Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző VI/2.

Magyar Nagydíj, Hungaroring

2020. július 18. - F1 Hierro

A Magyar Nagydíj idén 35. alkalommal szerepel a versenynaptárban, az eltelt évtizedek alatt az egyik legstabilabb helyszínné vált - az idei évben ez különösen nagy szó. Az első verseny a Williams sikerét hozta Nelson Piquet révén. Ezután további hat győzelmet ünnepelhettek a Hungaroringen, valamint 1992-ben Nigel Mansell világbajnoki címét, 1996-ban pedig a konstruktőrit - az idei futamon viszont a pontszerzésnek is örülne az önmaga árnyékává vált istálló. A Magyar Nagydíjak legsikeresebb csapata a McLaren 11 győzelemmel, olyan versenyzőkkel, mint Ayrton Senna, Mika Häkkinen, Jenson Button és persze Lewis Hamilton, aki a wokingi csapat legutóbbi magyarországi győzelmét is szerezte 2012-ben. Idén valószínűleg ők sem gyarapítják a győzelmek számát, de eddigi formájuk alapján tisztes szereplésben reménykedhetnek. A Renault 2003-ban nyert Magyar Nagydíjat Fernando Alonsóval (aki jövőre visszatér hozzájuk), 1994-ben pedig a jogelődjük, a Benetton színeiben győzött Michael Schumacher. A Red Bull Racing kétszer nyert a Hungaroringen, két ausztrál pilótája révén. Tavaly az élről induló Max Verstappen közel állt a győzelemhez, de a jobb stratégia a Mercedesnek kedvezett, amelynek színeiben Hamilton négy hungaroringi győzelmet szerzett (a hétből, ami összesen van neki). A Ferrarinak hét győzelme van Magyarországon, a legutóbbit 2017-ben szerezte Sebastian Vettel. Ők is ünnepelhettek itt világbajnoki címeket: 2001-ben Schumacherét, valamint a konstruktőrit, utóbbit 2002-ben és 2004-ben. Az idei autóval már egy dobogó is siker lenne nekik.


Világbajnokot pedig biztosan nem avatunk idén a Hungaroringen, hiszen még csak a szezon harmadik versenyét fogják futni a sok lemondás, halasztás, átszervezés után. Az előző két verseny Ausztriában a Mercedes sikerét hozta - vajon lesz itt, aki megállítsa őket?

Mercedes

A jogelőd Brawn GP színeiben 2009-ben a listavezető Jenson Button hetedik lett (ugyanő 2006-ban, az „előd elődjének” számító Hondával győzött).

A 2010-es versenyen leginkább a negatív szenzációkat szolgáltatták: Michael Schumacher 11. lett, de a futam arról maradt igazán emlékezetes, hogy Rubens Barrichellót majdnem felkente a falra, ami miatt meg is büntették a következő versenyre; míg Nico Rosberg kiesett, miután elrepült a kereke a boxutcában. 2011-ben Rosberg kilencedik lett, Schumacher rövid ideig élen is állt (a többiek boxkiállása után), de műszaki hibával kiesett. 2012-ben Rosberg tizedik helyen végzett, míg Schumacher ismét kiállni kényszerült. 2013-ban Hamilton megszerezte a csapat első magyarországi győzelmét, Rosberg motorhiba miatt kiesett (és 19. lett). 2014-ben itt volt azon kevés versenyek egyike, amelyet nem az Ezüstnyilak nyertek: Hamilton és az élről induló Rosberg 3-4. helyen végeztek. 2015-ben pedig 2013 után itt lehetett először Mercedes-mentes dobogót látni: Hamilton pole-ból indulva hatodik, Rosberg nyolcadik lett. 2016-ban az első sorból rajtoltak, Rosbergé volt a pole, de Hamilton a rajtnál megelőzte, sőt Ricciardo miatt egy kis időre a második hely is veszélyben forgott, de azt legalább sikerült Rosbergnek visszavennie és megtartania. Így kettős győzelem született, Hamiltonnal az élen. 2017-ben Bottas és Hamilton a második sorból indulva 3-4. helyen végeztek. Egy ideig megpróbálkoztak a helycserével, de miután Hamiltonnak nem sikerült a Ferrarik elé kerülnie, visszaadta Bottasnak a harmadik helyet. Tavalyelőtt az első sorból indulva Hamilton győzött, a futam vége felé kétszer is sikertelenül védekező és ütköző Bottas ötödik lett. Tavaly az időmérőn a 2-3. rajthelyeket szerezték meg. A rajt után Hamilton megelőzte Bottast, akinek megsérült az első szárnya. Hamilton a kerékcsere utáni körökben ledolgozta a hátrányát Verstappennel szemben, de megelőzni még nem tudta. Ekkor megpróbálkozott a csapat azzal, hogy még egy kerékcserére kihívta, kemény helyett közepeset felrakva, és ez a taktika kifizetődött, a 67. körben Hamilton megelőzte Verstappent, megnyerte a futamot. A szárnycsere miatt visszaeső Bottas végül nyolcadiknak jött fel.

Ferrari

1986-ban az első Magyar Nagydíjon Stefan Johansson negyedik lett. 1987-ben Michele Alboreto és Gerhard Berger is kiestek, majd 1988-ban Berger hozott újabb negyedik helyet. 1989-ben Nigel Mansell emlékezetes felzárkózásával és kettős előzésével (Ayrton Sennát és a lekörözött Johanssont) szerezte meg a Scuderia első itteni győzelmét. 1990-ben viszont Alain Prost és Mansell sem ért célba (utóbbi csak a megtett táv miatt lett 17.-nek elkönyvelve). 1991-ben Jean Alesi ötödik, 1992-ben Ivan Capelli hatodik helyen végzett, dobogóra 1993-ig kellett várni: Gerhard Berger harmadik helyezést ért el. 1994-ben nullázás következett, majd 1995-ben Berger megismételte két évvel korábbi helyezését. Alesinek pedig az egyik edzésen volt egy kicsúszása a 11-es kanyarban, ami önmagában nem túl jelentős esemény, de azóta nem hivatalosan róla nevezték el azt a kanyart.

1996-ban Schumacher élről indulva harmadik helyről esett ki műszaki hiba miatt, kilencediknek könyvelték el, Eddie Irvine szintén kiesett. 1997-ben Schumacher negyedik, Irvine kilencedik helyen végzett (utóbbi nem pontszerző). 1998-ban a két kiállásról háromra váltó taktikának köszönhetően Schumacher megnyerte a futamot, Irvine műszaki hiba miatt kiállt. 1999-ben Irvine második lehetett volna, de kicsúszásával veszített egy helyet; a Schumachert helyettesítő Mika Salo nem túl meggyőző teljesítményt nyújtva 12. helyen végzett. 2000-ben Schumacher tartotta a második helyet, Barrichello negyedik lett. 2001-ben Schumacher–Barrichello kettős győzelem biztosította be mindkét világbajnoki címet, négy futammal a szezon vége előtt. Egy év múlva újabb kettős győzelmet szereztek, de fordított szereposztásban. Az egyéni cím ezúttal már előtte zsebben volt, a konstruktőrit itt védték meg. 2003-ban viszont gyengélkedtek: Schumacher körhátránnyal nyolcadik lett, Barrichello kiesett. 2004-ben újabb Schumacher–Barrichello kettős győzelem jelentette a konstruktőri címet, egyúttal azt, hogy már csak Ferrari-pilóta szerezhette meg az egyénit. Utána viszont sokáig kellett várniuk az újabb győzelemre. 2005-ben Schumacher élről indulva második helyezést ért el, az amúgy nem túl acélos évben egyik legjobb eredményük volt; Barrichello tizedik lett (nem járt még pont). 2006-ban Felipe Massa hetedik helyen végzett, Schumacher ütközés miatt kiállt, de végül nyolcadiknak elkönyvelve mégis szerzett egy pontot.

2007-ben Kimi második, Massa az edzésen elkövetett taktikai hiba miatt 13. helyen végzett. 2008-ban Massa az élről állt ki nem sokkal a vége előtt, Kimi harmadik lett. 2009-ben Massa súlyos balesetet szenvedett az időmérő edzésen, így nem is indulhatott a futamon és az év hátralévő részében; Kimi viszont egyik legjobb azévi teljesítményével második helyezést ért el. 2010-ben Fernando Alonso második, Massa negyedik; 2011-ben Alonso harmadik, Massa hatodik lett. A következő két évben Alonso egyaránt ötödik lett, Massa 2012-ben kilencedik, tavaly nyolcadik. 2014-ben Alonso másodikként állhatott dobogóra, Kimi hatodik lett. 2015-ben Vettel nyerte a futamot, Kimi műszaki hiba miatt kiállni kényszerült. 2016-ban Vettel ötödik helyről indult, míg Kimi kiesett a Q2-ben. Vettel az első kerékcsere után Verstappen elé került, negyedik helyen zárta a futamot, Kimi pedig felzárkózott a hatodik helyig, onnan már nem sikerült megelőznie Verstappent. 2017-ben az első sorból rajtolva kettős győzelmet arattak, Vettel nyert Kimi előtt, aki nem támadta, de maga mögött tartotta a Mercedeseket. Tavalyelőtt a második sorból indulva „csak” kettős dobogó sikerült: a sikertelenül védekező és hibázó Bottast megelőzve Vettel második lett Kimi előtt. Tavaly Leclers és Vettel a 4-5. rajthelyről indultak, a futamon Vettel harmadik helyen futott be Leclerc előtt, két körrel a vége előtt előzve meg csapattársát.

