Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző IV/17.

Japán Nagydíj, Suzuka

2018. október 06. - F1 Hierro

A Japán Nagydíj az utóbbi években érdekes összefüggést mutat a világbajnoki címekkel: a versenyzőknek annyi bajnoki címük van, ahány győzelmük a Japán Nagydíjon: Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek négy-négy, Fernando Alonsónak kettő, Kimi Räikkönennek egy (a már visszavonult Jenson Button és Nico Rosberg is illett ebben a sorba). Vagyis ha Hamilton nyer, az elvileg nem túl jó hír Vettelnek - gyakorlagilag sem, miután az eltaktikázott és elrontott időmérő miatt nyolcadik rajthelyről kellene az utolsó szalmaszálat megragadnia...

Hamilton

Az első két Japán Nagydíja még Fujiban volt. 2007-ben az esős futamon a McLaren–Mercedes színeiben mesterhármassal győzött. 2008-ban is élről indult, de a Kimivel szembeni adok-kapok miatt hamar visszaesett, 12. helyen zárt.

Suzukában 2009-ben harmadik lett, az ezt követő három alkalommal pedig rendre ötödik helyen végzett. Mercedesszel 2013-ban kiesett, miután autója ütközésben megsérült. 2014-ben másodjára nyerte meg a Japán Nagydíjat és először győzött a suzukai pályán. 2015-ben ismét sikerült nyernie. Tavalyelőtt második rajtkockából indult, hasonlóan az előző két szezonhoz, de elrontotta a rajtot, visszaesett nyolcadiknak. Innen jól választott gumistratégiának is köszönhetően sikerült feljönnie a harmadik helyig, a másodikért viszont sikertelenül próbálkozott Verstappennel szemben. Az eredmény a csapattárs Nico Rosberg győzelmével együtt azt jelentette, hogy a hátralévő négy futam megnyerésével sem lehetett biztos a címvédésben… Tavaly élről indulva győzött.

Vandoorne

Két éve a Super Formula sorozatban alkalma nyílt megismerni a pályát: háromszor indult itt, a szezonnyitón harmadikként állhatott dobobóra, a zárófutamot megnyerte.

A tavalyi Japán Nagydíj időmérőjén a Q2-ben jutott, 11. lett, de két büntetés miatt kilencedik rajthelyről indulhatott. A futamon 14. helyen végzett.

Ricciardo

2011-ben HRT-vel 22. lett. Toro Rossóval 2012-ben tizedikként szerezte első itteni pontját, 2013-ban a 13. helyen végzett. A Red Bull színeiben 2014-ben negyedik lett. 2015-ben a Massával való ütközés során defektet kapott, visszaesett, 15. helyen végzett. Tavalyelőtt negyedik rajtkockából indulva hatodik lett. Tavaly negyedik lett az időmérőn, Bottas büntetése miatt egy hellyel előrébb indulhatott, a futamon a rajt után vesztett két pozíciót, de a 11. körben visszaelőzte Ocont, végül a dobogó harmadik fokára állhatott.

Vettel

A 2006-os suzukai verseny hétvégéjén még a BMW–Sauber pénteki harmadik pilótája volt. Először 2007-ben állt rajthoz Japán Nagydíjon, még Fujiban, Toro Rossóval. Hamilton fékezése után nekiment a „nagycsapatnál” versenyző Mark Webbernek, ami miatt mindketten kiestek, a következő futamon pedig tíz rajthelyes büntetéssel indulhatott. Egy évvel később hatodik lett.

A Suzukába visszaköltözött versenyen általában jól ment neki, gyakran dobogóra állhatott. A Red Bull színeiben 2009-ben és 2010-ben egyaránt élről indulva győzött. 2011-ben harmadik helyével itt biztosította be második világbajnoki címét, négy futammal a szezon vége előtt. 2012-ben harmadjára nyerte meg a versenyt (és sorozatban negyedszer lett edzéselső), Alonso kiesése miatt jelentős mértékben lefaragott a ponthátrányából. 2013-ban immár negyedik alkalommal győzött a pályán. 2014-ben harmadik lett, majd 2015-ben immár Ferrarival érte el ugyanezt a helyezést. Tavalyelőtt megszakadt a dobogós széria: a Malajziából hozott büntetése miatt három hellyel hátrasorolva, hatodik rajtkockából indult, a futamon negyedik lett. Tavaly harmadik lett az időmérőn, Bottas büntetése miatt az első sorból rajtolhatott, azonban a futamon pontot sem sikerült szereznie, miután a gyújtógyertya problémái miatt négy kör után fel kellett adnia.

Räikkönen

2001-ben Sauber–Petronas színeiben a verseny elején ütközött a búcsúzó Jean Alesivel, így mindketten kiestek. 2002-ben McLaren–Mercedesszel harmadik lett, dobogós helyekkel foglalva keretbe a szezont. 2003-ban minimális bajnoki esélyekkel érkezett. Bár a futam során közelebb került hozzá, mint előzetesen várni lehetett, második helye (főleg Michael Schumacher pontszerzése mellett) nem volt elegendő a cím megszerzéséhez. 2004-ben hatodik lett. 2005-ben 11. helyről rajtolva emlékezetes győzelmet aratott: az utolsó körben előzte meg Giancarlo Fisichellát. 2006-ban ötödik helyen végzett.

Fujiban immár Ferrarival 2007-ben és 2008-ban egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott.

Az ismét Suzukában rendezett futamon 2009-ben negyedik lett. 2012-ben Lotusszal visszatérve a rajt után összeért az autója Alonsóéval, ami a spanyol kieséséhez vezetett. Ő maga viszont folytatni tudta a versenyt, a végén hatodiknak futott be. 2013-ban ötödik lett. Újra Ferrarival 2014-ben mindössze 12. helyen végzett. 2015-ben negyedik lett. Tavalyelőtt váltót kellett cserélni az autójában, emiatt öt hely hátrasorolással nyolcadik rajtkockából indult. A futamot ötödik helyen zárta. Tavaly hatodik lett az időmérőn, de váltócsere miatt öt hellyel hátrébb sorolták. Mivel Alonso is büntetést kapott, a tizedik helyről indulhatott. Az első körben vissazesett, amikor Hülkenberget próbálta előzni és kiszorult, de végül ötödik lett.

Grosjean

2009-ben Renault-val 16. lett. 2012-ben a Lotus váltóhibája miatt a verseny vége felé kiállni kényszerült, hivatalosan 19.-nek jegyezték. 2013-ban harmadikként dobogóra állhatott. 2014-ben a 15. helyen végzett. 2015-ben hetedik lett. Tavalyelőtt a Haas színeiben az időmérőn jól szerepelt, Q3-ba jutott, Kimi büntetésével előlépett a hetedik rajtkockába. Pontot szereznie azonban nem sikerült, a 11. helyen futott be. Tavaly az időmérőn a Q1-ben összetörte az autóját,a futamon azonban sikerült kilencedik helyezést elérnie, kihasználva, hogy Felipe Massa kisodródott, amikor a Haas másik versenyzője, Magnussen megelőzte.

Ericsson

2009-ben a japán Forma–3-ban az első itteni versenyhétvégén egy győzelmet és egy második helyet hozott össze, míg a második hétvégén egy ötödik helyet és egy újabb győzelmet.

2014-ben Caterhammel 17. helyen végzett. Sauberrel 2015-ben 14., tavalyelőtt 15. lett. Tavaly a gumifalba ütközve kiesett.

Gasly

A tavalyi Super Formula szezonnyitóján már járt a pályán, tizedik lett (ami ott nem ér pontot). A záró hétvége is ott lett volna, de az időjárás miatt mindkét futamát lefújták, amivel elvesztette a lehetőséget a bajnoki cím megszerzésére, pedig még az USA Nagydíjat is kihagyta miatta.

A tavalyi Japán Nagydíjon 13. helyen végzett.

Pérez

Első Japán Nagydíján 2011-ben Sauberrel pontot szerzett: nyolcadik lett. 2012-ben kicsúszás vetett véget a futamának. 2013-ban McLaren–Mercedesszel 15. helyen végzett. 2014-ben Force Indiával tizedik lett. 2015-ben 12. helyen végzett. Tavalyelőtt  – a Ferrari büntetéseinek is köszönhetően – ötödik rajtkockából indulva hetedik helyezést ért el. Tavaly nyolcadik lett az időmérőm, Kimi büntetése miatt egy hellyel előrébb indulhatott, a futamot is hetedikként zárta.

Alonso

2001-ben Minardival 11. helyezéssel zárta bemutatkozó szezonját. Két évvel később Renault-val motorhiba miatt kiállt. 2004-ben ötödik, 2005-ben friss bajnokként érkezve harmadik lett. 2006-ban győzött, ami Michael Schumacher kiesésével együtt karnyújtásnyira hozta a második világbajnoki címet.

Fujiban 2007-ben McLaren–Mercedesszel a vizes pályán kicsúszott. 2008-ban újra Renault-val győzött, megfejelve a szingapúri meglepetés diadalt, de ezúttal nem volt szüksége trükkökre.

Ismét Suzukában 2009-ben tizedik lett (abban az évben még éppen nem járt érte a pont). Ferrarival két dobogó következett: 2010-ben harmadik, 2011-ben második helyezés. 2012-ben viszont már a rajt után ütközött Kimivel, ami után defektet kapott és kicsúszott, ezzel elolvadt az addigi előnye a világbajnokságban. 2013-ban negyedik lett. 2014-ben elektronikai hibával hamar kiállni kényszerült. 2015-ben McLaren–Hondával 11. lett. Tavalyelőtt 16. helyen végzett. Tavaly tizedik lett az időmérőn, de erőforráselemek cseréje miatt 35 (!) hely büntetést kapott, így utolsó rajtkockából indult. Innen előrébb jött, de 11.-ként lemaradt a pontszerzésről.

Leclerc

Első suzukai versenye lesz.

Stroll

Tavaly a felfüggesztés sérülése miatt kiesett.

Magnussen

2014-ben McLaren–Mercedesszel 14. helyen végzett. Tavalyelőtt Renault-val ugyanezen a helyen zárta a futamot. Tavaly a Haas színeiben nyolcadik helyezést ért el, miután agilisan megelőzte Felipe Massát, segítve saját csapattársát is.

Hülkenberg

2010-ben Williamsszel a verseny elején ütközött Vitalij Petrovval és kiesett. 2011-ben a Force India pénteki tesztpilótája volt. 2012-ben váltócsere miatt öt rajthely büntetést kapott, így 15. helyről indult, de a végére feljött hetediknek. 2013-ban Sauberrel hatodik lett. Ismét Force Indiával 2014-ben nyolcadik, 2015-ben hatodik, tavalyelőtt kilencedik helyről indulva újra nyolcadikként futott be. Tavaly Renault-val a hátsó szárny sérülése miatt kiesett.

Hartley

Első suzukai versenye lesz.

Ocon

Tavalyelőtt Manorral 21. helyen végzett. Tavaly Force Indiával hetedik lett az időmérőn, Bottas és Kimi büntetése révén az ötödik helyről indulhatott, a futamon a rajt után beférkőzött a két Red Bull közé, Vettel kiesése után harmadik helyen is haladt, de végül hatodiknak ért célba.

Verstappen

2014-ben a Toro Rosso pénteki tesztpilótájaként itt volt az első Forma–1-es hétvégéje. A 2015-ös futamon kilencedik lett. Tavalyelőtt a Red Bull színeiben a Ferrarik büntetései miatt harmadik helyről rajtolt, majd a rajt után előrejött második helyre, amit Hamiltonnal szemben keményen védekezve meg is tartott. Tavaly ötödik lett az időmérőn, Bottas büntetésével egy hellyel előrébb indulhatott. A rajtnál megelőzte csapattársát, majd az első körben Vettelt is, végül sikerült megismételnie a második helyet.

Szirotkin

Első suzukai versenye lesz.

Sainz

Toro Rossóval 2015-ben tizedik lett, tavalyelőtt 17. helyen végzett. Tavaly az erőforráselemek cseréje miatt húsz rajthely büntetést kapott, az utolsó előtti helyről indulhatott. A rajt után falnak kipördülve gumifalnak ütközött utolsó Toro Rosso-s futamán.

Bottas

2012-ben a Williams pénteki tesztpilótájaként vett részt az első szabadedzésen. A 2013-as futamon 16., 2014-ben hatodik, 2015-ben ötödik lett. Tavalyelőtt tizedik helyen végzett. Tavaly Mercedesszel második lett az időmérőn, de váltócsere miatt öt rajthellyel hátrébb sorolták. A futamon negyedik lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr7814286123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása