Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző V/16.

Orosz Nagydíj, Szocsi

2019. szeptember 27. - F1 Hierro

Az Orosz Nagydíjat, amely 2014 óta szerepel a versenynaptárban, eddig háromszor Lewis Hamilton nyerte. Köztük a tavalyit is, bár ott csapatutasítás döntött a javára Valtteri Bottasszal szemben, aki két éve itt szerezte első futamgyőzelmét. Idén visszavág, Hamilton újra behúzza, esetleg folytatódik a Ferrari sikersorozata, ami nyári szünet után kezdődött?

Hamilton

2014-ben élről indulva, különösebb nehézség nélkül nyerte meg a futamot, 2015-ben  sikerült ismételnie. 2016-ban viszont az időmérőn problémái támadtak az ERS-szel, a Q3-ba még bejutott, de azon részt venni már nem tudott, így tizedik helyről indult. A futamon sikerült megúsznia az első körös csetepatét, majd a két finn versenyzőt megelőzve feljött a második helyre. Tavalyelőtt első alkalommal nem volt dobogós a futamon, negyedik helyről rajtolva a futamon is ezt a helyezést érte el. Tavaly második helyről indult. A kerékcsere után Vettel mögé került, de megelőzte. A 25. körben megelőzte az őt csapatutasításra elengedő Bottast, Verstappen kerékcseréje után átvette a vezetést és immár harmadjára nyerte meg a versenyt.

Ricciardo

2014-ben Red Bull-lal hetedik lett, megelőzte a csapattárs Vettelt, akire a verseny elején még panaszkodott, hogy „feltartja” (azaz nem adta magát könnyen). 2015-ben a felfüggesztés sérülésével kiesett, 15. helyezettnek könyvelték el. 2016-ban a rajt után belekeveredett a Kvjat által okozott ütközéssorozatba, Vettellel és Pérezzel is összeérve. Tovább tudott menni, de a pontot nem érő 11. helyen végzett. Tavalyelőtt fékhibával kiesett. Tavaly erőforráselemek és váltó cseréje miatt hivatalosan negyven rajthely büntetést kapott. A Q2-ben nem ment mért kört, így 12. lett az időmérőn, mások büntetései mellett 18. helyről indult, innen jött fel hatodiknak.

Norris

Tavaly a Forma–2-ben mindkét futamon kiesett.

Vettel

2014-ben Red Bull-lal nyolcadik helyen végzett akkori csapattársa, Ricciardo mögött. 2015-ben Ferrarival leggyorsabb kört futva második lett. Sainz balesete után a maradványok eltakarításakor kis híján elgázolta az utóbb „bátor orosz”-ként emlegetett pályabírót. 2016-ban nem túl szerencsésen alakult a versenye. Már az időmérőn kezdődtek a gondok, váltót kellett cserélni az autójában, így öthelyes hátrasorolással a hetedik rajtkockából indulhatott. A rajt után pedig kétszer is ütközött Kvjattal, az első után defektet kapott és Ricciardóval is ütközött, a második után pedig a gumifalban véget ért a futama. Tavalyelőtt pole-ból indult, de már a rajt után elvesztette az éllovas pozíciót. A futam vége felé megközelítette Bottast, de lekörözöttektől is akadályoztatva megelőznie nem sikerült, így második lett. Tavaly harmadik helyről indult, a kerékcsere után sikerült Hamilton elé visszajönnie, de utána a Mercedes versenyzője megelőzte. Végül harmadik lett.

Räikkönen

2014-ben Ferrarival kilencedik helyen végzett. 2015-ben dobogóért küzdött, de végül a verseny negatív hősévé vált: kiütötte Bottast, visszaesett ötödik helyre, de az ütközésért 30 másodperc büntetést kapott, amivel hivatalosan nyolcadik lett. 2016-ban viszont a rázósabb esetekből kimaradva sikerült dobogóra állnia harmadik helyezettként. Tavalyelőtt második rajthelyről indulva megismételte a harmadik helyezést, miután csapattársához hasonlóan őt is lerajtolta Bottas. Tavaly negyedik lett az időmérőn és a futamon is.

Grosjean

Lotusszal 2014-ben a 17. helyen végzett, 2015-ben falnak ütközve ért véget a versenye. 2016-ban a Haas színeiben nyolcadik helyezést ért el. Tavalyelőtt a rajt után ütközött Jolyon Palmerrel, és kiesett, ami miatt biztonsági autót kellett beküldeni. Tavaly bejutott a Q3-ba, de nem sikerült pontot szereznie, 11. helyen végzett.

Gasly

2014-ben és 2015-ben a GP2-ben indult a pályán. 2014-ben mindkét futamon 11. helyen végzett, 2015-ben második lett a főfutamon és ötödik a sprinten.

A tavalyi nagydíjon 35 rajthely büntetést kapott az erőforráselemek cseréje miatt. A Q2-ben nem futott mért kört, 13. helyett a 17. helyről indulhatott a tömeges büntetések miatt. A futamon fékhiba miatt előbb kicsúszott, majd feladta a versenyt.

Pérez

Eddig minden Orosz Nagydíjon pontot szerzett. 2014-benForce Indiával tizedik lett. 2015-ben Bottas és Kimi ütközését követően minden értelemben ő lett a nevető harmadik a verseny végén. 2016-ban a rajt után ő is belekeveredett a második kanyarbeli karambolba, ami után boxkiállásra kényszerült, de végül sikerült pontszerzőként, kilencedik helyen befutnia. Tavalyelőtt kilencedik helyről indulva hatodik helyezést ért el. Tavaly a Racing Point Force India színeibennyolcadik helyről rajtolva tizedik helyen futott be.

Leclerc

Tavaly Sauberrel hetedik helyről indult, a 2. körben Magnussen megelőzésével már az ötödik helyen állt. Később a két Red Bull került elé, így hetedik lett.

Stroll

Tavalyelőtt Williamszel 11. helyen végzett, ez volt az első olyan futama, amin célba ért. Tavaly utolsó lett az időmérőn, de a büntetések miatt hat helyről előrébb indulhatott, a futamon 15. lett.

Magnussen

2014-ben McLaren–Mercdesszel ötödik helyezést ért el. 2016-ban Renault-val hetedik lett, ami új csapata színeiben első pontszerzése volt. Tavalyelőtt a Haas pilótájaként 13. helyen végzett. Tavaly ötödik helyről indulva nyolcadik lett, maga mögött tartva a Racing Point Force India pilótáit.

Albon

Tavaly a Forma–2-ben megnyerte a főfutamot, a sprinten pedig harmadikként állhatott dobogóra.

Kvjat

2014-ben Toro Rossóval 14. lett az első hazai futamán, 2015-ben Red Bull-lal ötödik helyen futott be. A 2016-os versenyére viszont nem lehet büszke: a második kanyarban a rosszul felmért féktáv miatt előidézője lett az ütközéseknek és Vettel kiesésének, ami után a biztonsági autót is be kellett küldeni. A futamot 15. helyen zárta, ekkor versenyzett utoljára a Red Bull színeiben, a következő, barcelonai versenyre már visszaküldték a Toro Rossóhoz. Így tavalyelőtt már ismét náluk versenyezve végzett a 12. helyen.

Hülkenberg

2014-ben Force Indiával váltócsere miatt öt rajthely büntetéssel a 17. helyről indult, a verseny során a 12. helyre tudott feljönni. 2015-ben a rajt után ütközött Marcus Ericssonnal, mindketten kiestek. 2016-ban sem járt jobban: a második kanyarban az Esteban Gutiérrez által okozott ütközésnek esett áldozatul, szintén véget ért a versenye. Tavalyelőtt Renault-val nyolcadik helyről rajtolt, a futamon is ezt helyezést érte el. Tavaly a Q2-ben nem ment mért kört, hogy szabadon választhasson gumit a rajthoz. A büntetések miatt  a 12. rajtkockából indulhatott, a futamon is ezen a helyen végzett.

Verstappen

2015-ben Toro Rossóval Fernando Alonso büntetése után tizedikként pontot szerzett. 2016-ban motorhiba miatt a hatodik helyről kiállni kényszerült – akkor még nem tudta, hogy utoljára indult az akkori csapata színeiben… Tavalyelőtt a Red Bull pilótájaként hetedik helyről indulva ötödik lett. Tavaly összesen 43 (!) hely büntetést szedett össze (erőforráselemek és váltó cseréje, valamint sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt). A Q2-ben nem ment mért kört, 11. helyett az utolsó előtti helyről kellett indulnia, ahonnan előretört, a többiek kerékcseréi után vezetett is a versenyben, majd 10 körrel a vége előtt megejtette a sajátját, ötödik helyre jött vissza.

Sainz

2015-ben Toro Rossóval a harmadik szabadedzésen balesetet szenvedett, így bizonytalan volt a rajthoz állása, végül engedték indulni a futamon, de fékhiba miatt kiállni kényszerült. 2016-ban a 12. helyen végzett. Tavalyelőtt három rajthely büntetést hozott magával a bahreini ütközéséért, a futamon tizedik lett. Tavaly Renault-val nem ment mért kört a Q2-ben, hogy szabadon választhasson gumit a rajtra, ennek ellenére csak a 17. helyen végzett.

Russell

Tavaly a Forma–2-ben a főfutamon negyedik lett, a sprintet megnyerte.

Bottas

2014-ben Williamsszel a harmadik helyről rajtolt, a futamon is ezt a helyezést érte el, leggyorsabb kört futva. 2015-ben is esélye volt a dobogóra, de az utolsó körben ütközött Kimivel és kiesett, 12. helyezettnek jegyezték. 2016-ban ugyancsak a dobogóért harcolt Kimivel és Hamiltonnal, de végül negyedik helyen zárta a versenyt. Tavalyelőtt a Mercedes színeiben harmadik helyről indulva élre tört a rajt után, és megszerezte első nagydíjgyőzelmét. Tavaly pole-ból indulva és leggyorsabb körrel szintén esélyes volt a győzelemre, de a 25. körben utasításra elengedte csapattársát, Hamiltont, aki mögött végül második lett. A dobogón látható volt az arcán a csalódottság, idén vajon vissza tud vágni?

Kubica

Korábbi Forma–1-es pályafutása idején még nem volt Orosz Nagydíj, így először fog Szocsiban versenyezni.

Giovinazzi

A tavalyi első szabadedzésen a Sauber tesztpilótájaként vett részt.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr1215174052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása