára állhatott. Sainz egészen negyedik helyig zárkózott fel.

Mercedes

1954-ben és 1955-ben egyaránt Juan Manuel Fangio nyert, utóbbi, amely a régi csapat utolsó futama volt (a Le Mans-i tragédia után a kivonulás mellett döntöttek) Piero Taruffi révén kettős győzelem lett.

2009-ben a jogelőd Brawn GP szerzett kettős győzelmet, Barrichello, Jenson Button sorrendben.

2010-ben Nico Rosberg ötödik, Michael Schumacher kilencedik lett; 2011-ben Schumacher ötödik, Rosberg kiesett. 2012-ben Schumacher, Rosberg sorrendben végeztek 6-7. helyen, Rosberg megfutotta a leggyorsabb kört is. 2013-ban Rosberg hatodik, Hamilton (pluszpontot még nem érő) leggyorsabb körrel kilencedik lett. 2014-ben kettős győzelmet értek el, Hamilton mesterhármassal nyert Rosberg előtt. 2015-ben Hamilton ismét mesterhármassal nyert, Rosberg viszont műszaki hibával kiállt és hivatalosan 17. lett. 2016-ban az első sorból rajtolva újra sikerült a kettős győzelem, de ezúttal Rosberg győzött Hamilton előtt. 2017-ben Hamilton élről indult, Bottas az időmérőn hatodik helyen végezve a negyedik rajtkockából, egy kis időre a verseny elején elvesztette ezt a pozíciót, de visszaelőzte Kimi, végül Hamilton, Bottas sorrendben ezúttal is meglett a kettős győzelem. 2018-ban a második sorból indulva Hamilton győzött, miután megelőzte a lágy gumikon szenvedő Räikkönent; Bottas a dobogóért küzdött Verstappen ellen, aki kiszorította a sikánban, de ezért öt másodperc büntetés járt, így Bottas harmadik lett. 2019-ben Hamilton és Bottas 2–3. helyről rajtoltak. Hamilton próbálkozott Leclerc előzésével, de egyszer sem sikerült, bár volt, amikor Leclerc agresszívan hárította. A 42. körben helyet cserélt a csapat két pilótája, miután az elhasználtabb gumikon Hamilton elvétette a sikánt. Így Bottas lett a második, a leggyorsabb körért járó pontot is megszerző Hamilton a harmadik. 2020-ban az első sorból indultak, de egyik versenyző sem állt dobogóra: az első körben visszaeső Bottas ötödik lett; a biztonsági autó beküldése után tilos jelzésnél kerékcserére kiálló, emiatt tíz másodperc büntetést kapó Hamilton leggyorsabb körrel hetedik lett. Tavalyelőtt az időmérőt az első két helyen zárták, Bottas a sprintet megnyerte, Hamilton negyedik lett, de Bottast az elhasznált erőforráselemek miatt a rajtrács végére sorolták. A futamon Hamilton a rivális Verstappennel ütközve kiesett; Bottas felzárkózott a negyedik helyig, Pérez időbüntetésével harmadik helyezést ért el. Tavaly Hamilton ötödik, Russell hatodik lett az időmérőn, de Hamiltont az elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolták az utolsó sorba, míg Russell mások büntetései révén az első sorból rajtolhatott. A futamon Russell a dobogó harmadik fokára állhatott, Hamilton az ötödik helyig zárkózott fel.

Alpine

Az enstone-i jogelőd Benetton 1995-ben nyert itt Johnny Herbert révén. Az előző évben Michael Schumachernek ki kellett hagynia a futamot, miután két versenyre eltiltották (elutasítva a fellebbezést a silverstone-i feketezászlós ügyben).

A Renault színeiben 2005-ben Alonso és Giancarlo Fisichella a dobogó két oldalán végeztek, ebben a sorrendben. A Lotus név alatt 2012-ben Kimi Räikkönen 2012-es ötödik helye volt a legjobb itteni eredményük. Azon a futamon Romain Grosjean a belgiumi rajtnál okozott karambol után eltiltás miatt nem indulhatott, Jérôme d'Ambrosio helyettesítette.

2016-tól ismét Renault-ként a 2019-es futam sikerült a legjobban, amikor Ricciardo és Hülkenberg a harmadik sorból rajtolva 4–5. helyezést értek el.

Tavalyelőtt a jelenlegi név alatt a két versenyző tízen kívül végzett az időmérőn és a sprinten is, de a futamon mindketten pontot szereztek: Alonso nyolcadik, Ocon tizedik hellyel. Tavaly Alonso tizedik lett az időmérőn, a hátrasorolások révén a hatodik helyről rajtolhatott, Ocon elhasznált erőforráselemek miatt hivatalosan öt, gyakorlatilag három hellyel hátrébb indulhatott (14. rajthely). A futamon viszont nullázott a csapat: Ocon a 11. helyen végzett, Alonso víznyomási problémákkal kiesett.

McLaren

1966-ban kihagyták Monzát, 1967-ben Bruce McLaren kiesett. 1968-ban Denny Hulme győzött. Legközelebbi monzai dobogójukat szintén ő szerezte 1972-ben, amikor harmadik lett a csapattárs Peter Revson előtt, aki a következő évben már ott állt a pódiumon harmadikként. 1974-ben és 1975-ben Emerson Fittipaldi második lett.

A következő itteni sikerre sokat kellett várniuk: 1984-ben Lauda győzött, a következő évben viszont Prost diadalmaskodott. 1986-ban Prost a boxutcából rajtolt a tartalékautóval, sikerült felzárkóznia, de fekete zászlóval kiintették, mert túl későn váltott autót. Keke Rosberg negyedik lett. 1987-ben egy hatodik helyre futotta Johanssontól. 1988-ban ez volt az egyetlen futam, amit nem sikerült megnyerniük, sőt mindkét pilótájuk kiesett: Prost motorhiba, Ayrton Senna ütközés miatt. 1989-ben Prost nyert, aki ekkor már bejelentette távozását a Ferrarihoz, és a csapat elvárásai ellenére a trófeát a tifosiknak adta. Senna motorhiba miatt kiesett. 1990-ben Senna győzött, Gerhard Berger harmadik lett. 1991-ben mindketten egyet rontottak helyezésükön, másodikként és negyedikként célba érve. 1992-ben Senna újra megnyerte a futamot, Berger ezúttal is negyedik helyen végzett. 1993-ban Michael Andretti harmadikként első dobogóját és legjobb helyezését érte el, ennek ellenére ez lett az utolsó futama. Senna Martin Brundle-lel ütközve kiesett.

1994-ben Mika Häkkinen állhatott a dobogó harmadik fokára, az ekkor már a csapatot erősítő Brundle ötödik lett. 1995-ben Mika eggyel javítva második, míg Mark Blundell negyedik lett. 1996-ban szintén ott állt a dobogón Häkkinen, ezúttal újra harmadikként, Coulthard kiesett. 1997-ben Coulthard nyerte a futamot, Mika kilencedik lett (a rend kedvéért: nem járt érte pont). 1998-ban emlékezetesen rajtolt a két pilóta, a második sorból élre ugrottak, de Coulthard később műszaki hibával kiállni kényszerült, Häkkinen pedig – a magyarázatok szerint – a féktárcsa hibája miatt kicsúszott, bár korrigálásával legalább a negyedik helyet meg tudta menteni. 1999-ben Häkkinen érthetetlen hibát elkövetve az élről csúszott ki, amit a nagy sírás követett. Coulthard ötödik lett. 2000-ben Mika második, Coulthard az elején belekeveredett az ütközésbe. 2001-ben műszaki hibák miatt mindketten kiestek. 2002-ben sem szereztek pontot: Coulthard hetedik lett, Kimi Räikkönen motorhiba miatt kiállt. 2003-ban Kimi negyedik helyezést ért el, Coulthard az üzemanyagrendszer hibája miatt adta fel. 2004-ben Coulthard hatodik lett, Kimi ismét motorhiba miatt esett ki.

2005-ben Juan Pablo Montoya nyerte a futamot, a motorcsere miatt hátrasorolással induló Kimi negyedik helyen futott be. 2006-ban Kimi második lett, Pedro de la Rosa motorhiba miatt kiesett. 2007-ben kettős győzelmet aratott az Alonso–Hamilton páros. 2008-ban Heikki Kovalainen második, Hamilton hetedik lett. 2009-ben Kovalainen hatodik helyen végzett, míg Hamilton előzési kísérlete folytán kicsúszott, 12.-nek könyvelték el. 2010-ben és 2011-ben Button egyaránt második lett, míg Hamilton előbbi versenyen ütközés után kiesett, utóbbin negyedik helyen végzett. 2012-ben Hamilton szerezte a csapat eddigi utolsó monzai győzelmét, míg Button technikai problémával kiállt. 2013-ban Button tizedik, Pérez 12. lett. 2014-ben Button nyolcadik, Magnussen tizedik helyen végzett. 2015-ben újra Honda motorral Button 14., Alonso kiesettként 18. lett. 2016-ban Button 12., Alonso 15. helyen zárta a futamot. 2017-ben mindkét versenyző kiesett: Stoffel Vandoorne elektronikai hibával, Alonso a kuplung problémáival, utóbbit hivatalosan 17. helyezettnek jegyezték. 2018-ban Renault motorral Vandoorne 12. helyen végzett, Alonso elektronikai hibával kiállt. 2019-ben a hátrasorolással indul Norris tizedik lett; Sainz bejutott a Q3-ba, de a 28. körben rosszul felhelyezett kerék miatt kiállni kényszerült. 2020-ban mindkét versenyző a Q3-ba jutott, jó rajttal előre is jöttek a 2-3. helyekre. A biztonsági autó alatti kerékcserék után kicsit visszaestek, de a piros zászló utáni újraindítást követően sikerült újra előretörniük, Sainz másodikként állhatott dobogóra, Norris negyedik lett. Tavalyelőtt Mercedes motorral Norris és Ricciardo 4–5. helyen végeztek az időmérőn, a sprinten Ricciardo harmadik lett Norris előtt. A két bajnokesélyes kiesését hozó futamon sikerült meglepetést okoznia a csapatnak: a rajtnál élre álló Ricciardo nyert, begyűjtve a leggyorsabb körért járó pontot is, kilenc év után ez lett az első futamgyőzelmük (és azóta sem nyertek újra). Norris a biztonsági autós utáni újraindítást követően megelőzte Leclerc-t, így az ő második helyével még a kettős győzelem is meglett (abban a szezonban ez egyedül nekik sikerült!). Tavaly Norris és Ricciardo az időmérőn eredetileg 7–8. helyen végeztek, de a hátrasorolások révén a második sorból rajtolhattak. A futamon Norris hetedik lett, Ricciardo a 47. körben nyolcadik helyről olajszivárgás miatt kiállt, be kellett miatta küldeni a biztonsági autót, és a verseny végéig kint is hagyták.

Alfa Romeo

1950-ben a szezonzárón az első világbajnoki cím volt a tét a három „nagy F” között. Juan Manuel Fangio érkezett         listavezetőként, megszerezte a pole pozíciót és a leggyorsabb kört is megfutotta (akkor is járt érte pont), de váltóhibával kiállt. Ezután átült Taruffi autójába, de akkor meg motorhiba vetett véget a versenyének. Nino Farinának sikerült megnyernie a futamot és a világbajnokságot is. Luigi Fagioli a futamon és a világbajnokságban is harmadik lett. 1951-ben Farina és Felice Bonetto versenyzőcserével lettek harmadikok, előbbi megfutotta a leggyorsabb kört is.

Később motorgyártóként sikerült az Alfának Olasz Nagydíjat nyernie: 1978-ban Lauda Brabhamje révén. A saját csapatuk második korszakában viszont csak egyszer szereztek pontot Monzában, az viszont rögtön dobogó lett: 1984-ben Riccardo Patrese ért el harmadik helyezést.

A jogelőd Sauber színeiben 1995-ben Heinz-Harald Frentzen állhatott harmadikként először dobogóra. A BMW-korszakban Kubica 2006-ban elért harmadik helyével itt szerezte első dobogóját, harmadik futamán indulva. 2008-ban sikerült ezt a helyezést megismételnie. Ismét önálló csapatként 2012-ben Pérez második helyével érte el a Sauber legjobb monzai eredményét.

2018-ban az Alfa Romeo Sauber színeiben Leclerc 11. , a második szabadedzésen az autóját összetörő Marcus Ericsson (akit hivatalosan tíz hellyel hátrasoroltak, de mások büntetései miatt még két helyről előrébb is indult) 15. helyen végzett. 2019-ben már Alfa Romeo Racing név alatt Antonio Giovinazzi kilencedik, a Q3-ban kicsúszó Kimi Räikkönen a boxutcából rajtolva 15. lett. 2020-ban a biztonsági autó alatti kerékcserékből jól jöttek ki, de Giovinazzi túl hamar, még tilos jelzés alatt hajtott a boxutcába, emiatt tíz másodperc büntetést kapott. Kimi a piros zászló utáni újraindítást követően feljött a második helyre, amit a 34. körig tartott, utána fokozatosan visszaesett, a 13. helyen végzett, míg Giovinazzi 16. lett. Tavalyelőtt Giovinazzi tizedik lett az időmérőn és kilencedik a sprinten, a futamon egy hellyel előrébb indulhatott, de a rajt után elhagyta a pályát, és a visszatérésekor ütközött Sainzzal, ami miatt megpördült és elvesztette az első szárnyát, és még öt másodperc büntetést is kapott. A versenyt a 13. helyen zárta, mögötte Kubica lett a 14. helyezett, aki a Covid miatt hiányzó Räikkönent helyettesítette, és (eddig?) utoljára állt rajthoz Forma–1-es futamon. Tavaly mindkét versenyző a Q2-be jutott, Bottas elhasznált erőforráselemek miatt hivatalosan 15 rajthely büntetést kapott, gyakorlatilag csak három hellyel hátrébb, a 15. rajthelyről indult, Zhōu pedig mások hátrasorolása révén a kilencedik rajtkockából indulhatott. A futamon Zhōu tizedik helyezettként szerzett pontot, Bottas a 13. helyen végzett.

Aston Martin

A régi csapat színeiben az 1959-es Olasz Nagydíjon Carroll Shelby tizedik lett, amiért még nem járt pont, Roy Salvadori motorhibával kiállt.

Az elődök közül a Jordan 1999-ben nyert itt Heinz-Harald Frentzen révén. A Force India legjobban sikerült Olasz Nagydíja a 2009-es volt, amikor Adrian Sutil első sorból rajtolva és – külön pontot még nem érő – leggyorsabb körrel negyedik lett. 2020-ban a Racing Point színeiben Stroll, aki a biztonsági autó alatt nem cserélt kereket, a dobogó harmadik fokára állhatott.

Tavalyelőtt a jelenlegi név alatt az időmérőn a Q2-ig jutottak, Stroll a sprinten feljött a tizedik helyre, a futamon egy hellyel előrébb rajtolva hetedik lett, Vettel 12. helyen végzett. Tavaly Stroll és Vettel is kiesett a Q1-ben, de mások hátrasorolása révén a hatodik sorból rajtolhattak. A futamon mindketten motorhibával álltak ki: Vettel a 12. körben, virtuális biztonsági autós fázist okozva, Stroll a 42. körben a boxba hajtva.

Haas

2016-banaz öt rajthelyes büntetéssel induló Grosjean 11., az időmérőn a Q3-ba bejutó Esteban Gutiérrez 13. helyen végzett. 2017-ben Magnussen 11., Grosjean 13. helyen végzett. 2018-ban a hatodik helyről rajtoló Grosjeant kizárták a hatodik helyről szabálytalan padlólemez miatt, Magnussen utolsó befutóként 16. helyen végzett. 2019-ben Grosjean 16. lett, Magnussen hidraulikai hibával kiesett. 2020-ban Grosjean 12. lett, Magnussen 17 kör után az erőforrás hibájával kiállt, biztonsági autós fázist okozva. Tavalyelőtt Mick Schumacher 15. helyen végzett, Nyikita Mazepin az erőforrás hibájával kiállt. A 33. körben a két versenyző egymással ütközött. Tavaly Magnussen és Schumacher az utolsó két helyen végeztek az időmérőn, és hátrasorolásokat is kaptak erőforráselemek cseréje miatt (illetve Schumacher váltócsere miatt is), de mások büntetései révén még előrébb, a 16–17. rajthelyről indulhattak. A futamon Schumacher 12., Magnussen a 16. lett.

AlphaTauri

A jogelőd Toro Rosso 2008-ban Vettel révén itt ünnepelhette egyetlen edzéselsőségét az esőben, majd másnap futamgyőzelmét is.

2020-ban immár a jelenlegi név alatt ismételte magát a történelem, ezúttal száraz futamon: a tizedik helyről rajtoló Gasly, aki még épp a biztonsági autó beküldése előtt cserélt kereket, Hamilton büntetése után élre állt, Sainzot maga mögött tartva megszerezte önmaga és a csapat első futamgyőzelmét. A Q3-ról lemaradó Kvjat kilencedik helyen végzett. A tavalyelőtti hétvége viszont sokkal rosszabbul alakult: Gasly ugyan hatodik lett az időmérőn, de a sprint elején a Ricciardóval való ütközésben megsérült az első szárnya, ami után a falban kötött ki. A futamon a boxutcából indult, de a felfüggesztés sérülése miatt ki kellett állnia. A sprint elején Kubicával ütköző, de a versenyt folytatni tudó Tsunoda pedig fékproblémák miatt el sem tudott rajtolni vasárnap. Tavaly Gasly a Q3-ba jutott, és mások hátrasorolásával négy helyet nyerve az ötödik helyről rajtolhatott; Tsunoda a Q2-be jutott, az elhasznált erőforráselemek miatt a rajtrács végéről kellett indulnia. A futamon Gasly nyolcadik, Tsunoda 14. helyen végzett.

Williams

Az 1977-es nagydíjon még March kasztnival Patrick Nève pontot nem érően hetedik lett. Az 1978-as futamon már saját konstrukcióval Alan Jones 13. helyen végzett. Első monzai dobogójukat 1979-ben Regazzoni szerezte harmadikként. 1980-ban – az egyetlen Imolában rendezett Olasz Nagydíjon – már ketten is a pódiumra álltak: Jones másodikként, Reutemann harmadikként. 1981-ben újra Monzában mindketten megismételték az előző évi helyezésüket. 1986-ban és 1987-ben Nelson Piquet győzött, Mansell mindkétszer ott állt mellett a dobogón: 1986-ban kettős győzelmet hozott a csapatnak, egy évvel később harmadik lett. 1988-ban nem szereztek pontot, viszont a Mansellt helyettesítő Jean-Louis Schlesser egyetlen Forma-1-es futama negatív módon lett emlékezetes: ütközött Ayrton Sennával, ezzel hozzájárult ahhoz, hogy az abban évben egyedül itt ne a McLaren győzzön. 1989-ben Thierry Boutsen lett harmadik Patrese előtt. 1990-ben egy ötödik helyre futotta Patrese részéről, viszont 1991-ben Mansell győzni tudott, életben tartva bajnoki reményeit. 1992-ben Mansell élről indulva kiállni kényszerült, Patrese ötödik lett.

