Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző VIII/2.

Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsidda

2022. március 27. - F1 Hierro

A Szaúd-arábiai Nagydíj a tavalyi szezon utolsóelőtti futama volt a sebtiben megépített dzsiddai városi pályán. A két piros zászlóval is megszakított verseny késhegyre menő küzdelmet hozott Max Verstappen és Lewis Hamilton között, amiből végül Hamilton került ki győztesen, pontegyenlőségre mentve a világbajnokság állását.

Idén viszont előre került a futam a versenynaptár második helyére. Sok volt a kérdőjel, az is, hogy kik indulhatnak (Sebastian Vettelnek még mindig nem sikerült negatív Covid-tesztet produkálnia, így továbbra is Nico Hülkenberg helyettesíti, Mick Schumacher pedig az időmérős balesete után - amelyben szerencsére az autó sérült meg jobban, nem ő maga - kihagyja a futamot), meg hogy egyáltalán lehet-e versenyt rendezni a terrorfenyegetettség árnyékában (pénteken a közelben robbantottak egy olajraktárban, hosszas megbeszélés után dőlt el, hogy nem fújják le a hétvégét).

Hamiltonnak ezúttal még a Q2-be sem sikerült bejutnia, így nemigen álmodhat itt győzelemről. Verstappennek viszont a két Ferrarival kell megküzdenie, valamint a némi meglepetésre első pole pozícióját megszerző csapattársával, Sergio Pérezzel.

De vajon mit hoz a verseny, ahol egy kis hiba után is könnyen a falban találhatja magát a versenyző, a sárga és piros zászlók pedig könnyen megkavarhatják az állóvizet?

 

Verstappen

Tavaly az időmérőn az utolsó körében a palánknak csapta az autót, de az versenyzésre alkalmas állapotban maradt, a harmadik helyről rajtolhatott. A biztonsági autós fázis alatt nem állt ki kereket cserélni, így élre állt, a húzása a piros zászlós megállítás miatt kifizetődőnek bizonyult. Az első újraindítást követően élre állt, de mivel Hamiltont kiszorította, a versenyigazgatóság a második újraindításnál harmadik helyre sorolta Ocon és Hamilton mögé. Ezután sikerült visszaszereznie az első helyet. A 37. körben Hamilton próbálkozott ellene, mindketten kisodródtak, élen maradt, növelve az előnyét. Utasították, hogy engedje el Hamiltont, amit a következő körben meg akart megtenni, de Hamilton hátulról beleütközött. A 42. körben elengedte Hamiltont, de azzal a lendülettel vissza is előzte. A 43. körben megtörtént az előzés. Öt másodperc büntetést kapott a pályaelhagyásból való előnyszerzésért, majd tíz másodpercet az ütközés okozásáért, de ezek már nem befolyásolták a helyezését: második lett, ezzel a zárófutam előtt elfogyott a pontelőnye a tabella élén, a több győzelmének köszönhetően maradt listavezető.

Ricciardo

A második újraindítást követően negyedik helyre jött fel, a 40. körben Bottas megelőzte, így végül ötödik helyezést ért el.

Norris

Hetedik helyről rajtolva a tizedik helyen végzett.

Latifi

A 12. helyen végzett.

Gasly

Az időmérőn és a futamon is hatodik lett.

Pérez

Ötödik helyről indult, az első piros zászló utáni újraindításnál megpördült és összetörte az autót, újabb piros zászlót okozva.

Alonso

A 14. helyen ért célba, de Tsunoda időbüntetése után a 13. helyen végzett.

Leclerc

Negyedik rajthelyről indulva hetedik lett.

Stroll

A 11. helyen végzett.

Magnussen

Először versenyezhet a pályán.

Tsunoda

A nyolcadik rajtkockából indulva a a13. helyen futott be, de a Vettellel való ütközéséért öt másodperc büntetést kapott, így a 14. helyen végzett.

Albon

Először versenyezhet a pályán.

Zhōu

Tavaly a Forma–2-ben az első sprinten 17., a második sprinten nyolcadik, a félpontosan értékelt főfutamon negyedik lett.

Hülkenberg

Először versenyezhet a pályán.

Ocon

Kilencedik rajthelyről indult. Az első újraindítás követően második helyre került Hamilton és Verstappen csatáját kihasználva, majd miután Verstappen manőverét szabálytalannak találták, a második újraindításnál élről indulhatott. Hamiltonnal összekoccantak, ami után Verstappen megelőzte, majd egy körrel később Hamilton is. Az utolsó kör utolsó kanyarig tartotta a harmadik helyet, de végül Bottas megelőzte, így negyedik helyezést ért el.

Hamilton

Élről indult, a biztonsági autós fázis alatt második helyre esett vissza, miután Verstappen nem állt ki kerékcserére, és jött a piros zászló. Az újraindítás után Verstappen megelőzte, de szabálytalannak találták. Amikor jött a második újraindítás, a versenyigazgatóság második helyre sorolta Verstappen elé és Ocon mögé. Az újrainduláskor Verstappen megelőzte őket, egy körrel később Ocont megelőzve újra második lett. A 37. körben próbálkozott Verstappen előzésével, mindketten kisodródtak, de Verstappen növelte az előnyét. Verstappen utasították, hogy adja át az első helyet, de ezt váratlanul tette, így belerohant. A 42. körben Verstappen elengedte, de azzal a lendülettel vissza is előzte. A 43. körben már sikerült megelőznie Verstappent, akinek addigra időbüntetést is kiosztottak.  Mesterhármassal győzött, a zárófutam előtt pontszámban utolérte Verstappent.

Schumacher

A 10. körben a palánknak csapta az autóját és kiesett, biztonsági autós fázist, majd piros zászlót okozva.

Idén a Q2-ben elszenvedett balesete után nem áll rajthoz.

Sainz

A Q2-ben kiesett, miután kétszer is megcsúszott, de a futamon sikerült pontot szereznie, nyolcadik lett.

Russell

Williamsszel az első piros zászló utáni újraindítás után Nyikita Mazepin nekiment, ami miatt kiesett (és újabb piros zászló jött).

Bottas

Mercedesszel második helyről rajtolhatott. A második újraindítást követően ötödik helyen állt, a 40. körben megelőzte Ricciardót, majd az utolsó körben a célegyenesre fordulva megelőzte Ocont is, így harmadik lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr2517790672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása