Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző IX/14.

Olasz Nagydíj, Monza

2023. szeptember 01. - F1 Hierro

A monzai Olasz Nagydíjjal a Forma-1-es világbajnokság az idei szezonra búcsút vesz Európától.  Ezen a versenyen a helyi drukkerek mindig a Ferrari győzelmét várják, ezt az örömöt legutóbb 2019-ben adta meg nekik Charles Leclerc. Tavaly is esélye kínálkozott a verseny megnyerésére, de előbb egy elhamarkodott kerékcsere miatt vesztette el az éllovas pozíciót, a verseny hajrájában pedig a biztonsági autó mögötti befutó vette el a maradék esélyét. Így a győztes Max Verstappen lett, aki egy mostani ismétléssel immár egyedüli rekordere lehetne a sorozatos futamgyőzelmeknek, ha viszont nem sikerül, akkor még sokáig kell várni újabb esélyre.

A jelenlegi mezőnyből Leclerc mellett Fernando Alonsónak adatott meg az a dicsőség, hogy Monzában győzelemre vihette a Ferrarit, még 2010-ben. Összesen kétszer nyert Olasz Nagydíjat, első alkalommal még a McLaren színeiben. A mostani pilóták közül - és összesítésben is holtversenyben - Lewis Hamilton a legsikeresebb az Olasz Nagydíjon öt győzelemmel, a legutóbbi öt évvel ezelőtt volt. Időnként meglepetések is születtek a pályán: három éve Pierre Gasly még a kisebbik hazai csapat, az AlphaTauri színeiben szerezte meg első és eddig egyetlen győzelmét, tavalyelőtt pedig a két bajnokesélyes ütközése után Daniel Ricciardo lett a győztes, aki ezúttal kihagyni kényszerül az itteni hétvégét a zandvoorti sérülése miatt.

Ezúttal mit hoz Monza: rekorddöntést, örömöt a tifosinak vagy újabb meglepetést?

Verstappen

A 2015-ös futamon Toro Rossóval 12. lett. 2016-ban Red Bull-lal hetedik helyről indult, a rossz rajt után 12. helyre esett vissza, innen sikerült visszazárkóznia hetediknek. 2017-ben második lett az időmérőn, de az erőforráselemek elhasználása miatt húsz hellyel hátrasorolták, a többiek büntetései miatt 13. rajtkockából indulhatott. A rajtnál előretört, de Felipe Massával ütközve defektet kapott. Végül tizedik lett. 2018-ban ötödik helyről indult, harmadiknak futott be, de mivel a 43. körben kiszorította Bottast a sikánban, és össze is ütköztek, vétkesnek ítélték és öt másodperccel büntették, így ötödik lett. 2019-ben hátrasorolást kapott volna az elhasznált erőforráselemek miatt, de nem is ment mért időt a Q1-ben. Engedéllyel elindulhatott a 19. helyről. A rajtnál nekiment Péreznek, emiatt orrkúpot kellett cserélnie. A mezőny végéről sikerült nyolcadiknak feljönnie. 2020-ban ötödik helyről indult, a rajt után visszaesett, az újraindítást követően pedig az erőforrás hibája miatt kiállni kényszerült. Tavalyelőtt az időmérőn harmadik lett, a sprinten második, de Bottas hátrasorolása miatt élről indulhatott vasárnap. A futamon Ricciardo lerajtolta, majd Hamilton is próbálta megelőzni, ekkor még sikerült visszaverni a támadást, bár összeértek. A 24. körben a kerékcserénél sok időt veszített, Norris mögé került, majd a 26. körben elé jött vissza Hamilton, akit próbált visszaelőzni, de ütközés lett belőle, az autója rádobódott Hamiltonéra, mindkettejük versenye véget ért a kavicságyban, és a biztonsági autót is be kellett küldeni. Tavaly második lett az időmérőn, de az elhasznált erőforráselemek miatt öt hellyel hátrébb indult. A rajtnál ötödiknek jött el, az első körben megelőzte Gaslyt, a másodikban Ricciardót, az 5. körben pedig Russell megelőzésével feljött a második helyre. Leclerc virtuális biztonsági autó alatti kerékcseréje révén átvette a vezetést. A saját kerékcseréje után Leclerc mögé került, de miután Leclerc újra cserélt, visszavette a vezetést, és meg is tartotta (az utolsó körökben pedig valós biztonsági autó miatt nem is volt veszélyben a pozíciója), így megnyerte a versenyt.

Sargeant

2018-ban a Forma Renault-ban az Európa-kupa hétvégéjén nyolcadik és negyedik helyezést ért el, az Észak-európai Kupában a hétvége első futamát megnyerte, a másikon negyedik lett. 2019-ben és 2020-ban a Forma–3-ban indult (2021-ben ez a kategória nem látogatott a pályára)2×2 futamon, az egyetlen pontszerzése a 2019-es főfutamon elért kilencedik helyezés volt. 2021-ben az Európai Le Mans-szériában indult a 4 órás versenyen az LMP2 kategóriában Charlie Eastwood és Salih Yoluç váltótársaként, abszolútban hetedik, a kategóriában negyedik helyezést értek el. Tavaly a Forma–2-ben a sprinten negyedik lett, a főfutamon kiesett.

 

Norris

2015-ben az olasz Forma–4-es hétvége második futamán ötödik, a harmadikon harmadik lett. 2016-ban a Forma Renault 2.0 Észak-európai Kupa szezonnyitóján az első futamon harmadik, a második negyedik lett. Az Európa-kupában a hétvége első futamát megnyerte, a másik kettőn hetedik és második helyezést ért el. 2017-ben az európai Forma–3-ban a hétvége első futamát megnyerte, a másik kettőn második lett. 2018-ban a Forma–2-ben a főfutamon hatodik, a sprinten ötödik lett.

A 2018-as hétvégén a betétfutam mellett az első szabadedzésen a McLarent is vezethette. 2019-ben az elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolták, két rajthelyet veszített vele. A futamon tizedik lett. 2020-ban hatodik helyről indult, az első körben előretört a harmadik helyre, végül negyedik helyezést ért el. Tavalyelőtt az időmérőn és a sprinten is negyedik lett, Bottas hátrasorolása miatt harmadik helyről indulhatott. A rajtnál Hamilton megelőzte, de miután Hamilton koccant Verstappennel, sikerült visszavenni a harmadik helyet. A 24. körben Hamilton megelőzte, ezután kiállt kereket cserélni, és a lassú csere miatt korábban visszaeső Verstappen elé jött vissza. A biztonsági autós fázis végén a harmadik helyen állt, újraindítás után megelőzte Leclerc-t, végül második helyezést ért el csapattársa mögött, ez eddigi pályafutása legjobb eredménye. Tavaly hetedik lett az időmérőn, de a hátrasorolások miatt a harmadik helyről rajtolt. A rajtnál pozíciókat veszített, végül hetedik helyen zárta a futamot.

Gasly

A WSR-ben 2014-es szezonnyitóján az első futamon harmadik, a másikon ötödik lett. A GP2-ben 2014-ben és 2015-ben nem szerzett pontot, 2016-ban a főfutamon negyedik, a sprinten második lett.

A 2018-as Olasz Nagydíjon Toro Rossóval bejutott a Q3-ba, a futamon 14. helyen végzett. 2019-ben az elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolást kapott, kettővel indult hátrébb emiatt. A hatodik körben kénytelen volt a pályát elhagyva kikerülni a Vettellel való ütközés után visszatérő Strollt. A 11. helyen végzett. 2020-ban a tizedik helyről rajtolt. A biztonsági autós fázis után a harmadik helyen állt, köszönhetően annak, hogy éppen előtte letudta a kerékcseréjét. A piros zászló utáni újraindítást követően Stroll hibája után a második helyre jött fel, Hamilton büntetésének letöltésekor pedig élre állt. Végig meg tudta tartani a pozíciót az őt üldöző Sainzzal szemben, így megszerezte önmaga és az AlphaTauri első futamgyőzelmét. Tavalyelőtt az időmérőn hatodik lett, de a sprint elején ütközött Ricciardóval, ami miatt az első szárnya az autó alá került, ezután a Curva Grandéban palánknak csúszva kiesett. Váltócsere és az elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolást kapott volna, de így nem volt hatása. A futamon boxutcából rajtolt, a felfüggesztés sérülésével három kör után kiállt. Tavaly kilencedik lett az időmérőn, a hátrasorolások miatt az ötödik rajthelyről indulhatott, a futamot nyolcadik helyen zárta.

Pérez

A brit Forma–3-ban 2007-ben abszolút sorrendben tizedik és hetedik helyen végzett, de mindkettővel a National Class kategória legjobbja lett. 2008-ban már Championship Classben indulva abszolútban nyerte meg mindkét futamot. A GP2-ben 2009-ben és 2010 2×2 futamon indult, de csak egyszer ért célba, akkor is 13. helyen a 2010-es sprinten.

A 2011-ben Forma–1-es nagydíjat a Sauber váltóhibája miatt adta fel. Annál jobban sikerült a 2012-es futam: másodikként állhatott dobogóra, beállítva addigi legjobb helyezését (előtte Malajziában sikerült hasonló). 2013-ban McLaren–Mercedesszel mindössze 12. helyre futotta. Force Indiával 2014-ben hetedik, 2015-ben hatodik, 2016-ban nyolcadik lett. 2017-ben 11. lett az időmérőn, váltócsere miatt kapott plusz öt rajthelyet, de a többiek büntetései miatt furcsa módon tizedik helyről indulhatott. A futamon kilencedik lett. 2018-ban a Racing Point Force India színeiben 14. helyről indulva Romain Grosjean kizárása után hetedik helyezést ért el, a futam során átvészelt egy ütközést is Magnussennel. 2019-ben a Racing Point autója megadta magát a Q1-ben. Az elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolást kapott, egy helyet veszített vele. A 18. rajtkockából indult, a rajtnál nekiment Verstappen, de tudta folytatni a versenyt, sikerült a hetedik helyig felzárkóznia. 2020-ban a negyedik rajtkockából indulva tizedik helyen végzett. Tavalyelőtt a Red Bull színeiben kilencedik lett az időmérőn és a sprinten is. Bottas hátrasorolása révén egy hellyel előrébb indult. A biztonsági autó utáni újraindítást követő körben megelőzte Leclerc-t, így harmadik helyre került, amit Bottas ellen sikerült kivédekeznie a pályán. Leclerc előzése közben azonban kanyarlevágásból előnyt szerzett, ami miatt öt másodperc büntetést kapott, így hiába futott be harmadikként, ötödik helyen végzett. Tavaly negyedik lett az időmérőn, az elhasznált erőforráselemek miatt tíz hely hátrasorolást kapott, más büntetések miatt 13. helyről indult, innen kemény gumin felzárkózott az ötödik helyig, a lágy gumira váltás után leggyorsabb körrel hatodik lett.

Alonso

Először 1999-ben versenyzett itt a Nissan-szériában, de egyik futamon sem ért célba.

A Forma-1-ben 2001-ben Minardival 13. helyen végzett. 2003-ban Renault-val nyolcadik lett, lekörözve Michael Schumacher által – szerepcsere a Hungaroring után. 2004-ben kipördülés miatt a sóderágyban kötött ki, bár kerekei forogtak, a pályamunkásoknak nem akarózott visszatolni… 2005-ben második hellyel menetelt lassan, de biztosan a világbajnoki cím felé. 2006-ban nevetséges indokkal megbüntették az edzésen (ráfogták, hogy feltartotta Massát, holott jóval előtte volt, és gyors kört kezdett meg), majd a versenyen műszaki hiba miatt kiállni kényszerült. 2007-ben McLaren–Mercedesszel élről indulva győzött. Ismét a Renault-val pontszerzésekre futotta: 2008-ban negyedik, 2009-ben ötödik lett. Ezután Ferrarival dobogós széria következett: 2010-ben a tifosik örömére ismét nyert, mesterhármassal, amivel megindította a hajrát a bajnoki címért, 2011-ben és 2012-ben harmadik, majd 2013-ban második lett. 2014-ben megszakadta a jó sorozat: motorhibával kiállni kényszerült. 2015-ben a McLaren–Honda elektronikai hibája miatt kiállt, 18. helyezettnek jegyezték. 2016-ban leggyorsabb kört futott, de 14. helyen végzett. 2017-ben hivatalosan 35 rajthely büntetést kapott a cserék miatt, az utolsó előtti helyről indulhatott. A futamot a kuplung hibája miatt adta fel. 2018-ban a Renault-motoros McLaren elektronikai hibája miatt kiesett.

Tavalyelőtt Alpine-nal az időmérőn a Q2-be jutott, a sprinten 11. lett, Bottas hátrasorolásával egy hellyel előrébb rajtolt, a futamon nyolcadik helyezést ért el. Tavaly tizedik lett az időmérőn, a hátrasorolások miatt a hatodik helyről rajtolhatott, 31 kör után a víznyomás problémáival kiesett.

Leclerc

Az alpesi Forma Renault 2.0-ban 2014-ben mindkét futamot megnyerte. 2015-ben az európai Forma–3-ban a hétvége első futamán ötödik lett, a másikon kiesett, a harmadikon harmadik helyezést ért el. 2016-ban a GP3-ban negyedik lett a főfutamon, a sprinten kiesett. 2017-ben a Forma–2-ben nem szerzett pontot.

2018-ban Sauberrel 11. helyen végzett. 2019-ben Ferrarival élről indult, furcsa módon biztosítva be: a Q3 leintése előtt mindenki lassított a gyors kör előtt a szélárnyék érdekében, de ennek az lett a vége, hogy a többiek Sainz kivételével nem tudtak gyors kört kezdeni. A 23. körben visszaverte Hamilton előzési kísérletét, bár a leszorításért utolsó figyelmeztetést kapott. A 36. körben elvétette a sikánt, nem büntették miatta, Hamilton újra próbálkozott ellene, de ezúttal sem tudta megelőzni. A 42. körtől Hamilton helyett Bottas kezdte üldözni, de vele szemben is meg tudta őrizni a vezető helyet, a belgiumi után újabb győzelmet szerzett, az olasz közönség örömére. 2020-ban az időmérőn kiesett a Q2-ben. A futamon a biztonsági autós fázist követően a negyedik helyen állt, de a 25. körben a Parabolicában a gumifalnak csapódva ért véget a versenye, piros zászlót okozva. Tavalyelőtt az időmérőn nyolcadik lett, a sprinten hatodik, Bottas hátrasorolásával egy hellyel előrébb rajtolhatott. A futamon a biztonsági autó alatt kereket cserélve második helyre került, az újraindítás után azonban előbb Norris, majd a következő körökben Pérez és Bottas is megelőzte. Ötödik helyen futott be, de Pérez éppen az ő megelőzése közbeni kanyarlevágásért időbüntetést kapott, így meglett a negyedik hely. Tavaly élről indult, vezette a versenyt egészen a virtuális biztonsági autóig, amikor kiállt kerékcserére, de a többiek nem követték a példáját, miután hamar jött a zöld zászló, ezzel visszaesett a harmadik helyre. Russell és Verstappen cseréje után újra élre állt, majd a 34. körben a második kerékcseréjéről Verstappen mögé, de Russell elé tért vissza, így a második helyen haladt, és az utolsó körökben a biztonsági autó mögötti befejezés miatt nem volt lehetősége az első helyre ráhajtani, így a dobogó második fokára állhatott az erre az alkalomra készült, Modena sárga színét idéző overallban.

Stroll

2014-ben az olasz Forma–4-es bajnokságban negyedik és harmadik lett az itteni hétvégén, de mivel olyan versenyzők is végeztek előtte, akik eredménye az olasz F4 Trophy értékelésébe számított, mindkettő után a második helyért járó pontokat kapta. 2015-ben az európai Forma–3-as hétvége három futamának egyikén sem szerzett pontot, a második futamon bukott is egy nagyot.

A 2017-es Olasz Nagydíj időmérőjén Williamsszel meglepetésre a negyedik helyen végzett, ráadásul a két Red Bull hátrasorolása miatt az első sorból rajtolhatott. A futamon nem sikerült megtartania a pozíciót, hetedik lett. 2018-ban tizedik helyről rajtolva kilencedik lett. 2019-ben a Racing Point színeiben kilencedik rajtkockából indult. A Q3 leintése előtt nem tudott gyors kört kezdeni, egyike lett annak a három versenyzőnek, akiket beidéztek indokolatlanul lassú haladás miatt, de nem büntették. A futam hatodik körében a kipördülés után visszatérő Vettel nekiütközött, utána viszont ő próbált veszélyesen visszatérni, Gasly kénytelen volt a pályát elhagyva kikerülni. Az esetért áthajtásos büntetést kapott, 12. helyen végzett. 2020-ban nyolcadik helyről rajtolt, a biztonsági autós fázis után második helyen állt, mivel nem ment ki kerékcserére. A piros zászló utáni újraindítást követően elfékezve magát, emiatt visszaesett az Alfa Romeók és Sainz mögé, végül sikerült a harmadik helyet megmentve dobogóra állnia. Tavalyelőtt az Aston Martin színeiben a Q2-be jutott az időmérőn, a sprinten tizedik lett, Bottas hátrasorolásával egy hellyel előrébb rajtolhatott, a futamon hetedik helyezést ért el. Tavaly a Q1-ben kiesett, de a hátrasorolások miatt a 12. helyről indulhatott. A futamon a 42. körben motorhibával kiállt.

Magnussen

A 2011-es brit Forma–3-as nyitó hétvégén 15., nyolcadik és hatodik helyezést ért el. 2013-ban a WSR szezonnyitóján mindkét futamon második lett.

A 2014-es Olasz Nagydíjon McLaren–Mercedesszel tizedik lett. 2016-ban Renault-val 17. helyen végzett. 2017-ben a Haas színeiben 16. lett az időmérőn, de a hátrasorolások révén kilencedik helyről indulhatott. A futamon 11. lett. 2018-ben az időmérőn a Q2-ben Alonsóval egymást akadályozták. A futamon 16. helyen végzett. 2019-ben hidraulikai hibával kiesett. 2020-ban az erőforrás hibájával kiesett. Tavaly az utolsóelőtti lett az időmérőn, elméletileg 15 rajthely büntetést is kapott az elhasznált erőforráselemek miatt, de a mások büntetései miatt még előrébb is indulhatott, a 16. helyről, a futamon is 16. helyen végzett.

Tsunoda

2019-ben a Forma–3-ban harmadik lett a főfutamon, a sprintet megnyerte. Az Euroformula Open szezonzáróján harmadik és második helyezést ért el (az újoncok értékelésében mindkettő második helyezést ért). 2020-ban a Forma–2-ben negyedik lett a főfutamon, a sprintet helyezetlenül zárta.

A tavalyelőtti Olasz Nagydíj sprintjének első körében ütközött Robert Kubicával, de folytatni tudta a versenyt. A vasárnapi futamon azonban fékproblémák miatt nem tudott elrajtolni. Tavaly a Q2-be jutott, de ott nem ment mért kört. Hátrasorolást kapott az elhasznált erőforráselemek miatt, ezen túl amiatt is, hogy nem lassított a szabadedzésen sárga zászlónál, valamint a megrovásai miatt is, de ezeknek már nem volt gyakorlati hatása. A futamon 14. helyen végzett.

Albon

2012-ben az alpesi Forma Renault 2.0 szezonnyitóján mindkét futamon kiesett. 2014-ben a kategória Észak-európai Kupájának nyitó hétvégéjén hatodik és 18. helyen végzett. Az európai Forma–3-ban 2015-ben a hétvége első futamán 21. lett, a további kettőről visszalépett. 2016-ban a GP3-ban a főfutamon hatodik, a sprinten második lett. A következő két évben a Forma–2-ben indult, egyetlen dobogója a 2018-as főfutamon elért harmadik helye volt, emellett a 2017-es sprinten nyolcadikként szerzett pontot.

A 2019-es Olasz Nagydíjon Red Bull-lal a nyolcadik helyről rajtolt. A 3. körben összekoccant Sainzcal, ami után kicsúszott és több helyet veszített. Sikerült a hatodik helyig feljönnie. 2020-ban kilencedik rajthelyről indulva 15. lett.

Tavalyelőtt a DTM szezonnyitóján harmadik és hetedik helyezést ért el.

A tavalyi Olasz Nagydíjon a Williams színeiben vett volna részt, de a szabadedzés után vakbélgyulladás miatt vissza kellett lépnie.

Zhōu

2015-ben az olasz Forma–4 itteni hétvégéjén mindhárom futamot megnyerte. 2017-ben az európai Forma–3-as hétvégén ötödik, hatodik és tizedik helyezést ért el. 2019-től 2021-ig a Forma–2-ben versenyzett. Tavalyelőtt az első sprinten és a főfutamon második lett, ezen kívül negyedik lett 2019-ben a sprinten, ötödik 2020-ban a főfutamon, nyolcadik a tavalyelőtti második sprinten.

A tavalyi Forma–1-es nagydíj időmérőjén a Q2-ig jutott, de a hátrasorolások miatt a kilencedik rajthelyről indulhatott, a futamon tizedik helyezést ért el.

Hülkenberg

A GP2-ben 2009-ben a főfutamon hatodik, a sprinten harmadik helyezést ért el.

2010-ben Williamsszel hetedik lett. 2011-ben a Force India pénteki tesztpilótája volt. 2012-ben már versenyzőként indították, fékhibával kiesve 21.-nek jegyezték. 2013-ban Sauberrel ötödikként szerzett pontokat. 2014-ben újra a Force India színeiben 12. lett. 2015-ben hetedik, 2016-ban tizedik helyezést ért el. 2017-ben Renault-val 12. lett az időmérőn, az erőforráselemek cseréi miatt tíz hely büntetést kapott, de csak kettővel hátrébbról kellett indulnia. A futamon 13. helyen végzett. 2018-ban negyven rajthely büntetést kapott, a rajtrács végéről indulva megismételte a 13. helyezést. 2019-ben hatodik helyről rajtolva ötödik helyezést ért el.

Ocon

Az alpesi Forma Renault 2.0 sorozat 2012-es szezonnyitóján nyolcadik és ötödik helyen végzett (a juniorok értékelésében második és első helyet jelentett). 2015-ben a GP3-ban mindkét futamon második lett.

A 2016-os Olasz Nagydíjon Manorral nem sikerült mért kört mennie az időmérőn, de engedték indulni, váltócsere miatt öt rajthely büntetéssel (bár hatása nem volt). A futamon 18. helyen végzett. 2017-ben Force Indiával ötödik lett az időmérőn, de a két Red Bull hátrasorolásával harmadik rajthelyre javult. A futamon a Ferrarik és a Ricciardo mögött hatodik lett. 2018-ban nyolcadik helyről rajtolva hatodik lett. 2020-ban Renault-val nyolcadik helyen végzett. Tavalyelőtt az Alpine színeiben a Q2-be jutott az időmérőn, a sprint után Bottas büntetése révén 12. lett a rajthelye, a futamon tizedik lett. Tavaly 11. lett az időmérőn, az elhasznált erőforráselemek miatt öt rajthely hátrasorolást kapott, más büntetések révén a 14. rajthelyről indulhatott, a futamon a 11. helyen végzett.

Lawson

2019-ban a Forma–3-ban a főfutamon hetedik, a sprinten második lett. Ugyanebben az évben indult az Euroformula Open sorozatban is, a szezonzáró hétvége első futamán kiesett, a másikat viszont megnyerte. 2020-ban ismét a Forma–3-ban hatodik lett a főfutamon, hetedik a sprinten. Tavaly a Forma–2-ben a sprinten ötödik, a főfutamon 13. helyen végzett.

Hamilton

A GP2-ben 2006-ban két dobogós helyezést hozott össze: harmadikat a főfutamon és másodikat a sprinten.

Első Forma-1-es Olasz Nagydíján 2007-ben McLaren–Mercedesszel második lett a csapattárs Alonso mögött. 2008-ban hetedik helyen végzett. 2009-ben élről indult, a verseny vége felé megpróbálta megelőzni Jenson Buttont, de kicsúszott, hivatalosan 12.-nek könyvelték el. 2010-ben szintén ütközött, de már az elején – ki mással, mint Massával. 2011-ben negyedik helyezést ért el, leggyorsabb körrel. 2012-ben élről indulva győzött. 2013-ban Mercedesszel (pluszpontot még nem érő) leggyorsabb kört futva kilencedik lett. 2014-ben újra megnyerte a versenyt, mesterhármassal. 2015-ben ezt a teljesítményt megismételte. 2016-ban élről indult, de a rajtot elrontotta, Nico Rosberg, a két Ferrari, valamint Bottas és Ricciardo is elhúzott mellette, innen sikerült előzésekkel és az előnyösebb stratégiával felzárkóznia, második lett csapattársa mögött. 2017-ben élről indulva zavartalanul győzött. 2018-ban harmadik helyről rajtolt. Az első körben megpróbálna előzni Vettelt, aminek során összeértek, de ő jött ki belőle jobban. A negyedik körben Kimi Räikkönent megelőzve élre állt, de csak rövid ideig, mert a finn visszavette az első helyet. A 45. körben azonban sikerült újra megelőznie a lágy gumikat rosszul használó Ferrarit, ezzel ismét győzött, leggyorsabb körrel. Ötödik győzelmével Michael Schumacherrel holtversenyben a legsikeresebb versenyző lett az Olasz Nagydíjon. 2019-ben második helyről rajtolt. A 23. körben megkísérelte Leclerc előzését, de a keményen védekező monacói leszorította, ami miatt ráhajtott a kerékvetőre is. Később sem sikerült neki az előzés, a 42. körben pedig az elhasznált gumikon levágta a sikánt, a később kereket cserélő Bottas ezalatt megelőzte. Végül harmadik lett, immár pontot érő leggyorsabb körrel. 2020-ban élről indult, a pozíciót sikerült megtartania a rajt után. A biztonsági autó beküldése után rögtön kiállt kereket cserélni, de akkor még piros volt a lámpa a boxutca bejáratánál, emiatt tíz másodperc büntetést kapott, amit az újraindítást követően, a 29. körben töltött le. Ekkor a 15. helyre esett vissza, innen a hetedik helyre tudott visszazárkózni, begyűjtve a leggyorsabb körért járó pontot is. Tavalyelőtt az időmérőn második lett, a sprinten a rajtnál visszaesett, ötödik lett, Bottas büntetésével egy hellyel előrébb indulhatott. A rajtnál megelőzte Norrist, majd Verstappen ellen is próbálkozott, de összeértek, visszaesett Norris mögé, akit a 24. körben sikerült megelőznie. A 26. körben a kerékcseréje kissé lassúra sikerült, Norris mögé és közvetlenül Verstappen elé jött vissza, aki igyekezett megelőzni őt. A két autó ismét összeért, ezúttal komolyabb következményekkel: Verstappen autója rádobódott az övére, a két rivális kiütötte egymást. Tavaly ötödik lett az időmérőn, az elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolták, az utolsó rajtsorból indulva sikerült felzárkóznia, a 36. körben Gasly és Norrist megelőzve hetedik helyre lépett elő, majd a következő körben Ricciardót előzte meg a hatodik helyért, Pérez kerékcseréje után ötödik helyezést ért el.

Sainz

A 2010-es európai Forma BMW szezonzáróján nyolcadik és hatodik helyen végzett. 2011-ben a Forma Renault 2.0 Észak-európai Kupa záró hétvégjén a három futamból a második sikerült a legjobban, ahol második lett (a másik kettőn 18. és nyolcadik helyen végzett). 2012-ben a brit Forma–3-ban a hétvége első és a harmadik futamát megnyerte, a másodikon nyolcadik lett. 2013-ban a GP3-ban mindkét futamon kilencedik helyen végzett, de ez csak a főfutamon ért pontot. A 2014-es WSR szezonnyitón a 3.5-ös kategóriában megnyerte a második futamot.

A Toro Rosso pilótájaként 2015-ben 11., 2016-ban a 15. helyen végzett. 2017-ben az erőforráselemek cseréje miatt tíz hely büntetést kapott, de ugyanúgy a 15. rajtkockából indult. A futamon 14. lett. 2018-ban Renault-val hetedik helyről indulva nyolcadik helyezést ért el. 2019-ben McLarennel a hetedik rajthelyet szerezte meg, Leclerc mellett csak neki sikerült a leintés előtt megkezdeni a gyors kört a vánszorgás után. Az időmérő után beidézték indokolatlanul lassú haladás miatt, de büntetést nem kapott. A 3. körben koccant Albonnal, de nem veszített rajta helyeket. A 28. körben rossz kerékrögzítés miatt kiállt. 2020-ban harmadik rajtkockából indult, a rajtnál előretört a második helyre. A biztonsági autós fázis alatti kerékcserék után Stroll, Gasly, Leclerc és az Alfa Romeók mögé került. A piros zászló utáni újraindítást követően Stroll elfékezése és megbüntetett versenyzők boxkiállása után harmadik helyre jött fel, a 34. körben pedig megelőzte Kimi Räikkönent. Ezután Gaslyt üldözte az első helyért, de megelőzni nem tudta. Így is addigi pályafutása legjobb eredményét produkálva második helyezést ért el. Tavalyelőtt Ferrarival az időmérőn és a sprinten hetedik lett, Bottas büntetésével egy hellyel előrébb rajtolhatott, a futamot hatodik helyen zárta. Tavaly harmadik lett az időmérőn, az elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolták (váltót és hajtásláncot is cseréltek, de az emiatti büntetésnek már nem volt hatása), a 18. rajthelyről indult, ahonnan hamar felzárkózott, még a virtuális biztonsági autó elrendelése előtt Gaslyt megelőzve feljött ötödiknek, a zöld zászló után pedig Ricciardót előzte meg, a negyedik helyezést pedig sikerült a verseny végéig megtartania.

Russell

2014-ben az alpesi Forma Renault 2.0 hétvégéjén visszalépett. 2015-ben az európai Forma–3-ban nyolcadik, hatodik és hetedik helyezést ért el. 2017-ben a GP3-ban megnyerte a főfutamot, a sprintet törölték (a heves eső miatt a főfutamot tették át annak időpontjára, a sprintet már nem volt hova tenni). 2018-ban a Forma–2-ben negyedik lett a főfutamon, a sprintet megnyerte.

A 2019-es Olasz Nagydíjon Williamsszel 14. helyen végzett. 2020-ban megismételte ugyanezt a helyezést. Tavalyelőtt az időmérőn a Q2-be jutott, a sprinten maradt a 15. helyen, Bottas büntetésével egy hellyel előrébb indulhatott, a futamon sokat nyert azon, hogy a biztonsági autó alatt tudta le a kerékcserét, a pontszerző kilencedik helyen zárt. Tavaly Mercedesszel hatodik lett az időmérőn, de a hátrasorolások miatt a második helyről rajtolhatott. Az 5. körben Verstappen megelőzte, de a virtuális biztonsági autó alatt Leclerc cseréjével ismét előlépett másodiknak. A saját kerékcseréje utána a Ferrarik mögé jött vissza, Sainz cseréje után harmadik helyre került, és miután Leclerc-nek a második cseréjéből sikerült elé visszajönnie, maradt ezt a pozíció, a dobogó harmadik fokára állhatott.

Bottas

A GP3-ban 2011-ben megnyerte a főfutamot.

2012-ben a Williams tesztpilótája volt a pénteki első edzésen. 2013-ban 15. helyen végzett, a következő két évben egyaránt negyedik lett csapattársa, Massa mögött. 2016-ban ötödik helyről indult, de a futamon Ricciardo megelőzte, így hatodik helyezést ért el. 2017-ben Mercedesszel hatodik lett az időmérőn, a Red Bullok hátrasorolásával negyedik helyről rajtolhatott. A rajt után ugyan megelőzte Kimi Räikkönen, de visszaelőzte, végül második lett Hamilton mögött. 2018-ban negyedik helyről indult. A kerékcserék idején egy ideig élen is állt, visszafogva Kimit. A 43. körben a harmadik helyért küzdve ütközött Verstappennel, emiatt kiszorult a sikánban, sok időt veszítve a bóják közötti visszatéréssel. Verstappen azonban öt másodperc időbüntetést kapott az esetért, így meglett a harmadik hely. 2019-ben harmadik helyről rajtolt. A 42. körben frissebb gumikon a sikánt elvétő Hamilton elé került, Leclerc-t viszont nem tudta megelőzni, így második lett. 2020-ban második helyről rajtolt, de az első körben több pozíciót is bukott, ötödik lett. Tavalyelőtt az időmérőn és a sprinten is élen zárt, de az elhasznált erőforráselemek miatt a vasárnap a rajtrács végéről kellett indulnia. Innen sikerült felzárkóznia, a biztonsági autós fázis után a Ferrarikat megelőzve feljött a negyedik helyre. A harmadik helyért Pérezt nem sikerült a pályán megelőznie, de mivel a mexikói pilóta időbüntetést kapott, meglett a harmadik hely. Tavaly Alfa Romeóval 12. lett az időmérőn, az elhasznált erőforráselemek miatt 15 rajthely büntetést kapott, de mások büntetései miatt csak három hellyel kellett hátrébb indulnia. A futamon a 13. helyen végzett.

Piastri

A Forma Renault Európa-kupában 2018-ban és 2019-ben 2×2 futamon indult a pályán, pontot szereznie a 2019-es nyitó hétvége második futamán sikerült negyedik helyezéssel. 2020-ban a Forma–3-ban a sprinten hatodik lett, a főfutamon a dobogó harmadik fokára állhatott.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr2718205033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása