Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző IV/18.

USA Nagydíj, Austin

2018. október 19. - F1 Hierro

A United States Grand Prix sokszor vándorolt, helyileg és versenynaptárban is, időnként ki is került. Rendezték már szezon elején, közepén, végén is, a Sebringen, Riverside-ban, Watkins Glenben, Phoenixben, az indianapolisi szentélyben az ovált és a normál pályát kombinálva, majd hat éve a jelenlegi helyére, Austinba került (és még nem beszéltünk az USA-ban egyéb neveken rendezett futamokról). Eddig Lewis Hamilton uralja a pályát, az első itteni versenyt még a McLaren színeiben nyerte, az elmúlt négy évben pedig a Mercedesszel. Az egyetlen kivétel Sebastian Vettel és a Red Bull 2013-as győzelme. A Ferrarinak Austinban eddig csak dobogók sikerültek, egyelőre nem tudnak olyan jól szerepelni itt, mint annak idején Indianapolisban Michael Schumacherrel.

Korábban már előfordultak bajnokavatások az USA-ban, legutóbb 2015-ben Hamilton javára Nico Rosberggel és Vettellel szemben. Idén is előtte a lehetőség, hogy utóbbival szemben bebiztosítsa, elég hozzá ugyanúgy egy kettős Mercedes-győzelem az ő vezetésével...

Mercedes

A 2012-es versenyük haloványra sikerült: Nico Rosberg 13., Michael Schumacher 16. lett. 2013-ban Hamilton negyedik, Rosberg kilencedik lett. Azóta Hamilton révén sorozatban nyerik a versenyt. 2014-ben kettős győzelmet arattak, Hamilton nyert Rosberg előtt. 2015-ben szintén ők versengtek a győzelemért és a világbajnoki címért, Rosberg hibája után Hamilton kerekedett felül mindkettőben. Tavalyelőtt első sorból rajtoltak, Hamilton rendben eljött a rajtnál és gond nélkül győzött, Rosberget viszont a rajtnál megelőzte Ricciardo. A gumistratégia révén megpróbálták visszavenni a második helyet, de végül a virtuális biztonsági autós fázis is a kezükre játszott, így meglett a kettős győzelem. Tavaly ismét az élről induló Hamilton nyert, Bottas ötödik lett. Idén egy újabb győzelem a világbajnoki címet jelentené, feltéve, ha Vettelt sikerül a második helyről leszorítani.

Ferrari

Ott voltak az első USA Nagydíjon 1959-ben a Sebringen, ahol Tony Brooksnak a világbajnoki címre is voltak esélyei, de harmadik helyezése az összetettben másodikra volt elég. 1960-ban viszont, mivel már nem volt esélyük a világbajnokságban, el sem mentek Riverside-ba. Sőt, 1961-ben az első Watkins Glen-i versenyt is kihagyták, pedig Phil Hill friss bajnokként ünnepelhetett volna a hazai közönség előtt, de így csak civilben volt jelen. 1963-ban végre megszakadt a bojkottok sora. 1964-ben John Surtees második lett, amivel nőtt a hátránya egy futammal a vége előtt (de aztán mégis ő ünnepelhetett a végén). Ezen a versenyen egyébként kék-fehérben kellett részt venniük, az amerikai előírások miatt. Ezt követően egészen 1975-ig kellett várni újabb jó szereplésre, akkor a világbajnok Niki Lauda zárta győzelemmel a sikeres szezont. Egy évvel később Lauda harmadik lett, ami első dobogója volt a balesete után, és három pont előnye maradt a zárófutamra. 1977-ben Lauda negyedik helyezettként bebiztosította a világbajnoki címet két futammal a vége előtt – egyúttal ez volt utolsó futama a Scuderia színeiben. 1978-ban Carlos Reutemann, 1979-ben Gilles Villeneuve győzött.

Phoenixben 1989-ben és 1990-ben is mindkét pilótájuk kiesett, 1991-ben Alain Prost második lett a szezonnyitón.

Indianapolisban uralták a pályát: a nyolc versenyből hatot megnyertek, ebből ráadásul öt kettős győzelem volt, és a másik két futam végén is állt pilótájuk a pódiumon. 2000-ben a Michael Schumacher – Rubens Barrichello páros végzett az élen. 2001-ben Schumacher második lett, Barrichello motorhiba miatt kiállt, a megtett táv miatt 15.-nek könyvelték el. 2002-ben az ezredmásodperces korszak legszorosabb befutóját produkálták: Barrichello 0,011 másodperc előnnyel nyert a legvégén szándékosan lelassító Schumacher előtt. Ezzel a két világbajnoki cím mellé az összetett második helye is meglett, teljessé téve a tarolást. 2003-ban Schumacher a győzelmével nagy lépést tett a bajnoki cím felé, míg Barrichello hamar kiesett, miután Juan Pablo Montoya kiszorította. 2004-ben ismét Schumacher–Barrichello dupla az élen, akárcsak 2005-ben. Utóbbi a Scuderia azévi egyetlen győzelme volt, úgy, hogy a Michelin-bojkott miatt csak hatan maradtak a felvezető kör végére (a Ferrarik mellett a két kiscsapat). 2006-ban újabb kettős siker született, de Schumacher mögött ekkor már Felipe Massa végzett. 2007-ben Massa és Kimi 3-4. helyezést értek el.

Austinban 2012-ben furcsa húzással támogatták bajnokesélyes pilótájukat, Alonsót: a jobb rajthelyet szerző Massa autójában váltót cseréltek, így a spanyol kedvezőbb pozícióból indulhatott. A futamon 3-4. helyen végeztek Alonso, Massa sorrendben. 2013-ban Alonso ötödik, Massa 12. lett. 2014-ben Alonso hatodik helyezést ért el, míg Kimi mindössze 13. helyen végzett. 2015-ben a maradék bajnoki esélyei elvesztő Vettel harmadik lett, Kimi kiesett. Tavalyelőtt a harmadik sorból rajtoltak, Kimi kiállt a rosszul rögzített kerék miatt, Vettel negyedik lett. Tavaly mindkét pilóta dobogóra állhatott: Vettel második, Kimi harmadik lett. Idén egy ilyen szereplés megmenthetne valamit a még létező matematikai esélyekből, ha viszont Vettel nem végez az első kettőben, a többi Hamilton szereplésén múlik…

Red Bull

Első USA Nagydíjukon 2005-ben csatlakoztak a Michelin-bojkotthoz. Egy évvel később David Coulthard hetedikként pontokat szerzett, Christian Klien a rajt utáni tömegkarambolban kiesett. 2007-ben szintén egy hetedik hely és egy rajtbaleset miatti kiesés a mérleg, de ezúttal előbbi Mark Webber, utóbbi Coulthard nevéhez fűződik.

Austinban 2012-ben Vettel második helyével őrizte előnyét a világbajnokság élén, egyúttal a csapat bebiztosította a konstruktőri címet. Webber a generátor problémájával kiállt. 2013-ban kettős dobogót ünnepelhettek: Vettel sorozatban nyolcadik futamgyőzelmét szerezte, Webber harmadik lett. 2014-ben Ricciardo ért el harmadik helyezést, Vettel boxutcából rajtolva hetedik lett. 2015-ben Ricciardo tizedik lett, Danyiil Kvjat kiesett. Tavaly a második sorból indultak, Ricciardo a rajt után előrejött a második helyre, de ezután nem alakult szerencsésen a futam: Verstappen előbb tévesen jött ki a boxba, később pedig váltóhiba miatt kiállt, ráadásul virtuális biztonsági autós fázist okozott. Ebből pedig a Mercedes jött ki jobban, így Ricciardo végül harmadik lett. Tavaly nem sikerült a dobogó, a hátrasorolás miatt 16. rajthelyről felzárkóz, később öt másodperces büntetést kapó Verstappen negyedik lett, Ricciardo motorhibával kiesett.

Force India

2012-ben Hülkenberg pontokat szerzett nyolcadikként, Paul di Resta 15. lett. 2013-ban di Resta megismételte 15. helyét, Adrian Sutil kiesett. 2014-ben Pérez ütközés, Hülkenberg motorhiba miatt adta fel. 2015-ben Pérez ötödik lett, Hülkenberg ütközés után kiesett. Tavalyelőtt Hülkenberg a hetedik helyről indult, de a rajt után ütközött Bottasszal, ami kieséshez vezetett, Péreznek sikerült nyolcadikként pontot szereznie. Tavaly Ocon hatodik, Pérez nyolcadik lett.

Williams

Watkins Glenben 1978-ban Alan Jones másodikként megszerezte a csapat történetének első dobogóját. Két évvel később az utolsó Watkins Glen-i futamon a Jones–Carlos Reutemann páros kettős győzelmet szerzett.

Phoenixben 1989-ben Riccardo Patrese második, 1990-ben Thierry Boutsen harmadik lett.

Az első indianapolisi versenyüket kettős kieséssel zárták: Ralf Schumachernek és Jenson Buttonnak is motorhiba miatt kellett kiállnia. A 2001-es verseny sem sikerült jobban: Ralf kicsúszott, Montoyának hidraulikai problémái voltak. 2002-ben Montoya negyedik, Ralf 16. lett. 2003-ban Ralf kicsúszás miatt esett ki, míg Montoya a Barrichellóval szembeni manővere miatt vitatott áthajtásos büntetést kapott, a végén hatodik lett, így elvesztette bajnoki reményeit. 2004-ben Ralf defekt után falnak ment, sérülése miatt a következő hat versenyt kihagyni kényszerült. Montoya autója a felvezető körben leállt, s mivel túl későn váltott a tartalékautóra, utóbb fekete zászlóval kiintették. 2005-ben csatlakoztak a Michelin-bojkotthoz. 2006-ban Rosberg kilencedik lett (pont nélkül), Webber a rajt utáni karambolban kiesett. 2007-ben Alexander Wurz tizedik helyen végzett(szintén nulla pont), Rosberg motorhiba miatt kiállt, 16.-nak elkönyvelve.

Austinban 2012-ben mindkét versenyző pontot szerzett: Pastor Maldonado és Bruno Senna 9-10. helyen futottak be. 2013-ban Bottas nyolcadikként megszerezte pályafutása első pontjait, Maldonado 17. lett. 2014-ben Massa és Bottas 4-5. helyen értek célba. 2015-ben mindketten mechanikai problémákkal álltak ki. Tavalyelőtt a 8-9. helyről indultak, a futamon Massa hetedik lett, átvészelve az Alonsóval való ütközés után elszenvedett defektet is, a rajt után Hülkenberggel ütköző Bottas a 16. helyen végzett. Tavaly Massa kilencedik lett, Stroll 11. helyével lemaradt a pontszerzésről.

Renault

Watkins Glenben 1977-ben Jean-Pierre Jabouille kiesett, egy évvel később negyedikként megszerezte a csapat első pontjait.

Phoenixben a jogelőd Benetton indult, legjobb eredményük Nelson Piquet harmadik helye volt 1991-ben.

Indianapolisban kezdetben szintén Benetton néven szerepelt az enstone-i istálló, majd 2002-től ismét Renault-ként. 2002-ben Jarno Trulli ötödik lett, Button nyolcadik helye még nem ért pontot. 2003-ban és 2004-ben Trulli egyaránt negyedik helyezést ért el, Alonso mindkétszer kiesett. 2005-ben a többi Michelin-t használó csapattal együtt bojkottálták a futamot. 2006-ban Giancarlo Fisichella harmadik helye volt a csapat egyetlen indianapolisi dobogója. Alonso ötödik lett. 2007-ben Heikki Kovalainen ötödik, Fisichella a nem pontszerző kilencedik helyen végzett.

Austinban 2015-ig Lotusként vettek részt, legjobb eredmény Grosjean 2013-as második helye volt.

Tavalyelőtt Magnussen és Jolyon Palmer 12-13. helyen végeztek. Tavaly Hülkenberg motorhibával kiállt, a csapathoz frissen érkezett Sainz viszont hetedikként pontokat szerzett.

Toro Rosso

2006-ban Indianapolisban Vitantionio Liuzzi nyolcadik helye a csapat történetének első és azévi egyetlen pontját jelentette. A hazai pályán induló Scott Speed a rajt utáni karambolban kiesett. 2007-ben nem szereztek pontot: Speed 13. lett, Liuzzit a megtett táv miatt 17.-nek könyvelték el.

2012-ben Austinban Ricciardo 12. helyen végzett, Jean-Éric Vergne a felfüggesztés sérülésével kiállt. 2013-ban Ricciardo 11., Vergne 16. lett. 2014-ben Vergne tizedikként megszerezte a csapat első austini pontját, Kvjat 15. helyen végzett. 2015-ben itt érték el a szezon legjobb eredményét Verstappen negyedik és Sainz hetedik helyével. Tavalyelőtt Sainz a virtuális biztonsági autós fázis alatti kerékcsere után hatodik lett, Kvjat 11. helyen végzett. Tavaly megújult (illetve részben régi-új) pilótafelállással vágtak neki a futamnak. Gasly egy hétvégére visszatért Japánban, helyete a debütáló Hartley indult, megörökölve az elhasznált erőforráselemek számlálását, így 25 rajthely büntetést kapott. Kvjat pedig visszatért a csapathoz (még nem tudta, hogy csak egy futam erejéig), de nem a saját korábbi helyére, hanem a Renault-hoz távozó Sainzéra . A futamon Kvjat tizedik, Hartley 13. lett.

Haas

A csapat hazai versenyén tavalyelőtt Grosjean tizedik lett, Esteban Gutiérrez fékhibával kiesett. Tavaly Grosjean 14., Magnussen 16. helyen végzett.

McLaren

Első dobogójuk az USA-ban Denny Hulme harmadik helye volt Watkins Glenben 1972-ben, majd három évvel később Emerson Fittipaldi és Jochen Mass végzett a pódium két oldalán. 1976-ban pedig James Hunt nyert, aminek köszönhetően három ponttal volt Lauda mögött a zárófutam előtt. 1977-ben megismételte győzelmét.

A phoenixi versenyeken McLaren–Honda-egyeduralom volt: 1989-ben Prost, 1990-ben és 1991-ben Ayrton Senna győzött.

Az első indianapolisi USA Nagydíjon 2000-ben Mika Häkkinen motorhiba miatt kiesett, ami érzékeny veszteséget jelentett a világbajnokság hajrájában. Coulthard ugyan jól rajtolt, de mint kiderült, túl jól: kiugrás miatt 10 másodperces kiállással büntették, így csak ötödik helyen tudott végezni. 2001-ben viszont mindketten dobogósok lettek: Mika régi önmagát idézve szerezte meg utolsó győzelmét, Coulthard harmadik lett. Utóbbi szereplését 2002-ben sikerült megismételni, míg Kimi motorhiba miatt kiállni kényszerült. 2003-ban Kimi élről rajtolva második helyen végzett, Coulthard váltóhiba miatt kiesett. 2004-ben 5-6. helyen végeztek Kimi, DC sorrendben. 2005-ben a többi Michelin-csapathoz hasonlóan bojkottálták a futamot. 2006-ban Montoya és Kimi összeütköztek és kiestek, ami miatt Montoyával a verseny után szétváltak útjaik (a kolumbiai nem is indult utána a Forma–1-ben). 2007-ben az újonc Hamilton és Alonso révén kettős győzelmet arattak.

Austinban 2012-ben Hamilton nyert, akinek a csapat színeiben ez volt utolsó futamgyőzelme. Button ötödik lett. 2013-ban Pérez hetedik, Button tizedik helyen végzett. 2014-ben Magnussen nyolcadik, Button 12. lett. 2015-ben újra Honda-motorral Button hatodik, Alonso 11. helyen futott be. Tavalyelőtt sikerült a kettős pontszerzés: a virtuális biztonsági autós fázis alatt kereket cserélő Alonso előbb Massát, majd az utolsó körben Sainzot megelőzve ötödik, Button kilencedik lett. Tavaly Vandoorne 12. lett, az időmérőn Q3-ba jutó Alonso motorhibával kiesett.

Sauber

Az első indianapolisi versenyükön (2000) Pedro Paulo Diniz nyolcadik lett (pont nélkül), Mika Salo kicsúszott. 2001-ben Nick Heidfeld hatodik helyezést ért el, Kimi műszaki hiba miatt adta fel. 2002-ben Heidfeld kilencedik lett (akkor még ez is nulla pont), míg a tízhelyes rajtbüntetéssel sújtott Massa helyett inkább Heinz-Harald Frentzent indították, aki 13. helyen végzett. 2003-ban Frentzen harmadikként pályafutása utolsó dobogóját érte el; Heifeld ötödik lett. 2004-ben nem szereztek pontot, mindkét versenyző kiesett, bár Fisichellát a megtett táv miatt kilencediknek könyvelték el. 2005-ben csatlakoztak a Michelin-bojkotthoz.

Az utolsó két indianapolisi futamon már a BMW–Sauber vett részt. 2007-ben náluk mutatkozhatott be a sérült Robert Kubicát helyettesítő Vettel, rögtön egy pontszerző nyolcadik hellyel.

Austinban 2012-ben Pérez 11., Kobayashi Kamui 14. helyen végzett. 2013-ban Hülkenberg hatodik, Esteban Gutiérrez 13. lett. 2014-ben Gutiérrez 14. lett, Sutil Pérezzel ütközve kiesett. 2015-ben Felipe Nasr kilencedik lett, Ericsson kiesett. Tavalyelőtt Ericsson és Nasr 14-15. helyen végeztek. Tavaly Ericsson 15. lett, öt másodperces büntetéssel ütközés okozásáért, Pascal Wehrlein kiesett, miután a Magnussennel való ütközésben megsérült az autója.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr2214310531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása