Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző V/5.

Spanyol Nagydíj, Barcelona

2019. május 12. - F1 Hierro

A Circuit de Catalunya 1991 óta ad otthont a Spanyol Nagydíjaknak. A legutóbbi pletykák szerint a barcelonai pályát a kihullás veszélye fenyegeti, bár ezt azóta igyekeztek cáfolni. A tesztekre is előszeretettel használt pályán többnyire a papírformának megfelelő eredmények születnek. A jelenlegi mezőnyből három Spanyol Nagydíjat nyert Lewis Hamilton (köztük a tavalyit), kettőt Kimi Räikkönen (még McLarennel, illetve Ferrarival). Sebastian Vettel a 2011-es sikerévében nyerte meg a versenyt, Max Verstappen pedig három évvel ezelőtt pályafutása első nagydíjgyőzelmével tette le a névjegyét a Red Bullnál. Idén a listavezető Valtteri Bottas indul az első helyről, aki tavaly második lett a futamon - idén vajon átmenti eddigi jó formáját?

Hamilton

A GP2-ben 2006-ban a főfutamon második, a sprinten negyedik lett.

Első Forma–1-es Spanyol Nagydíján (2007) McLaren–Mercedesszel rögtön második helyezést ért el, méghozzá a hazai pályán versenyző címvédő csapattársa, Fernando Alonso előtt. A következő évben ismét dobogóra állhatott, egy helyezést „rontva”. Az ezt követő két verseny nem sikerült jól: 2009-ben épp lecsúszott a pontszerzésről (9.); 2010-ben nem ért célba, csak a megtett táv miatt rangsorolták 14.-nek. 2011-ben újra jó versenyt futott: leggyorsabb kört futva második lett, még Vettelt is megkergette időnként. 2012-ben első helyen végzett az időmérőn, de mivel nem maradt elég üzemanyag az autójában, a rajtrács végére száműzték. A futamon nyolcadik lett, éppen akkori csapattársa, Jenson Button előtt. 2013-ban gyári Mercedesszel 12. helyen végzett. 2014-ben sikerült első alkalommal győznie a pályán. 2015-ben második lett a csapattárs Nico Rosberg mögött. 2016-ban élről indult, de a rajt után összeütközött Rosberggel, ami mindkettejük versenyének véget vetett. Tavalyelőtt élről indult, de a rajtnál Vettel megelőzte. A második kerékcsere után közel került hozzá, keményen támadta, de ekkor még nem sikerült, később viszont meg tudta előzni, így mesterhármassal megnyerte a futamot. Tavaly ismét élről indulva győzött, összesen 41. alkalommal sikerült ez neki, megdöntve Michael Schumacher rekordját.

Ricciardo

Többször járt Barcelonában a nevelőszériákban, első alkalommal a 2007-es Forma–Renault 2.0 Európa-kupa záró hétvégéjén, bár akkor még nem ért el jelentősebb eredményt. 2008-ban viszont két pole pozíció, egy hatodik hely és a zárófutam megnyerése a mérlege. A Nyugat-európai Kup értékelésében ugyanezen a hétvégén szintén két pole pozícióból egy győzelmet és egy második helyet hozott össze. A WSR 2010-es szezonzáróján a 3.5-ös kategóriájában az első itteni futamot megnyerte, a másodikon negyedik lett.

2011-ben a Toro Rosso pénteki tesztpilótájaként járt a pályán, 2012-ben pedig már versenyzőként vett részt, 13. helyezést érve el. 2013-ban tizedikként sikerült pontot szereznie, 2014-ben pedig a Red Bull színeiben harmadikként dobogóra is állhatott. 2015-ben hetedik helyen végzett. 2016-ban a két Mercedes kiesése után élre állt, de a csapaton belüli eltérő gumistratégiából rosszabbul jött ki, a negyedik helyen fejezte be a futamot. Tavalyelőtt hatodik helyről indulva újra harmadik helyezést ért el. Tavaly ötödik lett leggyorsabb kört futva (akkor még csak előbbiért járt a pont).

Norris

Tavaly a Forma–2-ben mindkét futamon harmadik lett.

Vettel

A barcelonai pályán első ízben a 2006-os Forma–3 Euroszériában állt rajthoz, a két futam közül az elsőt megnyerte.

Első Spanyol Nagydíja 2008-ban volt a Toro Rosso színeiben, Adrian Sutillal ütközve már az elején kiesett. A Red Bull pilótájaként 2009-ben negyedik lett, 2010-ben pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. A 2011-es tarolás évében esélyeshez méltóan ezen a pályán is győzött. 2012-ben hatodik lett, miután kapott egy áthajtásos büntetést (sárga zászló figyelmen kívül hagyása), továbbá első szárnyat kellett cserélnie. Az ezt követő két futamon egyaránt negyedik helyen végzett. Ferrarival a következő két futamon mindkétszer harmadikként állhatott a pódiumra. Tavalyelőtt második helyről indult. A rajtnál előreugrott, a kerékcserék után is őrizte a vezető helyet, az első után Bottast kellett megelőznie, a második után pedig Hamilton támadását verte vissza. A 44. körben azonban Hamilton megelőzte, így végül második lett. Tavaly harmadik helyről indult, a rajtnál megelőzte Bottast, azonban a második kerékcsere után Bottas és Verstappen mögé ért vissza, így végül negyedik lett.

Räikkönen

Az első négy Spanyol Nagydíján (2001–2004) nem sikerült jelentős eredményeket összehoznia (2001, Sauber–Petronas – 8., pont nélkül; McLaren–Mercedesszel 2002–2003-ban két kiesés, 2004-ben 11.). 2005-ben viszont élről indulva megnyerte a futamot, a hazai pályán versenyző Alonso előtt, megtörve a Renault év eleji győzelmi sorozatát. Egy évvel később ötödik helyre futotta, 2007-ben Ferrarival elektronikai hiba miatt kiesett. 2008-ban mesterhármassal győzött a csapattárs Felipe Massa előtt (akkor még nem nagyon gondoltuk volna, hogy a szezon hátralévő részében nem is nyer többet). A 2009-es versenyen hidraulikai problémák miatt állt ki.

2012-ben már a Lotus színeiben harmadik lett, ezzel rögtön a bahreini második hely után újra dobogóra állhatott. 2013-ban egy helyet javítva második helyezést ért el, abban a szezonban sorozatban harmadjára. Újra Ferrarival 2014-ben hetedik, 2015-ben ötödik helyen végzett. 2016-ban a kedvezőbb gumistratégiával Vettel elé került, üldözte az élen álló Verstappent, de megelőznie nem sikerült, így másodikként fejezte be a futamot. Tavalyelőtt negyedik helyről indult, de a rajtnál előbb Bottasszal koccant, majd ütközött Verstappennel, a törött felfüggesztés miatt véget ért a versenye. Ehhez fűződött a hétvége versenyen kívüli emlékezetes jelenete: egy Ferrari-drukker kisfiú a lelátón elsírta magát, vigasztalásul találkozhatott Kimivel, aki sapkát is adott neki. Tavaly negyedik helyről indult, tartotta a helyét Verstappen előtt, míg a turbó problémái miatt ismét ki nem esett.

Grosjean

A Forma–3 Euroszériában 2006-ban és 2007-ben két-két futamon indult, legjobb eredménye nyolcadik hely a 2007-es hétvége első futamán. GP2-es versenyeken összesen három hétvégén (hat futam) vett részt 2008-ban, 2009-ben és 2011-ben. Ezek közül a 2009-es sikerült a legjobban: a hosszú futamon győzött, a sprinten második helyezést ért el.

A Forma–1-es nagydíjon 2012-ben a Lotus színeiben leggyorsabb kört futva negyedik lett a csapattársa, Kimi mögött. 2013-ban a felfüggesztés sérülése miatt kiesett. A következő két évben egyaránt nyolcadik helyen futott be. A 2016-os futamot a Haas fékhibája miatt kellett feladnia. Tavalyelőtt tizedikként szerzett pontot. Tavaly bejutott a Q3-ba, de a rajt után megpördült, majd Gaslynak és Hülkenbergnek ütközve összetörte az autóját.

Gasly

2012-ben a Forma Renault 2.0 Európa-kupában tizedik és hatodik helyen végzett a záró hétvégén, egy évvel később harmadik és hatodik helyezést ért el. 2015-ben és 2016-ban a GP2-ben indult, négy futamon három dobogós helyezést ért el: második lett a 2016-os sprinten, harmadik a 2015-ös sprinten és a 2016-os főfutamon.

Tavaly a Toro Rosso színeiben a rajt után megpördülő Grosjeannak ütközve kiesett.

Pérez

A GP2-ben 2009–2010-ben állt rajthoz 2×2 futamon, legjobb eredménye a 2010-es főfutamon elért negyedik hely.

A Forma–1-ben 2011-ben Sauberrel kilencedik lett a csapattárs Kobayashi Kamui előtt, egyúttal megszerezte első pontjait (miután Melbourne-ben kizárták). 2012-ben erőátviteli problémák miatt feladni kényszerült a versenyt. 2013-ban McLaren–Mercedesszel és 2014-ben Force Indiával megint csak kilencedik helyen végzett. 2015-ben nem szerzett pontot, 13. lett. 2016-ban hetedik, tavalyelőtt nyolcadik helyről indulva negyedik helyezést ért el. Tavaly kilencedik lett.

Leclerc

2016-ban a GP3 nyitó hétvégéjének főfutamát megnyerte, a sprinten kilencedik helyen végzett. Tavalyelőtt a Forma–2-ben szintén a hosszú futamot nyerte meg, a sprintversenyen negyedik lett.

Tavaly Sauberrel tizedik helyen futott be.

Stroll

Williamsszel tavalyelőtt a 16. helyen végzett. Tavaly a Q1-ben kicsúszott a kavicságyba, a futamon 11. helyen ért célba.

Magnussen

A 2009-es Forma Renault Európa-kupa szezonnyitójának mindkét futamán kiesett. A WSR szezonzáróján 2012-ben a 3.5-ös kategóriában egy ötödik és negyedik helyezést ért el, 2013-ban pedig mindkétszer élről indulva győzött.

A 2014-es Spanyol Nagydíjon McLaren–Mercedesszel 12. helyen végzett. 2016-ban Renault-val 15. lett. Tavalyelőtt a Haas színeiben pontszerző helyekért küzdött, de a Toro Rossókkal voltak afférjai: előbb a kerékcsere után akkor engedték ki, amikor jött Sainz, épphogy megúszták az ütközést; később Kvjattal koccant, végül 14. helyen zárta futamot. Tavaly az időmérőn bejutott a Q3-ban, a futamon sikerült hatodik helyezést elérnie.

Albon

A Forma Renault 2.0 kategóriában két szezonban járt a pályán. A 2012-es szezonzárón nem sikerült pontot szereznie. 2013-ban a hétvége második futamán hetedik lett. 2016-ban a GP3 nyitó hétvégéjén hatodik lett a főfutamon, a sprintet megnyerte. A Forma–2-ben tavalyelőtt ötödik lett a főfutamon és nyolcadik a sprinten, tavaly a főfutamon ismét ötödik, a sprinten második helyezést ért el.

Kvjat

Az európai Forma BMW 2010-es szezonnyitóján egy kilencedik és egy tizedik helyezést ért el. Ugyanabban az évben itt volt a Forma Renault 2.0 Európa-kupa egyetlen hétvégéje, amin részt vett, de vendégpilótaként pontot nem kapott a második futamon elért nyolcadik helyezése után. A következő két évben már állandó versenyzőként vett részt a Forma Renault sorozatban, a 2011-es és a 2012-es szezonzáró hétvége első futamán egyaránt harmadik lett, utóbbi évben a második futamon nyolcadik helyen végzett. A GP3 2013-as nyitó hétvégéjén nem sikerült a pontszerzés.

A 2014-es futamon Toro Rossóval 14. lett. 2015-ben a Red Bull színeiben tizedikként szerzett egy pontot. Tavalyelőtt ezen a futamon indult újra a Toro Rosso pilótájaként, miután visszaküldték a Red Bulltól. Leggyorsabb kört futva tizedik helyezést ért el. Tavalyelőtt kilencedik lett.

Hülkenberg

A Forma-3 Euroszériában 2007-ben és 2008-ban két-két futamon indult itt, mindkét versenyhétvégén az első futam sikerült jól: 2007-ben második lett, 2008-ban győzött. A GP2-ben 2009-ben állt rajthoz, pontot nem szerzett.

A Williams színeiben 2010-ben a 16. helyen végzett. 2011-ben a Force India pénteki tesztpilótája volt. 2012-ben ismét versenyzett, tizedik helyezést ért el, maga mögött tartva a Red Bullnál versenyző Mark Webbert. 2013-ban Sauberrel 15. lett, 2014-ben újra Force Indiával tizedik. 2015-ben 15. helyen végzett. 2016-ban olajszivárgás miatt kiesett. Tavalyelőtt Renault-val 13. helyről indulva hatodik helyezést ért el. Tavaly a rajt után ütközött a megpördülő Grosjeannal, és kiesett.

Verstappen

2015-ben a Toro Rosso színeiben 11.-ként lemaradt a pontszerzésről. 2016-ban év közben itt mutatkozott be új csapatánál, a Red Bullnál, a lehető legemlékezetesebben: a két Mercedes ütközése után csapattársa mögött második helyen haladt, majd a jobb gumistratégiának köszönhetően élre állt és sikerült végig maga mögött tartania Kimit, és megszerezte élete első nagydíjgyőzelmét. Tavalyelőtt ötödik helyről indult, de a Kimivel való ütközés után autója sérülése miatt kiállni kényszerült. Tavaly ötödik helyről indult. Kimi kiesése és Vettel második kerékcseréje után előlépett harmadikká, amit sikerült megtartania úgy is, hogy Stroll lekörözése közben megsérült az első szárnya.

Sainz

A 2010-es európai Forma BMW szezont rögtön egy harmadik hellyel indította, a második futamon hatodik lett. A Forma Renault 2.0 Európa-kupa zárófutamán ötödik helyezést ért el, de vendégpilóta lévén nem kapott érte pontot. Az európai F3 Open széria záró hétvégéjén harmadik és 13. helyen végzett, de itt is vendégpilótaként. A következő évben a Forma Renault 2.0 Európa kupát két második hellyel zárta. A GP3-ban 2013-ban nem sikerült a pontszerzés: az első futamon 15. lett, a másodikon kizárták. A WSR 2013-as zárófutamán a 3.5-ös kategóriában hatodik lett.

2015-ben első hazai Forma–1-es nagydíján Toro Rossóval kilencedik helyezést ért el. 2016-ban hatodik, tavalyelőtt hetedik lett, megúszva, hogy majdnem összeütközött a boxutcában a rossz ütemben kiengedett Magnussennel. Tavaly Renault-val kilenceik helyről indulva ismét hetedik helyezést ért el.

Russell

Tavalyelőtt a GP3-ban negyedik lett a főfutamon és ötödik a sprinten. Tavaly a Forma–2-ben megnyerte a főfutamot, a sprinten negyedik helyen végzett.

Bottas

A 2008-as Forma Renault 2.0 Európa-kupa záró hétvégéjén az első futamot megnyerte, a másodikon negyedik lett. A Forma–3-as Euroszériában 2009-ben egy negyedik és egy hatodik helyet hozott össze. A 2011-es GP3-as versenyhétvégén nem szerzett itt pontot.

2012-ben a Williams pénteki tesztpilótájaként vett részt a szabadedzésen. A futamon 2013-ban 16., 2014-ben ötödik, 2015-ben negyedik, 2016-ban ötödik lett. Tavalyelőtt harmadik helyről indult, a futam során a kerékcserék után rövid ideig élen is állt, de előbb Vettel előzte meg, majd Hamilton (jóval könnyebben), végül a Mercedes motorhibája miatt kiesett. Tavaly a második rajhelyről indult. A startnál elvesztette a második helyet, de Vettel második kerékcseréje után visszaszerezte és futam végéig megtartotta.

Kubica

A 2006-os Spanyol Nagydíj pénteki szabadedzésén a BMW–Sauber harmadik pilótájaként vett részt. 2007-ben már indult a futamon, negyedik helyezést ért el, amit 2008-ban megismételt. 2009-ben 11. helyen végzett. 2010-ben Renault-val nyolcadik lett. Tavaly hosszú kihagyás után itt volt az első Forma–1-es hétvégéje, a Williams tesztpilótájaként vett részt az első szabadedzésen.

Giovinazzi

Három éve a GP2 szezonnyitóján indult a pályán, egyik futamon sem szerzett pontot.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr6114821866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása