Papír-vb

Papír-vb


Múltidéző X/17.

Azeri Nagydíj, Baku

2024. szeptember 14. - F1 Hierro

A sorszámozás láttán ne lepődjenek meg, a hiba nem az önök készülékében van. Különböző okok miatt három rész kimaradt, de úgy döntöttem, nyári olimpiák módjára úgy számozom tovább, hogy a kimaradtakat is beleszámolom.  Időközben a mezőny összetételében is voltak változások: a Williamsnél a lapátra…

Tovább

Múltidéző X/9.

Kanadai Nagydíj, Montréal

Az európai - sőt, az idei versenynaptárban furcsa módon a mediterrán - futamok sorát egy észak-amerikai kitérő szakítja meg: a Kanadai Nagydíj a montréali Gilles Villeneuve pályán. A helyszín Lewis Hamilton szívéhez közel áll, hiszen első nagydíjgyőzelmét is itt szerezte rögtön újoncévében, összesen…

Tovább

Múltidéző X/5.

Kínai Nagydíj, Shanghai

A Kínai Nagydíj húsz évvel ezelőtt került a Forma-1 versenynaptárába (és az akkori mezőnyből Fernando Alonso még mindig a mezőnyben van), a kezdeti években őszi, majd az utóbbi másfél évtizedben tavaszi futamként. 2020-ban a Covid-járvány miatt kikerült, és más versenyekkel ellentétben mostanáig…

Tovább

Múltidéző X/4.

Japán Nagydíj, Suzuka

Ezúttal egy klasszikus helyszín következik, de a versenynaptárban szokatlan helyen: a Japán Nagydíjakat eddig rendre őszi futamként tartották Suzukában, idén előrehozták tavaszra. Az elmúlt két évben Max Verstappen győzött, a két évvel ezelőtti versenyen a világbajnoki címét is ünnepelhette, igaz,…

Tovább

Múltidéző IX/3.

Ausztrál Nagydíj, Melbourne

A melbourne-i Albert Park sokáig a szezonnyitó futamoknak adott otthont, így többen is itt mutatkoztak be a Forma-1-ben, a jelenlegi mezőnyből Fernando Alonso (immár 23 éve!), Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Valtteri Bottas, Kevin Magnussen (meglepetésdobogóval), Max Verstappen, Carlos Sainz, Lance…

Tovább

Múltidéző X/2.

Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsidda

A Forma-1 mezőnye három éve látogat Szaúd-Arábiába. Első alkalommal még a világbajnokság hajrájában rendezték a versenyt, azóta viszont átkerült a szezon korai szakaszába.  Az eddigi három futamnak három különböző győztese volt: először Lewis Hamilton, a szezonzáró előtt pontegyenlőségre hozva a…

Tovább

Szuperbajnokság - frissítve 2023 után 4.

A versenyzők világbajnoki helyezéseinek pontozása a 2010 óta használatos 25-18-15-12-10-8-6-4--2-1 rendszerrel fejeződik be (az olyan bonyolításokat, mint duplapontos zárófutam, leggyorsabb kör vagy sprint, ne kavarjuk bele, hiszen szezonokra nézve nem is igazán értelmezhetők). Néhány hét múlva…

Tovább

Múltidéző IX/21.

Abu-Dzabi Nagydíj, Yas Marina

Elérkeztünk a 2023-as világbajnoki szezon utolsó, 22. futamához, múltidézésből azonban csak a 21. következik, hiszen Las Vegasban nem volt mit felidézni.  A nappal kezdődő, éjszaka befejeződő Abu-Dzabi Nagydíj 2009 óta szerepel a versenynaptárban, többnyire szezonzáróként. Általában az itteni…

Tovább

Múltidéző IX/20.

São Pauló-i Nagydíj, Interlagos

Az Interlagosban rendezett Brazil Nagydíjak több alkalommal döntötték el a világbajnoki cím sorsát. Így itt szerezte meg mindkét címét Fernando Alonso még a Renault színeiben, valamint Lewis Hamilton az utolsó körig kiélezett futamon az elsőt (éppen a hazai versenyző Felipe Massával szemben, aki…

Tovább

Múltidéző IX/19.

Mexikóvárosi Nagydíj, Hermanos Rodríguez

Hosszabb kihagyás után 2015-ben tért vissza a Forma-1 mezőnye Mexikóba, a megújult Hermanos Rodríguez pályára, majd egy járványhelyzet miatti kihagyás után az ország helyett immár a város nevét viselő futamot rendeznek. Az elmúlt két évben Max Verstappen győzött, és négy győzelmével ő a…

Tovább
süti beállítások módosítása