Az Olasz Nagydíj a brit mellett a másik olyan verseny, amely 75 éve megszakítás nélkül szerepel a Forma-1-es versenynaptárban, és egy 1980-as imolai kitérőt leszámítva mindig Monzában, amely így a rekorder a világbajnoki futamok helyszínei közt. Az első itteni futam szezonzáróként a világbajnoki címről is döntött, és örülhettek a hazai szurkolók: mint a futamot, mind a világbajnokságot olasz versenyző nyerte olasz autóval, Giuseppe Farina az Alfa Romeóval.
A régi Alfa Romeo csapat kivonulása óta leginkább a Ferrari dobogtatja meg az olasz drukkerek szívét. A Scuderia versenyzői pedig számos győzelemmel örvendeztették meg, köztük legtöbbször Michael Schumacher összesen öt alkalommal, amivel társrekordere az itteni versenyeknek. Legutóbb pedig Charles Leclerc győzött a tavalyi versenyen, köszönhetően az egy kerékcserés taktikának, amivel az esélyes McLarenek előtt tudott maradni (akiktől meg tudott lógni, amíg csapattársa, Carlos Sainz ellen küzdöttek).
A McLarennek így tavaly a dobogó két oldala jutott. Legutóbb 2021-ben nyertek Monzában (ráadásul kettős győzelem volt a Daniel Ricciardo, Lando Norris párostól, ami viszont meglepetésnek számított, majdnem kilenc év győzelmi ínségnek vetve véget.
A többi csapat közül a Red Bull két éve nyert legutóbb Monzában Max Verstappen révén, a Mercedes 2018-ban Lewis Hamiltonnal, aki az Olasz Nagydíj másik rekordere (négyszer a Mercedes, egyszer a McLaren színeiben győzött). A Williams 2001-ben nyert itt legutóbb; az Alpine-nak a jogelődje, a Benetton 1995-ben; az Aston Martinnak szintén az egyik közvetett elődje, a Jordan 1999-ben; a Racing Bullsnak pedig két elődje, a Scuderia Toro Rosso (2008) és az AlphaTauri (2020) is itt szerezte első és egyetlen győzelmét.
Idén a McLaren pilótáinak belharcára szegeződik a figyelem, amelyikben most Oscar Piastri van előnyben. Monzában vajon tovább növeli az előnyét vagy Norris visszavág? Esetleg idén is meglepi őket valaki?