Papír-vb

Papír-vb

Konstruktőri múltidéző IX/20.

São Pauló-i Nagydíj, Interlagos

2023. november 03. - F1 Hierro

Interlagosban ötven évvel ezelőtt rendeztek először Forma-1-es világbajnoki futamot, és rögtön hazai győzelemnek örülhetett a közönség: Emerson Fittipaldi nyert a legendás Team Lotus színeiben, majd egy évvel később már McLarennel ismételt. A következő évben ugyancsak hazai pilóta nyert, a Brabham pilótája, José Carlos Pace, aki korai halála után a pálya névadója lett. A kezdetei években még a régi, hosszabb vonalvezetésen rendezték a versenyeket egészen addig, amíg a Brazil Nagydíj át nem került a riói Jacarepaguá pályájára. A kilencvenes évek elején aztán újra Interlagos lett a helyszín, immár megújult vonalvezetéssel. 

Akkoriban még a szezon korai szakaszában rendezték az itteni futamokat, és volt egy sajátos sorozata a pályának: 1994-től 2000-ig rendre az itteni győztes lett év végén a világbajnok, sőt 1991-től 2002-ig is mindössze két kivétel volt (1993 és 2001). Így nyert itt a hazai kedvenc Ayrton Senna a McLarennel, Nigel Mansell Williamsszel, Michael Schumacher Benettonnal, majd később Ferrarival, Damon Hill és Jacques Villeneuve megint csak Williamsszel, Mika Häkkinen McLarennel. Ugyanakkor voltak időnként meglepetés-eredmények is, mint 2003-ban Giancarlo Fisichella első győzelme a Jordan színeiben a minden tekintetben kaotikus esőversenyen.

2004-ben aztán átkerült a verseny a szezon hajrájába, és immár kifejezetten itt dőltek el világbajnokságok: Fernando Alonso (Renault) javára előbb Kimi Räikkönennel (McLaren), majd Schumacherrel (Ferrari) szemben; majd Räikkönen ünnepelt nevető harmadikként a McLaren párosával, Alonsóval és Lewis Hamiltonnal szemben, hogy aztán egy évvel később Hamilton szerezze meg ugyancsak szoros küzdelemben az első címét a Ferrari hazai pilótájával, Felipe Massával szemben, akinek ezúttal a futamgyőzelem sem volt elegendő az őrült hajrával véget ért versenyen. Ezután Jenson Button címe következett a Brawn GP színeiben a hazai pályán versenyző csapattárs Rubens Barrichellóval és a Red Bull Racing pilótájával, Sebastian Vettellel szemben, majd 2012-ben Vettel ünnepelt az immár a Ferrarinál versenyző Alonsóval szemben. Azóta nem volt itt újabb bajnokavatás, vagy később dőltek el a címek, vagy hamarabb - az idei szezon az utóbbiak közé tartozik. 

2020-ban a járványhelyzet miatt Brazília kimaradt, majd 2021-ben visszatért a pálya, de a verseny új nevet kapott: immár São Pauló-i Nagydíj néven rendezik, és a sprintek bevezetése óta minden szezonban ebben a még mindig nem teljesen kiforrott formátumban rendezték az itteni hétvégéket.

Az elmúlt két évben a Mercedes nyerte az itteni versenyeket, a sprinteket és a vasárnapi futamokat egyaránt, a tavalyi kettős győzelem George Russell vezetésével az egyetlen diadaluk volt abban a szezonban, és mindmáig az utolsó. A Red Bull Racing legutóbb 2019-ben nyert Interlagosban Max Verstappen révén. Tavaly még dobogóra állniuk sem sikerült, ráadásul a verseny hajrájában a csapategység is komoly csorbát szenvedett (bár tavaly más csapatoknak is voltak ezzel gondjaik: a sprinten az Alpine-nak és az Aston Martinnak). A Ferrari legutóbbi itteni győzelme a 2017-es volt Vettellel, a 2019-es versenyük pedig negatívan maradt emlékezetes azzal, hogy a két versenyzőjük, Vettel és Charles Leclerc egymást ütötte ki. A McLaren színeiben 2012-ben Button győzött - az azóta eltelt években mindössze egy újabb győzelme volt a csapatnak. A Williams legutóbbi itteni győzelméig pedig 2004-ig kell visszamenni, amikor Juan Pablo Montoya búcsúzott tőlük futamgyőzelemmel, és azt követően nekik is ínséges évek következtek, csak egy futamot nyertek azóta. Az Alpine-nak a jogelődje, a Benetton nyert itt még Michael Schumacher idején, az Aston Martinnak szintén a közvetett elődje, a Jordan a már említett 2003-as versenyen. Futamot ugyan nem nyert még, de említsük meg a Haas csapatot, amely a tavalyi pénteki időmérőn megszerezte első és eddig egyetlen pole pozícióját (bár ehhez kellett a piros zászló és a megérkező eső is).

Idén vajon lesz valami meglepetés? Vagy elviszi a Red Bull ezt a versenyt is?

És lesz-e idén további múltidézés, egyelőre kérdéses. Las Vegasban nincs mit idézni, versenyzői szinten pláne, és ha a pályákból és a futamok elnevezéséből indulunk ki, a csapatoknál sem (az 1981-es és '82-es szezonzárót teljesen más aszfaltcsíkon, Caesars Palace Nagydíj néven rendezték). Abu-Dzabi pedig a közel-keleti helyzet miatt újabban kérdőjeles - szóval, viszontlátásra, akár idén, akár jövőre!

Tovább

Múltidéző IX/20.

São Pauló-i Nagydíj, Interlagos

Az Interlagosban rendezett Brazil Nagydíjak több alkalommal döntötték el a világbajnoki cím sorsát. Így itt szerezte meg mindkét címét Fernando Alonso még a Renault színeiben, valamint Lewis Hamilton az utolsó körig kiélezett futamon az elsőt (éppen a hazai versenyző Felipe Massával szemben, aki újabban pereskedéssel próbálja megszerezni azt a címet). Ugyanakkor 2007-ben a McLaren két dudásaként mindketten itt maradtak le egy-egy ponttal a címről, és ugyancsak itt maradt alul a vb-csatában Alonso 2012-ben már a Ferrari színeiben. 

Három éve kényszerűségből kimaradt Brazília a versenynaptárból, utána pedig az ország helyett immár São Paulo nevét viselve tért vissza a verseny. Két éve egy szoros vb-csata hajrája nyílt meg itt, tavaly viszont csak levezetés volt a már eldőlt világbajnokság után, akárcsak idén. Ami viszont közös a visszakerülés óta, hogy rendre sprinthétvégét rendeztek Brazíliában. 

Hamiltonnak 2016-ban és 2018-ban sikerült megnyernie a Brazil Nagydíjat, két éve pedig a jelenlegi néven rendezett versenyt, tehát összesen háromszor nyert Interlagosban. A jelenlegi világbajnok, Max Verstappen a 2019-es Brazil Nagydíjat nyerte meg (egy évvel korábban is voltak győzelmi esélyei, de Esteban Ocon ballépése szertefoszlatta). Hamilton korábbi csapattársának, Valtteri Bottasnak egy sprintgyőzelme van a pályán. A tavalyi sprintet és a vasárnapi futamot viszont egyaránt a mostani mercedeses csapattárs, George Russell nyerte, első és eddig egyetlen nagydíjgyőzelmét érve el. Érdemes még megemlíteni a Haas pilótakettősét, Nico Hülkenberget és Kevin Magnussent, akik egyaránt itt érték el első pole pozíciójukat (előbbi még a Williams színeiben), bár sok pontra nem sikerült váltaniuk (Hülkenberg a 2012-es szezonzárón is parádézott a Force India színeiben, bár a Hamiltonnal való ütközése némi árnyékot vetett rá).

Idén vajon lesz újra kakukktojás eredmény vagy Verstappen újra tarolni fog?

Tovább

Konstruktőri múltidéző IX/19.

Mexikóvárosi Nagydíj, Hermanos Rodríguez

Egy bajnokságon kívüli nagydíjat követően első alkalommal 1963-ban rendeztek Forma-1-es világbajnoki futamot Mexikóban, az itteni futamok első időszaka 1970-ig tartottak. Ezt követően 1986-ban került újra a versenynaptárba a Mexikói Nagydíj, azon a versenyen a Benetton (amelynek közvetett jogutóda jelenleg az Alpine) szerezte első futamgyőzelmét, ezt követően pedig a Williams, a McLaren és a Ferrari osztozott az itteni győzelmeken 1992-ig. 

A mexikói versenyek újabb korszaka 2015-ben indult a megújult Hermanos Rodríguez pályán (amelynek névadója Pedro és Ricardo, a testvér, akikben sajnos közös, hogy autóversenyen vesztették életüket: Ricardo éppen az 1962-es világbajnokságon kívüli versenyen. Bátyja, Pedro nyert két nagydíjat, de egyiket sem hazai pályán.) Azóta a Mercedes és a Red Bull Racing győzött az itteni versenyeken, az elmúlt két évben, immár a Mexikóvárosról elnevezett futamokon utóbbi. De a nézők nagy sajnálatára nem Sergio Pérez, hanem Max Verstappen ünnepelhetett a dobogó tetején Red Bull színekben. Hétvégén kiderül, hogy idén másképp lesz-e vagy marad a "szokásos" eredmény.

Tovább

Múltidéző IX/19.

Mexikóvárosi Nagydíj, Hermanos Rodríguez

Hosszabb kihagyás után 2015-ben tért vissza a Forma-1 mezőnye Mexikóba, a megújult Hermanos Rodríguez pályára, majd egy járványhelyzet miatti kihagyás után az ország helyett immár a város nevét viselő futamot rendeznek. Az elmúlt két évben Max Verstappen győzött, és négy győzelmével ő a legsikeresebb versenyző Mexikóvárosban, így jó előjelekkel várhatja a futamot, az idei formáját is tekintve. Rajta kívül Lewis Hamilton nyert Mexikóban a jelenlegi mezőnyből, két alkalommal. A hazai kedvenc, Sergio Pérez az elmúlt két évben a dobogó harmadik fokára állhatott.

Sikerül Péreznek megörvendeztetnie a mexikói közönséget vagy folytatódik a Verstappen-henger?

Tovább

Konstruktőri múltidéző IX/18.

USA Nagydíj, Austin

Az Amerikai Egyesült Államokban számos pályán és különféle elnevezésekkel rendeztek Forma-1-es világbajnoki futamokat, volt, hogy kettőt vagy akár hármat is. Hivatalosan United States Grand Prix 1959-ben Sebringben, 1960-ban Riverside-ban, 1961-től 1980-ig Watkins Glenben (bár Long Beach bekerülése után szokás volt East utótaggal is említeni), 1989-től 1991-ig Phoenixben, 2000-től 2007-ig Indianapolisban (a kombinált vonalvezetésen) volt, 2012 óta pedig (a 2020-as kimaradást leszámítva) Austinban rendezik.

Az első austini versenyt Lewis Hamilton még a McLaren színeiben nyerte, ezt követően a Mercedes színeiben indult, és további négy alkalommal nyert a texasi pályán. Ugyancsak Mercedesszel nyert három éve Valtteri Bottas. A Red Bull Racing első alkalommal tíz éve nyert itt Sebastian Vettel révén, az utóbbi két versenyt pedig Max Verstappen nyerte. A Ferrari egyetlen austini győzelmét öt éve szerezte Kimi Räikkönen, akinek az volt utolsó nagydíjgyőzelme.

Tavaly a Red Bull a konstruktőri címét ünnepelhette, idén ez már a zsebükben van, akárcsak az egyéni. Így aztán Austin és a hátralévő futamok legnagyobb tétje az lehet, ki ér oda az üldözők közül a Red Bull mögé. Reméljük, hogy ezek a küzdelmek hoznak izgalmakat.

Tovább

Múltidéző IX/18.

USA Nagydíj, Austin

A texasi Austin 2012 óta ad otthon az USA Nagydíjnak (leszámítva a kényszerű kihagyást 2020-ban).  Az első itteni versenyt Lewis Hamilton nyerte, és öt győzelmével ő a legsikeresebb versenyző is a pályán (a 2007 után kikerült Indianapolissal együtt pedig összesen hatszor nyert az Egyesült Államokban). Az utóbbi két évben viszont Max Verstappen győzött: két éve még az első világbajnoki címéért hajtva egy kiélezett szezonban, tavaly viszont már sikeres címvédés után érkezve, akárcsak most. Rajtuk kívül a jelenlegi mezőnyből Valtteri Bottasnak sikerült itt nyernie.

Idén a világbajnoki címek már eldőltek, így az ezúttal sprintes formátumban rendezett hétvégén leginkább az lehet a kérdés, hová fokozódhat még Verstappen sikersorozata, illetve Sergio Pérez megerősíti-e a második helyét a tabellán, vagy Hamilton a nyomába eredhet, esetleg lesz-e valami meglepetés.

Tovább

Konstruktőri múltidéző IX/17.

Katari Nagydíj, Losail

A Katari Nagydíj esetében egyelőre csak egy futamot tudunk felidézni, a két évvel ezelőttit. Akkor a Mercedes színeiben Lewis Hamilton győzött a Red Bull akkor még csak bajnokaspiráns pilótája, Max Verstappen előtt. Idén viszont világbajnokként érkezik a Red Bull Racing: a konstruktőri címet már Suzukában bebiztosították, és az egyénire is már csak az ő versenyzőiknek van esélye. A mostani katari hétvégén pedig a már jó ideje csak matematikailag fennálló háziverseny is eldőlhet Verstappen javára Pérezzel szemben, akár a szombati sprint után.

Tovább

Múltidéző IX/17.

Katari Nagydíj, Losail

Egy év kihagyás után visszatér a versenynaptárba a Katari Nagydíj, amely 2021-ben még csak a kiesett futamok pótlására ugrott be, a "rendes" szerződése előtt. Akkor egy kiélezett világbajnoki küzdelem hajrája tartott, az akkor még címvédésre törő Lewis Hamilton nyert a listavezető trónkövetelő, Max Verstappen előtt. Idén viszont jó eséllyel öt futammal a szezon vége előtt bajnokot avathatunk, sőt akár már a szombati sprint után, hat futammal a vége előtt. Ehhez Verstappennek elég ötödik helyen befutnia a sprinten, vagy az is, ha a matematikailag még esélyes csapattársa, Sergio Pérez nem végez az első háromban. De ha mégsem sikerülne, még mindig ott a vasárnap.

Tovább

Vb-matek a katari sprint előtt

A 2023-as szezon Max Verstappen elsöprő diadalútját hozta, így már a hétvégi Katari Nagydíjon megvan a lehetőség, hogy öt vagy éppenséggel hat futammal a szezon vége előtt bebiztosítsa a harmadik világbajnoki címét. Elég egyszerű a képlet, hogyan teheti meg ezt a szombati sprinten, de a rend kedvéért tekintsük át.

Tovább

Konstruktőri múltidéző IX/16.

Japán Nagydíj, Suzuka

A Japán Nagydíj 1976-ban került be először a versenynaptárba, és rögtön a világbajnokság döntő futama lett: akkor az esős futamon kockáztatni merő James Hunt, a McLaren pilótája ünnepelhetett az azévi balesete után inkább óvatosságból kiálló Niki Laudával, a Ferrari klasszisával szemben. A két Fujiban rendezett verseny után egy évtized szünet következett, majd visszatért a Forma-1 Japánban, immár a sajátos, önmagát keresztező suzukai pályán. Azóta a pálya csupán két év fuji kitérő (2007, 2008) és ugyancsak két év pandémia miatti kényszerszünet (2020, 2021) idején hiányzott a versenynaptárból. Az eltelt évtizedek során többször is itt dőlt el a világbajnoki cím, különösen akkor, amikor még az utolsó előtti vagy éppen a szezonzáró futamot rendezték Suzukában. 

Az első suzukai hétvégén a Williams-Honda háziversenye dőlt el Nelson Piquet javára, bár Nigel Mansell időmérős balesete miatt még a futam előtt. Utána Alain Prost és Ayrton Senna párharcai dőltek itt el, először Senna javára a McLaren-Honda háziversenyében, egy évvel később Prost vágott vissza, szó szerint is (ütköztek), majd 1990-ben megint csak ütközéssel dőlt el a cím, ekkor Senna javára, és Prost immár a Ferrari színeiben próbálkozott. Senna a harmadik világbajnoki címét is Suzukában ünnepelte, a riválisa ekkor Mansell volt a Williams-Renault-val. Az 1996-os szezonzárón a Williams-Renault két pilótája között dőlt el a cím, ezúttal Damon Hill javára Jacques Villeneuve-vel szemben. 1998-tól 2000-ig a McLaren-Mercedesek csaptak össze a Ferrarikkal, két alkalommal előbbi pilótája, Mika Häkkinen ünnepelhetett, 2000-ben viszont Michael Schumacher hozta el a húsz éve áhított világbajnoki címet a Scuderiának. 2003-ban megint csak Schumacher szerezte meg az akkor rekorddöntést jelentő hatodik vb-címet (az üldözője akkor egy másik finn pilóta, Kimi Räikkönen volt szintén McLarennel). Utána a versenynaptár bővülése következtében egyre több futam került Suzuka után, így csak dominánsabb szezonokban avattak itt bajnokot: 2011-ben Sebastian Vettelt, tavaly pedig kissé furcsa körülmények között Max Verstappent, mindkettejük a Red Bull Racing színeiben versenyzett.

Egyéni világbajnokot ezúttal nem fognak avatni a Japán Nagydíjon, a Red Bull konstruktőri címe viszont karnyújtásnyira van.

Tovább
süti beállítások módosítása