1993-ban és 1994-ben egyaránt Damon Hill nyert (utóbbi évben az eltiltott Schumacher távollétében). 1995-ben Coulthard és Hill is kiesett, utóbbi Schumacherrel ütközve. 1996-ban Hill kicsúszás miatt esett ki, Jacques Villeneuve hetedikként lemaradt a pontról. 1997-ben Heinz-Harald Frentzen harmadik, Villeneuve ötödik helyezést ért el. 1998-ban Villeneuve az első sorból rajtolt, de a McLarenek a rajtnál megelőzték, majd később kiesett.

1999-ben Ralf Schumacher a csapat azévi legjobbját produkálva második lett, valamint pályafutása első leggyorsabb körét futotta. A hazai pályán versenyző Alessandro Zanardi itt érte el legjobb azévi helyezését, de a hetedik hely még akkor sem ért pontot. 2000-ben Ralf harmadik lett, Button kicsúszott. 2001-ben Juan Pablo Montoya szerezte itt első győzelmét, Ralf ismét harmadik helyen futott be. 2002-ben Montoya élről indult, de ő és Ralf is kiestek. 2003-ban Montoya második, a Ralfot helyettesítő Marc Gené ötödik lett. 2004-ben Montoya ötödik, a Ralf helyett induló Antônio Pizzonia hetedik; utóbbi 2005-ben – ezúttal Nick Heidfeld helyett beugorva – megismételte helyezését, míg Mark Webber 14. lett.

2006-ban a Webber–Rosberg kettős nullázott. 2007-ben Rosberg hatodik, Alexander Wurz 13. lett. 2008-ban és 2009-ben Rosberg és Nakajima Kazuki nem szereztek pontot. 2010-ben Hülkenberg hetedik, Barrichello tizedik lett. 2011-ben Pastor Maldonado és Barrichello 11-12. helyen végeztek. 2012-ben Bruno Senna tizedik lett Maldonado előtt. 2013-ban Maldonado és Bottas 14-15. helyen végeztek. Az következő két évben Massa harmadik lett, mindkétszer Bottas előtt. 2016-ban Bottas hatodik, Massa kilencedik helyen végzett. 2017-ben Stroll negyedik lett az időmérőn, ráadásul a hátrasorolások miatt első sorból indulhatott. A futamon hetedik lett Massa előtt. 2018-ban Stroll a Q3-ba jutott, a futamon Grosjean kizárása után kilencedik lett, mögötte Szergej Szirotkin lépett elő tizedikké, így nem maradt pont nélküli versenyző a mezőnyben. 2019-ben Russell 14., Kubica 17. helyen végzett. 2020-ban Nicholas Latifi 11., Russell 14. helyen végzett. Tavalyelőtt a Q2-be jutó Russell a biztonsági autós fázis alatti kerékcseréjével feljött a kilencedik helyre, így pontot szerzett; a Q1-ben kieső Latifi a futamon 11. hellyel lemaradt a pontról. Tavaly Albont a szabadedzés után vakbélgyulladás miatt vissza kellett léptetniük, a helyetteseként Nyck de Vries mutatkozhatott be a mezőnyben (aki az első szabadedzésen még Aston Martint vezetett), aki a Q2-be jutott, és mások hátrasorolása révén nyolcadik helyről indulhatott, míg a Q1-ben kieső Latifi hat helyet nyert mások büntetésein, és a tizedik rajthelyről indulhatott. A futamon de Vries rögtön pontszerző kilencedik helyezéssel tette le a névjegyét (jelen állás szerint ez maradt az egyetlen pontszerzése), Latifi a 15. helyen végzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr5918205059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása