Éppen 68 évvel ezelőtt, 1950. május 13-án Silverstone-ban rendezték az első világbajnoki futamot, a Brit Nagydíjat, amely egyúttal az Európa Nagydíj címet is viselte. Nem kerek évforduló, de mivel idén is éppen vasárnapra esik ez a nap, és még verseny is van ma, jó alkalom felidézni a kezdeteket. Az akkori csapatok ma már nincsenek a mezőnyben, miután a Ferrari csak a következő, monacói futamtól csatlakozott. Silverstone napjainkban is otthont ad a Brit Nagydíjnak, bár a pálya környezete és vonalvezetése alaposan megváltozott.
Az időmérőn és a futamon is az Alfa Romeo tarolt (bár rájuk mondhatjuk, hogy idén visszatértek, igaz, egyelőre csak a Sauber támogatójaként, de a logójuk ott van autókon), előbbin elfoglalták az első négy helyet, utóbbin pedig a dobogót. A versenyt Nino Farina nyerte Luigi Fagioli és csapat hazai vendégpilótája, Reg Parnell előtt - év végén ugyancsak Farina ünnepelhetett az első világbajnokként. A harmadik "nagy F", Juan Manuel Fangio, aki a szezon során ugyancsak harcban volt a világbajnoki címért, az olajpumpa meghibásodása miatt esett ki.
A futamról színes filmfelvétel is maradt fenn, lássuk az összefoglalót!