Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző X/19.

USA Nagydíj, Austin

2024. október 19. - F1 Hierro

Technikai okok miatt kicsit megkésve, de még a hétvége jelentősebb része előtt következzen a csapatok eredményeinek felidézése.

Az Amerikai Egyesült Államok már a kezdetekből jelen volt a futamrendező országok között a Forma-1es világbajnokságban, igaz, a kezdeti években a pontversenybe számító Indianapolis 500 kevésbé vonzotta az európai élmenőket, 1959-től viszont már "valódi" nagydíjat is rendeztek. A verseny többször vándorolt, időnként kettő, sőt három futamot is rendeztek az országban (tavaly óta ismét így van), a hivatalos United States Grand Prix helyszínei Sebring (1959), Riverside (1960), Watkins Glen (1961-80), Phoenix (1989-91) és Indianapolis (2000-2007, félig használva az ovált) voltak, majd 2012-ben került be a jelenlegi helyszín, Austin, ami azóta 2020-at leszámítva rendszeresen vendégül látja a mezőnyt.

A korábbi helyszíneken a Ferrari, a McLaren és a Williams ért el győzelmet a jelenlegi csapatok közül.

Az első austini versenyt a McLaren nyerte még Lewis Hamiltonnal, aki később a Mercedes színeiben halmozta itt a sikereket. 2013-ban a Sebastian Vettel győzött a Red Bull Racing színeiben, amely az utóbbi három évben uralta az itteni futamokat (is). A Ferrari eddigi egyetlen austini győzelmét 2018-ban szerezte Kimi Räikkönen.

Idén is utóbbi négy csapatnak a küzdelmeire lehet számítani, de vajon közöttük hogyan alakulnak az erőviszonyok?
(A szöveg a mai sprint előtt íródott, emiatt annak fejleményeire nem reflektál.)

 

 

 

Red Bull

Első USA Nagydíjukon Indianapolisban 2005-ben csatlakoztak a Michelin-bojkotthoz. Egy évvel később David Coulthard hetedikként pontokat szerzett, Christian Klien a rajt utáni tömegkarambolban kiesett. 2007-ben szintén egy hetedik hely és egy rajtbaleset miatti kiesés a mérleg, de ezúttal előbbi Mark Webber, utóbbi Coulthard nevéhez fűződik.

Austinban 2012-ben Sebastian Vettel második helyével őrizte előnyét a világbajnokság élén, egyúttal a csapat bebiztosította a konstruktőri címet. Webber a generátor problémájával kiállt. 2013-ban kettős dobogót ünnepelhettek: Vettel sorozatban nyolcadik futamgyőzelmét szerezte, Webber harmadik lett. 2014-ben Daniel Ricciardo ért el harmadik helyezést, Vettel boxutcából rajtolva hetedik lett. 2015-ben Ricciardo tizedik lett, Danyiil Kvjat kiesett. 2016-ban a második sorból indultak, Ricciardo a rajt után előrejött a második helyre, de ezután nem alakult szerencsésen a futam: Verstappen előbb tévesen jött ki a boxba, később pedig váltóhiba miatt kiállt, ráadásul virtuális biztonsági autós fázist okozott. Ebből pedig a Mercedes jött ki jobban, így Ricciardo végül harmadik lett. 2017-ben nem sikerült a dobogó: a hátrasorolás miatt 16. rajthelyről felzárkózó, később öt másodperces büntetést kapó Verstappen negyedik lett, Ricciardo motorhibával kiesett. 2018-ban a váltócsere miatt a 18. rajthelyről induló Verstappen második lett, a hajrában a kerékcseréről visszatérő Hamilton elé kerülve; az időmérőn ötödik, Vettel büntetésével negyedik helyről rajtoló Ricciardo az akkumulátor hibájával kiesett. 2019-ben Verstappen harmadik helyről indult, a rajtnál előrejött másodiknak, a kerékcserék után harmadik helyre került a Mercedesek mögé; Albon hatodik helyről indulva visszább esett a rajt után, de végül ötödik lett úgy, hogy háromszor is kereket cserélt.

2021-ben Verstappen élről indult, bár a rajtnál Hamilton megelőzte, a kerékcseréknél bejött az elévágásos taktika, és Hamiltont a verseny végéig maga mögött tartva sikerült győznie; Pérez az időmérőn és a futamon is harmadik lett. Tavalyelőtt eredetileg a második sort szerezték volna meg az időmérőn, de Leclerc hátrasorolása révén Verstappen az első sorból rajtolhatott, Pérez viszont az elhasznált erőforráselemek miatt öt hellyel hátrébb sorolva az ötödik sorból. Verstappen a rajtnál élre állt, bár a második kerékcserénél időt veszített, Leclerc és Hamilton megelőzésével visszaszerezte a vezető pozíciót, és másodjára is megnyerte a futamot. Pérez a negyedik helyre jött fel, a csapat pedig kilenc év után újra megnyerte a konstruktőrök világbajnokságát. Tavaly a már világbajnokként érkező Verstappen élről indulva megnyerte a sprintet, Pérez a negyedik sorból rajtolva Piastriés Sainz megelőzésével két helyet javítva ötödik lett. A futamon Verstappen a harmadik sorból rajtolt, miután a Q3-ban pályaelhagyás miatt törölték a legjobb idejét, Pérez az ötödik sorból. A futamon mindketten tudtak javítani, Verstappen sorra előzte a riválisokat, a 28. körben Norris megelőzésével át is vette a vezetést, a második kerékcseréje után az egy cserénél maradó Leclerc mögé került, de a 39. körben őt is megelőzte, így meglett a futamgyőzelem; Pérez az 53. körben Leclerc megelőzésével feljött az ötödik helyre, Hamilton kizárása után pedig negyedik helyezést ért el.

Mercedes

A 2012-es versenyük haloványra sikerült: Nico Rosberg 13., Michael Schumacher 16. lett. 2013-ban Hamilton negyedik, Rosberg kilencedik lett. Utána Hamilton révén sorozatban nyerték a versenyt. 2014-ben kettős győzelmet arattak, Hamilton nyert Rosberg előtt. 2015-ben szintén ők versengtek a győzelemért és a világbajnoki címért, Rosberg hibája után Hamilton kerekedett felül mindkettőben. 2016-ban első sorból rajtoltak, Hamilton rendben eljött a rajtnál és gond nélkül győzött, Rosberget viszont a rajtnál megelőzte Ricciardo. A gumistratégia révén megpróbálták visszavenni a második helyet, de végül a virtuális biztonsági autós fázis is a kezükre játszott, így meglett a kettős győzelem. 2017-ben ismét az élről induló Hamilton nyert, Bottas ötödik lett. 2018-ban megszakadt a győzelmi sorozat, az élről induló és leggyorsabb kört futó Hamilton harmadik lett, miután Kimi Räikkönen lerajtolta, a két kiállásos stratégiája pedig nem vált be. Ezzel elodázta a bajnokavatást a következő futamra. Bottas ötödiknek futott be, miután az utolsó előtti körben Vettellel szemben sikertelenül védekezett. 2019-ben újra sikerült a kettős győzelem, de ezúttal az élről induló Bottas kerekedett felül az eltérő stratégián lévő Hamiltonnal szemben, akit előbb a 24., majd az 52. körben is visszaelőzött. Az ötödik helyről induló, az első körben előrébb törő Hamiltonnak második helyezést hozott az egykiállásos stratégia, de ez is elég volt a hatodik világbajnoki cím is ünneplésére.

2021-ben Hamilton az első sorból indult, a rajtnál élre állt, de a kerékcsere után a hamarabb kiálló Verstappen mögé tért vissza, és később ugyan közeledett hozzá, de megelőznie nem sikerült, így második helyezést ért el leggyorsabb körrel; a motorcsere miatt öt rajthely büntetéssel a kilencedik helyről induló Bottas hatodik helyre jött fel. Tavalyelőtt eredetileg a harmadik sorba kvalifikálták volna magukat, de a hátrasorolások révén a másodikba léptek elő. A futamon Hamilton második helyezést ért el. Russell a rajtnál ütközött Sainzzal, amiért öt másodperc büntetést kapott, végül leggyorsabb kört futva ötödik lett. Tavaly a sprinten Hamilton harmadik helyről indult, Leclerc-t lerajtolva második lett; Russell a sprintszétlövésen nyolcadik lett, de Leclerc SQ1-es feltartása miatt három hellyel hátrébb sorolták, innen eredetileg hetedik helyre jött fel, de miután Piastrit pályaelhagyással előzte meg, öt másodperc büntetést kapott, ezzel nyolcadik helyen végzett. A futamon Hamilton harmadik rajtkockából indult, a rajtnál egy helyet veszített Sainzzal szemben, akit a 4. körben visszaelőzött, majd két körrel később Leclerc-t is, Verstappen viszont az első kerékcserénél elé vágott. A második cserénél közepeseket raktak fel neki, míg a riválisok keményen voltak, ezzel sikerült előbb Leclerc-t, majd Norrist utolérnie és megelőznie,így eredetileg második helyen ért be, de a kopólemez megengedettnél nagyobb elhasználódása miatt kizárták. Russell ötödik helyről indulva a rajtnál visszaesett, némileg visszazárkózva eredetileg hetedik helyen ért célba, majd Hamilton és Leclerc kizárásával ötödik lett.

Ferrari

Ott voltak az első USA Nagydíjon 1959-ben Sebringben, ahol Tony Brooksnak a világbajnoki címre is voltak esélyei, de harmadik helyezése az összetettben másodikra volt elég. 1960-ban viszont, mivel már nem volt esélyük a világbajnokságban, el sem mentek Riverside-ba. Sőt, 1961-ben az első Watkins Glen-i versenyt is kihagyták, pedig Phil Hill friss bajnokként ünnepelhetett volna a hazai közönség előtt, de így csak civilben volt jelen. 1963-ban végre megszakadt a bojkottok sora. 1964-ben John Surtees második lett, amivel nőtt a hátránya egy futammal a vége előtt (de aztán mégis ő ünnepelhetett a végén). Ezen a versenyen egyébként kék-fehérben kellett részt venniük, az amerikai előírások miatt. Ezt követően egészen 1975-ig kellett várni újabb jó szereplésre, akkor a világbajnok Niki Lauda zárta győzelemmel a sikeres szezont. Egy évvel később Lauda harmadik lett, ami első dobogója volt a balesete után, és három pont előnye maradt a zárófutamra. 1977-ben Lauda negyedik helyezettként bebiztosította a világbajnoki címet két futammal a vége előtt – egyúttal ez volt utolsó futama a Scuderia színeiben. 1978-ban Carlos Reutemann, 1979-ben Gilles Villeneuve győzött.

Phoenixben 1989-ben és 1990-ben is mindkét pilótájuk kiesett, 1991-ben Alain Prost második lett a szezonnyitón.

Indianapolisban uralták a pályát: a nyolc versenyből hatot megnyertek, ebből ráadásul öt kettős győzelem volt, és a másik két futam végén is állt pilótájuk a pódiumon. 2000-ben a Michael Schumacher – Rubens Barrichello páros végzett az élen. 2001-ben Schumacher második lett, Barrichello motorhiba miatt kiállt, a megtett táv révén 15.-nek könyvelték el. 2002-ben az ezredmásodperces korszak legszorosabb befutóját produkálták: Barrichello 0,011 másodperc előnnyel nyert a legvégén szándékosan lelassító Schumacher előtt. Ezzel a két világbajnoki cím mellé az összetett második helye is meglett, teljessé téve a tarolást. 2003-ban Schumacher a győzelmével nagy lépést tett a bajnoki cím felé, míg Barrichello hamar kiesett, miután Montoya kiszorította. 2004-ben ismét Schumacher–Barrichello dupla az élen, akárcsak 2005-ben. Utóbbi a Scuderia azévi egyetlen győzelme volt, úgy, hogy a Michelin-bojkott miatt csak hatan maradtak a felvezető kör végére (a Ferrarik mellett a két kiscsapat). 2006-ban újabb kettős siker született, de Schumacher mögött ekkor már Felipe Massa végzett. 2007-ben Massa és Kimi Räikkönen 3-4. helyezést értek el.

Austinban 2012-ben furcsa húzással támogatták bajnokesélyes pilótájukat, Alonsót: a jobb rajthelyet szerző Massa autójában váltót cseréltek, hogy hátrébb sorolják, így a spanyol versenyző kedvezőbb pozícióból indulhatott. A futamon 3-4. helyen végeztek Alonso, Massa sorrendben. 2013-ban Alonso ötödik, Massa 12. lett. 2014-ben Alonso hatodik helyezést ért el, míg Kimi mindössze 13. helyen végzett. 2015-ben a maradék bajnoki esélyei elvesztő Vettel harmadik lett, Kimi kiesett. 2016-ban a harmadik sorból rajtoltak, Kimi kiállt a rosszul rögzített kerék miatt, Vettel negyedik lett. 2017-ben mindkét pilóta dobogóra állhatott: Vettel második, Kimi harmadik lett. 2018-ban az időmérőn második Vettelt három hellyel hátrasorolták, amiért gyorsan hajtott a szabadedzésen piros zászló alatt. Így Kimi örökölte meg a rajthelyét, aki lerajtolta Hamiltont, majd utóbbi második kerékcseréje után visszaszerezte az első helyet, ezzel a csapathoz való visszatérése óta először győzött, a futam elején Ricciardóval küzdve kipördülő Vettel a negyedik helyig tudott visszazárkózni, Bottast megelőzve a vége felé. 2019-ben Vettel a második helyről rajtolt, de az első körben visszaesett, majd a nyolcadik körben a felfüggesztés sérülésével kiesett; a negyedik helyről rajtoló Leclerc pluszpontot érő leggyorsabb körrel a futamon is negyedik lett.

2021-ben eredetileg a harmadik sorba kvalifikálták magukat, de Bottas rajtbüntetésén nyertek egy-egy helyet. A futamon Leclerc negyedik helyezést ért el, Sainzot az első körben megelőzte Ricciardo, akit később sem sikerült visszaelőznie, majd Bottas is megelőzte, így hetedik helyezést ért el. Tavalyelőtt az első sorból rajtolhattak volna, de Leclerc az elhasznált erőforráselemek miatt tíz hellyel hátrébb indult. Az élről induló Sainz Russell-lel ütközve megpördült és a mezőny végére esett vissza, egy körrel később ki is állt; Leclerc, akinek jól jött, hogy az első biztonsági autó alatt kis veszteséggel cserélhetett kereket, a dobogó harmadik fokára állhatott. Tavaly a sprinten Leclerc második helyről indult, a rajtnál sikertelenül próbálkozott Verstappen előzésével, ehelyett őt előzte meg Hamilton, ezzel harmadik lett. Sainz a szétlövésen és a sprintversenyen is hatodik helyen végzett. A futamon az élről induló Leclerc-t Norris lerajtolta, később Hamilton és Verstappen is megelőzte. Ezután megpróbálkoztak az egy kerékcserés taktikával, ami azonban nem fizetődött ki, az élről folyamatosan esett vissza, eredetileg hatodik helyen ért be, de a kopólemez megengedettnél nagyobb elhasználódása miatt kizárták. Sainz negyedik helyről indult, a rajtnál egy helyet javított, később Hamilton és Verstappen megelőzték. Az 50. körben helyet cserélt az elhasznált gumikon szenvedő csapattársával, így eredetileg negyediknek ért be, de Hamilton kizárásával harmadik helyezést ért el.

McLaren

Első dobogójuk az USA-ban Denny Hulme harmadik helye volt Watkins Glenben 1972-ben, majd három évvel később Emerson Fittipaldi és Jochen Mass végzett a pódium két oldalán. 1976-ban pedig James Hunt nyert, aminek köszönhetően három ponttal volt Niki Lauda mögött a zárófutam előtt. 1977-ben megismételte győzelmét.

A phoenixi versenyeken McLaren–Honda-egyeduralom volt: 1989-ben Prost, 1990-ben és 1991-ben Ayrton Senna győzött.

Az első indianapolisi USA Nagydíjon 2000-ben Mika Häkkinen motorhiba miatt kiesett, ami érzékeny veszteséget jelentett a világbajnokság hajrájában. Coulthard ugyan jól rajtolt, de mint kiderült, túl jól: kiugrás miatt 10 másodperces kiállással büntették, így csak ötödik helyen tudott végezni. 2001-ben viszont mindketten dobogósok lettek: Mika régi önmagát idézve szerezte meg utolsó győzelmét, Coulthard harmadik lett. Utóbbi szereplését 2002-ben sikerült megismételni, míg Kimi Räikkönen motorhiba miatt kiállni kényszerült. 2003-ban Kimi élről rajtolva második helyen végzett, Coulthard váltóhiba miatt kiesett. 2004-ben 5-6. helyen végeztek Kimi, DC sorrendben. 2005-ben a többi Michelin-csapathoz hasonlóan bojkottálták a futamot. 2006-ban Juan Pablo Montoya és Kimi összeütköztek és kiestek, ami miatt Montoyával a verseny után szétváltak útjaik (a kolumbiai pilóta nem is indult utána a Forma–1-ben). 2007-ben az újonc Hamilton és Alonso révén kettős győzelmet arattak.

Austinban 2012-ben Hamilton nyert, akinek a csapat színeiben ez volt utolsó futamgyőzelme. Jenson Button ötödik lett. 2013-ban Pérez hetedik, Button tizedik helyen végzett. 2014-ben Kevin Magnussen nyolcadik, Button 12. lett. 2015-ben újra Honda-motorral Button hatodik, Alonso 11. helyen futott be. 2016-ban sikerült a kettős pontszerzés: a virtuális biztonsági autós fázis alatt kereket cserélő Alonso előbb Massát, majd az utolsó körben Sainzot megelőzve ötödik, Button kilencedik lett. 2017-ben Stoffel Vandoorne 12. lett, az időmérőn Q3-ba jutó Alonso motorhibával kiesett. 2018-ban Renault-motorral Vandoorne 11. helyen végzett, Alonso a Stroll-lal való ütközés miatt kiesett. 2019-ben Norris és Sainz a negyedik sorból rajtolva a 7–8. helyen végeztek.

2021-ben Mercedes motorral eredetileg a negyedik sorba kvalifikálták magukat, de Bottas rajtbüntetésével nyertek egy-egy helyet. A futamon Ricciardo ötödik helyezést ért el, az első körben megelőzve Sainzot; Norris nyolcadik lett. Tavalyelőtt Norris a Q3-ba jutott, a hátrasorolások után a harmadik sorból rajtolva hatodik helyezést ért el; a Q1-ben kieső, a hátrasorolásokkal két rajthelyet nyerő Ricciardo 16. helyen végzett. Tavaly a sprinten Norris a második sorból rajtolva negyedik lett; Piastri a harmadik sorból indult, a rajtnál koccant Sainzzal, ezután fokozatosan esett vissza, a tizedik helyen végzett a sprinten. A futamon Norris az első sorból indult, a rajtnál élre állt, a 28. körig vezetett, amikor Verstappen megelőzte. A második kerékcserék után a harmadik helyen állt, gumielőnyben megelőzte Leclerc-t, később viszont a vele szemben gumielőnyben lévő Hamilton előzte meg őt, ezzel eredetileg harmadik helyen ért be, majd Hamilton kizárásával második helyezést ért el, Piastri a tizedik helyről indult a rajtnál javított, de ütköztek Oconnal, ami miatt megsérült és később túlmelegedett az autója, a 11. körben feladta a versenyt.

Aston Martin

A Force India legjobb austini eredménye 2015-ben Pérez ötödik helye volt. 2017-ben sikerült a kettős pontszerzés: Ocon hatodik, Pérez nyolcadik lett.

2018-ban a Racing Point Force India színeiben mindkét versenyző a Q3-ba jutott. Ocon eredetileg nyolcadiknak ért célba, de a megengedettnél több üzemanyagot fogyasztott, emiatt kizárták, Pérez ezzel tizedikből előlépett nyolcadiknak. 2019-ben Racing Point név alatt Pérez a pénteken elmulasztott mérlegelés után boxutcából rajtolva 11. helyig jött fel, ami Kvjat időbüntetésével pontszerző tizedikre javult; Stroll 13. helyen végzett.

2021-ben a jelenlegi név alatt a hátrasorolva induló Vettel tizedik helyig jött fel, Stroll 12. lett. Tavalyelőtt Stroll a Q3-ba jutott, Vettel a Q2-be, a hátrasorolások révén Stroll a harmadik, Vettel az ötödik sorból rajtolhatott. A futamon Vettel nyolcadik helyezést ért el, időt nyerve az első biztonsági autós fázis alatti kerékcserével, a hajrában pedig Magnussent maga mögött tartva (a második kerékcserék alatt kis ideig vezetett is, míg Hamilton meg nem előzte). Stroll a 22. körben kiesett, miután Alonsóval ütközve összetörte az autóját, és a futam második biztonsági autós fázisát okozta. Tavaly mindkét versenyző az SQ2-ig jutott, a sprinten Alonso 13. helyen végzett, Stroll fékhibával kiállt két körrel a vége előtt. Az időmérőn mindketten kiestek a Q1-ben, futamon a boxutcából rajtolhattak parc fermé alatti módosítások miatt. Innen sikerült mindkettejüknek pontszerző helyekig feljönni, de Alonso az 51. körben a padlólemez sérülésével kiállt. Stroll eredetileg kilencedik helyen ért be, a kizárások után hetedik lett.

Alpine

Phoenixben a jogelőd Benetton indult, legjobb eredményük Nelson Piquet harmadik helye volt 1991-ben.

Indianapolisban kezdetben szintén Benetton néven szerepelt az enstone-i istálló, majd 2002-től ismét Renault-ként. 2005-ben a többi Michelin-t használó csapattal együtt bojkottálták a futamot. 2006-ban Giancarlo Fisichella harmadik helye volt a csapat egyetlen indianapolisi dobogója.

Austinban 2015-ig Lotusként vettek részt, legjobb eredmény Romain Grosjean 2013-as második helye volt.

2016-tól ismét Renault-ként szerepeltek. 2017-ben a csapathoz frissen érkezett Sainz viszont hetedikként pontokat szerzett. 2018-ban Hülkenberg és Sainz 6-7. helyen futottak be. 2019-ben szintén sikerült a kettős pontszerzés: Ricciardo hatodik, Hülkenberg kilencedik lett.

2021-ben a jelenlegi név alatt kettős kieséssel végződött a futam: Oconnak mechanikai problémái voltak, a hátrasorolva induló Alonsónak a hátsó szárnya sérült meg. Tavalyelőtt az elhasznált erőforráselemek miatt mindkét versenyzőt hátrébb sorolták: a Q3-ba jutó Alonsót öt hellyel, így a 14. rajtkockából indulhatott; a Q1-ben kieső Ocont a rajtrács végére, de a parc fermé alatti módosítások miatt a boxutcából rajtolt. A futamon Alonso hetedik helyezést ért el, átvészelve a Stroll-lal való ütközést a 22. körben; Ocon eredetileg 12. helyen ért be, de Gasly időbüntetése után 11. lett. Tavaly Gasly az ötödik sorból rajtolva nyolcadiknak ért be a sprinten, Russell időbüntetésével hetedik lett, az SQ2-ig jutó Ocon 11. helyen végzett. A futamon a negyedik sorból rajtoltak, Gasly nyolcadik helyen ért be, a kizárásokkal hatodik lett; Ocon a 7. körbe kiállt, miután a rajt után Piastrival ütközve megsérült az autója.

Williams

Watkins Glenben 1978-ban Alan Jones második helyezettként megszerezte a csapat történetének első dobogóját. Két évvel később az utolsó Watkins Glen-i futamon a Jones–Reutemann páros kettős győzelmet szerzett.

Phoenixben 1989-ben Riccardo Patrese második, 1990-ben Thierry Boutsen harmadik lett.

Az első indianapolisi versenyüket kettős kieséssel zárták: Ralf Schumachernek és Buttonnak is motorhiba miatt kellett kiállnia. A 2001-es verseny sem sikerült jobban: Ralf kicsúszott, Montoyának hidraulikai problémái voltak. 2002-ben Montoya negyedik, Ralf 16. lett. 2003-ban Ralf kicsúszás miatt esett ki, míg Montoya a Barrichellóval szembeni manővere miatt vitatott áthajtásos büntetést kapott, a végén hatodik lett, így elvesztette bajnoki reményeit. 2004-ben Ralf defekt után falnak ment, sérülése miatt a következő hat versenyt kihagyni kényszerült. Montoya autója a felvezető körben leállt, s mivel túl későn váltott a tartalékautóra, utóbb fekete zászlóval kiintették. 2005-ben csatlakoztak a Michelin-bojkotthoz. 2006-ban Rosberg kilencedik lett (pont nélkül), Webber a rajt utáni karambolban kiesett. 2007-ben Alexander Wurz tizedik helyen végzett(szintén nulla pont), Rosberg motorhiba miatt kiállt, 16. helyezettnek elkönyvelve.

Austinban 2012-ben mindkét versenyző pontot szerzett: Pastor Maldonado és Bruno Senna 9-10. helyen futottak be. 2013-ban Bottas nyolcadikként megszerezte pályafutása első pontjait, Maldonado 17. lett. 2014-ben Massa és Bottas 4-5. helyen értek célba. 2015-ben mindketten mechanikai problémákkal álltak ki. 2016-ban a 8-9. helyről indultak, a futamon Massa hetedik lett, átvészelve az Alonsóval való ütközés után elszenvedett defektet is, a rajt után Hülkenberggel ütköző Bottas a 16. helyen végzett. 2017-ben Massa kilencedik lett, Stroll 11. helyével lemaradt a pontszerzésről. 2018-ban Szergej Szirotkin és Stroll 13-14. helyen végeztek. Stroll a futam elején ütközött Alonsóval, a spanyol versenyző kiesését okozva. 2019-ben Russell 17. helyen végzett, Robert Kubica olajszivárgás miatt kiesett.

2021-ben a rajtrács végére sorolt Russell 14. helyen végzett Nicholas Latifi előtt. Tavalyelőtt Albon a Q2-ig jutott, de mások hátrasorolásán három rajthelyet nyerve a negyedik sorból rajtolhatott az utolsó helyre kvalifikáló Latifi szintén három rajthelyről indulhatott előrébb a hátrasorolások után . A futamon Albon 13., Latifi 17. helyen végzett. Utólag mindketten öt másodperc időbüntetést kaptak: Albon pályaelhagyásból való előnyszerzésért, Latifi Mick Schumacher kiszorításáért, de egyikük helyezését sem befolyásolta. Tavaly Logan Sargeant kiesett az SQ1-ben, Albon az SQ3-ba jutott; a sprinten Albon kilencedik, Sargeant a 19. helyen végzett. Az időmérőn mindketten kiestek a Q1-ben, a futamon eredetileg 11–12. helyen értek be, de a kizárások után Albon kilencedik, a hazai pályán versenyző Logan Sargeant tizedik helyre lépet elő, utóbbi első (és jelen állás szerint egyetlen) Forma–1-es pontját szerezte, és három évtized után az USA első pontszerzője volt.

RB

2006-ban Indianapolisban Vitantionio Liuzzi nyolcadik helye a jogelőd Toro Rosso történetének első és azévi egyetlen pontját jelentette. A hazai pályán induló Scott Speed a rajt utáni karambolban kiesett.

A Toro Rosso legjobb austini eredményét 2015-ben érte el Verstappen negyedik és Sainz hetedik helyével. 2017-ben megújult (illetve részben régi-új) pilótafelállással vágtak neki a futamnak. Gasly egy hétvégére visszatért Japánba, helyette a debütáló Brendon Hartley indult, megörökölve az elhasznált erőforráselemek számlálását, így 25 rajthely büntetést kapott. Kvjat pedig visszatért a csapathoz (még nem tudta, hogy csak egy futam erejéig), de nem a saját korábbi helyére, hanem a Renault-hoz távozó Sainzéra. A futamon Kvjat tizedik, Hartley 13. lett.

2021-ben AlphaTauri név alatt eredetileg az ötödik sorba kvalifikálták magukat, Bottas rajtbüntetésével Gasly a nyolcadik helyről indulhatott. A futamon Tsunoda kilencedik helyezést ért el, Gasly a felfüggesztés sérülésével kiesett. Tavalyelőtt mindkét versenyző a Q2-be jutott, Tsunodát váltócsere miatt öt hellyel hátrébb sorolták, Gasly viszont két rajthelyet nyert a hátrasorolásokon. A futamon Tsunoda tizedik helyezést ért el, Gasly eredetileg a 11. helyen ért be, de futam közben nem töltötte le az öt másodperces büntetését (tíz autónál több helyet hagyott a biztonsági autó mögött), emiatt utólag tíz másodperc büntetést kapott, a 14. helyre került. Tavaly Ricciardo a zandvoorti sérülés után itt tért vissza a mezőnybe (most meg éppen távozott), az SQ2-be jutott, míg Tsunoda az SQ1-ben kiesett. A sprinten Ricciardo 12., Tsunoda 14. helyen végzett. Az időmérőn mindketten a Q2-be jutottak. A futamon Tsunoda tizediknek ért be, a kizárások után nyolcadik helyezést ért el, megfutva első leggyorsabb körét is; Ricciardo eredetileg 17. helyen ért be, a kizárásokkal 15. lett.

Kick Sauber

Indianapolisban a Sauber 2000-ben nem szerzett pontot, 2001-ben Nick Heidfeld szerzett lett hatodik. 2002-ben Massa Monzából egy tízhelyes büntetést hozott volna magával veszélyes versenyzés miatt, de ezt azzal váltották ki, hogy Heinz-Harald Frentzent indították helyette. 2003-ban Frentzen harmadik helyezésével pályafutása utolsó dobogóját érte el. Az utolsó két indianapolisi futamon már a BMW–Sauber vett részt. 2007-ben náluk mutatkozhatott be a sérült Kubicát helyettesítő Vettel, rögtön egy pontszerző nyolcadik hellyel.

Austinban 2012-től ismét az önállóvá vált Sauber csapat indult. 2013-ban Hülkenberg hatodik lett. 2018-ban az Alfa Romeo Sauber színeiben Marcus Ericsson a kettős kizárás után előlépett a pontszerző tizedik helyre, a Q3-ba jutott Leclerc autója a Grosjeannal való ütközés során megsérült, emiatt később kiállt.

2019-ben az Alfa Romeo Racing színeiben Kimi Räikkönen 11., Antonio Giovinazzi 14. helyen végzett. 2021-ben a Q2-be jutó Giovinazzi 11. lett; a Q1-ben kieső, de a hátrasorolásokon három rajthelyet nyerő Kimi egy ideig ugyan pontszerző helyen haladt, de megpördült, 13. helyen végzett. Tavalyelőtt Bottas a Q3-ba jutott, a hátrasorolások után a negyedik sorból indulhatott, de a 18. körben kicsúszott és a kavicságyban kötött ki, biztonsági autós fázist okozva. Zhōu a Q2-be jutott, de az elhasznált erőforráselemek miatt öt rajthely büntetést kapott, az utolsóelőtti sorból rajtolva 14. helyen ért be, de Gasly és Albon időbüntetése után 12. lett. Tavaly Bottas kiesett az SQ1-ben, Zhōu az SQ2-be jutott. A sprinten eredetileg Zhōu, Bottas sorrendben a 16–17. helyen értek be, de Zhōu öt másodperc büntetést kapott pályaelhagyásból való előnyszerzés miatt, így megcserélődött köztük a sorrend. Az időmérőn mindketten a Q2-be jutottak, a futamon Bottas és Zhōu eredetileg a 14–15. helyen értek be, a kizárások után a 12–13. helyen végeztek.

Haas

A csapat hazai versenyén 2016-ban Grosjean tizedik lett, Esteban Gutiérrez fékhibával kiesett. 2017-ben Grosjean 14., Magnussen 16. helyen végzett. 2018-ban nulláztak: Grosjean Leclerc-rel ütközve kiesett, az eredetileg kilencedik helyen célba érő Magnussent a megengedettnél több üzemanyag-fogyasztás miatt kizárták. 2019-ben Grosjean 15. lett, Magnussen fékhiba miatt kicsúszott, a megtett táv révén 18. helyezettnek jegyezték. 2021-ben eredetileg az utolsó sorba kvalifikálták magukat, de három-három rajthelyet nyertek a hátrasorolásokon. A futamon Mick Schumacher és Nyikita Mazepin 16–17. helyen végeztek. Tavalyelőtt mindkét versenyző kiesett a Q1-ben, a hátrasorolásokon nyertek három-három rajthelyet. A futamon Magnussen kilencedik helyezést ért el, Schumacher 15. lett. Utóbbi kapott öt másodperc büntetést pályaelhagyás miatt, de a helyezését nem befolyásolta. Tavaly mindkét versenyző kiesett az SQ1-ben, a sprinten Hülkenberg 15., Magnussen 18. helyen végzett. Az időmérőn Magnussen Q2-be jutott, Hülkenberg kiesett a Q1-ben, de mindkettejüknek a boxutcából kellett rajtolnia a parc fermé alatti módosítások miatt. A futamon Hülkenberg a 13., Magnussen a 16. helyen ért be eredetileg, a kizárások után Hülkenberg 11., Magnussen 14. helyen végzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://papirvb.blog.hu/api/trackback/id/tr5218711660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása