Három héttel a Brit Nagydíj után a Belga Nagydíj következik. Tavaly ezt a két versenyt egyaránt Lewis Hamilton nyerte, igaz, Belgiumban ehhez az kellett, hogy akkori mercedeses csapattársát, George Russellt utólag kizárják.
Hamilton összesen ötször nyert Spában, ezzel az aktív pilóták közül a legsikeresebb a pályán - ezúttal viszont a sprintidőmérővel eddig nem túl jól indult a hétvégéje. Neki is van egy utólag elvett győzelme, bár őt 2008-ban nem kizárták, csak időbüntetéssel sújtották. Russell az első dobogóját szerezte Spában még 2021-ben, bár nem éppen szokványos körülmények között: a két kör biztonsági autó után leintett futamon.
A címvédő Max Verstappen, akinek édesanyja révén ez félig hazai pálya, sorozatban háromszor nyert Belga Nagydíjat, továbbá tavalyelőtt ő lett az első itteni sprintgyőztes (idén újra ebben a formátumban rendezik a hétvégét). Szintén félig belgának számít a brit színekben versenyző Lando Norris és a kanadai színekben induló Lance Stroll, de nekik még nem sikerült dobogóra állniuk Spában.
Hamilton és Verstappen mellett előbbi jelenlegi csapattársa, Charles Leclerc nyert még Belgiumban, méghozzá az első nagydíjgyőzelmét szerezte 2019-ben.
A jelenlegi listavezető Oscar Piastrinak eddig második helyezést sikerült elérnie Spában, a tavalyelőtti sprinten és a tavalyi futamon. Eddig jól indult a hétvégéje az élen zárt sprintidőmérővel, de vajon így is folytatódik?
Verstappen
2014-ben a Forma-3 Európa-bajnokság itteni hétvégéjének mindhárom futamát megnyerte.
A 2015-ös nagydíjon Toro Rossóval nyolcadik lett. 2016-ban a Red Bull színeiben addigi legjobb edzéseredményét produkálva a második rajtkockából indulhatott, ezzel első soros indulásban is fiatalsági rekordot állított fel (immár pole pozíciója is van, de abban lecsúszott a legfiatalabb rekordjáról). A rajt után a La Source-nál összekoccant Kimi Räikkönennel, ami miatt megsérült az első szárnya. Később újra egymásra találtak, keményen védekezett ellene, amit ellenfele sérelmezett is, de nem lett következménye. Végül nem sikerült pontot szereznie, a 11. helyen végzett. 2017-ben ötödik rajthelyről indult, de az erőforrása hét kör után megadta magát. 2018-ban hetedik rajthelyről indult, a futamon hamar előretört, többek között Oconnal vívva, végül harmadikként meglett első spái Forma–1-es dobogója. 2019-ben a rajt után Kiminek ütközött, majd sérült futóművel a gumifalban kötött ki, biztonsági autós fázist előidézve. 2020-ban harmadik rajthelyről indulva a futam végén is a dobogó harmadik fokára állhatott.
2021-ben megszerezte a pole pozíciót, majd a két biztonsági autós kör után félpontosan leintett futamnak ő lett a győztese. 2022-ben élen zárta az időmérőt, de erőforráselemek és váltó cseréje miatt hátrasorolták, mások büntetései folytán a 14. rajthelyről indulhatott. A futamon körről körre tört előre, míg a 12. körben élre állt, miután csapattársa, Sergio Pérez elengedte, az addigi éllovas Sainz pedig éppen kereket cserélt. A saját kerékcseréje után Sainz mögé jött vissza, de a 18. körben őt is megelőzte, és immár teljes értékű futamot nyert Spában, leggyorsabb kört is futva. Tavalyelőtt a sprinten élről indult. Csak az első kör végén cserélt esőgumiról interre, így a cseréjét a felvezető kör végén letudó Piastri mögé jött vissza a második a helyre. A 6. körben megelőzte Piastrit, így megnyerte a sprintet. Az időmérőn is első lett (pedig a Q2 végén hajszálon múlt a továbbjutása), de váltócsere miatt a futamra öt rajthellyel hátrébb sorolták. Az első körben feljött a negyedik helyre, miután Piastri visszaesett, Sainzot pedig megelőzte. A 6. körben Hamiltont megelőzve előlépett a harmadik helyre, három körrel később Leclerc-t is megelőzte. A 17. körben átvette a vezetést a csapattárs Péreztől, sorozatban harmadjára nyerte meg a futamot. Tavaly élen végzett az időmérőn, de az elhasznált motorelemek miatt tíz hellyel hátrébb sorolták a futamon. A futamon az ötödik helyig sikerült feljönnie, Russell kizárásával negyedik lett. Miután Norris előtt ért be, tovább tudta növelni az előnyét a tabella élén.
Norris
2015-ben az ADAC Forma–4-es bajnokságában a hétvége első futamán negyedik, a másodikon második lett, a harmadikat megnyerte. 2016-ban a Forma Renault 2.0 Európa-kupában harmadik, illetve második helyezettként állhatott dobogóra. Ugyanebben az évben az Észak-európai Kupában mindkét futamot megnyerte, a brit Forma–3-ban pedig a hétvége első és harmadik futamán győzött. 2017-ben az európai Forma–3-ban szintén az első és a harmadik futamot nyerte meg a hétvége során. 2018-ban a Forma–2-ben negyedik lett a főfutamon és második a sprinten.
Abban az évben nemcsak a Forma–2-ben indult itt, hanem első Forma–1-es hétvégéje is volt, a McLaren tesztpilótájaként vett részt az első szabadedzésen. 2019-ben a rajtnál sikerült előreugrania az ötödik helyre, de az utolsó körben megadta magát az erőforrása, a megtett táv miatt 11.-nek jegyezték. 2020-ban tizedik helyről rajtolva hetedik lett. 2021-ben tizedik lett az időmérőn, miután a Q3-ban összetörte az autóját, és piros zászlót okozott. Váltócsere miatt öt rajthely hátrasorolást kapott. Pérez boxutcás rajtjával egy helyet nyert, így 14. lett a két biztonsági autós kör után leintett futamon. 2022-ben tizedik lett az időmérőn, de az elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolták, a 17. rajthelyről indulva a 12. helyen végzett. Tavalyelőtt a sprinten ötödik helyről rajtolt. Azok között volt, akik csak az első kör végén váltottak esőgumiról köztesre, ezzel pozíciókat veszített, bár később Pérez visszaesésével egyet visszanyert. Eredetileg hetediknek ért be, Hamilton időbüntetésével hatodik helyre lépett elő. A futamon hetedik helyről indult, a futam első felében folyamatosan esett vissza, a végére sikerült visszajönnie a hetedik helyig. Tavaly ötödik lett az időmérőn, Verstappen hátra sorolásával nyert egy rajthelyet. A rajt után szélesen vette a kanyart, ami miatt három hellyel visszább esett. A 31. körben megelőzte Pérezt. A futamon hatodiknak ért be, Russell kizárása után ötödik helyen végzett Verstappen mögött, akivel szemben így tovább nőtt a hátránya.
Bortoleto
Az európai Formula Regionalban 2021-ben az itteni hétvégén 28. és 12. helyen végzett, 2022-ben az első futamon 14. lett, a másodikat megnyerte. Tavalyelőtt a Forma–3-ban a sprinten kiesett, a főfutamon 11. helyen végzett. Tavaly a Forma–2-ben tizedik lett a sprinten, a főfutamon leggyorsabb körrel második.
Hadjar
A francia Forma–4-ben 2019-ben az itteni hétvége első futamán szerezte az első győzelmét, a másik két futamon 17. és hetedik helyen végzett; 2020-ban harmadik helyezéssel kezdte a hétvégét, a következő futamon kiesett, a harmadikon negyedik lett. 2021-ben az európai Formula Regional hétvégéjén hetedik és kilencedik helyezést ért el. 2022-ben a Forma–3-ban kilencedik lett a sprinten, 14. a főfutamon. A Forma–2-ben tavalyelőtt 11. helyen végzett a sprinten, a főfutamon kiesett; tavaly kilencedik lett a sprinten, a főfutamot megnyerte.
Gasly
A 2011-es francia Forma–4-es szezon egyetlen külhoni hétvégéjén az első futamon második lett, a másikat megnyerte. A 2012-es Forma Renault 2.0 Európa-kupa hétvégéjének első futamán harmadik helyen futott be. A 2013-as szezonban mindkét futamon második lett. 2014-ben a WSR 3.5-ös kategóriájában második és negyedik helyezést ért el. A GP2-ben 2015-ben és 2016-ben 2×2 futamon indult, utóbbi hétvégéje sikerült jobban: megnyerte a főfutamot és negyedik lett a sprinten.
A 2018-as Belga Nagydíjon Toro Rossóval 11. lett az időmérőn, de Bottas hátrasorolása révén egy hellyel előrébb indulhatott. A futamon kilencedik lett. 2019-ben itt indult újra a Toro Rosso színeiben, miután a Red Bulltól visszaküldték. A többiek hátrasorolásain három helyet nyert a rajtrácson , a futamon megismételte kilencedik helyezését. 2020-ban az AlphaTauri színeiben a második körben megelőzte Pérezt a kilencedik helyért. A safety car alatt nem állt ki kereket cserélni, így a negyedik helyre jött előre, de utóbb nem érte meg ez a taktika, visszább esett, de a Racing Pointokat sikerült megelőznie, nyolcadik helyezést ért el. 2021-ben hatodik lett az időmérőn és a félpontos futamon. 2022-ben a Q2-ig jutott az időmérőn, a hátrasorolások miatt a nyolcadik rajthelyről indulhatott volna, de elektronikai problémák miatt a boxutcából indult, a futamon sikerült felzárkóznia, a 35. körben Ocon és Vettel ellen vívott hármas csatát, amiben alulmaradt, így a kilencedik helyen végzett. Tavalyelőtt Alpine-nal a sprinten hatodik helyről rajtolt, a felvezető kör végén letudta a cserét esőgumiról interre, ezzel sikerült a később cserélőkkel szemben pozíciókat nyernie, harmadik helyezést ért el. Az időmérőn a Q2-ig jutott, a futamon 11. lett. Tavaly a Q2-ig jutott, a futamon eredetileg 14. helyen ért be, Russell kizárásával 13. helyen végzett.
Antonelli
2022-ben a Forma–4-ben az ADAC sorozatának szezonnyitóján az első két futamon győzött, a harmadikon negyedik lett; az olasz bajnokság itteni hétvégéjének mindhárom futamát megnyerte. Tavalyelőtt az európai Formula Regionalban a hétvége első futamán negyedik lett, a másikon győzött. Tavaly a Forma–2-ben hatodik lett a sprinten, de nem járt érte pont, mert a táv 50%-ának megtétele előtt szakadt félbe a verseny, így csak az első ötnek járt pont. A főfutamon kilencedik lett.
Alonso
A Forma–3000-ben a 2000-es idény zárófutamán itt szerezte egyetlen futamgyőzelmét a kategóriában.
A 2001-es Forma–1-es nagydíj időmérőjén ugyan 107%-on kívüli időt futott a Minardival, de engedték rajthoz állni. Versenye azonban már az elején véget ért váltóhiba miatt. Legközelebb három évvel később indult itt Renault-val, de akkor motorhiba miatt adta fel. 2005-ben másodiknak futott be, ami elég volt arra, hogy őrizze megnyugtató előnyét a világbajnoki csatában. 2007-ben McLaren–Mercedesszel harmadik lett, egy évvel később újra Renault-val negyedik. 2009-ben ki kellett állnia, mivel felfüggesztése a rajt utáni karambolban megsérült. 2010-ben Ferrarival hibázott és kicsúszott, 2011-ben negyedik helyen végzett. 2012-ben a rajt után áldozatul esett Romain Grosjeannak és kiesett, ami sokba került év végén. 2013-ban másodikként állhatott dobogóra. 2014-ben hetedik helyen végzett. McLaren–Hondával 2015-ben 13. lett. 2016-ban a hajtáslánc problémái miatt nem sikerült mért kör mennie, az utolsó helyről rajtolhatott (amúgy is 60 rajthely büntetést gyűjtött össze az cserék miatt), a futamon azonban nagyszerű versenyzéssel feljött egészen a hetedik helyig. 2017-ben 11. lett az időmérőn, a büntetések miatt tizedik rajthelyről indult. A második körben Hülkenberget és Ocont megelőzve előreugrott nyolcadiknak, de az erőforrás hibája miatt fel kellett adnia a futamot. 2018-ban a Renault-motoros McLarennel a rajt utáni ütközésbe keveredve kiesett.
Abban az évben a WEC-ben is elindult a pályán, a szezonnyitó 6 órás versenyt Sébastien Buemi és Nakajima Kazuki társaként megnyerte, majd a következő évben, de még ugyanabban a szezonban megismételték a győzelmüket.
A 2021-es Belga Nagydíjon az Alpine színeiben 14. lett az időmérőn. A hátrasorolásokkal és Pérez boxutcás rajtjával összesen három helyet nyert, így 11. lett a félbeszakított futamon. 2022-ben hatodik lett az időmérőn, a hátrasorolások miatt a harmadik helyről indulhatott. Pérezt lerajtolva előretört a második helyre, de mikor Hamilton próbálta őt kívülről megelőzni, a két autó összeért, emiatt néhány hellyel visszább esett, volt is néhány keresetlen szava a rádióban. Az utolsó körben Leclerc ellen csatázott az ötödik helyért, bár a hatodik helyen futott be, Leclerc időbüntetésével meglett az ötödik helyezés. Tavalyelőtt Aston Martinnal az SQ-ben a piros zászlóig nem ment mért időt másokhoz hasonlóan, a 15. rajthelyre sorolták a sprinten, ahol a 3. körben kipördült és a sóderágyban ragadt, biztonsági autós fázist okozva. Az időmérőn a Q2-ig jutott, a futamon ismét ötödik helyezést ért el, miután a 4. körben megelőzte Sainzot. Tavaly kilencedik lett az időmérőn, Verstappen hátra sorolásával egy hellyel előrébb rajtolt, kilencedik helyen ért be, Russell kizárásával nyolcadik lett.
Leclerc
2014-ben az alpesi Forma Renault 2.0 sorozatban a hétvége mindkét futamán harmadik lett (a junior értékelésben második helyeket jelentett). Az Európa-kupában vendég pilótaként indult, 26. és 30. helyen végzett. 2015-ben az európai Forma–3-ban egy győzelmet, egy hatodik és egy második helyet hozott össze. 2016-ban a GP3-ban megnyerte a főfutamot és hatodik lett a sprinten. 2017-ben a Forma–2-ben a főfutamról kizárták, a sprinten ötödik lett.
2018-ban Sauberrel a rajtnál kiesett, miután Fernando Alonso autója átesett felette, glória nélkül csúnyább vége lehetett volna. 2019-ben Ferrarival élről indult, a futam nagy részében vezetett. A hamarabb kereket cserélő Vettel egy időre elé került, de miután gyorsabb volt csapattársánál, visszaelőzhette, így megszerezte első Forma–1-es futamgyőzelmét, amit a Forma–2-es versenyen elhunyt Anthoine Hubert emlékének ajánlott. 2020-ban az időmérőn kiesett a Q2-ben, a futamon kényszerűségből kétszer kereket cserélve 14. helyen végzett. 2021-ben 11. lett az időmérőn. A hátrasorolásokkal nyert két rajthelyet, majd Pérez boxutcás rajtjával még egy helyet, így nyolcadik lett a félpontos futamon. 2022-ben negyedik lett az időmérőn, de erőforráselemek és váltó cseréje miatt hátrasorolták, a 15. rajthelyről indult. A biztonsági autó alatt korai kerékcserét hajtott végre, amivel kevesebb időt veszített, mint a többiek, így az ő cseréik után a negyedik helyen állt, de a 16. körben Russell megelőzte. Az utolsóelőtti körben kiállt lágy gumikért, hogy ráhajtson a leggyorsabb körre, de a terv visszafelé sült el: a leggyorsabb kör maradt Verstappené, ráadásul boxutcai gyorshajtásért öt másodperc büntetést kapott, így hiába futott be ötödik helyen Alonso előtt, hatodik lett. Tavalyelőtt a sprinten negyedik rajthelyről indult. Csak az első kör végén cserélt esőgumiról interre, ezzel pozíciókat vesztett, eredetileg hatodik helyen ért be, Hamilton időbüntetésével ötödik helyen végzett. Az időmérőn második lett, de Verstappen rajtbüntetésével élről indulhatott a futamon. Az első körben Pérez megelőzte, a 9. körben Verstappen is, így a dobogó harmadik fokára állhatott. Tavaly második lett az időmérőn, Verstappen hátrasorolásával pole-ból indulhatott. A 3. körig élen állt, ekkor Hamilton megelőzte. Russell egykörös taktikára váltásával újabb helyet veszített a második kerékcsere után, a 36. körben pedig Piastri előzte meg. Negyediknek ért be, Russell kizárásával harmadik helyezetté lépett elő.
Stroll
Az európai Forma–3-ban 2015-ben nem sikerült pontot szereznie (a harmadik futamról el is tiltották), 2016-ban a hétvége három futamából az elsőt megnyerte, a harmadikon negyedik lett.
A Forma–1-es nagydíjon Williamsszel 2017-ben 11., 2018-ban 13. helyen végzett. 2019-ben a Racing Point színeiben az elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolták, ami mások büntetése mellett 13. helyett 16. rajthelyet jelentett. A futamon tizedik helyezést ért el. 2020-ban az időmérőn és a futamon is kilencedik lett. 2021-ben az Aston Martin színeiben 15. lett az időmérőn, de a hungaroringi rajtbalesetért öt rajthely büntetést kapott, Bottas hasonló büntetése miatt négy hellyel rajtolt hátrébbról. Pérez boxutcás rajtjával nyert egy helyet, a két biztonsági autós kör után félbeszakított futamon 18. helyen ért be, de a piros zászlós időszak alatti szárnycsere miatt 10 másodperc időbüntetés kapott, amivel a huszadik, azaz utolsó helyre került. 2022-ben a Q2-ig jutott az időmérőn, de a hátrasorolások miatt a kilencedik rajtkockából indulhatott, a futamon a 11. helyen végzett. Tavalyelőtt az SQ2-ben a még vizes pályán idő előtt ment ki slick gumikon, összetörte az autóját, nem lett mért ideje, a 14. rajthelyre sorolták a sprinten, ahol 11. helyen végzett. A futamon tizedik helyről rajtolva kilencedik lett. Tavaly a Q2-ig jutott, a futamon eredetileg 12. helyen ért be, Russell kizárásával 11. helyen végzett.
Tsunoda
2019-ben az Euroformula Open sorozatban a hétvége első futamán második helyezést ért el, amivel a legjobb volt az újoncok közt. A Forma–3-ban hatodik lett a főfutamon és második a sprinten. 2020-ban a Forma–2-ben megnyerte a főfutamot, a sprinten a nem pontszerző kilencedik helyen végzett.
A 2021-es Forma-1-es nagydíj időmérőjén AlphaTaurival 17. lett, Stroll hátrasorolásával egy helyet nyert, majd Pérez boxutcás rajtjával még egyet, így 15. lett a félbeszakított futamon. 2022-ben a boxutcából kellett rajtolnia, mivel parc fermé alatt engedély nélkül cseréltek nála erőforráselemeket. A futamon a 13. helyen végzett. Tavalyelőtt kiesett az SQ1-ben, a sprinten utolsó célba érkezőként 18. lett. Az időmérőn a Q2-be jutott, a futamon tizedik helyezést ért el, miután a 11. körben Albont, a 23. körben Gaslyt előzte meg, a 38. körben viszont őt előzte meg Ocon. Tavaly a VCARB színeiben eredetileg kiesett a Q1-ben, és az elhasznált erőforráselemek miatt az utolsó helyről indulhatott a futamon, ahol 17. helyen ért be, Russell kizárásával 16. lett.
Albon
A Forma Renault 2.0 Európa-kupában 2012-ben és 2013-ban sem szerzett pontot a pályán. Az alpesi szériában a 2012-es hétvége első futamán nyolcadik lett. 2014-ben az Európa-kupában negyedik lett a hétvége első futamán. 2015-ben az európai Forma–3-as hétvége első futamán harmadik, a harmadikon kilencedik lett. A GP3-ban 2016-ban kilencedik lett a főfutamon és tizedik a sprinten. Az következő két évben a Forma–2-ben indult, a 2018-as hétvége sikerült jobban: a főfutamon ötödik, a sprinten harmadik lett.
2019-ben éppen a Belga Nagydíj előtt váltott csapatot: a Toro Rossótól átkerült a Red Bull Racinghez. Rögtön hátrasorolással indított, miközben nem is ő használta el az erőforráselemeket, de mások büntetései miatt csak három rajthelyet veszített. A 17. rajtkockából indult, a futam végére sikerült ötödik helyig előretörve bemutatkoznia az új csapatánál. 2020-ban hatodik helyen végzett. 2022-ben Williamsszel kilencedik lett az időmérőn, a hátrasorolások miatt hatodik rajthelyről indulva tizedik helyezést ért el. Tavalyelőtt az SQ2-be jutott, ahol a piros zászlóig nem lett mért ideje, a 12. rajthelyre sorolták a sprinten, ahol 12. lett. Az időmérőn kiesett a Q1-ben, Magnussen rajtbüntetésével a 15. helyről indulhatott a futamon, ahol 14. helyen végzett. Tavaly a Q2-ig jutott, de Verstappen rajtbüntetésével a tizedik rajthelyről indulhatott. A 13. helyen ért be, Russell kizárásával 12. lett.
Hülkenberg
A 2005-ös Forma BMW ADAC bajnokságban egy negyedik és egy második helyezést ért el a pályán. A GP2-ben 2009-ben második lett a főfutamon. 2015-ben, már Forma–1-es karrierjével párhuzamosan a WEC 6 órás futamán Earl Bamber és Nick Tandy váltótársaként hatodik lett.
A Forma–1-es nagydíjon 2010-ben Williamsszel 14. helyen végzett. 2011-ben a Force India pénteki tesztpilótája volt, 2012-ben versenyzővé előlépve itt érte el eddigi legjobb helyezését: negyedik lett. 2013-ban Sauberrel 13., 2014-ben újra Force Indiával tizedik lett. 2015-ben az erőforrás problémái miatt nem sikerült elrajtolnia. 2016-ban a rajt utáni kavarodásban a hetedik helyről másodiknak jött fel, a futamot negyedik helyen zárta, beállítva legjobb eredményét. 2017-ben Renault-val hetedik helyről indult, bár a második körben Alonso megelőzte, a futam végén hatodik lett. 2018-ban az erőforráselemek cseréje miatt elvileg harminc rajthely büntetést kapott (gyakorlatilag három helyet vesztett). A futamon a rajt után Alonsónak ütközve kiesett. 2019-ben hetedik lett az időmérőn, de az elhasznált erőforráselemek miatt öt hellyel hátrébb sorolták a rajtrácson, a futamon nyolcadik helyezést ért el.
Tavalyelőtt a Haas pilótájaként az SQ1-ben nem futott mért időt, de engedték indulni a sprinten, ahol 17. lett. Az időmérőn az utolsó helyre kvalifikálta magát, a parc fermé alatti módosítások miatt a boxutcából indulhatott a futamon, ahol 18. helyen végzett. Tavaly Q1-es kiesés után a 19. helyen ért be, Russell kizárásával 18. lett.
Lawson
2019-ben az Euroformula Open sorozatban a hétvége első futamán harmadik helyezést ért el, a másikon kiesett. A Forma–3-ban 2019-ben nem szerzett pontot az itteni hétvégén (főfutamon 12., sprinten 19. helyezés); 2020-ban a főfutamon kilencedik, a sprinten harmadik helyezést ért el. 2022-ben a Forma–2-ben a sprintet leggyorsabb körrel megnyerte, a főfutamon a dobogó harmadik fokára állhatott.
A 2022-es hétvégén első alkalommal az első Forma–1-es szabadedzésen is részt vett az AlphaTauri tesztpilótájaként.
Ocon
2012-ben a Forma Renault 2.0 kategóriában az Európa-kupában nem szerzett pontot a pályán, az alpesi szériában a hétvége második futamán hetedik lett. A 2013-as Európa-kupa hétvégén nyolcadik és hetedik helyezést ért el. 2014-ben a Forma–3-as Európa-bajnokság hétvégéjének második és harmadik futamán másodikként állhatott dobogóra. A GP3-ban 2015-ben mindkét futamon második lett.
2016-ban a Manor színeiben itt volt első Forma–1-es futamrészvétele, 16. helyen végzett. 2017-ben kilencedik lett az időmérőn, közvetlenül csapattársa, Pérez mögött végezve. A futamon kétszer is egymásra találtak: előbb a rajt után koccantak, majd a 30. körben, ami miatt az első szárnya megsérült, végül kilencedik helyen be tudott futni. 2018-ban a Racing Point Force Indiává alakult csapat színeiben harmadik helyről rajtolva hatodik helyezést ért el. 2020-ban Renault-val hatodik helyről indult, a rajtnál megelőzte Albont. A biztonsági autó alatti kerékcserék után ismét Albon mögé került, de az utolsó körben sikerült újra megelőznie, így ötödik lett. 2021-ben már az Alpine nevet viselő csapat színeiben kilencedik lett az időmérőn, Bottas hátrasorolásával nyert egy rajthelyet, majd Pérez boxutcás rajtjával még egy helyet, így hetedik lett a félpontos futamon. 2022-ben ötödik lett az időmérőn, de az elhasznált erőforráselemek miatt hátrasorolták, a 16. rajthelyről indulva immár teljes pontokat szerezve ért el újra hetedik helyezést, a 35. körben egyszerre előzve meg Gaslyt és Vettelt. Tavalyelőtt az SQ3-ban és a sprinten kilencedik lett. Az időmérőn a Q2-ig jutott, Magnussen rajtbüntetésével nyert egy helyet. A futamon több előzést is bemutatott, a 10. körben Magnussen, a 38. körben Tsunoda, a 42. körben Stroll ellen, ami után nyolcadik helyezést ért el. Tavaly tizedik lett az időmérőn, Verstappen rajtbüntetésével egy hellyel előrébb indult. Tizediknek ért be, Russell kizárásával kilencedik lett.
Colapinto
2019-ben itt volt az egyetlen Euroformula Open hétvégéje, 15. és 14. helyen végzett. Ugyanebben az évben a Forma Renault Európa-kupában is indult, 12. és huszadik lett az itteni hétvége futamain; majd a következő évben az első, félbeszakadt futamon győzött (bár csak felezett pontokat osztottak), a másikon 12. helyen végzett. 2021-ben az európai Formula Regionalban a hétvége első futamán kiesett, a másikon hatodik helyezést ért el. Ugyanebben az évben indult az International GT Callenge sorozatban a 24 órás versenyen Benjamin Goethe és James Pull váltótársaként, a 14 helyen végeztek; valamint az európai Le Mans-szériában a 4 órás versenyen az LMP2-es kategóriában Nyck de Vries és Roman Ruszinov váltótársaként, de helyezetlenül zártak. A Forma–3-ban 2022-ben a sprinten 15., a főfutamon 12. helyen végzett; tavalyelőtt a sprinten ötödik, a főfutamon tizedik helyezést ért el. Tavaly a Forma–2-ben a sprinten nyolcadik lett, a főfutamon kiesett.
Hamilton
A Forma Renault 2000-es Európa-kupában 2002-ben hetedik lett. A Forma–3 Euroszériában 2005-ben a hétvége első futamán pole-ból indult, de kizárták, a másodikat viszont megnyerte.
Első Forma–1-es Belga Nagydíján 2007-ben McLaren–Mercedesszel negyedik helyen végzett. 2008-ban élről indulva elsőnek futott be, de Kimi Räikkönen szabálytalan előzése miatt időbüntetést kapott és harmadik helyre csúszott vissza. 2009-ben a rajt utáni karambolba keveredve esett ki. 2010-ben végre behúzta a győzelmet, (pluszpontot még nem érő) leggyorsabb körrel. A 2011-es futamot a Kobayashi Kamuival való ütközése miatt kényszerült feladni, 2012-ben pedig ismételte magát a történelem: Grosjean manővere után megint csak Kobayashinak ment neki.
2013-ban Mercedesszel élről indulva harmadik lett. 2014-ben ütközött csapattársával, Nico Rosberggel, ami után defektet kapott. A kerékcsere után a mezőny végére esett vissza, és az autó sérülése miatt nem sikerült felzárkóznia, később ki is állt. 2015-ben sikerült élről indulva megnyernie a futamot. 2016-ban a csapata sajátos taktikai húzással több cserét is végrehajtott a hajtómű elemein (így elérték, hogy maradjon három friss motorja), ezzel letudva a rajtbüntetéseket (összesen hatvanat). Az utolsó sorból indulva egészen a harmadik helyre sikerült felzárkóznia, leggyorsabb kört is futva (külön pontot még nem ért). 2017-ben megszerezte a pole pozíciót, az első helyet sikerült a futam végéig megvédenie Vettel támadásaitól, így immár harmadszor nyerte meg a futamot. 2018-ban pole-ból indult, de a rajt után Vettel megelőzte. A második kerékcseréje után a később cserélő Verstappen mögé került, akit megelőzött, de Vettelt már nem sikerült utolérnie, második lett. 2019-ben a szombati szabadedzésen összetörte az autóját, de az időmérőre sikerült helyrehozni, harmadik rajtkockából indulhatott. A rajtnál előrejött másodiknak, de Vettel hamarosan visszaelőzte. A 32. körben sikerült megelőznie, így ismét második helyen végzett. 2020-ban élről indulva zavartalanul győzött. 2021-ben harmadik lett az időmérőn és a félpontos futamon. 2022-ben hetedik lett az időmérőn, a hátrasorolások miatt a negyedik rajthelyről indulhatott. Sikerült Pérezt lerajtolnia, majd Alonso megelőzésével próbálkozott, de a két autó kereke összeért, amitől a sajátja meg is dobódott, az autó sérülése miatt fel is adta a futamot. Tavalyelőtt a sprinten hetedik helyről rajtolt, a felvezető kör végén letudott kerékcserével pozíciókat nyert az első kör végén cserélőkkel szemben, az ötödik helyre került Pérez mögé. A 6. körben próbálkozott az előzéssel, összeütköztek. A következő kör elején sikerült az előzés, eredetileg negyediknek futott be, de az ütközésért öt másodperc büntetést kapott, ezzel hetedik lett . Az időmérőn negyedik lett, Verstappen rajtbüntetésével egy hellyel előrébb indulhatott a futamon. Verstappen a 6. körben megelőzte, ezután leggyorsabb kört futva negyedik helyezést ért el. Tavaly negyedik lett az időmérőn, Verstappen hátra sorolásával egy hellyel előrébb indulhatott. A rajtnál Pérezzel csatázott, akivel szemben az Eau Rouge-ban felülkerekedett, majd a 3. körben Leclerc megelőzésével átvette a vezetést. Az első kerékcseréje után átmenetileg feladta az éllovas pozíciót, de a többiek cseréje után újból élen állt. A második cseréje után viszont a csapattárs Russell kint maradt. A verseny végéig üldözte Russellt, de megelőzni nem tudta. Eredetileg másodiknak ért be, Russell kizárásával azonban megnyerte a futamot, eleddig ez a legutóbbi nagydíjgyőzelme.
Sainz
2010-ben az európai Forma BMW hétvégéjének mindkét futamán kiesett. 2011-ben a Forma Renault 2.0 Európa-kupában az első futamot megnyerte, a másodikon harmadik lett (ami beleszámított az Észak-európai Kupába is, utóbbi futamon elért eredménye ott második helyezést ért). 2012-ben a brit Forma–3-ban, egyúttal a kategória Európa-bajnokságában az első futamon harmadik lett (a brit bajnokságban másodiknak számított), a harmadikat megnyerte (a második elmaradt). 2013-ban a GP3-ban nem sikerült pontokat szereznie. A WSR 3.5-ös kategóriájában 2013-ban szintén nem szerzett pontot, 2014-ben viszont mindkét futamot megnyerte.
A 2015-ös nagydíjon a Toro Rosso erőforrásának hibájával kiállni kényszerült. 2016-ban a rajt után feljött a 14. rajtkockából a hetedik helyre, de törmelékre hajtva defektet kapott és kiesett, virtuális safety cart okozva. 2017-ben tizedik lett. 2018-ban Renault-val hivatalosan harminc rajthely büntetést kapott az erőforráselemek cseréje miatt, gyakorlatban ezzel az utolsóelőtti rajthelyről indulhatott, a futamot 11. helyen zárta. 2019-ben McLarennel elvileg hátrasorolást kapott az elhasznált erőforráselemek miatt, de a többiek büntetése miatt még két helyről előrébb is indult. A futamon egy kör után az erőforrás hibája miatt kiesett. 2020-ban hetedik lett az időmérőn, de az erőforrás problémái miatt nem sikerült elindulnia a futamon. 2021-ben Ferrarival 13. lett az időmérőn, a hátrasorolásokkal két rajthelyet nyert, majd Pérez boxutcás rajtával még egy helyet, így tizedik lett, fél pontot szerezve. 2022-ben második lett az időmérőn, Verstappen hátrasorolásával az élről indulhatott. A rajt után megtartotta az első helyet, a kerékcserénél elévágással próbálkozott a Red Bullok ellen, és az ő kerékcseréjük után ismét élre is állt, de a 18. körben Verstappen, a 21. körben Pérez előzte meg, így a dobogó harmadik fokára állhatott. Tavalyelőtt a sprinten harmadik rajthelyről indulva negyedik helyezést ért el. Az időmérőn ötödik lett, Verstappen rajtbüntetésével egy hellyel előrébb indulhatott a futamon. A rajt után Piastrival ütköztek, tudta folytatni a versenyt, de az ő autója is megsérült, még az első körben Verstappen megelőzte, majd a 4. körtől folyamatosan esett vissza, nem sokkal a verseny felén túl fel is adta. Tavaly nyolcadik lett az időmérőn, Verstappen büntetésével egy hellyel előrébb indulhatott. A 39. körben megelőzte Pérezt, ezzel hetediknek ért be, Russell kizárásával hatodik lett.
Russell
2014-ben az alpesi Forma Renault 2.0 sorozatban nyolcadik és hetedik helyezést ért el a pályán. 2015-ben az európai Forma–3-as hétvége első futamán hatodik, a harmadikon harmadik lett. 2016-ban az elsőn ötödik lett, a másodikat megnyerte, a harmadikon ismét harmadik helyezést ért el. 2017-ben a GP2-ben megnyerte a főfutamot és második lett a sprinten. 2018-ban a Forma–2-ben harmadik lett a főfutamon és hetedik a sprinten.
A 2019-es Belga Nagydíjon Williamsszel öt rajthelyet nyert mások hátrasorolásával, a futamon 15. helyen végzett. 2020-ban a tizedik körben eltalálta az autóját Antonio Giovinazzi leszakadó kereke, ami miatt ő is a gumifalban kötött ki. 2021-ben második lett az időmérőn, és ezzel a félpontos futamon is ezt a helyezést érte el, ami az első dobogója volt a Forma–1-ben és a legjobb williamses eredménye. 2022-ben Mercedesszel nyolcadik lett az időmérőn, a hátrasorolások miatt ötödik helyről rajtolhatott. Lerajtolta Pérezt, aki azonban hamar visszaelőzte, de Hamilton és Alonso ütközésével sikerült két helyet nyernie. A kerékcserék után ötödik helyen állt, de a 16. körben megelőzte Leclerc-t, így negyedik helyezést ért el. Tavalyelőtt a sprinten tizedik rajthelyről indulva nyolcadik helyen végzett, az utolsóelőtti körben előzve Ricciardót. A futamon nyolcadik helyről rajtolva hatodik lett, a 17. körben visszaverve Stroll előzési kísérletét. Tavaly hetedik lett az időmérőn, Verstappen hátra sorolásával egy hellyel előrébb indulhatott. Norris visszaesésével feljött az ötödik helyre. A kerékcseréje után a 12. körben megelőzte Piastrit, aki azonban még ebben a körben visszaelőzte. A 21. körben sikerült Pérezt megelőznie. Ezután egycserés taktikára váltva kint maradt, a 31. körben átvette a vezetést. A futamon elsőnek intették le, de utólag kizárták súlyhatár alatti autó miatt.
Piastri
2018-ban a Forma Renault Észak-európai Kupa és Európa-kupa hétvégéjén harmadik és kilencedik helyezést ért el, a pontjai az Európa-kupába számítottak. 2019-ben az Európa-kupában a hétvége első futamát megnyerte, a másikon negyedik lett. 2020-ban a Forma–3-ban ötödik lett a főfutamon és hatodik a sprinten.
Tavalyelőtt második helyről indult a sprinten, a biztonsági autós felvezető kör után kiállt kerékcserére, és az első kör végén cserélő Verstappentől átvette a vezetést. A 6. körben Verstappen megelőzte, így a sprinten második helyezést ért el. Az időmérőn hatodik lett, Verstappen rajtbüntetésével egy hellyel előrébb indulhatott a futamon. A rajtnál belülről próbálta előzni Sainzot, de ütközés lett belőle, ami miatt megsérült az első szárnya, és feladta a versenyt. Tavaly hatodik lett az időmérőn, Verstappen rajtbüntetésével egy hellyel előrébb indulhatott. Csapattársa, Norris visszaesésével negyedik helyre jött fel. A kerékcsere után a 12. körben Russell egy időre megelőzte, de sikerült a visszaelőzés, majd a következő körben Pérezt előzte meg, az első kerékcseréket követően a harmadik helyen állt. A második kerékcsere után Russell kint maradásával veszített egy helyet, majd a 36. körben megelőzte Leclerc-t. Harmadikként ért be, Russell kizárásával második helyre lépett elő.
Bearman
2022-ben a Forma–3-ban a sprintet megnyerte, a főfutamon a dobogó harmadik fokára állhatott. A Forma–2-ben a sprinten 12. helyen végzett, a főfutamon élről indulva hetedik lett; tavaly a sprinten hetedik helyen végzett, a főfutamon kiesett.