Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző V/10.

Brit Nagydíj, Silverstone

2019. július 13. - F1 Hierro

A Brit Nagydíj hazai versenye a címvédő és listavezető Lewis Hamiltonnak, ő pedig ehhez méltóan a jelenlegi mezőny legsikeresebbje a silverstone-i pályán öt győzelmével, sőt társrekorder Alain Prosttal, valamint a Brit Nagydíjakat tekintve Jim Clarkkal, az angliai futamokat nézve még Nigel Mansell-el is. Tavaly azonban Sebastian Vettelnek sikerült megtörnie Hamilton sikersorozatát a pályán, összességében második győzelmét szerezve a Brit Nagydíjon. Rajtuk kívül Kimi Räikkönen győzött még Silverstone-ban, a világbajnoki címe évében. Hamilton csapattársának, Valtteri Bottasnak egy második hely a legjobbja a versenyről, még 2014-ből. Tavaly ugyan vezetett a versenyen, de végül a dobogóról is leszorult. A két héttel ezelőtti Osztrák Nagydíj első két helyezettjének kellemetlen emlék a tavalyi Brit Nagydíj: Max Verstappennel a fék, Charles Leclerc-rel a rosszul rögzített kerék babrált ki.

Hamiltonon kívül hazai pályán versenyeznek az idei újoncok is: Lando Norris és George Russell, előbbi ha dobogóban nem is, de kellemes meglepetésben bizakodhat, utóbbitól már a pontszerzés is bravúr lenne az idei Williamsszel. Sőt, a harmadik újonc, Alexander Albon is félig ide sorolható: bár thai színekben versenyez, Nagy-Britannia szülötte, apai ágon innen származik.

Vajon Hamiltonnak a tavaly elszalasztott lehetőség után előlép egyedüli rekorderré, vagy valakinek sikerül meglepnie őt ezúttal is?

Tovább

Konstruktőri múltidéző V/9.

Osztrák Nagydíj, Red Bull Ring

Az Osztrák Nagydíjaknak eddig négy időszaka volt a világbajnokságok történetében. 1964-ben a zeltwegi reptéri pályán rendezett verseny, amit a Ferrari nyert meg, egyszeri alkalomnak bizonyult. 1970-ben maradtak Zeltwegnél, de immár épített versenypályán, az Österreichringen. Gyakorta születtek meglepetés-eredmények, volt, hogy egymást követő években pilóták és csapatok szerezték első győzelmüket. És nem is igazán volt olyan versenyző, aki tartósan uralta a versenyt, Alain Prost három győzelme (egy Renault-val, kettő McLarennel) mai napig elég ahhoz, hogy az Osztrák Nagydíjak rekordere legyen. Az akkori pálya híres volt még a gyorsaságáról, 1987-ben Nigel Mansell 235,421 km/h átlagsebességgel győzött. Végül éppen a túl nagy sebesség miatti kockázatok vezettek ahhoz, hogy a futam kikerült a versenynaptárból. Tíz évvel később ugyanazon a helyen, de megváltozott (rövidített) vonalvezetéssel, új névvel (A1-ring) és megváltozott illetőséggel (Zeltweg helyett Spielberg) került vissza az Osztrák Nagydíj. Az akkori győzelmeken a Williams, a McLaren és a Ferrari osztozott - utóbbinál a leginkább emlékezetes - ha nem is jó szájízzel - a 2002-es helycsere lett. 2003 után újabb szünet következett, ami 2014-ben tört meg, ezúttal csak a neve változott a pályának Red Bull Ringre. Azóta négy futamot a Mercedes nyert, érdekes módon egyszer sem az a pilótája, aki év végén világbajnok lett. Tavaly viszont a hazai csapat, a Red Bull győzött, a Mercedesek pedig műszaki hibával kettős kiesést produkáltak. A Ferrari utoljára 2003-ban győzött Ausztriában, tavaly kettős dobogót sikerült összehozniuk. Idén a rajtrács első helyén a három nagycsapat osztozik, vajon melyikük kerekedik felül?

Tovább

Múltidéző V/9.

Osztrák Nagydíj, Red Bull Ring

A Osztrák Nagydíj 2014-ben került vissza a versenynaptárba, a Red Bull Ringnek keresztelt spielbergi pályán. Azóta négy különböző pilóta nyerte a futamot, akik közül Nico Rosberg már visszavonult, az elmúlt három év győztesei viszont még a mezőnyben vannak: Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Max Verstappen. Utóbbi most is ott van a második rajthelyen, Charles Leclerc mellett. A két Mercedes-pilóta, Hamilton és Bottas tavaly egyaránt műszaki hiba miatt esett ki, most a második rajtsorból indulhatnak. Sebastian Vettel eddigi egyetlen  ausztriai dobogója a tavalyi harmadik hely, most az időmérős problémák miatt az ötödik sorból kellene előretörnie, hogy hasonlót produkáljon. Tavaly Kimi Räikkönen lett a második Ferrarival, idén az Alfával ez nem valószínű, de a harmadik sorból indulva bízhat a tisztes helytállásban csapattársával együtt, és szintén meglepetésre esélyes Lando Norris a McLarennel. Verstappen csapattársának, Pierre Gaslynak viszont újabb halovány időmérő után kellene kiköszörülnie a csorbát, tavaly ráadásul az utolsó körben vesztette el a pontszerző helyet.

Bízzunk benne, hogy a múlt heti Francia Nagydíjnál jóval érdekesebb futamnak lehetünk szemtanúi néhány óra múlva!

Tovább

Konstruktőri múltidéző V/8.

Francia Nagydíj, Paul Ricard

A Grand Prix-versenyzés története 1906-ban a Francia Nagydíjjal kezdődött, ráadásul a magyar származású Szisz Ferenc győzelmével a Renault volánja mögött. Az első világbajnoki szezonban, 1950-ben is magától értetődően ott volt a Francia Nagydíj a versenynaptárban, és sokáig - leszámítva az 1955-ös Le Mans-i tragédia miatti visszalépést a rendezést - kihagyhatatlannak tűnt. Aztán 2008 után mégis egy évtizedet kellet várni arra, hogy újra megrendezzék a versenyt, amely rekordernek számít azzal, hogy összesen hét helyszíne volt a világbajnokság története során (Reims-Gueux, Rouen-Les-Essart, a Clermont Ferrand-i Charade, a Le Mans-i Bugatti pálya, Dijon-Prenois, Magny-Cours és a Le Castellet-i Paul Ricard, ahova tavaly 28 év után tért vissza a verseny). 

Az első két Francia Nagydíjat az Alfa Romeo nyerte, amely idén a Sauber jogutódaként vesz részt a világbajnokságban, természetesen szerényebb reményekkel. A Mercedesnek ugyancsak a régi csapata 1954-ben Franciaországban mutatkozott be, rögtön győzelemmel. Tavaly pedig újra sikerült megnyerniük a versenyt, idén is toronymagas esélyesnek tűnnek. A Ferrarinak több helyszínen is sikerült megnyernie a Francia Nagydíjat: a Paul Ricard-on legutóbb 1990-ben Alain Prost révén; a legsikeresebbnek viszont Magny-Cours-ban bizonyultak, ahol Michael Schumacher hatszor, Kimi Räikkönen és Felipe Massa pedig egy-egy alkalommal nyertek a színeikben. Schumacher a Francia Nagydíjak rekordere: összesen nyolcszor nyerte meg a verseny, ami egyúttal csúcsot jelent az egyazon nagydíjonés egyazon pályán szerzett győzelmekben is. A másik két győzelmét még a Benetton színeiben szerezte, amelynek jelenleg a Renault a jogutóda. A gyári csapatukkal legutóbb 2005-ben nyertek hazai pályán (Magny-Cours-ban) Fernando Alons révén, de van két győzelmük a mostani helyszínről is, még a nyolcvanas évekből, valamint ugyancsak kétszer Dijonból, köztük az első diadaluk negyven évvel ezelőtt - utóbbiakat hazai pilótákkal érték el. A McLaren utoljára 2000-ben nyert Francia Nagydíjat Magny-Cours-ban, Le Castellet-ben pedig legutóbb harminc éve (Prost révén, aki összesen négyszer nyert a pályán három csapat színeiben) - most ha győzelemben nem is, az időmérő után jó pontszerző helyezésekben reménykedhetnek. A Williams Francia Nagydíjon 2003-ban, a Paul Ricard-on 1987-ben nyert utoljára - és idén sajnos nagyon messze kerültek az ilyen esélyektől. A Red Bullnak még nincs franciaországi győzelme, a legjobb eredményük Max Verstappen tavalyi második helye, jó esetben idén is meglehet egy dobogós helyezés.

Tovább

Múltidéző V/8.

Francia Nagydíj, Paul Ricard

A Francia Nagydíj tavaly került vissza a versenynaptárba egy évtized kihagyás után, a Le Castellet-i Paul Ricard pálya pedig 28 év után adhatott újra otthont a versenynek. Így tehát sok emléke nem lehet a pályáról a pilótáknak, nem egyszer a fiatalabbak jobban megismerhették alacsonyabb kategóriákban, mint a mezőny rutinosabb versenyzői. A tavalyi Francia Nagydíjat Lewis Hamilton nyerte, lényegében zavartalanul versenyezve. A Mercedes idei formáját nézve és az időmérő után jó esélye van az ismétlésre, hacsak csapattársa meg nem akadályozza benne, vagy nem történik valami rendkívüli a futamon. Valtteri Bottasnak tavaly a rajt utáni koccanás és defekt után kellett visszazárkóznia, a hetedik helyig jutott, most legalább egy dobogóval kellene kárpótolnia magát. Abban az ütközésben Sebastian Vettelt találták vétkesnek, aki kapott is miatt öt másodpercet - akkor ez nem borzolta úgy a kedélyeket, mint két hete egy másik hasonló büntetés... Vettel így többszörösen is lelki teherrel vághat neki a versenynek, ráadásul az időmérő sem a várakozás szerint alakult neki. Vajon sikerül bizonyítania? Csapattársa, Charles Leclerc viszont ott van a második rajtsorban, tavaly pontot szerzett a Sauberrel, idén nyilván többet akar nyújtani. Mellőle Max Verstappen indulhat, a tavalyi futam második helyezettje. Hamiltonon kívül egyvalaki nyert még Francia Nagydíjat az aktív pilóták közül: Kimi Räikkönen 2007-ben, még Magny-Cours-ban - tavaly dobogóra állhatott, idén a pontszerzés lehet a kitűzött célja.

Tovább

Konstruktőri múltidéző V/7.

Kanadai Nagydíj, Montréal

 A Kanadai Nagydíj 1967-ben került a versenynaptárba, három kihagyott évet leszámítva azóta is rendszeresen ellátogat ide a mezőny. A jelenlegi helyszínen, a montréali Notre Dame-szigeten 1978-ban rendezik a futamokat. Első alkalommal a Ferrari hazai pilótája, Gilles Villeneuve győzött - négy évvel későbbi halála után ő lett a pálya névadója.

A Kanadai Nagydíjak legsikeresebb versenyzője Michael Schumacher, aki összesen hétszer nyerte meg a versenyt, egyszer a Benetton, hatszor a Ferrari színeiben. A tavalyi futam hosszú várakozás után újra Ferrari-sikert hozott, Sebastian Vettel révén. Előtte három éven a Mercedes győzött Lewis Hamiltonnal, aki a McLaren színeiben ugyancsak három győzelmet ért el a pályán, köztük utolsó mclarenes évébén, 2012-ben. A Red Bull Racingnek kkétszer nyert Kanadában, legutóbb 2014-ben, ami Daniel Ricciardo első győzelmét és a Mercedes év eleji sorozatának megtörését jelentette. Itt szerezte első és egyetlen győzelmét a BMW-Sauber Robert Kubicával - jelenleg a csapat utódának utóda, az Alfa Romeo versenyez a mezőnyben. A Renault a Benetton győzelmei mellett 2006-ban nyert Montréalban, míg a Williams legutóbbi itteni győzelméhez 2001-ig kell visszamennünk, amikor Ralf Schumacher nyert.

Idén az időmérőt követően kilátásban van egy Ferrari-Mercedes viadal, a Renault pedig bízhat a kellemes meglepetésben.

Tovább

Múltidéző V/7.

Kanadai Nagydíj, Montréal

A montréali Gilles Villeneuve pálya sajátosan egyesíti az utcai és az épített versenypályák jellegzetességeit, és azzal is kitűnik a többi helyszín közül, hogy Forma-1-en kívül csak ritkán rendeztek rajta versenyeket más kategóriák számára. Így aztán gyakran különlegesre sikerülnek az itteni futamok, bár az utóbbi években akadtak eseménytelenek is.

A jelenlegi mezőnyben három pilóta is van, aki itt szerezte első futamgyőzelmét. Egyikük Lewis Hamilton, aki hat győzelmével a legsikeresebb aktív versenyző a pályán - azért csak az aktívak között, mert Michael Schumacher eggyel többször nyert Kanadában. Ugyancsak itt nyert először Robert Kubica, egy évvel a hajmeresztő balesete után. Neki egyúttal ez pályafutása egyetlen győzelme, a jelenlegi autójával nem is nagyon van kilátás újabbra... És ugyancsak itt szerezte első győzelmét Daniel Ricciardo 2014-ben, megtörve a Mercedes hatfutamos év eleji győzelmi sorozatát - most is éppen annyival állnak... Nyert még Kanadai Nagydíjat Kimi Räikkönen egy alkalommal, Sebastian Vettel pedig kétszer, köztük a tavalyit is. Idén az első rajtkockából esélye nyílhat arra, hogy ismételjen, ami igazán fontos lenne neki és csapatának, és úgy egyáltalán a világbajnokságnak is.

Tovább

Konstruktőri múltidéző V/6.

Monacói Nagydíj, Monte Carlo

A Monacói Nagydíjak története még a Forma-1-es világbajnokságot megelőző időkre, egészen 1929-ig nyúlik vissza. A verseny szerepelt már az első világbajnoki szezon programjában, Juan Manuel Fangio nyerte az Alfa Romeo színeiben. Egy rövidebb kihagyás után 1955 óta kirobbanthatatlan a versenynaptárból. A Monacói Nagydíjak legsikeresebb versenyzője Ayrton Senna hat győzelemmel, amiből ötöt sorozatban ért el, a McLaren pilótájaként, akár bajnokesélyes volt az autója, akár nem. Ő is hozzájárult ahhoz, hogy a csapatok között a McLaren a legsikeresebb Monte Carlóban 15 győzelmével, amiből az utolsó 2008-ban szerezte Lewis Hamilton. A verseny és az istálló múltjához képes talán kevésnek tűnhet, hogy a Ferrari eddig kilencszer nyert Monacóban (ebből kettőt a héten elhunyt Niki Lauda révén), utoljára két évvel ezelőtt, amit 16 év várakozás előzött meg. Érdemes még megemlíteni, hogy mindkét csapatnak itt volt a bemutatkozó futama is a világbajnokságban. A Mercedesnek 2013-tól 2016-ig volt négyes győzelmi sorozata a pályán - érdekes módon ebből csak egyet nyert Hamilton, a másik három győzelem Nico Rosbergé volt. A Red Bull szintén négyszer nyert Monacói Nagydíjat, az évtized elején sorozatban háromszor (náluk meg Mark Webber nyert kétszer, Sebastian Vettel egyszer), majd tavaly Daniel Ricciardo győzött. A Williams háromszor, a Renault kétszer (plusz kétszer még Benettonként) nyert Monacóban.

Az elmúlt három évben három különböző csapat nyerte meg a versenyt - feltehetően idén is köztük dől el, de vajon meg lehet állítani a Mercedest?

Tovább

Múltidéző V/6.

Monacói Nagydíj, Monte Carlo

Monte Carlo a világbajnokság különleges helyszíne. A szűk városi pálya nehézségei, a patinás verseny tradíciói, az impozáns környezet miatt az itteni győzelemnek külön rangja van. Több pilótának a lakóhelye is a városban található, de tavaly óta Charles Leclerc személyében már van igazán hazai versenyző is a mezőnyben. Igaz, a tavalyi futama negatív módon maradt emlékezetes. A monacói győzelem ízét a két legsikeresebb aktív pilóta, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel eddig két-két alkalommal ízlelhette meg. Rajtuk kívül nyert még itt Kimi Räikkönen és a tavalyi győztes Daniel Ricciardo, aki a két évvel korábbi balszerencse után kárpótolhatta magát. Hamilton csapattársának, Valtteri Bottasnak még dobogóra sem sikerült itt állnia, akárcsak Max Verstappennek, akinek tavaly a szombati szabadedzésen összetört autóján elúszött az időmérője, és a rajtrács végéről kellett legalább a pontszerzést megmentenie azon a pályán, ahol alig lehet előzni. Idén az a kérdés, folytatódik-e a Mercedes elképesztő győzelmi sorozata, vagy valami módon (az időjárásnak, esetleg biztonsági autónak köszönhetően) felborulnak az erőviszonyok és meglepetés születik.

Tovább
süti beállítások módosítása