Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző VI/7.

Toszkán Nagydíj, Mugello

2020. szeptember 11. - F1 Hierro

A Forma-1 mezőnye maradt Olaszországban, de a nagy múltú Monza után most új helyszínre látogatnak, az eddig inkább motorversenyekről és tesztpályaként ismert Mugellóba, ahol az első Toszkán Nagydíjat rendezik a vírushelyzet miatt felforgatott szezonban.

Miután mind a nagydíj, mind a pálya most mutatkozik be a világbajnokságban, ezúttal nem lesz konstruktőri kiadása a visszatekintésnek. A csapatokat illetően azt érdemes megemlíteni, hogy a Ferrarinak ez a hazainál is hazaibb pályája, hiszen a pálya az ő tulajdonuk. A futam hivatalos elnevezésébe is bekerül a nevük, annál is inkább, mert éppen itt állhatnak rajthoz 1000. alkalommal világbajnoki futamon. A jeles jubileum előtt különleges festéssel tisztelegnek,  a Forma-1-es bemutatkozásuk idejét felidézve.

2012-ben rendeztek itt kollektív évközi tesztet, a jelenlegi csapatok közül részt vett a Ferrarin kívül a Red Bull, a McLaren, a Williams, másoknak pedig az elődeik: a Renault-nak a Lotus, az AlphaTaurinak a Toro Rosso, a Racing Pointnak a Force India, az Alfa Romeónak a Sauber. Ilyen értelemben egyedül a 2016-ban jogelőd nélkül beszálló Haasnak nincs itt régebbi tapasztalata.

Ami a versenyzőket illeti, egy részüknek olyan alacsonyabb kategóriás szériákból lehet tapasztalatuk, amelyeket nem a Forma-1 betétfutamaként rendeznek.

A bombameglepetést hozó Olasz Nagydíj után vajon visszaáll a szezon a szokásos kerékvágásba, vagy az új verseny fel tudja valamelyest kavarni az erőviszonyokat?

Hamilton

Nem versenyzett még a pályán, a 2012-es kollektív teszten sem vett itt részt.

Ricciardo

2007-ben az olasz Forma Renault 2.0-ban az itteni hétvége mindkét futamán negyedik lett. 2012-ben a Forma–1-es kollektív teszten a Toro Rosso pilótájaként vett részt.

Norris

2015-ben az olasz Forma–4-es hétvége futamain 12., hetedik és nyolcadik helyen végzett.

Vettel

2012-ben még a Red Bull színeiben vett részt az itteni kollektív teszten. Az idei szezon kezdete előtt 2018-as Ferrarival tesztelt a pályán.

Latifi

2012-ben az olasz Forma–3-ban a hétvége első futamán nyolcadik lett, a másodikon 12., a harmadikon kiesett.

Räikkönen

Nem versenyzett még a pályán, 2012-ben a kollektív teszten sem vett részt, viszont 2000-ben itt vezetett először Forma–1-es autót, amikor a Saubert tesztelte.

Grosjean

2007-ben a Forma–3 Euroszériában a hétvége első futamát megnyerte, a másikon második lett. 2012-ben a Lotus pilótájaként részt vett az itteni kollektív Forma–1-es teszten, ahol a legjobb köridőt futotta.

Gasly

2013-ban az alpesi Forma Renault 2.0 hétvégéjének első futamán 11., a másikon harmadik helyezést ért el.

Pérez

Nem versenyzett még a pályán, 2012-ben Sauberrel részt vett a kollektív teszten.

Leclerc

2014-ben az alpesi Forma Renault 2.0 hétvégéjének mindkét futamán második lett. Idén a szezon kezdete előtt egy 2018-as Forma–1-es Ferrarit vezetett a pályán.

Stroll

2014-ben az olasz Forma–4-es hétvégén az első futamon második lett (de első helyért járó pontokat kapott a bajnokságban, mert a győztes pilóta eredménye az olasz F4 Trophy értékelésébe számított), a másodikat megnyerte, a harmadikon hatodik lett.

Magnussen

Nem versenyzett még a pályán.

Albon

2012-ben az alpesi Forma Renault 2.0 hétvégéjén 17. és kilencedik helyezést ért el.

Kvjat

2012-ben az alpesi Forma Renault 2.0-ban a hétvége mindkét futamát megnyerte.

Ocon

Nem versenyzett még a pályán (2012-ben az alpesi Forma Renault 2.0-ban szerepelt, de az itteni hétvégén nem vett részt).

Verstappen

Nem versenyzett még a pályán.

Sainz

Nem versenyzett még a pályán.

Russell

2014-ben az alpesi Forma Renault 2.0 hétvégéjén ötödik és hetedik helyezést ért el.

Bottas

Nem versenyzett még a pályán.

Giovinazzi

Bár hazai pilóta, nem versenyzett még a pályán, 2018-ban Le Mans-ra készülve tesztelt itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr6616198372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fortune hai 2020.09.14. 00:09:36

amúgy simán lehetne most is csak szigorúan az F1-ről beszélni, nem Hamilton pólójáról, mert van téma, csak hát igazából már nem is érdekli őket a dolog, csak Senna meg Kimi meg úgy általában a régi szép idők felé való nosztalgiázás.

F1 Hierro 2020.09.14. 20:47:50

@fortune hai: Kiminél most még akár a jelenről is lehetne, hiszen ott volt az elrontott kerékcsere és az időbüntetés után kiautózott pontszerzés. :)

fortune hai 2020.09.15. 18:07:42

@fortune hai: ami ugye nem is feltétlenül miatta a legérdekesebb.

fortune hai 2020.09.26. 17:59:37

úgy néz ki, marad Raikkönen, ami azért is lesz vicces kicsit, mert négy bajnok lesz a mezőnyben, ez a felállás ezekkel az emberekkel pedig már majdnem 10 éve, 2012-ben is összejött, csak akkor még pluszban Buttonnal és MS-sel.
süti beállítások módosítása