Papír-vb

Papír-vb

Vb-matek - Szaúd-Arábia előtt

2021. november 30. - F1 Hierro

A 2021-es világbajnoki szezon a hajrájába érkezett, jövő hétvégén az utolsóelőtti futamot rendezik egy vadonatúj pályán, a szaúd-arábiai Dzsiddában. Itt a matematika révén akár az is előfordulhat, hogy a listavezető Max Verstappen bebiztosítja a világbajnoki címet Lewis Hamiltonnal szemben, ehhez azonban szerencsés együttállásra lenne szükség. Lássuk, hogyan volna ez lehetséges, illetve más esetekben ki kerülhet előnyösebb helyzetbe a szezonzáróra!

Tovább

Múltidéző VII/19.

Katari Nagydíj, Losail

Minimalista múltidézés következik, hiszen a Forma-1 történetében először rendeznek Katari Nagydíjat. A helyszín, a Losail International Circuit inkább motorversenyeknek szokott otthont adni, bár megfordult már itt néhány autós sorozat is. A jelenlegi mezőny nagy részének így ismeretlen a pálya, mindössze két pilóta esetében sikerült adatot találni arra, hogy más kategóriában versenyeztek rajta.

Konstruktőri párja nem is lesz a mostani bejegyzésnek, a két héttel későbbi Szaúd-arábiai Nagydíj meg teljesen kimarad, hiszen ott még csak most épül a pálya - a legújabb hírek szerint nem is fog minden elkészülni a létesítményből... 

Jön tehát két új helyszín, ahol nehéz előzetesen latolgatni az esélyeket - mennyire kavarhatja meg a világbajnokság végjátékát?

Tovább

Konstruktőri múltidéző VII/18.

São Paulo-i Nagydíj, Interlagos

Az interlagosi pályán 1973-ban rendeztek először világbajnokságba számító Brazil Nagydíjat, még a régi nyomvonalon. Előbb 1978-ban, majd a nyolcvanas években kilenc évre át kellett adni a helyét a riói Jacarepaguának, 1990-ben viszont az átépített pálya visszavette a rendezést. Tavaly a járványhelyzet miatt nem rendezték meg az itteni versenyt, idén viszont visszakerült a pálya, bár a futam ezúttal São Paulo nevét viseli.

2003-ig a versenynaptár korai szakaszában szerepelt Interlagos, 2004-ben viszont átkerült a szezon hajrájába, nem egyszer szezonzáró is volt, ami miatt világbajnoki címek is dőltek el itt. A Ferrari, a McLaren és a Red Bull Racing egyaránt őrizhet ezekről a döntő futamokról kellemes és fájó emlékeket is. Ugyancsak világbajnoki címet ünnepelhetett Brazíliában két csapat jogelődje: az Renault (az Alpine-é) és a Brawn GP (a Mercedesé). Az előző (két évvel ezelőtti) versenyt a Red Bull nyerte Max Verstappen révén - egy idei ismétlés nagy lépés lenne a világbajnoki cím felé. Összesen az ötödik interlagosi győzelmük volt, korábban Mark Webberrel és Sebastian Vettellel hozták itt a győzelmeket. A Mercedes 2014-től 2018-ig ötből négyszer nyert Interlagosban. Az egy kivétel Vettel ferraris győzelme volt 2017-ben. Korábban a Scuderiának Niki Lauda, Carlos Reutemann, Alain Prost, Michael Schumacher, Kimi Räikkönen és a hazai pályán versenyző Felipe Massa hozott itt győzelmeket. A McLaren első alkalommal 1974-ben győzött a pályán a hazai világbajnok Emerson Fittipaldival, 1991-ben és 1993-ban Ayrton Senna örvendeztette meg a brazil szurkolókat, később Mika Häkkinen, David Coulthard és Juan Pablo Montoya révén nyertek itt, legutóbb pedig 2012-ben Jenson Buttonnal, ami sokáig a csapat utolsó győzelmét jelentette - egészen az idei Olasz Nagydíjig. A Williamsnek Nigel Mansell, Damon Hill és legutóbb Jacques Villeneuve szerzett itt egy-egy győzelmet. Az Alpine-nak a közvetett jogelődje, a Benetton kétszer nyert Brazil Nagydíjat Michael Schumacherrel.

Idén a pálya a régi, a futam neve új, de vajon a győztes mennyire lesz megszokott név?

Tovább

Múltidéző VII/18.

São Paulo-i Nagydíj, Interlagos

A tavalyi kihagyás után az interlagosi pálya visszatért a verseny naptárba, bár a mexikóihoz hasonlóan a verseny új nevet kapott, immár São Pauló-i Nagydíjként rendezik meg.

Természetesen a visszatekintés a Brazil Nagydíjakat tartalmazza, amelyek nem egyszer döntöttek el világbajnoki címeket is: Fernando Alonso 2005-ben és 2006-ban itt nyerte meg, 2007-ben és 2012-ben elvesztette; Kimi Räikkönen 2005-ben elvesztette, 2007-ben megnyerte; Lewis Hamilton 2007-ben elvesztette; 2008-ban megnyerte; Sebastian Vettel 2009-ben elvesztette, 2012-ben megnyerte. Az utolsó három Brazil Nagydíjra viszont rendre friss világbajnokként érkezett Hamilton. Az idei interlagosi versenyen viszont még nyílt a világbajnoki versenyfutás, és az is marad, még ha Max Verstappen lépéselőnybe is került, főleg most, hogy Hamilton pénteki edzéselsőségét elvették, így a címvédő a rajtrács végéről kezdheti a sprintkvalifikációt.

A két évvel ezelőtti Brazil Nagydíjat éppen Verstappen nyerte, és az azt megelőző évben is volt győzelmi esélye, amit a lekörözött Esteban Oconnal való koccanás foszlatott szét. Azt a futamot így Hamilton nyerte, akinek az volt a második interlagosi győzelme. A jelenlegi mezőnyből Sebastian Vettel a legsikeresebb a pályán, aki háromszor nyert Brazíliában. Kimi Räikkönen egyszer nyert itt, a világbajnoki címét hozó 2007-es szezonzárót.

Folytatódik Verstappen idei menetelése az amerikai kontinensen, vagy lesz valami, ami megkavarja a kártyákat?

Tovább

Konstruktőri múltidéző VII/17.

Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóváros

A tavalyi kényszerű kihagyás után visszatér a mezőny Mexikóba. A verseny neve ezúttal hivatalosan Mexikóvárosi Nagydíj, de a helyszíne maradt ugyanaz, mint az összes eddigi Mexikói Nagydíjnak, így a visszatekintés szempontjából nincs jelentősége ennek a változásnak.

A Mexikói Nagydíjaknak három korszaka volt: először 1963-tól 1970-ig rendezték (mármint a világbajnokság keretein belül, mert előtte már 1962-ben is volt), utána 1986-tól 1992-ig, majd 2015-ben tért vissza ismét. A korábbi időszakokban nyert ezen a pályán versenyt a Ferrari, a McLaren és a Williams is, valamint a mostani Alpine csapat közvetett elődje, a Benetton is itt szerezte első győzelmét. A hibrid érában eddig háromszor a Mercedes nyert (beleértve a legutóbbi itteni versenyt), kétszer a Red Bull Racing. Most is ez a két csapat van az első két rajtsorban, hogy folytatódhassanak küzdelmeik a világbajnoki címért.

Tovább

Múltidéző VII/17.

Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóváros

Tavaly a Mexikói Nagydíj a világjárvány miatt kimaradt a versenynaptárból, idén újra vendégül látja a mezőnyt a Hermanos Rodríguez pálya, bár a versenyt ezúttal hivatalosan a város vette a nevére az ország helyett. A legutóbbi futamot Lewis Hamilton nyerte, akinek ez volt a második mexikói győzelme. A megelőző két évben ugyan dobogóra sem állhatott, de mindkétszer bebiztosította a világbajnoki címét. Azt a két futamot egyaránt Max Verstappen nyerte, aki ezúttal listavezetőként érkezett Mexikóba, bár pontelőnye nem akkora, hogy eldőlhessen a világbajnokság.

Hamilton ezúttal a második helyről rajtolhat a csapattárs Valtteri Bottas mellől, Verstappen pedig mögötte végzett az időmérőn, mellőle a hazai pályán induló csapattársa, Sergio Pérez indulhat, aki pontot már szerzett a pályán, de dobogóra még nem állt itt. Vajon mit hoz ilyen állás után a rajt, és persze a befutó?

Tovább

Konstruktőri múltidéző VII/16.

USA Nagydíj, Austin

Az Amerikai Egyesült Államokban rendezett Forma-1-es nagydíjaknál kicsit kusza, hogy melyikből hányadik volt, mert volt idő, amikor két futamot rendeztek (jövőre akár újra ez lehet), sőt egyszer még hármat is, az elnevezések sem mindig voltak egységesek, volt nyugati nagydíj és mellette nem hivatalosan keleti, máskor a városok nevét használták, de neveztek el futamot hotelről is (Caesars Palace - Las Vegas). Az itteni áttekintés azokat a versenyeket tartalmazza, amelyeknek a hivatalos neve United States Grand Prix volt, már ha a források megbízhatóan őrizték meg.

A jelenlegi helyszín, Austin 2012-ben mutatkozott be, azóta csak tavaly maradt ki a járványhelyzet miatt. Az eddigi nyolc futamból ötöt a Mercedes nyert, rajtuk kívül egy-egy sikerült a McLarennek, a Red Bull Racingnek és a Ferrarinak. A legutóbbi USA Nagydíj is Mercedes kettős győzelmet hozott, akkor Valtteri Bottasszal az élen, a világbajnokságban azonban fordítva alakult a háziverseny, Lewis Hamilton előnye vált behozhatatlanná. Idén a Mercedesnek a Red Bull-lal kell megküzdenie a világbajnoki címért, és alighanem ennek a futamnak a megnyeréséért is. Bár láttunk már idén egy-két meglepetést is...

Tovább

Múltidéző VII/16.

USA Nagydíj, Austin

Tavaly a járványhelyzet miatt az amerikai kontinens kimaradt a Forma-1-es versenynaptárból. Idén azonban újra ellátogat a mezőny a texasi Austinba, ahol Lewis Hamilton nyerte az eddigi nyolc futam több mint a felét, ötöt (összesen hatszor nyert USA Nagydíjat, első alkalommal még Indianapolisban). A két évvel ezelőtti versenyt a csapattársa, Valtteri Bottas nyerte, Hamilton viszont a hatodik világbajnoki címét ünnepelhette (2015-ben a harmadiknak is itt örülhetett). Rajtuk kívül Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen nyertek még Austinban.

Idén nem lesz az USA-ban bajnokavatás, mivel több futam is van hátra és szorosabb is a versenyfutás: Max Verstappen hat ponttal vezet Hamilton előtt. Vajon a hétszeres világbajnoknak beváltja a reményeit idén az egyik kedvenc helyszíne?

Tovább

Konstruktőri múltidéző VII/15.

Török Nagydíj, Isztambul

Török Nagydíjat 2005-ben rendeztek először, 2011-ig maradt a versenynaptárban a futam. A legsikeresebb versenyzőnek Felipe Massa bizonyult, aki egymás után háromszor győzött a Ferrari színeiben. Kétszer a McLaren nyert (egyszer Kimi Räikkönen, egyszer Lewis Hamilton révén), egyszer a Brawn GP, amelynek jelenleg a Mercedes a jogutódja, ugyancsak egy alkalommal pedig a Red Bull, Sebastian Vettellel.

Hosszú kihagyás után tavaly újra ellátogatott a mezőny Isztambulba. A nedves pályán rendezett időmérő után úgy tűnt, a Racing Point és a Red Bull között dőlhet el az ugyancsak vizes verseny, végül mégis Hamilton nyert a Mercedesszel, aminek köszönhetően világbajnoki címet ünnepelhetett.

Idén bajnokavatás nem lesz a Török Nagydíjon, viszont a Mercedes és a Red Bull kiélezett küzdelme folytatódhat úgy, hogy ezúttal az élen Valtteri Bottasnak kellene tartania a frontot Max Verstappennel szemben.

Tovább
süti beállítások módosítása