Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző V/18.

Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

2019. október 26. - F1 Hierro

A Mexikói Nagydíjak ez elmúlt két évben Lewis Hamilton bajnokavatásáról szóltak, és erre idén is megvan az esély, bár most eggyel több futam van hátra, és Valtteri Bottas helyezésén is nagyban múlik. Az elmúlt két futamon egyik alkalommal sem állt dobogóra Hamilton, most viszont erre szüksége lenne. Eddig egyszer nyert Mexikói Nagydíjat (2016-ban), akkor viszont nem lett világbajnok. Az elmúlt két évben Max Verstappen volt a győztes, akkor még TAG Heuer néven Renault-motorokkal, most viszont a Honda erőforrásaival próbálkozhat újra. Hamilton csapattársának és immár egyetlen üldözőjének, Bottasnak két dobogós helyezése van Mexikóból. A Ferrarival Sebastian Vettel is közbeszólhat, aki még nem nyert Mexikói Nagydíjat. Csapattársa, Charles Leclerc tavaly még Sauberrel hetedik lett.

Lesznek izgalmak és lesz bajnokavatás?

Hamilton

A 2015-ös futamra már friss háromszoros világbajnokként érkezett, első sorból rajtolva második lett csapattársa, Nico Rosberg mögött. 2016-ban élről indult, bár a rajtnál elfékezte magát, meg tudta tartani a pozícióját, és végül megnyerte a futamot. Tavalyelőtt harmadik helyről indulva a rajt után Vettellel koccanva defektet kapott, a mezőny végéről kellett visszazárkóznia, végül feljött a kilencedik helyre, amiért három körrel a végre előtt Fernando Alonsóval kellett csatáznia, és ez is elegendő volt arra, hogy bebiztosítsa a negyedik világbajnoki címet. Tavaly ismét a világbajnoki cím bebiztosítása volt a tét, harmadik helyről indulva a rajtnál előrejött másodiknak. A 39. körben Vettel előzte meg, a 47. körben pedig Ricciardo ellen védekezve elfékezte magát az elfogyó gumikon. A második kerékcsere és Ricciardo kiesése után negyedik helyen futott be, ezzel sikerült a címvédés. Meglesz sorozatban a harmadik?

Ricciardo

2015-ben Red Bull-lal az időmérőn és a futamon is az ötödik helyen végzett, átvészelve a rajt utáni ütközést Vettellel. 2016-ban negyedik helyről indulva ötödik helyen futott be, de végül harmadik helyezettnek könyvelték el, miután Verstappent és Vettelt is megbüntették. Tavalyelőtt hetedik lett az időmérőn, az elhasznált erőforráselemek miatt húsz rajthely büntetést kapott, a 16. helyről indulhatott. A futamot a turbó problémái miatt fel kellett adnia. Tavaly megszerezte a pole pozíciót, de a rajtnál elvesztette a vezető helyet, harmadik helyre esett vissza. A 47. körben megelőzte Hamiltont, majd Vettel második cseréje után a második helyre jött fel, de a 62. körben hidraulikai hibával kiesett.

Norris

A tavalyi első szabadedzésen a McLaren tesztpilótájaként vett részt.

Vettel

2015-ben a rajt után ütközött Ricciardóval, ami miatt defektet kapott és visszaesett a mezőny végére. Innen sikerült felzárkóznia, de később kicsúszott és véget ért a versenye, be kellett küldeni a safety cart is miatta. 2016-ban hetedik helyről indult. Innen feljött negyediknek Verstappen mögé, aki csak kanyarlevágással tudta tartani a pozícióját, amit a verseny végéig nem adott át (ehhez volt is egy két szava Vettelnek a versenyigazgatóság felé…). Verstappen mögé beragava már Ricciardóval szemben is védekeznie kellett, ami közben szabálytalanul váltott irányt. Így a leintés után volt egy kis káosz, hányadik helyen is végzett: miután öt másodperccel megbüntették Verstappent, felállhatott a dobogó harmadik fokára, de utána őrá is kiszabtak egy tíz másodpercest, így hivatalosan ötödik lett. Tavalyelőtt élről indult, de a rajt után elvesztette a vezető helyet, Verstappenel és Hamiltonnal koccanva megsérült az első szárnya, emiatt ki kellett állni a boxutcába. A futam végére a negyedik helyre zárkózott vissza, ami kevésnek bizonyult a bajnoki esélyei életben tartására. Tavaly negyedik helyről rajtolt. A 39. körben Hamilton megelőzésével sikerült megszereznie a második helyet, majd a második kerékcseréje után Ricciardo mögé került, akit megelőzni nem tudott, de az ausztrál kiesése miatt mégis lett a második hely, a bajnoki reményei azonban Hamilton negyedik helyével ismét elszálltak.

Räikkönen

2015-ben Ferrarival különböző cserék miatt annyi rajtbüntetést szedett össze, hogy az utolsó előtti helyről kellett rajtolnia. A futamon ütközött Bottasszal, ami után kitört a jobb hátsó kereke és kiesett. 2016-ban hatodik helyről indult, bár a futamon egy időre visszaesett, végül Hülkenberget megelőzve visszaszerezte a hatodik helyezést. Tavalyelőtt ötödik helyről indulva a dobogó harmadik fokára állhatott. Tavaly hatodik helyről indult, a két Mercedes elfékezése és kerékcseréje, majd Ricciardo kiesése után sikerült megismételnie a harmadik helyezését.

Grosjean

2015-ben a Lotus színeiben tizedik helyezést ért el. 2016-ban a Haas pilótájaként a parc fermé szabályok megsértése miatt boxutcából rajtolt, a futamon huszadik helyen végzett. Tavalyelőtt 19. lett az időmérőn, de a hátrasorolások miatt négy hellyel előrébb indulhatott. A futamon két kör hátránnyal, utolsó célba érkezőként 15. helyen végzett. Tavaly 16. lett az időmérőn, az austini karambolja miatt három rajthely büntetést hozott magával, Gasly büntetésével két hely hátrasorolást jelentett. A futamon 16. helyen végzett.

Gasly

Tavalyelőtt a kihagyott austini futam után tért vissza a mezőnybe. Az időmérőn nem sikerült mért kört mennie, de engedték rajthoz állni. Kapott egy húszhelyes büntetést az erőforráselemek cseréje miatt, de már nem volt hová hátrasorolni. A futamon 13. lett. Tavaly 15. lett az időmérőn, miután a Q2-ben nem futott mért kört. Erőforráselemek és váltó cseréje miatt húsz rajthely büntetést kapott, így a rajtrács végéről indult, innen feljött a pontszerző tizedik helyre.

Pérez

Bár hazai versenyző, korábbról csak minimális tapasztalata volt a pályáról: az A1 GP 2006/2007-es szezonjában járt itt, de nem ő állt rajthoz a futamon, csupán az edzésen vett részt.

A 2015-ös futamon Force Indiával nyolcadik lett. 2016-ban a kilencedik helyért üldözte Felipe Massát, de egyetlen előzési kísérlete sikertelen maradt, így tizedik helyen végzett. Tavalyelőtt tizedik lett az időmérőn, a hátrasorolások miatt egy hellyel előrébb indulhatott. A futamon hetedik helyezést ért el. Tavaly a Racing Point Force India színeiben fékhibával kiesett.

Leclerc

A tavalyelőtti hétvégén a Sauber tesztpilótájaként vett részt az első szabadedzésen.

Tavaly már indult a futamon is, kilencedik helyről rajtolva hetedik helyezést ért el.

Stroll

Tavalyelőtt Williamsszel 11. helyről indulva (egy helyet nyerve a hátrasorolásokon) hatodik helyezést ért el. Tavaly 12. helyen végzett.

Magnussen

2016-ban Renault-val 17. helyen végzett. Tavalyelőtt a Haas pilótájaként 18. lett az időmérőn, a hátrasorolások miatt négy hellyel előrébb indulhatott, nyolcadikként sikerült pontokat szereznie. Tavaly 15. helyen végzett.

Albon

Első mexikói versenye lesz.

Kvjat

2015-ben a Red Bull színeiben negyedik helyezést ért el a futamon, csapattársa, Ricciardo előtt. 2016-ban Toro Rossóval 18. helyen végzett. Azóta nem indult Mexikóban, miután tavalyelőtt az év során másodjára váltotta le a csapat.

Hülkenberg

Force Indiával 2015-ben hetedik lett, a csapattárs Pérez előtt. 2016-ban a Ferrarik előtt ötödik helyről indult, a futamon sokáig hatodik helyen állt, amikor Kimi előzési kísérlete közben megpördült, így végül megismételte előző évi helyezését (de ezúttal is felülmúlta a hazai kedvencet). Tavalyelőtt Renault-val nyolcadik lett az időmérőn, a hátrasorolások révén egy hellyel előrébb indulhatott, de a futamon az erőforrás hibája miatt kiesett. Tavaly hetedik helyről rajtolva hatodik helyezést ért el.

Verstappen

2015-ben Toro Rossóval kilencedik helyen végzett. 2016-ban a Red Bull színeiben harmadik helyről indult. A futamon több vitatott esete volt. A rajt után kiszorította Nico Rosberget, bár megelőzni nem tudta. Később is üldözte a németet, de egyetlen előzési kísérlete végén Rosberg megvédte a pozíciót. Ezután egyre inkább leszakadt tőle, és hátrafelé kellett figyelnie Vettelre és Ricciardóra. A harmadik helyet csak kanyarlevágással tudta megtartani, de nem adta át Vettelnek a pozíciót, inkább feltartotta, hogy Ricciardo megközelíthesse. A leintés után már készült az eredményhirdetésre harmadikként, de öt másodperc büntetést kapott (deja vu…). Így átmenetileg ötödiknek számított, de végül a tíz másodpercre büntetett Vettel előtt hivatalosan negyedik lett. Tavalyelőtt a második helyről indulva a rajtnál élre állt, megnyerte a futamot. Tavaly szintén második helyről indult, a rajtnál átvette a vezetést. A kerékcsere után a Ferrarik mögé került, de sikerült Kimit megelőznie, majd Vettel cseréje után újra élre állt, végül újabb győzelmet aratott.

Sainz

Toro Rossóval 2015-ben 13., 2016-ban tizedik helyről rajtolva öt másodperc büntetéssel 16. helyen végzett. Tavalyelőtt Renault-val kilencedik lett az időmérőn, a hátrasorolások miatt egy hellyel előrébb indulhatott, a kormánymű problémái miatt kiesett. Tavaly nyolcadik helyről rajtolt, de az akkumulátora megadta magát.

Russell

Első mexikói versenye lesz.

Bottas

A Williams színeiben 2015-ben a dobogó harmadik fokára állhatott a két Mercedes-pilóta mellett, a Kimivel való ütközést is átvészelve. 2016-ban nyolcadik helyről indult, bár a futamon Massa mögé került, a friss gumikon gyorsabb volt csapattársánál, aki maga elé engedte, így a végén is meglett a nyolcadik helyezés. Tavalyelőtt Mercedesszel negyedik helyről rajtolva második helyezést ért el. Tavaly ötödik helyről indult, a rajtnál összeért Vettellel. A 48. körben az elfogyó gumikon elfékezte magát, így Kimi mögé került a hatodik helyre. Ricciardo kiesése után ötödik lett, a hiperlágy gumikon leggyorsabb kört futva.

Kubica

Mexikóban még csak ralikon indult, ezen a pályán először fog versenyezni.

Giovinazzi

Tavalyelőtt a Haas, tavaly a Sauber pénteki tesztpilótájaként vett részt a szabadedzésen.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr8315265462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása