Az Olasz Nagydíj a brit mellett a világbajnokság másik olyan futama, amely az elmúlt 70 évben mindig megrendeztek, ráadásul egyetlen imolai kitérő leszámítva (1980) rendre Monzában. Bár az idei versenynaptárt alaposan átszabta a vírushelyzet, Olaszország pedig az egyik leginkább érintett ország volt…
A Belga Nagydíj a kezdetektől szerepelt a világbajnokság versenynaptárában, csak néhány alkalommal maradt ki (legutóbb 2006-ban). A kezdeti időkben is Spa-Francorchamps volt a helyszín, még a mostaninál is hosszabb régi vonalvezetéssel. Az első két versenyt az Alfa Romeo nyerte, majd voltak sikerei…
A Magyar Nagydíj idén 35. alkalommal szerepel a versenynaptárban, az eltelt évtizedek alatt az egyik legstabilabb helyszínné vált - az idei évben ez különösen nagy szó. Az első verseny a Williams sikerét hozta Nelson Piquet révén. Ezután további hat győzelmet ünnepelhettek a Hungaroringen, valamint…
Az éremtáblázat után folytatódjon a Forma-1-es versenyzők eredményességének összevetése az eddigi 70 világbajnoki szezon alapján, ezúttal a "szuperbajnokságnak" is nevezhető rangsorolással. Ahogy a korábbi években is, a világbajnoki helyezések pontokra váltása először az 1961-től 1990-ig alkalmazott…