A konstruktőri sorozat számozása immár eggyel elmarad a versenyzőitől, hiszen Mugellóban teszteken túl nem volt mit áttekinteni a csapatoknál. Szocsiban eddig nem túl változatos a kép: hatból hatszor győzött a Mercedes, ebből négy kettős győzelem volt, beleértve az elmúlt két Orosz Nagydíjat. Tavaly…
A Belga Nagydíj a kezdetektől szerepelt a világbajnokság versenynaptárában, csak néhány alkalommal maradt ki (legutóbb 2006-ban). A kezdeti időkben is Spa-Francorchamps volt a helyszín, még a mostaninál is hosszabb régi vonalvezetéssel. Az első két versenyt az Alfa Romeo nyerte, majd voltak sikerei…
Az Olasz Nagydíj az 1950-es indulás óta folyamatosan szerepel a világbajnokság versenynaptárában, és egy imolai kitérőt leszámítva mindig a monzai pálya adott otthont a versenynek. A hazai szurkolók szíve leginkább a Ferrariért dobog (még jobban, mint a hazai pilótákért), eddig Alberto Ascari, Phil…
Spa után újabb klasszikus helyszínre látogat a mezőny. Monza a versenynaptár leggyorsabb pályája (a tavalyi időmérőn a Forma-1 legnagyobb átlagsebességű körével szerezte meg Kimi Räikkönen a pole pozíciót) és a Ferrari-drukkerek szentélye. Idén Charles Leclerc és Sebastian Vettel előtt a lehetőség,…