Red Bull

Az első Magyar Nagydíjuk 2005-ben hamar véget ért: a rajt után David Coulthard és Christian Klien is ütközésbe keveredett. Egy évvel később Coulthard a káoszfutamon ötödik lett, Klien kicsúszott a vizes pályán. 2007-ben és 2008-ban Coulthard és Mark Webber egyaránt pontzónán kívül értek célba (11. és 9.; illetve 14. és 9. helyen). 2009-ben Webber harmadikként megszerezte az első hungaroringi dobogójukat, Vettel a felfüggesztés sérülése miatt kiesett. 2010-ben Webber megnyerte a futamot, egyúttal ez volt az első kettős dobogójuk a pályán: Vettel büntetés után (túl nagy távolság a safety car mögött) harmadik helyen végzett. 2011-ben Vettel második, Webber ötödik lett. 2012-ben nem sikerült dobogóra állniuk: Vettel negyedik, Webber nyolcadik helyen ért célba. 2013-ban Vettel harmadik lett Webber előtt. 2014-ben másodjára nyerték meg a versenyt Ricciardo révén, Vettel hetedik helyen végzett. 2015-ben újra sikerült a kettős dobogó: Kvjat második lett Ricciardo előtt. 2016-ban Ricciardo és Verstappen a második sorból indultak. Ricciardo a rajt után megelőzte Rosberget, aki hamarosan visszaelőzte, és később már nem sikerült a nyomába érni, így maradt a harmadik hely. Verstappen az első kerékcserénél kicsit túlcsúszott, az időveszteség miatt Vettel mögé került az ötödik helyre, amit Kimi ellen sikerült megvédenie. 2017-ben a harmadik sorból indultak, a rajt után a két versenyző ütközött, ami miatt Ricciardo kiesett, Verstappen pedig 10 másodperc büntetést kapott, a futam végén ötödik lett. Tavalyelőtt a Q2-ben kieső Ricciardo leggyorsabb körrel negyedik helyig jött fel, a hajrában megelőzve és maga mögött tartva Bottast, míg a hetedik helyről induló Verstappen az erőforrás problémái miatt kiesett. Tavaly Honda motorral Verstappen első pole pozícióját szerezve, a futamon is sokáig vezetett, de az előnyösebb gumistratégia révén Hamilton megelőzte, így végül leggyorsabb körrel második lett, míg Gasly (akit ezután visszaküldtek a Toro Rossóhoz) hatodik.

McLaren

1986-ban még TAG-motorral egyik versenyzőjük sem ért célba. 1987-ben Prost harmadik lett. 1988-ban Honda-motorral (itt is) kettős győzelmet értek el: Ayrton Senna és Prost küzdelmében a brazil kerekedett felül. 1989-ben és 1990-ben Senna egyaránt második lett, 1991-ben és 1992-ben ismét győzött, utóbbi alkalommal Berger harmadik lett. 1993-ban a Ford-motoros évben Michael Andretti és Senna is kiesett. 1994-ben a Peugeot-szezonban Mika Häkkinent eltiltása miatt Philippe Alliot helyettesítette. Martin Brundle negyedik lett.

1995-ben Mercedes-motorral kettős kiesést szenvedtek el. 1996-ban Mika negyedik lett, 1997-ben megint nem értek célba. 1998-ban győzelmi esélyeik voltak, de Häkkinen a futóműve miatt visszaesett hatodik helyre, Coulthard pedig nem tudta utolérni Schumachert – egyes vélemények szerint Mika visszaesése után túl későn kezdte meg az üldözést –, második lett. Egy évvel később viszont sikerült a kettős győzelem: Mika Schumachert lerajtolva magabiztosan nyert, DC pedig kihasználta Irvine hibáját. 2000-ben ismét Häkkinen győzött, Coulthard ezúttal a dobogó harmadik fokára állhatott. 2001-ben Coulthardnak harmadik helyre telt a Ferrarik mögött, ezzel a matematikai esélyek is elszálltak a világbajnoki címre, Häkkinen ötödik lett. 2002-ben Kimi negyedik lett Coulthard előtt. 2003-ban Kimi második lett, Coulthard ismét ötödik helyezést ért el. 2004-ben nem szereztek pontot: Coulthard kilencedik helyen végzett, Kimi kiesett. 2005-ben Kimi győzött, Montoya kiesett. 2006-ban Kimi ütközés miatt kiesett, Pedro de la Rosa viszont pályafutása legjobbját elérve második helyezést ért el az esős káoszfutamon.

Ezután hármas győzelmi sorozat következett. 2007-ben Hamilton megnyerte az első Magyar Nagydíját, a hétvége azonban nem túl jó színben tüntette fel a csapatot: a szombati incidens miatt Alonsót hátrasorolással büntették (a versenyen végül negyedik lett), nem kaphattak konstruktőri pontokat (habár a kémügy miatti súlyosabb büntetés fényében ez később mit sem számított) és nem vehették át a konstruktőri trófeát sem. 2008-ban Heikki Kovalainen szerezte első és egyetlen nagydíjgyőzelmét, Hamilton ötödik helyen végzett. 2009-ben Hamilton érte el a csapat első azévi győzelmét és Kovalainen lett ötödik.

2010-ben nem jól sikerült a verseny: Button nyolcadik lett, Hamilton kiesett. Ezután viszont két győzelem következett: 2011-ben Button győzött, Hamilton negyedik; 2012-ben Hamilton nyert, Button hatodik helyen futott be. A 2013-as versenyen Button hetedik, Pérez kilencedik helyen végzett. 2014-ben Button tizedik, Magnussen boxutcából rajtolva 12. lett. 2015-ben a Honda-motor visszatérő évének egyetlen kettős pontszerzését és legjobb eredményét érték el Alonso ötödik és Button kilencedik helyével. A 2016-os hétvége szintén jól alakult: a negyedik sorból indultak, bár Button olajszivárgás miatt kiállni kényszerült, Alonsónak sikerült megtartania a hetedik helyet. A 2017-es szezon során szintén ezen a futamon érték el a legjobb eredményt: mindkét versenyző bejutott a Q3-ba, a futamon Alonso hatodik lett leggyorsabb körrel, Stoffel Vandoorne tizedik. Tavalyelőtt Renault-motorral Alonso nyolcadik lett, Vandoorne váltóhibával kiesett. Tavaly a negyedik sorból rajtolva Sainz ötödik, Norris kilencedik helyezést ért el.

Renault

A jogelőd Benetton 1994-ben nyert Magyarországon Michael Schumacher révén, Jos Verstappen harmadikként csatlakozhatott hozzá a dobogón.

2002-ben Jarno Trulli nyolcadik helye még nem ért pontot, Button kiesett. Annál jobban sikerült a 2003-as verseny: Alonso élről indulva megnyerte a futamot, ami a Renault első győzelme volt a gyári csapatként való visszatérés óta. Trulli hetedik lett. 2004-ben Alonso harmadikként állhatott a dobogóra, Trulli kiesett. 2005-ben a világbajnok szezon egyetlen nullázását produkálta a csapat: Fisichella kilencedik, Alonso 11. lett. 2006-ban mind a ketten kiestek, Alonso a rossz kerékrögzítés, Fisichella ütközés következményei miatt. 2007-ben Heikki Kovalainen nyolcadik, Fisichella 12. lett. 2008-ban Alonso negyedik, az ifjabb Nelson Piquet hatodik helyezést ért el. 2009-ben Alonso meglepetésre élről indult, de kereke elvesztése miatt ki kellett állnia, Piquet 12. helyen végzett. 2010-ben Vitalij Petrov ötödik lett, Robert Kubica ütközés után kiesett.

A Lotus Renault GP színeiben 2011-ben Vitalij Petrov 12. lett, míg Nick Heidfeld utolsó versenyén kiállni kényszerült, autója ki is gyulladt. 2012-ben Lotus név alatt a dobogó két oldalára állhattak a csapat versenyzői: Kimi második, Grosjean harmadik lett. 2013-ban Kimi megismételte második helyét, Grosjean a túlzottan agilis előzései miatt kiosztott büntetésekkel együtt hatodik lett.

Újra Renault-színekben 2016-ban Jolyon Palmer egy ideig pontszerzése is esélyes volt, de megpördült, így 13.-nak futott be, ami Esteban Gutiérrez büntetésével 12.-re javult, Magnussen 15. helyen végzett. 2017-ben Palmer 12. lett, Hülkenberg fékproblémával kiállt. Tavalyelőtt az ötödik helyről induló Sainz kilencedik, Hülkenberg 12. lett. Tavaly nem szereztek pontot: Hülkenberg 12., a hátrasorolva induló Ricciardo 14. helyen végzett.

AlphaTauri

Az előd Toro Rosso első Magyar Nagydíja 2006-ban volt, Scott Speed 11. lett, Liuzzi ütközött Kimivel. A 2007-es verseny annyiban említésre méltó, hogy itt váltotta Speedet Vettel a versenyzői székben, 16. hellyel mutatkozott be új csapatánál. 2009-ben ugyancsak a Magyar Nagydíjra cseréltek versenyzőt: Sébastien Bourdais helyére Jaime Alguersuari érkezett minden idők legfiatalabb pilótájaként (azóta a rekord Verstappené). Először 2011-ben sikerült itt pontot szerezniük, akkor Sébastien Buemi nyolcadik, Alguersuari tizedik helyen végzett. 2012-ben Ricciardo és Jean-Éric Vergne 15-16. helyen futottak be, míg 2013-ban fordított sorrendben a 12-13. helyen. 2014-ben Vergne kilencedikként szerzett pontokat, Kvjat 14. lett. 2015-ben Verstappen negyedik helyezést ért el, ami a csapat legjobb magyarországi eredménye, Sainz kiesett. 2016-ban Sainz a hatodik helyről rajtolva nyolcadik helyezést ért el, míg Kvjat 16. helyen végzett. 2017-ben Sainz hetedik, a Stroll feltartása miatt három hely hátrasorolással induló Kvjat 11. lett. Tavalyelőtt mindkét versenyző a Q3-ba jutott, a futamon Gasly hatodik helyezést ért el, Brendon Hartley 11. lett. Tavaly Albon tizedik helyen futott be, ez volt az utolsó versenye a Toro Rossónál, mielőtt átvitték a Red Bull Racinghez. Kvjat 15. helyen végzett.

Racing Point

A Force India legjobb helyezése a Magyar Nagydíjon Paul di Resta hetedik helye volt 2011-ben. 2017-ben sikerült a kettős pontszerzés: Pérez nyolcadik lett Ocon előtt. Tavalyelőtt akkori formájában itt volt az utolsó versenyük a csőd, tulajdonosváltás és lenullázás előtt. Ocon és Pérez 13–14. helyen végeztek.

A tavalyi versenyen Pérez 11., Stroll 17. lett.

Alfa Romeo

A régi Alfa Romeo csapat működése idején nem volt Hungaroring. Mégis van emléke a márkának Magyar Nagydíjról, még a Forma–1 előtti időszakból: 1936-ban a népligeti versenyt Tazio Nuvolari nyerte.

A jogelődnek a BMW–Sauber korszakban sikerült két harmadik helyezést elérnie a pályán Heidfeld révén 2006-ban és 2007-ben. Előbbi futam egyúttal a beugró Kubica bemutatkozását is jelentette, hetedikként pontot szerezhetett volna, de súlyhatár alatti autó miatt kizárták (ő a mostani hétvégén bizonyos szempontból visszatért régi csapatához, hiszen a pénteki első szabadedzésen Kimi autóját vezette).

Tavalyelőtt az Alfa Romeo Sauber színeiben Marcus Ericsson két kör hátránnyal 15. helyen végzett, Leclerc sérült felfüggesztéssel kiesett. Tavaly már Alfa Romeo Racing név alatt a Q3-ba jutott Kimi hetedik, a három rajthely büntetéssel induló Giovinazzi 18. lett.

Haas

2016-ban Gutiérrez 12.-ként ért célba, de a kék zászló figyelmen kívül hagyása miatt öt másodperc büntetést kapott, így 13. helyen zárt, Grosjean előtt. 2017-ben Magnussen 13. lett, öt másodperc büntetéssel Hülkenberg leszorításáért, Grosjean a kerékanya elvesztése miatt kiesett. Tavalyelőtt mindkét versenyző Q3-ba jutott és pontot szerzett: Magnussen hetedik, Grosjean tizedik helyen. Tavaly Magnussen 13. helyen végzett, Grosjean a Q3-ba jutott, de víznyomásprobléma miatt kiesett.

Williams

1986-ban és 1987-ben még Honda-motorral Nelson Piquet nyerte az első két Magyar Nagydíjat. Előbbi alkalommal Mansell a dobogó harmadik fokára állt, utóbbi versenyen pedig ő volt az esélyes, de leesett a kerékrögzítő anyacsavarja az azóta csak az ő nevén emlegetett kanyarban. 1988-ban Judd-motorral a betegeskedő Mansell erőn felüli második rajthelyet szerzett, és a versenyen tartotta, amíg bírta erővel.

1989-ben Renault-motorral Ricciardo Patrese élről indult, de kiesett; Thierry Boutsen a dobogó harmadik fokára állt, majd egy évvel később első helyről rajtolva győzött. 1991-ben Mansell és Patrese is próbálták utolérni Sennát, de csak a dobogó két oldalára állhattak mellé. 1992-ben Patrese ismét pole-ból rajtolva esett ki, Mansell megismételte második helyét, ami ezúttal öt futammal a vége előtt a hőn áhított világbajnoki címet jelentette neki. 1993-ban Prost szerezte meg a pole pozíciót, de a felvezető körben leállt az autója, így a végére kellett visszaállnia; Damon Hill viszont megszerezte pályafutása első győzelmét. 1994-ben Hill második lett a két Benetton között, majd 1995-ben mesternégyest elérve nyert, Coulthard kettős győzelemmé egészítette ki. 1996-ban újabb kettős győzelem következett: ezúttal az újonc Jacques Villeneuve nyert Hill előtt. 1997-ben Villeneuve megismételte a győzelmét, bár ehhez kellett Hill Arrowsának rakoncátlankodása a végén. Azóta viszont nem sikerült Magyar Nagydíjat nyerniük. 1998-ban Mécachrome-motorral Villeneuve harmadik, Heinz-Harald Frentzen ötödik lett. 1999-ben Alessandro Zanardi és Ralf Schumacher nem szereztek pontot.

2000-ben már BMW-motorral Ralf Schumacher ötödik helyezést ért el. 2001-ben a kanyargós pályán nem tudott kijönni a BMW ereje, így Ralf negyedik, Montoya nyolcadik lett(utóbbi pont nélkül). 2002-ben Ralf a dobogó harmadik fokára állhatott, Montoya 11. helyen végzett; 2003-ban Montoya harmadiknak futott be Ralf előtt. 2004-ben Montoya negyedik, a Ralfot helyettesítő Antonio Pizzonia hetedik lett. 

2005-ben Heidfeld és Mark Webber 6-7. helyen végeztek. 2006-ban Cosworth-motorral kettős kiesés következett, 2007-ben Toyota-motorral Rosberg hetedik lett. 2008-ban nem szereztek pontot, 2009-ben Rosberg negyedik helyezést ért el. Újra Cosworth-tal 2010-ben mindkét pilóta pontszerző: Hülkenberg hatodikként, Barrichello tizedikként (Schumacher támadását is megúszva). 2011-ben Barrichello 13., Maldonado 16. lett; míg 2012-ben Renault-motoros autóval Bruno Senna hetedikként szerzett pontokat, Maldonado 13. lett. 2013-ban Maldonado szerzett egy pontot tizedikként, Bottas kiesett. 2014-ben Mercedes-motorral Massa ötödik, Bottas nyolcadik lett. 2015-ben Massa és Bottas pontzónán kívül, 12-13. helyen végeztek. 2016-ban Bottas kilencedik, a Q1-ben kicsúszásával az időmérő félbeszakítását okozó Massa 18. helyről indulhatott és ott is fejezte be a futamot. 2017-ben Stroll 14. helyen végzett, a megbetegedett Massa a szabadedzés után visszalépett. A hétvége hátralévő részére di Resta ugrott be helyette, olajszivárgás miatt kiállni kényszerült. Tavalyelőtt Szergej Szirotkin és Stroll utolsó célba érkezőkként a 16–17. helyen végeztek. Tavaly Russell 16., Kubica utolsó célba érkezőként 19. lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr4316019830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fortune hai 2020.07.25. 00:29:37

ide szerintem fogok kommentelni alkalmanként, amíg be nem szántják.

fortune hai 2020.07.25. 00:46:41

a topikot viszont mégsem fogom követni, úgyis elfitosisodott már

fortune hai 2020.07.25. 11:41:49

ha Hamilton megnyer ezekből a régi-új versenyekből még párat, az életben nem éri utol senki a különböző pályákon szerzett győzelmekben.
süti beállítások módosítása