Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző V/16.

Orosz Nagydíj, Szocsi

2019. szeptember 27. - F1 Hierro

Az Orosz Nagydíj a hibrid éra kezdetén került a versenynaptárba, és azóta csak Mercedes-győzelmek születtek Szocsiban. A tavalyi kettős győzelem volt, de felemás érzéseket váltott ki azzal, hogy a sorrendet csapatutasítással döntötték el a két pilóta között Hamilton javára. Folytatódik idén a sorozat, és ha igen, kivel az élen? Vagy a Ferrari lendülete kitart idáig? Korunk harmadi, nagycsapatának, a Red Bullnak eddig sok babér nem termett ezen a versenyen, bár a tavalyi emlékezetesség vált a hátrasorolás után felzárkózásról, főleg Max Verstappen részéről. Eddig úgy néz ki, idén is hasonlóan indul  a hétvégéjük...

Mercedes

Eddig taroltak a pályán. 2014-ben az első sorból rajtolva kettős győzelmet arattak, Hamilton nyugodt körülmények között nyert, míg Nico Rosbergnek egy elrontott sikán és kényszerű kerékcsere után kellett visszaszereznie a második helyet. A dupla diadal a gyári Mercedes csapat első konstruktőri címét biztosította be. 2015-ben Rosberg a gázpedál hibájával kiesett, Hamilton viszont ismét nyert, ami Kimi büntetése után a konstruktőri címvédést jelentette. 2016-ban újra kettős győzelmet értek el: Rosberg zavartalan győzelmet aratott élről indulva, míg Hamiltonnak, miután az ERS-hibája miatt csak a tizedik helyről rajtolhatott, a második helyre sikerült feljönnie. Tavalyelőtt a második sorból rajtoltak, a futamon Bottas szerezte pályafutása első győzelmét, Hamilton negyedik helyen végzett. Tavaly első sorból indulva jött az újabb kettős győzelem. Asorrendet a csapat utasítása döntötte el, a 25. körben az élről indult Bottas átadta a helyét (akkor még a később cserélő Verstappen mögött a másodikat) Hamiltonnak.

Ferrari

2014-ben a versenyzők a negyedik sorból rajtoltak, a végén Fernando Alonso egyet javítva hatodik, Kimi egyet rontva kilencedik lett. 2015-ben Vettel a dobogó második fokára állhatott, Kimi az utolsó körben kiütötte Bottast, amiért ötödik helye a büntetéssel nyolcadikra romlott. 2016-ban Vettel a futam elején kiesett, miután Danyiil Kvjat kétszer is meglökte. Kimi harmadik lett a két Mercedes mögött. Tavalyelőtt első sorból rajtoltak, de végül a dobogó két oldalára állhattak: Vettel másodikként, Kimi harmadikként. Tavaly Vettel és Kimi a második sorból rajtolva 3–4. helyen végeztek. Vettel a kerékcsere után Hamilton elé került, de nem sokáig tudta maga mögött tartani.

Red Bull

A pálya eddigi kevéssé feküdt a csapatnak. 2014-ben a két versenyző volt, hogy egymással is vívott, végül Ricciardo hetedik lett Vettel előtt. 2015-ben Kvjat hazai pályán ötödik lett, Ricciardo kiesett (15.-nek jegyezték). 2016-ban Kvjat volt az előidézője a második kanyarban történt ütközéseknek, amibe Ricciardo is belekeveredett. Végül egyik versenyző sem szerzett pontot: Ricciardo 11., Kvjat 15. lett – utóbbit ezután vissza is küldték a Toro Rossóhoz. Tavalyelőtt Verstappen ötödik lett, Ricciardo fékhibával kiesett. Tavaly a hátrasorolva induló Verstappen és Ricciardo 5–6. helyre jöttek fel a futamon. Verstappen a többiek kerékcseréje után a tíz körrel a vége előtt megejtett sajátjáig vezette is a versenyt.

Renault

Az első két Orosz Nagydíjon még a jogelőd Lotus vett részt.

2016-ban Magnussen hetedik lett, ami a gyári csapatként való visszatérés óta az első pontszerzést jelentette. Jolyon Palmer 13. helyen végzett. Tavalyelőtt Hülkenberg bejutott a Q3-ba, a futamon nyolcadik lett, Palmer a rajt után Grosjeannal ütközve kiesett, biztonsági autós fázist okozva. Tavaly a Q2-ben egyik versenyző sem futott mért kört, így szabadon választhattak gumit, a többiek büntetései miatt a hatodik sorból indultak. A futamon nem szereztek pontot: Hülkenberg 12., Sainz 17. helyen végzett.

Haas

2016-ban Grosjean nyolcadikként szerzett pontokat, míg Esteban Gutiérrez, aki Kvjat mellett ugyancsak ütközéseket okozott a második kanyarban, a 17. helyen végzett. Tavalyelőtt Magnussen 13. lett, míg Grosjean a rajt után Palmerrel ütközve kiesett. Tavaly Magnussen ötödik helyről indulva nyolcadik lett, maga mögött tartva a Racing Point Force India pilótáit, míg a szintén Q3-ba jutó Grosjean 11. helyen végzett.

McLaren

2014-ben a Mercedes-motoroknak kedvező pályán a melbourne-i dobogót leszámítva az év egyik legjobb eredményét produkálták: Jenson Button negyedik lett Magnussen előtt. 2015-ben immár Hondával mentek, Button kilencedik helyen futott be Alonso előtt, utóbbit azonban megbüntették, így csak 11. lett. 2016-ban Alonso hatodik, Button tizedik helyezést ért el, ami a 2015-ös Magyar Nagydíj után az első kettős pontszerzésük volt. Tavalyelőtt Stoffel Vandoorne 14. helyen végzett, míg Alonso autója a felvezető körben megadta magát. Tavaly mindkét versenyzőt hátrébb sorolták, Vandoorne-t váltó, Alonsót erőforráselemek cseréje miatt. A futamon Alonso 14., Vandoorne 16. helyen végzett.

Racing Point

A Force India legjobb oroszországi eredménye Pérez harmadik helyezése 2015-ből.

Tavaly a Racing Point Force India színeiben Esteban Ocon és Pérez egyaránt a Q3-ba jutottak, a futamon 9–10. helyen végeztek. Hol Ocon, hol az előre küldött Pérez próbálta megelőzni Magnussent, de egyiküknek sem sikerült.

Alfa Romeo

A jogelőd Sauber legjobb eredménye Szocsiban. Felipe Nasr hatodik helye 2015-ben.

Tavaly az Alfa Romeo Sauber mindkét versenyzője Q3-ba jutott, a futamon Leclerc hetedik, Ericsson 13. lett.

Toro Rosso

2014-ben Jean-Éric Vergne és Kvjat a 13-14. helyen végeztek. 2015-ben Verstappen tizedik lett, a szabadedzésen szenvedett balesete után rajthoz álló Sainz fékhibával kiesett. 2016-ban Verstappen motorhiba miatt hatodik helyről kiesett, Sainz 12. helyen végzett. Tavalyelőtt Sainz tizedik, Kvjat 12. lett. Tavaly az egyaránt hátrébb sorolva induló Gasly és Brendon Hartley egyaránt fékhiba állt ki, ráadásul ugyanabban a körben.

Williams

2014-ben Bottas a harmadik helyről rajtolt, a futam végén is ott végzett, leggyorsabb körrel, Felipe Massa 18. helyről indulva sajátos boxtaktikával 11. lett. 2015-ben Bottas az utolsó körben kiesett a Kimivel való ütközés után (12. helyezettnek könyvelték el), Massa negyediknek futott be. 2016-ban Bottas és Massa 4-5. helyen futottak be. Tavalyelőtt Massa hatodik helyről rajtolva kilencedik, Stroll 11. lett. Tavaly Stroll 15., Szergej Szirotkin hazai pályán 18. lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr7315174066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása