Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző VII/6.

Azeri Nagydíj, Baku

2021. június 05. - F1 Hierro

A bakui utcai pálya 2016-ban került a versenynaptárba, a tavalyi kényszerű kihagyás után idén visszatért. Az eddigi négy versenyből hármat a Mercedes nyert (a legutóbbit is), egyet a Red Bull Racing. Ezúttal egy Ferrari indulhat az élről Charles Leclerc révén, utána pedig változatos a kép: egy Mercedes, egy Red Bull, egy AlphaTauri, egy McLaren. Vajon mit hoz ezek után a futam? Főleg, ha ott is annyian csapják a falhoz az autót, mint az időmérőn...

Mercedes

A 2016-os Európa Nagydíjon a két versenyző számára ellenkező előjellel alakult a hétvége. Nico Rosberg megszerezte a pole pozíciót, a futamot zavartalanul megnyerte, végig vezetve, és leggyorsabb kört is futott, ez volt pályafutása második Grand Chelem-je Szocsi után. Hamilton viszont tizedik helyről rajtolhatott, miután a Q3-nak véget vetett, amikor odacsapta az autóját és eltört a felfüggesztése. A futamon, ahol a hibrid rendszerrel akadt problémáit rádiós segítség nélkül volt kénytelen megoldani, ötödik helyen végzett. 2017-ben az első sorból indultak. Hamiltonnak sikerült eljönnie a rajtnál, Bottas viszont ütközött Kimivel és defektet kapott, körhátrányban a mezőny végére került. Mégis sikerült visszahoznia magát, olyannyira, hogy az utolsó pillanatban Strollt megelőzve megszerezte a második helyet. Hamilton, aki kétszer is összekoccant Vettellel, a meglazult nyaktámasz miatt boxkiállásra kényszerült, végül ötödik helyig jött vissza a végére. 2018-ban Hamilton és Bottas a 2-3. helyről indultak. A második biztonsági autós fázis után Bottas élen állt, Hamilton a harmadik helyen haladt. Vettel rosszul sikerült előzési kísérlete után Hamilton feljött a második helyre, majd Bottas defektet kapott és kiesett. Így Hamilton győzött, Bottast a megtett táv miatt 14. helyezettnek jegyezték. Tavalyelőtt első sorból indulva kettős győzelmet arattak, Bottas nyerte a futamot Hamilton előtt.

Red Bull

A 2016-os Európa Nagydíjon Ricciardo az első sorból rajtolhatott, de korán kihívták kerékcserére, ami után még egyszer jönnie kellett, végül hetedik lett a futamon, míg Verstappen mögötte végzett nyolcadikként. 2017-ben az ötödik helyről induló Verstappen műszaki probléma miatt kiállt. A tizedik helyről induló Ricciardo a futam elején kiállt a boxba, miután törmeléket szedett fel, de sikerült felzárkóznia, a piros zászló utáni újraindításkor megelőzte a két Williamset, ekkor harmadik volt, majd Hamilton boxkiállása és Vettel büntetése után élre állt és meg is nyerte a versenyt, ami az istálló első diadala volt a szezon során. 2018-ban Ricciardo és Verstappen a negyedik helyért keményen csatázott, aminek során össze is értek, míg a 40. körben be nem következett a csapatvezetők rémálma: a két versenyző kiütötte egymást. Tavalyelőtt Honda motorral Verstappen a második sorból rajtolva negyedik helyezést ért el; Gasly, akit kizárták a időmérőről az üzemanyag-átfolyási limit átlépése miatt, a féltengely hibája miatt kiesett.

McLaren

A 2016-os Európa Nagydíjon Alonso váltóhiba miatt feladta a futamot, Jenson Button a 11. helyen végzett, de nem volt esélye a pontszerző helyre. 2017-ben Alonso és Stoffel Vandoorne mindketten tetemes rajtbüntetést halmoztak fel az erőforrás elemeinek cseréje miatt, bár ez gyakorlatban nem sokat jelentett mások büntetései miatt (na meg azért, mert már nem volt hova hátrébb sorolni őket). Alonso jó versenyt futva kilencedik, Vandoorne 12. lett. 2018-ban Renault motorral sikerült a kettős pontszerzés: Alonso, aki az első körben Szergej Szirotkinnal ütközve defektet kapott, a hetedik helyre tudott feljönni; Vandoorne kilencedik lett. Tavalyelőtt Sainz és Norris 7–8. helyen végeztek.

Aston Martin

Az előd Force India színeiben Pérez a 2016-os Európa Nagydíjon remekelt: előbb második helyen végzett az időmérőn, bár váltócsere miatt öt hellyel hátrébbról indult, ahonnan a futam végére sikerült feljönnie a harmadik helyre, így dobogóra állhatott. 2018-ban ismét sikerült Péreznek a harmadik helyezés. Tavalyelőtt a Racing Point színeiben Pérez hatodik, Stroll kilencedik lett.

Alpine

A Renault legjobb bakui eredménye Sainz ötödik helyezése 2018-ban. Tavalyelőtt nem szereztek pontot, Nico Hülkenberg 14. helyen végzett, Ricciardo kicsúszás után Danyiil Kvjat autójának tolatva kiesett.

Ferrari

A 2016-os Európa Nagydíjona két pilóta a második sort foglalta el a rajtrácson. A kerékcserék után Kimi második helyen állt, de előbb időbüntetést kapott, majd további problémái akadtak, így maga elé engedte Vettelt, akinek sikerült megtartania a második helyet, míg Kimi végül negyedikként zárta a futamot. 2017-ben szintén a második sorból indultak. Kimi a rajt után ütközött Bottasszal, ami miatt visszaesett. Később is viszontagságosan alakult a versenye: a Force Indiák ütközése után törmelékre hajtott, de a félbeszakítás alatt helyrerakták az autóját. Azonban tiltott helyen szerelték, így áthajtásos büntetést kapott, majd később ki is állt. Vettel Hamilton mögött haladt a második helyen, amikor hátulról belement a szerinte „féktesztelő” riválisába, majd bosszúból oldalról is ráhúzott, ami miatt 10 másodperc stop-and-gót kapott, de a kényszerűségből boxba álló Hamilton elé jött vissza, és előtte is maradt, negyedik lett a futamon. 2018-ban Vettel élről indult, Kimi a hatodik helyről. A Red Bullok ütközése miatti biztonsági autós fázis után Vettel második helyen állt a két Mercedes között. Bottast megpróbálta megelőzni, de elfékezte magát, így visszaesett. Bottas defektje után Kimi második, Vettel negyedik lett. Tavalyelőtt a második sorból rajtoló Vettel harmadik, a Q2-ben az autóját összetörő Leclerc leggyorsabb körrel ötödik lett.

AlphaTauri

A 2016-os Európa Nagydíjon Kvjat a hatodik helyről rajtolhatott, de a futamot ő és Sainz is feladta a felfüggesztés problémái miatt. 2017-ben Kvjat és Sainz majdnem ütköztek a futam elején, Sainz megpördülés árán kerülte el. Kvjat hamar kiállni kényszerült, ráadásul olyan helyen, ahol útban volt, így safety car fázist okozott. Sainz végül a pontszerző nyolcadik helyen zárt. 2018-ban Brendon Hartley 107%-on kívüli időt ment, engedték indulni. Utolsóelőtti rajtkockából indulva tizedik lett, míg Gasly 12. helyen végzett. Tavalyelőtt Alexander Albon 11. helyen végzett, Kvjat kiesett, miután Ricciardo nekitolatott az autójának.

Alfa Romeo

Az előd Sauber legjobb bakui eredménye Leclerc 2018-as hatodik helyezése volt.

Tavalyelőtt az időmérőn mindkét versenyzőt büntették: Kimi eredményét törölték, miután az első szárnya szabálytalannak bizonyult, így a boxutcából rajtolt; Giovinazzit erőforráselem cseréje miatt tíz hellyel hátrasorolták. Ebből a helyzetből Kimi tizedik, Giovinazzi 12. helyezést ért el.

Haas

A 2016-os Európa Nagydíjon Romain Grosjean a 13., Esteban Gutiérrez a 16. helyen végzett, mindketten körhátránnyal. 2017-ben Kevin Magnussen hetedikként szerzett pontokat, a futam során volt egy szép kettős előzése is Felipe Massa és Hülkenberg ellen. Grosjean 13. lett. 2018-ban Magnussen 13. helyen végzett, Grosjean falnak ütközve kiesett. Tavalyelőtt Magnussen ismét 13. lett, Grosjean pedig fékhiba miatt esett ki.

Williams

A 2016-os Európa Nagydíjon Bottas hatodik, Massa tizedik lett. Két rekord is a csapathoz fűződött a hétvégén: az időmérőn Bottas nem hivatalosan mért csúcssebessége, a futamon pedig a kerékcsere gyorsasága Massa autóján (utóbbit azóta a Red Bull megdöntötte). A 2017-es hétvége a szezon csúcspontja lett a csapat számára. Stroll és Massa 8-9. helyről indultak. Massa feljött a harmadik helyig, Vettelt is szorongatva. A piros zászló utáni repülőrajtot 3-4. helyről várták, de Ricciardo mindkettejüket megelőzte. Massa a felfüggesztés sérülése miatt kiesett, Stroll viszont Vettel büntetése és Hamilton boxkiállása után második helyen találta magát. Bár az utolsó pillanatban Bottas megelőzte, így is önmaga első dobogójának örülhetett. 2018-ban Stroll nyolcadik lett, Szergej Szirotkin a rajt után Alonsóval ütközve kiesett. Tavalyelőtt Russell és a Q1-es autótörés után boxutcából rajtoló Robert Kubica 15–16. helyen végeztek. Kubica áthajtásos büntetést is kapott a futam során, miután túl korán engedték felállni a boxutca kijáratához a rajtnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr1516583240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása