Papír-vb

Papír-vb

Múltidéző VII/15.

Török Nagydíj, Isztambul

2021. október 10. - F1 Hierro

A Török Nagydíj hosszú kihagyás után tavaly került vissza a versenynaptárba, a világjárvány miatti lemondások után beugró futamként. Idén volt némi huzavona a rendezés körül, előbb a nyári időpontban lemondták és egy második ausztriai futammal helyettesítették, ősszel viszont a törölt Japán Nagydíj helyett mégis megrendezhetik.

A tavalyi vizes futamot Lewis Hamilton nyerte, aminek köszönhetően három futammal az idény vége előtt bebiztosította a rekordbeállítást jelentő hetedik világbajnoki címét. Idén ilyesmi nem várható, hiszen több futam is van hátra, és az állás is lényegesen szorosabb. Hamiltonnak ráadásul motorcsere miatt az edzéselsősége nem pole pozíciót, hanem 11. rajthelyet jelent. Kihívója, Max Verstappen az eddigi egyetlen Török Nagydíján esélyes volt a dobogóra, de egy megpördülés utáni visszaesést követően hatodik lett.

Hamilton korábban is nyert már Török Nagydíjat, nevető harmadikként kikerülve a két Red Bull ütközéséből. Az akkor a rövidebbet húzó Sebastian Vettel egy évvel később megnyerte a futamot. Kimi Räikkönen is nyert Török Nagydíjat, még a legelsőt 2005-ben.

Most Hamilton csapattársa, a tavalyi futamon nem túl fényesen szereplő Valtteri Bottas indulhat az élről, mellőle pedig Verstappen. Vajon mit sikerül kihoznia a Mercedesnek és a Red Bullnak ebből a helyzetből?

Tovább

Hamilton százados

A kerek tízes álomhatárok elérése a Forma-1-ben

Lewis Hamilton az Orosz Nagydíjon, ha nem is simán, de megszerezte Forma-1-es pályafutása 100. nagydíjgyőzelmét. Ennek kapcsán jöjjön egy kis áttekintés, mikor és kiknek sikerült elsőként elérnie egy-egy kerek tízes számú győzelmet.

Tovább

Konstruktőri múltidéző VII/14.

Orosz Nagydíj, Szocsi

Az Orosz Nagydíjakon eddig nem túl változatos a kép győzteseket tekintve: hétből hét a Mercedesnek (négyet Lewis Hamilton, kettős Valtteri Bottas, egyet Nico Rosberg nyert). Az idei nagy rivális Red Bull Racingnek Max Verstappen tavalyi második helye a legjobbja Szocsiban. A holland pilótájuk idén hátrasorolva indul, szóval eddig nem túl jók a kilátások - igaz, arra sem, hogy terv szerint meglesz-e a szombati időmérő.
Folytatódik a Mercedes sikersorozata? És a szoros világbajnokság mellett vajon beleszól-e a csapat, ahogy tette három éve
?

Tovább

Múltidéző VII/14.

Orosz Nagydíj, Szocsi

Jelenleg éppen a zord időjárás rendezi át a nagydíjhétvége programját Szocsiban, az időmérő sorsa is egyelőre kérdéses. Az Orosz Nagydíj a hibrid éra első évében, 2014-ben került be a versenynaptárba, a Mercedes eddig tarolt. Lewis Hamilton négy győzelmével a legsikeresebb versenyző a pályán, csapattársa, Valtteri Bottas két Orosz Nagydíjat nyert: 2017-ben első Forma-1-es győzelmét szerezte, a másik a tavalyi volt. 2018-ban is jó esélyei voltak a finn pilótának, de akkor feláldozták a versenyét a bajnokaspiráns Hamiltonnak kedvezve, tavaly viszont visszakapta a sorstól, miután Hamilton időbüntetése a győzelembe került, sőt Max Verstappennek is sikerült ezzel a két Mercedes közé férkőznie. A pénteki szabadedzéseket idén is a Mercedes uralta, míg a jelenlegi listavezető Verstappen a mezőny végéről indul (egyébként is három rajthely büntetést hozott volna a monzai ütközés miatt). De vajon mennyire kavarja meg a erőviszonyokat az időjárás?

Tovább

Konstruktőri múltidéző VII/13.

Olasz Nagydíj, Monza

A hosszú kihagyás után visszatért Holland Nagydíj után következik az Olasz Nagydíj, amely a világbajnokság indulása óta minden évben szerepel a versenynaptárban, egyetlen kivétellel mindig a monzai pályán, amely egyrészt gyorsaságáról ismert, másrészt a Ferrari-drukkerek, a tifosik szentélyeként. A hosszú évtizedek során olyan pilóták örvendeztették meg őket győzelemmel, mint Alberto Ascari, Phil Hill, John Surtees, Ludovico Scarfiotti, Clay Regazzoni, Jody Scheckter, Gerhard Berger, Michael Schumacher (aki összesen öt Olasz Nagydíjat nyert), Rubens Barrichello, Fernando Alonso, legutóbb pedig két éve Charles Leclerc. Schumacheren kívül Lewis Hamilton nyerte meg a versenyt ötször, ebből egyszer McLarennel, négyszer Mercedessel, legutóbb három éve. A jelenlegi kihívójuk, a Red Bull Racing 2013-ban nyert utoljára Olasz Nagydíjat Sebastian Vettellel; A McLaren éppen Hamiltonnal 2012-ben, a Williams 2001-ben, az Alpine jogelődje, a Benetton 1995-ben. Az Alfa Romeo, amely ugyancsak patinás olasz márka (bár jelenleg svájci csapatként indul), az első világbajnokságba számító Olasz Nagydíjat nyerte meg. Tavaly hatalmas meglepetésre első győzelmét szerezte a kisebbik hazai csapat, az AlphaTauri, amelynek elődje, a Toro Rosso szintén itt nyert először (és egyetlen alkalommal).

Idén vajon sikerül hasonlóan emlékezetes versenyt produkálni?

Tovább

Múltidéző VII/13.

Olasz Nagydíj, Monza

A tripla hétvége harmadik felvonása során a versenynaptár kirobbanthatatlan helyszínére, Monzába látogat a mezőny, Silverstone után második alkalommal sprintkvalifikációs nagydíjra. A tavalyi Olasz Nagydíj emlékezetes versenyt hozott, Pierre Gasly megszerezte az első győzelmét Carlos Sainz és Lance Stroll előtt.

A jelenlegi mezőnyből a címvédő Lewis Hamilton a legsikeresebb Monzában, öt győzelemmel (a tifosik bosszúságára), a legutóbbit három éve szerezte. A jelenlegi listavezető Max Verstappen viszont még nem nyert a pályán, sőt eddig dobogóra sem állt. Háromszor nyert Olasz Nagydíjat Sebastian Vettel, köztük 2008-ban Toro Rossóval az első győzelmét szerezve. Fernando Alonso kétszer nyert Monzában, és neki sikerült az is, ami Vettelnek nem: Ferrarival győzni a Scuderia hazai versenyén. Charles Leclerc ugyancsak megörvendeztette a hazai közönséget két évvel ezelőtt, azóta viszont nem nyert újabb futamot.

Verstappen két győzelme után vajon visszavág Hamilton?

Tovább

Hazai győzelmek

A versenynaptárba évtizedek után visszatérő Holland Nagydíjon a hazai közönség Max Verstappen sikerét ünnepelhette, a verseny története során először. Lássuk, ezen a téren mely országokhoz csatlakozott Hollandia és mely versenyzőkhöz Verstappen.

Tovább

Konstruktőri múltidéző VII/12.

Holland Nagydíj, Zandvoort

A versenyzőkkel ellentétben a csapatok esetében vannak emlékek a Holland Nagydíjakról, legalábbis a régebbi istállóknál, illetve egyes jogelődöknél.

Zandvoort először az 1952-es világbajnokság versenynaptárába került be, utána néhány kimaradást leszámítva 1985-ig látogatott el ide a mezőny (mondhatjuk, hogy a Hungaroring szorította ki). Az első világbajnokságba számító Holland Nagydíjat a Ferrari nyerte, összesen pedig hétszer nyerték meg a versenyt. A versenyzők közt Jim Clark a legsikeresebb a pályán négy győzelmével, mindet az egykori Team Lotus színeiben szerezte. A McLaren három Holland Nagydíjat nyert, köztük a legutóbbit, amely Niki Lauda utolsó futamgyőzelmét hozta. Egy-egy alkalommal nyerte meg a versenyt a Mercedes és a Williams.

Persze ez a régmúlt, hétvégén kiderül, kinek fekszik a pálya jelenleg.

Tovább

Múltidéző VII/12.

Holland Nagydíj, Zandvoort

A szó szerint kurta-furcsa Belga Nagydíj után egy héttel máris egy másik Benelux-állam futama következik: a Holland Nagydíj visszahozását eredetileg a tavalyi szezonra tervezték, de akkor a világjárvány keresztülhúzta ezt a tervet, idén azonban megvalósulhat.

Forma-1-es eredményeken ezúttal nincs mit idézni a versenyzőknél, hiszen amikor legutóbb rendeztek Holland Nagydíjat, az év végén visszavonuló Kimi Räikkönen hatodik évében járt, Fernando Alonso négyéves volt, Lewis Hamilton pedig abban az évben született.

Alacsonyabb kategóriákban azonban a mezőny nagy része megfordult Zandvoortban. Az egyik legnevesebb itteni verseny 1991-től 2016-ig (leszámítva két év kitérőt a belgiumi Zolderbe) a Masters of Formula 3 (amíg lehetett, szponzorált nevén Marlboro Masters) volt, ahol különböző Forma-3-as szériák élmenői találkoztak. A jelenlegi Forma-1-es mezőny tagjai között is akadnak ottani győztesek, köztük Valtteri Bottas, akinek elsőként sikerült kétszer megnyernie a versenyt.

A máshol is nagy számban jelen lévő holland szurkolók bizonyára parázs hangulatot fognak teremteni. Max Verstappennek vajon sikerül megörvendeztetnie őket a hazai sikerrel? És vajon sikerül egy jó futammal frissiben feledtetni a spái botrányt?

FRISSÍTÉS: Kimi Räikkönennél Covid-fertőzést diagnosztizáltak, így ki kell hagynia egyetlen Holland Nagydíját, helyette az Alfa Romeo tesztpilótája, az idén néhány szabadedzésen szereplő Robert Kubica indulhat (aki még egyéves sem volt az előző Holland Nagydíj idején).

Tovább

Konstruktőri múltidéző VII/11.

Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

 A Belga Nagydíj már az első világbajnoki szezon versenynaptárában is szerepelt, azóta csak néhány alkalommal maradt ki. Az első két évtizedben még a mostaninál is hosszabb vonalvezetésen rendezték a versenyeket Spa-Francorchampsban. A hetvenes években aztán a túl gyorsnak és veszélyesnek tartott pálya helyét hol Nivelles, hol Zolder vette át, majd a nyolcvanas években Spa módosítva visszatért, de így is nagy kihívást jelentő, klasszikus pályának számít. A Belga Nagydíjak legsikeresebb versenyzője Michael Schumacher, aki hatszor győzött itt (kétszer Benettonnal, négyszer Ferrarival), és kereken 30 éve itt volt a bemutatkozó versenye is, a Jordan csapat beugrójaként. Őt öt győzelemmel Ayrton Senna követi (egy Lotusszal, négy McLarennel), négy-négy alkalommal tudott nyerni Spában Kimi Räikkönen (kettő-kettő McLarennel és Ferrarival), Lewis Hamilton (egy McLarennel, három Mercedessel), valamint a régi pályán Jim Clark, a legendás Lotus csapat színeiben.

Tavaly a Mercedes aratott kettős győzelmet a pályán, a 2014 óta tartó sikerkorszakuk során összesen négyszer nyertek Belgiumban. A Ferrarinak 2018-ban és 2019-ben sikerült nyernie velük szemben, utóbbi futam Charles Leclerc első győzelme volt. Az idei nagy rivális, a Red Bull Racing összesen három Belga Nagydíjat nyert, kettőt még Sebastian Vettel sikerei idején, a legutóbbit pedig 2014-ben Daniel Ricciardo révén. A McLaren 2012-ben, a Williams 1994-ben nyert utoljára Belga Nagydíjat, az Alpine-nak pedig - amely a Magyar Nagydíj után immár saját jogon is futamgyőztesnek mondhatja magát - a jogelődje, a Benetton nyert itt kétszer (1992, 1995). Az Aston Martin jogelődei számára pedig különböző okokból emlékezetes a pálya: a Jordan 1998-ban itt szerezte első győzelmét az esős káoszfutamon, méghozzá rögtön kettős győzelmet (Damon Hill, Ralf Schumacher); a Force Indiának 2009-ben itt volt az egyetlen pole pozíciója és a legjobb futamhelyezése (Giancarlo Fisichella, 2.), 2018-ban pedig itt jelent meg a Forma-1-ben a Racing Point név.

Idén vajon a Mercedes vagy a Max Verstappennel felálló Red Bull nyer Belgiumban? Vagy lehet még fokozni a hungaroringi meglepetést?

Tovább
süti beállítások módosítása