A versenyzők teljesítményét összegző szuperbajnokság után most jöjjön ugyanez az értékelés konstruktőri kiadásban. A pontozás alapját illetően két változat merült fel. Az első, egyszerűbb a konstruktőrök világbajnokságában elért helyezéseket számolta volna át pontokba. Ennek hátránya leginkább az lett volna, hogy így kiestek volna az 1958 előtti évek, amikor még nem volt ilyen értékelés. A másik változat szerint a versenyzői világbajnoki helyezésekből számítódnak a pontok - végül ez alapján készült el a lista. Itt viszont felmerült egy bonyolító tényező: előfordul, hogy egy versenyző két (vagy akár több) csapatnál tölti a szezont. Ebben az esetben a helyezésért járó pontok aszerint oszlanak meg, amilyen arányban a versenyző a pontjait szerezte a szezonban, ez az oka helyenként a tört pontszámoknak. A helyezések száma után zárójelben szerepel, milyen mértékben lettek figyelembe véve ilyen esetekben. Értékek két tizedesjegyre kerekítve szerepelnek a táblázatban az áttekinthetőség érdekében, de az eredeti számítások alapját közönséges törtek képezték.
A pontozásnál a kasztnikat gyártó műhelyek lettek rangsorolva, a motorgyártókkal való párosítások (bár hivatalosan ez alapján értékelik a konstruktőröket, ennek főleg régebben volt jelentősége) túlságosan szétaprózták volna. A konstruktőrök számítanak, így az egykoron működő privát csapatok eredményei is hozzáadódtak a pontokhoz.
Elsőként következzen - a versenyzői értékeléshez hasonlóan - az 1961-től 1990-ig használt 9-6-4-3-2-1-es rendszerű pontozás.
* A listára 36 csapat, illetve gyártó, konstruktőrműhely került fel.
* A Forma-1 történelmét ismerők számára valószínűleg nem okoz nagy meglepetést a dobogó: első helyen toronymagasan a Ferrari végzett, amely az első szezon (1950) óta ott van a világbajnokság mezőnyében, és a legeredményesebb istállónak számít mind a futamgyőzelmeket, mind a versenyzői (15), mint a konstruktőri világbajnoki címeket (16) tekintve. Előnye több mint 197 pont, ez matematikailag is legalább 14 évre elegendő, gyakorlatilag annál sokkal többre is.
* Második helyen áll a McLaren (12 egyéni világbajnoki címükkel és futamgyőzelmeikkel is ők követik a Ferrarit, konstruktőri címeket tekintve 8-cal a harmadik legeredményesebbek), az ő pozíciójuk is stabilnak mondható: legalább öt évre elegendő még az előnyük.
* A harmadik hely - szintén stabilan - a Williamsé (ők 7 egyéni és 9 konstruktőri címet nyertek, utóbbival másodikak a Ferrari mögött, futamgyőzelmekben is ők a harmadikok). Előnyük majdnem 65 pont, az utánuk következő aktív csapattal, a Mercedesszel szemben pedig majdnem 127 pont.
* A világbajnoki címvédő Mercedes a 6. helyen áll 72 és egy sor tizedesjegynyi ponttal (Juan Manuel Fangio első világbajnoki címén a Maseratival osztoznak).
* A jelenleg működő csapatok - dőlt betű jelzi - közül listára került még a Red Bull, a Renault és a Toro Rosso. A 2016-os mezőnyből nem került fel a Force India, a Sauber, a Haas és az idén megszűnő Manor.
* A megszűnt csapatok közül legjobb helyen a negyedik helyezett klasszikus Lotus csapat áll. Négy évig még biztosan őrzik ezt a pozíciót az utánuk következő aktív csapatokkal szemben.
* Bizonyos csapatoknak a jogutóda szerepel a jelenlegi mezőnyben (a Benettonnak és a 2012-es Lotus csapatnak a Renault; a Tyrrellnek, BAR-nak, a 2006-os Hondának és Brawnnak a mostani Mercedes; a Jordannek közvetve a Force India, a BMW Sauber pedig 2010-ben visszaalakult Sauberré.
* Az egyéni világbajnokságot nyert csapatok közül - félkövér kiemelés - leghátrébb a Brawn GP végzett a 17. helyével, akárcsak a konstruktőr-világbajnokok - aláhúzás - között. Igaz, ők csak egy évig működtek ebben a formában, és így is a leghatékonyabbaknak tekinthetők: a lehetséges 15 pontból 13-at megszereztek.
* Az egyéni világbajnokságot nem nyerő csapatok közül legjobb helyen a 16. Vanwall végzett, az első konstruktőr-világbajnok. A konstruktőri címet nem nyerő csapatok közül a legjobb helyezés a 13. Alfa Romeóé, az ő legnagyobb sikereik idején, a világbajnokság hajnalán még nem volt ilyen értékelés, a későbbi visszatérésük alkalmával pedig nem tudták megközelíteni korábbi eredményeiket. A világbajnokságot egyáltalán nem nyert csapatok közül legjobb eredmény a Ligier 18. helyezése.
* A nyeretlen csapatok közül a legjobb eredmény a BAR 25. helyezése (bár jogutódai és jogelődei nyertek futamot). Szintén nyeretlenként szerepel a listán a Talbot, a Lola, Lancia, a Toyota, a Gordini és a Parnelli.
* Csak világbajnokságba számító Indy 500-at nyert a listán szereplő gyártók közül a Watson és a Kurtis Kraft.
* A világbajnoki futamot nyert istállók, konstruktőrműhelyek közül nem került a listára az Eagle, a Penske, a Shadow és a Stewart, valamint az Indy 500-győztes Kuzma és Epperly.
* Országok szerinti eloszlást tekintve - bár néha nem egyértelmű a hovatartozás - az Egyesült Királyság vezet, legalább 14 konstruktőrműhellyel, ami 15 is lehet, ha idevesszük az 1995-ig brit licenccel versenyző és enstone-i székhelyű Benettont is. Sőt, 2011-ben egy évig a Renault is brit színekben indult Lotus Renault GP néven, de mégiscsak francia autómárkáról van szó, inkább oda tartoznak ők. (Ezen kívül még több olyan csapat is van, amely Nagy-Britanniában tartja, tartotta székhelyét, bár hivatalosan más országot képvisel.) A legjobb brit istálló a 2. helyezett McLaren. Hat istállóval (a Benettont is beleszámítva) következik Olaszország, amelynek képviselője az éllovas Ferrari is. Öt alakulattal képviselteti magát Franciaország (bár közülök a Matra legnagyobb sikereinek brit vonatkozása is volt Ken Tyrrell révén), legjobb helyen közülük a 12. Renault áll. Három-három csapata van a listán Németországnak, ahonnan legjobban a 6. helyezett Mercedes áll és az USA-nak (ebből kettő az Indy 500-ak révén, a Parnellinek pedig Mario Andretti 1976-os vb-6. helyében volt töredéknyi része), legjobb helyen a 31. Watson (bár kevesebb világbajnokságba számító Indy 500-at nyertek, mint az őket követő Kurtis Kraft). Található még a listán két japán márka, közülük a 26. helyezett Honda áll jobban; egy-egy csapattal képviselteti magát Ausztria (Red Bull - 7. hely), Kanada (Wolf - 21. hely) és Írország (Jordan - 23. hely). (A korai éveiket nézve alapítójuk révén a Brabhamet Ausztrália, a McLarent Új-Zéland is magáénak mondhatta, festésük sem az akkor megszokott British Racing Green volt, de nagy-britanniai székhellyel működtek és Jack Brabham visszavonulása, illetve Bruce McLaren halála után brit kézbe kerültek.)
Konstruktőr |
1. |
2. |
3. |
4. |
5. |
6. |
Pontszám |
|
1. |
Ferrari (I) |
15 |
23(22,32) |
18(17,5) |
23 |
19 (18,94) |
13 |
458,8 |
2. |
McLaren (GB) |
12 |
10 |
6 |
11 |
14 |
8 |
261 |
3. |
Williams (GB) |
7 |
8 |
12 |
3 |
8 |
5 |
189 |
4. |
Lotus (1958-94) (GB) |
6 |
3 |
8 |
4 |
2 |
5 (4,95) |
124,95 |
5. |
Brabham (GB) |
4 |
3 |
1 |
3 |
2 |
5 |
76 |
6. |
Mercedes (D) |
5 (4,6) |
4 |
1 |
1 |
2 |
72,36 |
|
7. |
Red Bull (A) |
4 |
1 |
5 |
1 |
2 (1,94) |
1 |
69,87 |
8. |
Cooper (GB) |
2 |
3 (1,87) |
3 (2,71) |
1 |
3 (2,06) |
4 |
51,35 |
9. |
Benetton (GB/I) |
2 |
2 |
4 |
2 |
5 |
47 |
|
10. |
Tyrrell (GB) |
2 |
1 |
3 |
2 |
1 |
1 |
45 |
11. |
BRM (GB) |
1 |
3 |
3 (2,29) |
3 |
2 |
44,18 |
|
12. |
Renault (F) |
2 |
1 |
3 |
3 |
4 |
43 |
|
13. |
Alfa Romeo (I) |
2 |
1 |
1 |
1 |
31 |
||
14. |
Maserati (I) |
2 (1,4) |
3 (2,04) |
1 |
2 |
29,88 |
||
15. |
Matra (F) |
1 |
1 |
1 |
17 |
|||
16. |
Vanwall (GB) |
2 (1,76) |
1 |
1 |
16,59 |
|||
17. |
Brawn (GB) |
1 |
1 |
13 |
||||
18. |
Ligier (F) |
3 |
1 |
1 |
12 |
|||
19. |
March (GB) |
1 |
1 |
8 |
||||
20. |
BMW Sauber (D) |
1 |
1 |
2 |
7 |
|||
21. |
Wolf (CDN) |
1 |
6 |
|||||
22. |
Lotus (2012-15) (GB) |
1 |
1 |
6 |
||||
23. |
Jordan (IRL) |
1 |
2 |
6 |
||||
24. |
Porsche (D) |
1 |
1 |
5 |
||||
25. |
BAR (GB) |
1 |
4 |
|||||
26. |
Honda (J) |
1 |
1 |
4 |
||||
27. |
Hesketh (GB) |
1 |
3 |
|||||
Talbot (F) |
1 |
3 |
||||||
Lola (GB) |
1 |
3 |
||||||
30. |
Lancia (I) |
1 (0,5) |
2 |
|||||
31. |
Watson (USA) |
1 |
2 |
|||||
32. |
Kurtis Kraft (USA) |
2 |
2 |
|||||
33. |
Toyota (J) |
1 |
1 |
|||||
Gordini (F) |
1 |
1 |
||||||
35. |
Toro Rosso (I) |
1 (0,06) |
0,13 |
|||||
36. |
Parnelli (USA) |
1 (0,05) |
0,05 |
Magyarázatok :
* 1997-ben Michael Schumacher világbajnoki második helyezését a zárófutamon elkövetett manővere miatt elvették, a Ferrari konstruktőri eredményét azonban ez nem befolyásolta. A szuperbajnokság értékelése is ezt tükrözi, ennek megfelelően a versenyzői listák pontozása a hivatalos bajnoki sorrend alapján történt, a konstruktőri viszont az eredeti sorrendnek megfelelően. Így arra a szezonra a Williams 1. és 3., a Ferrari 2., a McLaren 4., a Benetton 5. és 6. helyért jártó pontokat kapott ezen a listán.
* 2007-ben a kémbotrány miatt ennek fordítottja történt a McLarennel: kizárták őket a konstruktőri bajnokságból, a versenyzők eredményei viszont számítottak egyéniben. Ennek megfelelően ezen a listán a McLaren nem kapta meg a versenyzői 2. és 3. helyezése után járó pontokat arra az évre.
* A Lotusnál külön szerepelnek az 1958-tól 1994-ig és a 2012-től 2015-ig szereplő csapat eredményei. Külön szerepelnek a Benetton, a 2002-től 2011-ig versenyző Renault és a 2012-től 2015-ig versenyző Lotus eredményei, ugyanakkor a Renault-nál együtt szerepelnek az 1977-től 1985-ig és 2002-től 2011-ig elért eredmények (2016-ban nem értek el olyan eredményt, ami a listára elegendő lenne). A Tyrrell, a BAR, a 2006-tól 2008-ig versenyző Honda csapat, a Brawn és a 2010 óta versenyző Mercedes csapat eredményei külön szerepelnek, a Hondánál 1964-től 1968-ig és 2006-tól 2008-ig, a Mercedesnél pedig az 1954-55-ben és a 2010 óta elért eredmények együtt szerepelnek. A Tyrrellnél csak a saját konstrukcióval elért eredmények számítanak, az azelőttiek a Matra, illetve a March eredményeinél szerepelnek.
* A tört pontszámok a következőképpen álltak össze:
** 1954-ben Juan Manuel Fangio úgy lett világbajnok, hogy a 42 bajnokságba számító pontjából 17-et Maseratival (azonos futameredményeknél a korábbit véve figyelembe), 25-öt Mercedesszel szerzett.
** 1955-ben Eugenio Castellotti 3. lett a bajnokságban, 12 pontját fele-fele arányban Lanciával és Ferrarival szerezte
** 1957-ben Stirling Moss 2. lett a bajnokságban, 25 pontjából 1-et Maseratival, 24-et Vanwall-lal szerzett
** 1958-ban Moss szintén bajnoki 2. lett, 41 pontjából 8-at Cooperrel, 33-at Vanwall-lal szerzett
** 1959-ben Moss 3. lett a bajnokságban, 25,5 pontjából 7,5-et BRM-mel (a fél egy megosztott leggyorsabb kör miatt), 18-at Cooperrel szerzett
** 1960-ban Phil Hill 5. lett a bajnokságban, Phil Hill 16 pontjából 15-öt Ferrarival, 1-et Cooperrel szerzett
** 1966-ban John Surtees 2. lett a bajnokságban, 28 pontjából 9-et Ferrarival, 19-et Cooperrel szerzett
** 1976-ban Mario Andretti 6. lett a bajnokságban, 22 pontjából 21-et a Lotus, 1-et a Parnelli színeiben szerezve
** 2016-ban Max Verstappen 5. lett a bajnokságban, 204 pontjából 13-at Toro Rossóval, 191-et Red Bull-al szerzett